Sátánista egy ország vagyunk. Olyannyira sátánista, hogy most már van egy újabb sátán, akit utálni lehet. Mert kell is, bizony. Meg a szóismétlés is. Ez az IMF.

Kell, mert az nem számít, hogy már kb kétszer mentették meg a hátsónkat attól, hogy bukjunk egy nagyot úgy nemzetgazdaságilag, az úgysem számít. Ezért nekünk hálásnak kell lennünk, és azt kell, hogy mondjuk: uraim, igaz, hogy vannak itt aláírt szerződések, meg hát az önök „nyomására” belekezdett az ország valamibe, amiben úgy kb világelsők vagyunk (költségvetés helyreigazítása, stb stb), de mi tökös legények ezt mégsem tartanánk be, és kérjük, bontsák le a szerpentinen a korlátot, úgy „izgibb” fék nélküli busszal utazni. Olyan busszal, melyben csak a sofőrnek van ejtőernyője, az utasoknak nincs. Igaz persze, hogy az utasoknak azt mondták, hogy hasítunk felfelé a hegy tetejére, ahol szép a kilátás, mindenki felett elnézhetünk, valamint kolbászból van a kerítés, ami újra nő, ha megesszük. És azt is mondták, hogy benzin sem kell a buszba, mert az, pénzbe kerül. Mert mi megoldjuk azt is. Nem kell áldozat, hogy a busz felfelé menjen. Csak be kell ülni, együtt, együttműködésileg, és akkor már megyünk is fel. Sőt, az utasoknak még adtak elemózsiát is, kétfélét. Az egyiket egy szép papír formájában, amin rajzolva van sok szép étel, meg ital, meg még szódabikarbóna is, ha valaki nem tudna megállni. A másikat meg „istibiza beváltom ezt a papírt lakomára egyszer csak” felirattal.

Nos szólnék, hogy az utasok ülnek, a busz nem indul, a korlátból meg elkezdték kiszedni a csavarokat. A jármű ablakából kinézve látni 1-2 buszt, ami eldöcög mellettünk, ugyan felfelé még nem mennek ők sem, de szemmel láthatóan oda mintha többen vettek volna jegyet, több pénzért, és mintha lenne náluk igaz fasírozottas zsemle is. A sofőrjük meg csendben ül, és csak vezet. Na és persze látni a másik busz utasainak arcán a döbbenetet és az értetlenséget, mert hiszen a mi buszunk volt, amelyiket legelőbb húztunk ki a szénakazal alól, és méregdrága, fájóan sokba kerülő alapozóval kentünk le, miután tökig lecsiszoltuk a rozsdás alvázat, azért, hogy sokáig bírja. És ezt a másik busz utasai is tudták, hiszen ők még csak vitatkoztak, hogy mivel húzzák ki a saját buszukat a kazal alól, mikor mi már kenegettük a miénket. Meg azt is látták, hogy viszonylag új kerekeket tettünk rá, meg van benne kapaszkodó.

Most a szomszéd busz utasai azt látják, hogy a mi buszunkon már lassan megesszük a szép rajzolt rostélyost, de azt is vigadva, mert már vigadni kell, ugye. Hallják, amint éneklünk, meg minden, de nem haladunk. Nekik szóltak, hogy siessenek, mert a korlát leszerelésével őket még megvárják, mert ők többet fizettek a korlátért. Mi kevesebbet, mint ők, mert a korlátot is csak úgy lehet eladni, ha van busz ami jár, és hát arról volt szó, hogy a mi buszunk tuti járni fog….elsőként, ezért kaptunk nem túl drága korlátot. Hát most nem jár a busz, el sem indul, sőt, az éjszakás sofőrünk mintha azt kiabálta volna a korlátszerelőknek, hogy szedjék csak le nyugodtan, mi megoldjuk a nélkül is.

Szólni kellene a sofőrünknek, hogy üzemanyag, fék, meg korlát nélkül viszonylag nehéz lesz felmenni a csúcsra, de elindulni sem lesz könnyű. Meg arra is figyelni kellene, hogy ha már drága alapozóval és viszonylag jó kerekekkel láttuk el anno a buszunkat, akkor tegyük már meg, hogy kis benzint is veszünk bele, mert elindulni csak akkor fog.

Kivéve, ha lefelé akarunk menni. Mert oda se fék, se benzin nem kell, és igazán gyorsan akarunk leérni, még korlát sem…..

Nem is tudom hirtelen, mit mondjak…. Emlékszem, nem is oly régen még volt a focivébének íze, bukéja, sármja. Vártuk, izgultunk, néztük a meccset, és felháborodtunk úgy kb 5 – 10 percig, hogy ha egy bíró tévedett egy nagyot. Vissza volt lassítva, és akkor anyáztunk, és léptünk tovább.

Az idei vébé, bár még nincs vége, számomra nem a fociról szólt. Minden meccsen azt sasoltam, hogy mikor és mekkorát téved majd a spori, és akkor abból mekkora botrány lesz. Elveszett a foci íze. Nem arra emlékezünk, hogy melyik meccsen ki mit csinált, cselezett, vagy lőtt, nem. Arra, hogy mekkorákat tévedtek a sporik. Mert sajnos annyit tévedtek, ami már „médiacirkusz” nélkül is sok. Meccsek sora dőlt el miattuk, mert valahogy mindenbe be akartak avatkozni. Olyanok voltak, mint a forma 1-ben a mintázott gumik. Forognak, meg tapadnak is picit, de nem az igazi.

Azt éreztem végig a meccsek alatt, mintha a vébé előtt kaptak volna körlevelet/oktatást, hogy miket kell azonnal befújni. Meg azt éreztem, hogy ezt a csapatok mind tudták előre. Szinte nem volt olyan beívelés az 5-ös környékére, amit ne fújtak volna le egy nevetséges testi „küzdés” okán. Azonnal bevettek minden színészkedést, kamuesést, hasonlókat. A játékosoknál nem 5 % volt a színészkedés aránya a fociban, hanem 50%. Mintha ez a taktika része lett volna, és a bírók ehhez asszisztáltak, szinte szolgaian.

Megölték ezzel a vébé igazi ízét.

Mert egy-két lest benézni be lehet, és még a 22 centis les sem érdekel. Kicsit lehet vitázni rajta, de amit a bíró fúj, az van. De hogy ez előre, mint egy csapatszintű utasítás legyen…

Mi volt ezzel a sporiszervezet célja? Óvni a játékosokat? Uraim…. Annyit értek el vele, hogy minden védő eleve eldobta magát beíveléseknél. Ha csak elfutott a támadó a védő mellett, már nézte hogy tompítson. Szomorú. Gondoljanak bele, hogy ez a fajta bíráskodás, az angol bajnokságban mit eredményezne….? Elolaszosodna és elspanyolosodna a dolog.

Nem erre hegyezném ki a dolgot, de egyetlenegy bíró volt, aki a régi alapokon vezette a meccseit, és láss csodát, ott a foci volt a szereplő. Alig volt megszakítva a játék, és érdekes módon, még a vesztes csapat is dicsérte őt. A nyertes neve:Kassai Viktor.

Aztán már olvasni „szakértőket”, akik lehúzzák. Hát kérem, el lehet menni melegebb égtájakra okoskodás helyett. Meg kell nézni a statisztikákat, hol mennyit állt a játék, és mennyien sérültek meg komolyan. Hát meglepő, hogy egyikben Kassai az első (folyamatos játék), kettőben „utolsó” (legkevesebb komoly sérülés és sárga). Na.

A bíró a főnök a pályán, és nem a gonosz, akit meg kell a játékosnak fenyíteni, és meg kell próbálnia átverni. A játékkal kell foglalkozni, nem azzal, hogy mennyire etetem meg a bírót. Ebben eddig a spanyolok és a portugálok voltak elől, idén még bejött melléjül Olaszország meg Franciaország. Akik picit fociztak is a spanyolok, ott is vannak, ahol kell. Bármennyire is fáj nekem ezt kijelenteni..   :-)

U.

Hát szóval hogy akkor az van, hogy:

·        az új médiatörvény leegyszerűsítve gyakorlatilag azt segíti elő, hogy az aktuális kormánypárt bármikor báritól kiigazítást kérhessen, gyakorlatilag élőben, ha olyat mond, ami neki nem tetszik… Plusz a hatóság elnöke 9 évre választódik meg, úgy, hogy ha pl elmarasztalják jogsértésért, attól még gyakorlatilag maradhat elnök.

Þ    erre az EU felkapta picit az ő buksiját, és üzent, hogy nem nagyon kellene… Meg hát a jelen kormánypárt lehet, hogy 8 év után elmegy, és akkor még van 1 éve, hogy takarítson, de FŐLEG az van, hogy pont az ilyenek ellen tiltakoztak (teljes joggal) eddig nagyon hangosan…

-         az új Köztársasági elnök egy olyan ember lesz, aki mint sportoló példát mutathat bárkinek, és egyéb, sporttal összefüggő helyeken is azért adnak a szavára, de az aktuális kormánytöbbséget adó pártrendezvényeken vagy csak simán bólogatott a háttérben, de azt szép ütemesen, sokáig, vagy ha nyilatkozott, akkor csak arról beszélt, hogy Orbán úr tudja, mit tesz, bízzanak benne…

Þ     erre a hazai közvélemény felkapja a fejét, mert az, hogy valaki kiváló sportember, ne-adj-Isten sportdiplomata, még nem biztos, hogy a legjobb „nagyfőnök” lesz. Arról nem beszélve, hogy az általa képviselendő „független kontroll” intézményét elfelejthetjük…

-         az Alkotmánybíróság tagjait eztán a kormány nevezheti ki…

Þ    Most nem szaporítanám a szót. Ez elvileg egy független, mindenek felett és mindenen (csak a törvényen nem) kívül álló testület. Ez esetben a függetlent azt hiszem tágabban kell majd értelmeznünk kissé…

-         A Főügyész személyének kinevezésekor állítólag az a szempont, hogy ki vállal majd be Gyurcsány ellen egy kirakatpert, lehetőleg letartóztatással, vagy előzetesbe helyezéssel kísérve…

Þ    Nem hiszem, hogy sok Gyurcsány fan lenne köztünk, többek között én sem bírom nagyon elviselni, sőt. Meg az is lehet, hogy tényleg annyit van a  „füle” mögött, hogy a vége akár börtön, vagy legalább is jogerős elmarasztaló ítélet lehet a vége egy bírósági eljárásnak. A sorok között ott a bibi, hogy ezt előre, politikusok mondják, gyakorlatilag kívánság jelleggel. Nem tudom, de tanulmányaim szerint a bíróság, vagyis az ítélkezés egy független ága az igazságszolgáltatásnak. Előre lenyilatkozni, hogy az lesz Főügyész úr, aki vállalja, hogy valakinek a szabadságát „LEHETŐLEG” korlátozza majd, nos, ilyet. Így, előre kinyilatkozva szerintem még a XX. század elején-közepén regnáló hírhedt „oligarchák” sem vállaltak be…

Szóval ezeken illene elgondolkodni, és hiába a széles tömegek felhatalmazása, ez annyira nem illő. Szerintem. Vagy legalább adnának picit a demokrácia fő elveinek látszatára.

De tudják mit Hölgyeim és Uraim, kedves Barátaim…. Tegyék!!! Csinálják, de akkor igazságosan, Mátyás királyunk ötlete alapján, ami már egyszer működött. DE akkor lesznek szívesek parádézni, de tényleg, és akkor majd azt mondom: igazuk volt. Egyelőre azonban csak pislogok…

És még valami: sehova nem írtam, hogy Fidesz. Azért nem, mert ha majd 8 év múlva vesztenek a választásokon, és lesz új „gárda”, akkor majd kíváncsi vagyok, hogy az újak ezeken a törvényeken akarnak-e majd változtatni. Mert szerintem nem. Ezzel ugyanis megnyílt Pandora szelencéje, mégpedig az, amelyiket a „ki ne nyisd” polcról vett le.

Elkezdtük, és szerintem sajnos már senki nem fogja abbahagyni. Azt fogják mondani: „nem mi kezdtük Uraim, de meglátják, ugyanez velünk majd jó lesz, de tényleg…”

U.

Az úgy volt kedves Olvasó, hogy régen, aki valami rosszat tett, az úgy nagyjából lineárisan számíthatott rá, hogy kap egy könnyed büntetést. Kultúrától, eredetektől és vallási át-szövöttségtől függően ez a büntetés lehetett akár egy erős dá-dá, egy rövidujj levágás, akasztás, felnégyelés-elásás kombó, vagy akár egy bírósági ítélettel kihirdetett börtönbüntetés (fiatalok nyelvén: böri).

Aztán elkezdett népszérűsödni a jogász szakma, és ezzel együtt teret nyert a fantázia, a kreativitás, az egyéni érvelésekkel alátámasztott meggyőzés.  Leginkább azonban abban léptünk előre utóbbi 100-150 évben, hogy miképp lehet a jogot úgy értelmezni, hogy az teret adjon az időhúzásnak, a „csavarásnak”. Röviden és frappánsan fogalmazva: a szarakodásnak (ezzel be is került eme rövid kis írásba a szükséges csúnya szó, ami az olvasottságot generálja).

Ha belegondolunk, a jog sok esetben sajnos ma pont azt szolgálja a legjobban, aminek a kivédésére létrehozták azt, vagyis ma, amennyiben pénzed, összeköttetésed, „neved” van, akkor biztos lehetsz benne, hogy nem úgy fogsz egy ellened folyó eljárásban részt venni, mint egy sima hétköznapi ember a sokaságból. Előbbi esetében hogy – hogy nem kiderül, hogy várhatod az ítéletet otthon, vagy hogy – hogy nem csak felfüggesztett börtönbüntetést kapsz, vagy még azt sem, hanem évekig megy az ügy, mindenféle olyan dologra hivatkozva, ami finoman szólva is viccesnek hat egy átlagosan képzett emberke szemében. Utóbbi meg kapja, amit amúgy is mindenkinek kapnia kellene, és sok esetben lehet, hogy olyat is, amit elvileg nem kellene, de hát emberünk fogalmatlan, ismeretlen, stb stb.

Ne tessék félreérteni szavaim, aki lop csal hazudik, az kapjon büntetést, az eleve lefektetettek alapján.

De valahogy nekem most az az érzésem, hogy a triviálist lehet ma valahogy a legkönnyebben félremagyarázni.

Legyen 3 ügy, amit említsünk meg. Az első velem kapcsolatos. A lakóhelyem környékén építettek egy olyan közművet, ami meg sem épült, csak részben. A kivitelezés felügyeletével megbízott társulat az emberek 50%-ánál a befizetendő díj 200%-át szedte be, aki rájött, annak azt mondták bocs, de pénzt vissza nem adtak. A kivitelezéssel megbízott cég elnyerte a munkát kb 100 000, azaz egy ezerszáz ezer magyar forinttal kevesebbért, mint az ezért fizethető maximimális díj (600 millió HUF), de csak azután, hogy a GVH megbüntette őket kartellezésért. Ezt követően kiadta ugyanazt a munkát alvállalkozásba a feléért…… A kivitelezés bonyolításával megbízott cég nem volt ott az átvételnél, így fel sem tűnhetett nekik, hogy a közmű sajna nem igazán készült el. Majd feloszlottak, köszönik szépne, az ügyészség meg azt válaszolta a néhány felháborodott emberkének, hogy a kivitelezéssel megbízott cég szerint a kivitelezés korszerű volt, és különben is, nem hozzájuk tartozik a dolog. Megjegyzem, hogy ami megépült, az nem az, amit kellett volna építeni, és az amúgy is egy másik beruházás része volt, amiért szintén fizettek… Fincsi. A legszomorúbb pedig az, hogy emberek tucatjai fizettek be több százezer forintot a semmiért. És örülnek neki….  Amíg ezt meg lehet csinálni, meg is fogják…. És köszönik, jól vannak pár száz millióval  a zsebben…

A második ügy legyen mondjuk a stólbuci. Ez rövid lesz. Hibázott egyszer, majdnem maghalt. Hibázott még egyszer, megúszta. Hibázott harmadszor, már más sem úszta meg. És hogy – hogy nem, elkezdett az ügy elhúzódni, nyilván mennek telefonok és kávéházi beszélgetések emberek között, és a dolog majd egyszer csak lezárul, és láss csodát, nem nagyon fog tanulni belőle senki. Stólbuci sem, pedig aki amúgy egy színes egyénisége volt a magyar közéletnek, lehetett szeretni, a bulvárnak egy élhetőbb oldalát adta, megmaradt az egyszerű magyar srácnak. Csak a belátási képessége volt néha hiányos. A médiában felröppent „keleb nevek” hirtelen kezdenek eltűnni abból a körből, ahol belecsúszhattak volna stólbuci ügy oldalágán kipattanó „kidrogozik kinemdrogozik” ügybe. Sajnos ilyenkor a sok ismert név még sokabb ismert barátja akarva akaratlanul is enyhülést hozhat egy ilyen dolog kapcsán. Nem, nem megvesztegetéssel, ilyenre nem is gondoltam. Csupán azzal, hogy „ne legyen már annyira kellemetlen”…

Büntessék meg, legyen a börtönben (böri) jó gyerek, szálljanak le róla a hiénák itt kint, és 5 év múlva járjon elő a jó példával. Legyen akkor belőle pozitív ””hős”” azzal, hogy lehet utána is élni, járjon elő példával, és 20 év múlva nyerjen Kossuth díjat. De most bizony ezért üljön le, kapjon erős büntetést, és értesse meg az emberekkel, hogy ilyet tenni, az gyilkossági kísérlet…gondatlan gyilkossági kísérlet, még ha ilyen kategória nincs is… 

Végül pedig a legfontosabb, és egyben a legfelháborítóbb. A Cozma gyilkosság, vagy ahogy én nevezem, a Cozma kivégzés.

Készült belőle dokumentumfilm-jellegű műsor, ahol percre, másodpercre pontosan bemutatták azt, ahogy történt. Hogyan? A tanúk elmondásai alapján. Mindenki tudja ki mit tett. Mikor, hogyan, mivel tette. A jog azonban megadja azt a kellemes védelmet a gyilkosoknak, hogy ne legyen ez a dolog úgy elkapkodva. Sőt, most már nem is ugyanaz az ügy a gyilkosság, és az oda vezető „cselekménysorozat” – értsd: verekedés.

Mindenki tudja mi volt. Akkor tessék szíves lenni ASAP ítélkezni, mert EZ adna az embereknek biztonság-érzetet. AZ ADNA BIZOTNSÁGÉRZETET, hogy láthatnák, aki ilyet tesz, azzal nem szaroznak (második csúnya szó), az megkapja a méltó büntetését….

Hát T. Hölgyeim és Uraim: lement egy 25-30 ember egy mulatóba „szórakozni” késekkel, egyebekkel. Meg olyan aggyal, mint egy mókusé, de abban is csak annyi volt, hogy „balhé-balhé-balhé”. És lett balhé. Önök így járnak bulizni? Na ugye. Önök székeket csapkodnak táncoló sportolók hátán? Önök hátulról meg oldalról szúrnak le a földön térdelő embereket? Önök ezt követően elmenekülnek, hazafelé összeszednek egy pár vasat, majd másnap délután bodzáznak egyet levezetésképpen, mielőtt elindulnak külföldre pihenni? Na ugye.

Engem nem érdekel az elkövető származása, hogy milyen színű. Az érdekel, hogy az ilyenek kapjanak MÉLTÓ büntetést. Gyorsan kapjanak. Meg az érdekel, hogy egy színész is kapjon büntetést azért, amit tett, de csak azért. És legyen lehetősége bebizonyítania másoknak pár év után, hogy VALÓBAN meg lehet változni, és ezzel PÉLDÁT lehet mutatni sokaknak, akik hibáztak. Meg még az érdekel, hogy ebben a pici országban legyen már az embereknek ÖNÉRZETÜK, és merjék azt mondani, hogy HAHÓÓÓÓÓ, nem vagyunk mind hülyék.

Valamint azt kérem, úgy általában, hogy a jog ne a tompítás eszköze legyen akkor, mikor a kék az kék, a pohár az pohár, a víz az víz, az undorító gyáva gyilkosság az gyilkosság, a csalás meg csalás, MERT LÁTSZIK.

És a jog védje meg a jogot, aztán minket. A jog védelme terjedjen ki a maga védelmére is önnön maga ellen, aztán jöhetünk mi is. Átlagok. Állampolgárok.

U.

Szép jó napot!

Ez a kis szösszenet most azért született, hogy kis színt hozzon a mindennapok fásultságába, így egy átlagos equadori hétvége előtt. Ezért szól a közlekedésről.

Nem egy konkrét ügyet vagy jelenséget kíván bemutatni, hanem úgy általánosságban szól mindazon praktikákról, melyekhez autóstársaink gyakran nyúlnak olyan esetekben, mikor ők a hunyók, és ezt szeretnék elkenni, semmissé tenni, vagy csak simán megúszni.

Amiről alábbiak szólnak, az a kereszteződésben sáv közepére beállók tragédiája,  mikor is a keresztforgalomnak pedig "váratlanul" zöldje lesz. Ilyenkor a következőket láthatod:

1. a. sofőr mélyen a szemedbe néz, és némán kommunikál Veled, mint otthon asszony mikor nem dobtad ki a zoknid a szennyesbe. Azt várja, hogy beszólj, és akkor már mint megszólított "Fél" tud válaszolni. A taktikája arra épül, hogy a te kérdésed úgy fog kezdődni, hogy: -mi az anyámat állsz itt te xyz?!?! Erre megsértődve elkezd kiabálni, már-már csendességre int, hogy nyugi apukám, nem attól fogsz bárhonnan elkésni, hogy én itt állok még egy picit. És ha ekkor is folytatod:
a. kiszáll és lerúgja a tükröd;
b. entellektüell szócsatába akar keveredni veled, amiben 30 másodpercen belül azon kapod magad, hogy az univerzum határairól cseverésztek.

Javasolt eljárás:
-tükör lerúgás esetén:, 180 cm magasság alatti rúgónál: kiszállni, és elmosolyodni, majd elmondani neki, hogy egy perc, hívod telefonon Vesés Laját, akiről ő is bizton hallott, és aki arról kapta becenevét, hogy bárkinek kiveszi mutatóújjal a veséjét 15 másodperc alatt. 180 cm felett: kiszállni, és még egyet belerúgni a saját tükrödbe, hogy úgysem tetszett neked sem, sőt, kifinomultabbak akár lerúghatják a másik tükrüket is, mondván, egy tükör nem tükör, vesszen a férgese.
- vitatkozó esetén: 1 db enyhe dudálás, amitől vitapartnerünk még ingerültebb lesz, majd letekerni az ablakot, esetleg egy rövid utalás édesanyja foglalkozására, illetve az ő fogantatásának kalandos mivoltára, majd feltekerni valami dallamos zenét, és mosolyogva a feltüzelt bűnösre hangosan énekelni, bele az arcába.
- minden más esetben: elmosolyodni, és enyhe fejrázás tekintetében lenézően mosolyogva kiszólni, hogy: "édesanyád tolongott volna fogamzásgátlóért így anno".....

Hölgy szabálytalankodók esetében célszerű magadnál tartani egy apró táblát, amire tetszőleges szöveget írhatunk otthon, úgy mint például:
    - kilyukadt a felnid;
    - lekopott a dísztárcsád;
    - leesett a bal szemöldököd;
    - a gyerek hátul fingózsákot fúj;
    - a macskád a tetőről lóg,
    - dzsip esetén: nyugdíjas a bozótrácson.
 
1.b
Sofőr nem néz oda, és veszettül keres valamit az üres anyósülésen. Ilyenkor aprócska dudaszó kell, mire valószínűleg vagy nem figyel oda, vagy ha igen, akkor lassan fog feléd nézni, mint akinek akkor bootol az agya, és épp próbálja feltérképezni a körülötte lévő világot. Jaaaaj......hogy kerültem ide, bocsánat!!!!

Javasolt eljárások:
- miután egy úr vagy, elnézően mosolyogsz, és megkéred, szintén mosollyal az arcodon, a felhúzott ablak mögül, hogy ugyan próbáljon már például sávot váltani, mert a két szélső sáv üres, és akkor mindenkinek jó lesz. Ehhez kell persze nyugodt alap-állapot, és megannyi türelem.
- nagyobbat dudálsz, erre felkapja a fejét, te pedig egy táblát, amit gondosan elkészítettél otthon előre, felirattal: "ne haragudj, arra lakom".
- nem dudálsz, csak kiszálsz, odamész, és felajánlod, hogy keresed te is vele az elveszett morzsát az ülésen, hátha hamarabb végeztek együtt. Ekkor 1.a pont bármelyike történhet.
 
1.c
A sofőr telefonál, és meredten néz előre, vagy pedig két kézzel fogja a kormányt, és úgy vizslatja a horizontot. Ők egyébiránt Harry Potter láthatatlanná tévő köpenye alatt vannak, csak nem tudják, hogy az csak éjjel működik, bezárt konténerben, holdtöltekor.

Javasolt eljárások:
- Besorolni mögé nyugodtan, és felkapcsolni refit, ködlámpát, adott esetben előrefordított fúvókákkal az ablakmosót. Majd amikor jelzi, hogy nem ok, akkor felvenni a telefont, és jobbra balra nézegetni. Az előre, mint irány a holttér, oda nézni tilos, őt észrevenni kizárással jár.

Van még ott, ahhonan ez jött, ha érdekel bárkit, szívesen hozhatom a folytatást....

U.

Szóval az úgy volt, hogy a Fidesz már 3-4 éve készül a kormányzásra.

Szoval az úgy volt, hogy majd 2 hét, és külön vizsgálóbizottság kellett ahhoz, hogy a teljesen nyilvános költségvetési adatokat megértsék, értelmezzék, de legfőképpen keressenek benne olyan hibát, amit aztán jól magasra lehet emelni, mögé állni, és hangosan kikiabálni mögüle, hogy "Na látjátok, ezért nem lesz most gigantoadócsökkentés" - hiába akarná apu.

Aztán meg úgy volt, hogy az az átok Oszkó péter nem átallott tisztességesen odalépni a fékre, és megtakartítani az elmúlt évben úgy, hogy bár a jóléttől nagyon messze vagyunk, de legalább nem messzebb mint 1 éve, sőt. Sőt. Most van olyan alap, amire lehetne építkezni. Szépen, lassan, megfontoltan. De ez nem elég.

Aztán a Fidesszel meg úgy van, hogy mindent muszáj mérföldekkel nyerni, mindent és mindenkit muszáj sátániasítanmi és közellenségképpé formálni, mert amúgy "nem szól nagyot". A politika Forrest Gumpjai, addig loholnak, míg nincs kiírva, hogy "STOP Forrest'"

Uraim, higgyék el, szólna. A legnagyobbat most a mértékletesség, a kiszámítható stagnálásból (ez ma nagy eredmény ám) építkező pici kis lépések jelentenék. Nem az, hogy felelőtlen kijelentésekkel jól tomporon rúgjuk azokat, akik ránk szavaztak, ugye. Nem beszélve a csúnya csúnya karvalytőkéről, Arról az elátkozott tőkéről, ami részben a láp felett tartott minket az elmúlt 2 évben, és ami hozzájárult ahhoz, sok egyéb tényező mellett, hogy ezen pénzek értelmes felhasználásával a válságból kilábaló örök ezüstérmes lehettünk Lengyelprszág mögött. A többiek most tartanak csak arra (Románia, Szlovákis például), de nekünk ez nem jó, nekünk muszáj hirtelen mögéjuk ugrani. De nekünk sikerült a vérrel és verítékkel lenyomott országkockázati mutatónkat 1 nap alatt 100 ponttal feltornászni.

Meg aztán az úgy van, hogy 3-4 éve készülünk kormányozni uraim, aztán egyszer csak, mikor megismerjük az addig is nyilvános adatokat, talán az utolsó 1-2 hónap adatain kívül, akkor meg hirtelen 3 napos igen hangzatos kormányülést szervezünk, hogy OTT kidolgozzuk a stratégiát. Ácsi-bácsi. Hát nem ezt csináltuk minimum mondjuk 1 éve?! Meg nem azt mondtuk a választóinknak, hogy ilyenünk réges régen van?

Aztán meg van az, hogy kerestünk minden kicsi kis sublótban is csontvázat, még a kutyus is beszállt, oszt sajnios semmi sem találtatott. Hova mentek a csontvázak? Mert hirtelen kitalálni, hogy akkor 270 milliárd magyar forintyni csontváz került elő, az szép dolog, és az elvakult hívőket ez boldogsággal tölti el, de csak őket. Senki mást. hogy akkor esetleg meg tetszene nevezni honnan ez a szám. És akkor még én is lehet, hogy elhinném, és azt mondanám: uraim, ez nem frankó, mit csináltak az előző 1-2 évben a kormányon lévők?!?!

De így nem tudom ezt mondani, sőt azt tudom mondani, hogy miután nem nagyon van csontváz semmilyen sublótban, szekrényben, de polcon sem, azt kell mondjam, hogy nem volt. Erre pedig azt nyilatkozni, hogy "a Bajani kormány is hazudott, mint Gyurcsányék"....hát kérem...legalja. Be lehet fejezni, hogy égetjük magunkat a teljes világ előtt, de tényleg.

Legyünk felnőttek, megfontoltak, és mondjunk igazat, vagy ha lehet, akkor konkrétumokat. Mert az MEGNYUGTATÓLAG hat.

Ránk, a világra, Ázsiára (mert ott is ütött a sztori - Herr Kósa ebben magyar rekorder).

Ha egy pilótát beültetünk egy versenyautóba, és azt mondjuk neki, hogy van egy hatalmas baj a kocsiban, de te csak nyomjad, akkor nem fogja nyomni, mert nem öngyilkos. Ha megmondjuk neki, hogy te figyelj Bélám, a bal hátsó lengőd kicsit üt  akkor a jobb kanyarokban kicsit lassabban fog menni, de a balban gyorsan, és az egyenesben is. Mert TUDJA, hol a baj.

Én szívesen megtudnám, addig olvasom a legújabb karikatúra könyvem: Csontváz menni Ámerika?

Azzal kezdem, hogy Kósa Lajos.

Ezzel manapság kezdeni sikkes. Aki ezzel kezd, az olvasott lesz.

Aztán folytatom azzal, hogy Lajos volt azon kevés Fidesz tagok egyike, aki valahogy nekem tulajdonképpen szimpatikus volt. Bizony. Valahogy olyan "semmiben nem vagyok igazi pro, de józan ésszel hasítok előre, és annyira sok embert még nem sértettem meg, mint amennyit a többi kollégám" típusú embernek ismertem.

-tem.

Mert akkora bakot lőtt szegényem, mint aminél csak Síjjártó úr tudott nagyobbat. De back to Lali.

Szóval olyat mondott (nem ismétlem meg, annyian tették), amit józan ésszeldoglozó ember nem tesz. Olyan ember sem, aki valamennyire azért érzi mi az, hogy K Ü L V I L Á G. Mert sajnos mi a külvilágban élünk, kis Hazánkat az bizony körbeveszi. Próbáltam nagyon liberális szemmel nézni amit mondott, de azt még liberális szemmel sem lehet értelmezni. Próbáltam nagyon szélsőséges, már-már soviniszta elvek alapján elemezni, de akkor is arra jutottam, hogy ez bizony egy messziről nekifutásos öntökönrúgás.

Miért?

Mert a piac, ahogy szokták mondani, nem felejt. A piac....de utálom már ezt a szót...nevezzük akkor fentiek alapján külvilágnak. Szóval a Külvilág úgy működik, hogy amit egy addig hitelesnek tűnő ország hitelsnek vélt vezetője mond, azok után, hogy az elődje nagyjából európa-bajnok népszerűtlenség mellett európa-bajnok módon öszekapta a költségvetést, az úgy van. Mert a Külvilág úgy gondolja, hogy lehet ez a két kormány más, meg más beállítottságú, de hát csak nem rúgnak saját magukba.... Aztán a Külviláűg megdöbbent egy csöppet, mikor az addig "megmondom mi lesz, és úgy lett" 1 év után az új ember azt mondta, hogy nem úgy lett, sőt. Görögebbek leszünk mi  a görögöknél, már-már elizlandosodunk. Na Erre a Külvilág azt mondta, hogy akkor ácsi.

És az országkockázat felugrott, ettől a bankok beszerzési forrásai megdrágultak, ergo többek között a helyzetünk a tekintetben, hogy majd jól újrtatárgyalunk mindent az IMF-vel és az EU-val, nos, nagyságrendileg romlott. Mintha sorunk lenne a pókerben, majd licitnél nem megyünk fel, mert azt hitetjük el, hogy kettes párunk van. Csakhogy a pókerben max hülyének néznek, vagy hóbortosnak, netán viccesnek.

A Külvilág azonban ettől kezdve nem hisz nekünk, mert a számokat csak csak elhiszik, mert azok PUBLIKUSAK voltak havonta a költségvetésről. De a vezetőknek, az ORSZÁG  vezetőinek a neve hallatán majd azt mondják: pfffffff....

Ennek pedig az előjelei látszódtak már az EU Parlamentben. Csak a Fidesz töltötte azzal az időto odakünn, hogy a hazai ellenfelét szapulta. Akkor az kínos volt, de érdektelen. Ma nem kínos már, de sajnos érdekes.

EZ kormányzás.

AZ ellenzék.

Előbbinek súlya van.

Utóbbi bármit mondhat.

Erre ma ezt azzal igyekezett orvosolni, hogy asszondja: "növeli ki elfedi a bajt; ne tükröt átkozd, ha képed ferde". öööööööö....wie bitte?

Ez még annál is nagyobb böszmeség, mint amit a Varga úr tett, aki addig keresgélt a szekrényben csontvázat, míg lassan majdhogynem a sajátjára lelt, és beismerte, hogy van 1-2 kisebb csont, meg porcogó, de más nem igazán.

Előre illik végig gondolni dolgokat, majd utána ráugrani. Nem fordítva, mert ha nincs a takaró alatt a márges oroszlán, akkor beverjük az orrunkat a földbe. Jelen esetben a magyar lakosság egy nagy részének az orrát.

Szóval kéretik visszaszállni ide közénk. a Földre. Hallod, Lajos..... Légy kérlek ugyanaz, aki voltál. Mi is azok szeretnénk lenni.

Mert vékony jégre nem megyünk vasalóval a lábunkon, még akkor sem, ha épp vasalógyárunk van.

U.

És ők az ország vezetői. És rá szavaztunk mi magyarok. És így jártunk.

Kedves Olvasó!

Rovid leszek és velős.

Tisztelt Pártunk és Kormányunk rommá nyerte magát a választásokon. Nézzük hogy mikkel ----- hogy mi lett/lesz belőle, és, hogy ----- valójában azt hogy lehetne:

- adócsökkentés:

adót csökkentünk, hogy mindenki jobban járjon ----- majd 4-6 év alatt csökkentünk ----- nem lehetne most, mert egyszerűen nincs miből, mert a Bajnaiék is ezért nem csökkentették, és mert stabilizálni nem lehet úgy, hogy lemondunk a bevételekről (sajna ezt a TELJES VILÁG GAZDASÁGA TUDJA, ezek szerint csak Hegyeshalomig).

- megmentjük a deviza hiteleseket:

olyan programot találunk majd ki, hogy mindenki át tudja váltani a deviza hitelét "kockázatmentes" forinthitelre ----- most, viszont hogy Papadimitropulosz Lajosz bemondta az ultimót, miszerint mi gyakorlatilag Görögország vagyunk (ami TELJESEN ALAPTALAN, mert el kellene is-merni, hogy az ország megállt a lejtőn, de azt nem ők tették, így nem lehet), olyannyira legyengül a forint, hogy ezt a különbözetet már "saaaaajnos" a bankok illetve az állam nem fogja tudni bevállalni, ezért saaaaajnos nem lehet majd ezt megtenni, pedig ők naaaaagyon akarták ----- ilyet valójában nem lehet, mert az árfolyamkülöbözetet az állam nem bírna, kivéve, ha az lenne kiírva Hegyeshalomnál, hogy Entry to Saudi-Arabia. Ezt nem is értem emberek hogy hihetik. Az van, hogy az államnak nincs pénze, illetve alig-alig. Nem az, hogy sok van. Hallóóó, jó reggelt.

- jót teszünk a határon túl élő magyarokkal:

jót eszünk. állampolgárságot kapnak majd lépésenként ----- megadták, szívnak is a szlovákiai magyarok, őket valahogy nem kérdezték meg, hogy ez nekik jó-e ----- ilyet valójában nem lehet tenni, csak lyankor, mikor a szomszédok óriás-cimbik. De nem mindegyik szomszédunk az. trianon fáj nekem is, de nem tudom visszacsinálni, és ezt el kell fogadni, mert ők sem.

- csökkentjük az államapparátust:

kevesebb miniszter, átláthatóbb állami költekezés minisztériumok szintjén ----- lett zusammen 8 minisztérium, és ilyen "szösz-mösz" ügyek, mint oktatás, egészségügy, kultúra, egy kalap alá kerültek. De nem baj, van viszont túristabusznyi államtitkár, akiknek összfizetése több, mint az eddigi szisztémának ----- ilyet lehet csinálni, ha minden flottul megy. Nem azon a plusz pár millión múlik a nemzet szintjén, hogy jó emberek legyenek még plusz 3-4 minisztérimuban mint miniszterek.

URAIM!!! M E G N Y E R T É K  a választást. Nagyjából mindenki tudja, hogy az ország nincs a csúcson, de lefelé sem csúszik már. Elmúlt az az idő, mikor ellenzékiként az EU Parlamentben hazánkat ócsárólták untalan, mert következmény nélkül megtehették, max röhögött rajtunk az ottani ülésterem meg a világ sajtójának egy része. MOST Önök a Nemzet vezetői. Amivel FELELŐSSÉG jár, Önökre figyelnek, és HISZNEK. Még...

Tegyék már meg, hogy nem szívatják a saját népüket csak azért, hogy megindokolják, miért is nem tudnak adót csökkenteni majd hirtelen.

Költeni jólétre, meg adót nem fizetni, és egyszerre mindent adni nem lehet sajnos pénz nélkül. Tehát szépen kérem Önöket, ugyan tegyék már meg, hogy amit a szocialista-szdsz kornmány elszúrt 7 év alatt, azt nem döntik össze 2 hét alatt... A világgazdasági válság még tetézett sok gondunkat, de csak-csak kezdtünk volna kilábalni, nos szóval tegyék már meg, de tényleg, hogy ezt nem tiporják le indokolatlan kijelentésekkel CSAK AZÉRT, HOGY UTÁNA MÉG NAGYOBBAT TUDJANAK MENTENI rajtunk. Mert nem kell. Nem lenne szimpibb egyszerűen csak dolgozni szépen?! Mondjuk úgy, hogy nem rúgjuk a hatalmas öngólokat számolatlanul?

A halpiacon nem teszünk ki táblát, hogy "akár romlott is lehet a halunk, mert nem mi fogtuk ki"...... Főleg olyankor nem, mikor még sosem árultunk azon a piacon, és úgy, hogy nem is tudja senkisem milyen halat árulunk, mert ilyet, ott, azon a piacon még nem láttak. Mi sem. Belenéznénk már a szatyorba, hogy mi is a hal neve.....

A legjobbakat!

Kedves Olvasó!

Eddig bírtam. Ez a poszt nem fog különleges konklúziókat tartalmazni, nem fog törekedni a világmegváltásra. Arról szól csupán, hogy nem értem a világot. Arról szól, hogy akkor most mi is történik, és arról szól, hogy ez csak nekem tűnik fel, vagy csak nekem tűnik így?

Konkrétabban: még nem alakult meg az új kormányunk, de a parlament összetételéből adódóan simán lehetne már olyan dolgokról is vitázni, amelyek valóban fontosak most, amikor Varga úr kijelentése szerint hazánk gazdasági válsághelyzetben van. Mi azonban nem ezt tesszük, hanem morálisan érdekes dolgokkal kezdünk el foglalkozni. Mert a kettős állampolgárság nyilván és kétségtelenül fontos emberek millióinak, ezt nem vitatom, de szerintem az igazán érintettek el lettek volna a régi rendszerrel még úgy pár hónapig. Bejelentjük, hogy Magyarország gazdasági válsághelyzetben van, majd megszavazzuk, hogy kisebb legyen a parlament, és vitázunk a kettős állampolgárságról, majd minisztereket hallgatunk meg. Jó. De nekem a válság szó azt jelenti, hogy akkor hűha, VÁLSÁG, és azonnal tűzoltás, azonnal cselekvés.

De ez ügyben nem történik semmi. Mégpedig azért, mert a lengyel barátaink kivételével (ők még azok, tényleg) a régióban mi vagyunk az egyetlenek, akiknél a GDP az első negyed évben még ha csekély mértékben is, de „plusszos” lett. Ezt pedig Varga úr tudta is, épp ezért azonnal csatasorba hívta a híveit azzal, hogy jött megint a „válságkommunikáció”. (Könyörgöm, nem nyerték már magukat rommá a választáson…? De! – akkor meg?). A kijelentés a lehető legrosszabbkor jött ugyanis. Fél Európa most vezeti be azokat az intézkedéseket, amiket mi megtettünk több mint 1 éve, és aminek minimális hatása már érződik. Erre mi ahelyett, hogy ezt elmondanánk (most leköszönő kormányunk kommunikációjáról ez egy erős szegénységi bizonyítvány - sőt), az ellenkezőjét állítjuk. Okos, megfontolt lépés… A forint nem csak ennek hatására gyengült be, de biztos, hogy 20-30%-ban ez is hatott rá. Mennyivel elegánsabb lett volna azt mondania Varga úrnak, hogy azért mondtam ezt, mert az új kormánynak jobb, ha a forint még egy darabig gyenge marad, ezzel ugyanis könnyebben tudunk egy-két jóléti kiadást majd finanszírozni, és bizonyos esetekben ez élénkítheti a belföldi gazdaság vonatkozó részét (röviden összefoglalva). De nem tette. Kár.

Szóval azt látom, hogy picit kibillentünk az egyensúly azon fontos eleméből, hogy jól érezze magát benne az ember. Mert mi megy? Piszlicsáré (összegében, nem moráljában) ügyeket nyomnak az arcunkba, mint pl a 11. kerületi eset. Meg se merem kérdezni, hogy a „Vállalkozó” úr, akit én csak Robin Hoodnak hívok, miért is várt 3 évet? És, hogy akkor a lakást megvette végül? Csak nekem olyan menekülés szagú a dolog? Mindegy…

Meg MALÉV ügyet dobnak fel. Na ez mondjuk, kell. Szerintem elég necces sztori volt ez, de hát sajnos azért mindig is voltak lámák, meg mindig is lesznek. Csak az egyik legdrágább magyar vicc lesz a vége. Kíváncsian várom, melyik kormányról fog kiderülni, hogy a MALÉV kanosszát elindította…

Meg egy és ugyanazon miniszter alá vonunk be olyan ügyeket, minthogy kultúra és egészségügy. Nem élek azzal az olcsó viccel, hogy eztán az urológusok Hamletet szavalva vizsgálják majd a prosztatákat egy színpadon, de azért azt lássuk be: önmagukban ezek nagyon fontos területek. Egy ember alá betenni egyszerre…hát…merész.

Meg gazdasági oldalon olyan ember készül kimondani a tutit, aki arról híres, hogy nem nagy barátja a számoknak, pedig azok csúnya dolgok, és igen hűen tükrözik a valóságot. Szemben a jól csengő és hangzatos elméletekkel.

Szóval gazdasági vészhelyzet van. Kimondtuk pár hete, csak azóta teszünk rá.

Helyette van Alkotmányozó Nemzetgyűlés (nem vicc), forradalom, és az igazság korának hajnala.

Tudják mit? Én ezeket mind szeretném. Komolyan.

Csak majd látni is. Meg azt is, hogy megvalósulnak. De egyenlőre azt látom csupán, hogy leendő kormányuk már most fellépett arra a piedesztálra, amit magának emelt, és ettől még távolabb lettek tőlünk, emberektől.

Én szívből kívánom, hogy ne felejtsék el, honnan és miért indultak.

Mert ha akkor azt mondta volna nekik valaki, hogy „srácok, egyszer még alkotmányozó nemzetgyűlést tartotok, meg forradalmat vezettek majd”, nos, tuti vállon veregették volna azt, aki ezt mondja nekik, azzal, hogy „ugyan már, annak mi értelme? Mi emberek vagyunk, és nem karddal az oldalunkon járunk páncélvértben”. Majd együtt kérnek még két fröccsöt olaszból.

Legyen előre egy tanulság mindenkinek: Aranybulla volt már egyszer akkor, mikor annak lennie kellett, ha esetleg ez is felmerülne…

Kedves Olvasó!

Mint láthatták, eldöntöttem, hogy amíg nem kezd valami konkrétumokról beszélni az új kormány, nem fogok billentyűzetet, hogy magvas véleményemet aktuálpolitikai és/vagy gazdasági ügyekben kifejtsem.

Eddig bírtam, és igen, kisé felment bennem a pumpa a mai nap végére.

Immár majd két hete tudjuk, amit amúgy már sokkal régebb óta. Fidesz nyer, besettenkedik mellettük a KDNP, lesznek új arcok/pártok, és a nagy össznemzeti egyetértésben bele lovagolunk a naplementébe. Mert ha kicserélődik a kormány, akkor másképp süt a nap, frissebben fúj a szél, és a világgazdaság hazánkon kívüli része vállunkat veregetve jön be hozzánk azzal, hogy „na, Béláim, eddig kibírtátok a sok sanyargatót, most akkor itt a kassza, vegyetek, egyetek, sokasodjatok”. Mert a hazai T. Lakosság nagy része ezt komolyan elhiszi. Persze, mind tudjuk, hogy nem ment az ország a legjobb irányba az utóbbi időben, és nem voltunk híján rengeteg gyomorforgató dolognak, de azt talán nagyon kevesen tudjuk, hogy az utolsó 1 évben jó irányba ment a dolog. Csak tudja, kedves Olvasó, ez sajnos senkit nem érdekel. Abba a hibába esünk bele NEM KICSIT, hogy az utolsó 1 évet egy kalap alá vesszük az azt megelőző 7 évvel. Hatalmas hiba.

Oszkó és Bajnai (főleg előbbi) ugyan nem vicces srácok, meg nem egész nap a nemzetről beszélnek, de profik. Jaja, sajnos ezt ki kell jelenteni, ha fáj, ha nem. Aki beszélt az utóbbi időben külföldi gazdasági szakemberrel, az tudhatja: jó irányba indultak el. Ez volt a vélemény. Ország-kockázati mutatónk újra visszajött a „nem túl jó” kategóriába, ahhoz képest, hogy 1 éve még a „kerüld el, és még képeslapot se küldj oda” kategóriából. Alapkamatot lenyomták, ami talán nem a legjobb hír a forint betéteseknek, de a gazdasági tevékenységek alapkamathoz viszonyított extra jövedelmi potenciálja miatt megnőtt az érdeklődés az itteni termelési jellegű befektetések iránt, még ha egyelőre csak nagyon óvatosan is. Satöbbi, satöbbi, satöbbi.

Erre jön a „Programtalanidesz”, és egy gyönyörű, egyébként tényleg becsülendő történettel ellopta az emberek szívét, és megszerezte a hatalmat. Higgyék el, én szeretném a legjobban, ha tényleg meg tudnák csinálni, és eljönne végre az erős Magyarország.

Csak sajnos van egy csúnya dolog, amit úgy hívnak: valóság.

Most az van, hogy mindegy mi volt eddig, az szar (bocsánat: tök rossz). Mindegy, hogy jó volt-e, vagy sem.

És (tudom, nem kezdünk így mondatot), az a baj, hogy ezt Merténaztmondomisztánban SIMÁN meg lehet tenni. Példákat akarnak Tisztelt Olvasók? Igen? Nos:

-          megvan minden miniszter, minisztérium. Megkérdezik a tévében Semjén urat, mint csúcsminisztert, hogy mit fog tenni, mi lesz a dolga. Válasz: nem szeretne még konkrétumokat mondani…… // Hát Zsolti, könyörgöm, ha te sem tudod, akkor ki tudja? Vagy még tényleg nem mondták el?!? Vagy még nem készült el a „How to be a minister” kézikönyv? Vegyük észre, hogy mindenki ugyanezt mondja most náluk. Lesz talán egy bentlakásos hétvége, ahol mindenki egyszerre megkapja ezt a könyvet?

-          A magyar királyi tévé reggel műsorában nekiesik 2-3 újságíró Oszkónak, mindenféle idétlen kérdésekkel, melyekre Oszkó teljesen nyugodtan, szakmai érvekkel, számokkal válaszol. Elmondja, hogy a költségvetési tartalék 90%-a még megvan, hogy az időarányos költségvetési hiány nem annyira vészes, stb stb. Ezzel nem tudnak mit kezdeni T. Újságírók, és egyre színvonaltalanabb kérdéseket tesznek fel. Abban a műsorban, ami 3 hete még a másik oldalt szapulta. Az sem volt jobb, de a lényeg a PÁLFORDULÁS. Hányingeresítő.

-          ÉS JŐJJÖN  A CSÚCS: tudjuk, hogy azért messze az ország a jótól, és tudjuk, hogy Görögország épp rántja le az egész Euro-zónát, melynek leg-szemmel-láthatóbb jele, hogy gyengül az euro. Valamint „felröppent”, hogy a következő Portugália lesz, majd Spanyolország. Erre a spanyol miniszterelnök helyettes (azt hiszem ő volt) nyilatkozza, hogy stabilak, nincs baj, van tartalék, nincs hitel-kitettség, vagy nem annyira magas. Valamint mindenki ezeket és hasonlókat mond magáról. Erre mit lépünk mi, magyarok? Varga úr nyilatkozik, hogy ácsi-bácsi, Magyarország sokkal nagyobb bajban van, mint hitték, ezt most vették észre, sőt, hazánk válságos helyzetben van, úgyhogy picit még vizsgálni kell, de júliustól itt komoly változás kell, például azonnali adócsökkentés… Bravo, OKOS! Jó nyilatkozat, jól időzítve…. Eltekintve attól, hogy pár százezer devizahitellel rendelkező családnak vágott oda egy kellemeset, a folyamatos ellenségkép fenntartásával minden apróság majd hatalmas eredmény lesz. Többek között az is, hogy visszahozzák a dolgokat a 2 hónappal ezelőtti szintre. És mindenki majd azt hiszi, hogy hű, de jók, pedig csak a saját maguk által okozott rosszabbítást küszöbölik ki. És mindenki boldog lesz. Mert azt propagálni fogják. Ettől még én remélem, hogy aztán ezt tovább is viszik, csak erősek még a kételyeim.

Ettől hűde nagy bizalom lesz. Gyerekek, minek ez, de komolyan? Nem nyerték rommá magatokat eleve?! De, bizony. Csakhogy nem emiatt mondják ezt, hanem a miatt, ami alant következik…

                   csak annak, aki nem érti:

-         Viktorunk mondatai nem voltak hiábavalóak: azt mondta lesz adócsökkentés, és tessék, lesz is.  Mondjuk a választás óta nem lett több bevétele a költségvetésnek, tehát nem értem miből finanszírozzuk. Vagyis értem én, csak az még rosszabb, vagyis a következő:

-         Megemelik a költségvetési hiánycélt. Nem kellene, de ez senkit nem érdekel, meg lett magyarázva, hogy szar a költségvetés, ezért kell. De valójában az ilyen jóléti kiadások finanszírozására kell. Mit fog mondani a nép erre? Azt, hogy „na tessék, itt van. Volt itt pénz, csak most ránk, a népre költik, és nem saját magukra, a mocsok oligarchák”.

-         Fentiek miatt pedig bármit mondanak, utólag mindig igazuk lesz, mert előre semmit nem mondanak…. Ennek megy most a 2. része.

       Orbán úr már most elérte, hogy mindenki elhisz mindent, amit mond, de még azt is, amit mások mondanak körülötte.

Ez borzasztóan veszélyes.

Nem akarok utópisztikus lenni, de ami most kezd kialakulni, az az igazi, klasszikus kommunizmus. Nem az, ami nálunk volt, hanem az igazi, irodalmi fajta. Ami a mi, magyar kommunista modellünkből megmarad, az az, hogy ha nem azt mondod, amit ők, akkor te leszel a „kívülálló”, a Józsi a Bélák között.

Mindenféle olyan általános dolgokat ismételgetnek, amire tiszta szívvel nem lehet mondani, hogy hülyeség, mert tényleg nem az. De sajnos nem a kettős állampolgárságtól, vagy attól a kb 1-2 milliárd forintnyi mutyi meg megvesztegetés vizafizettetésétől lesz nekünk jó, meg sajnos nem is attól, hogy hű „fogjunk össze magyarok mind”… Pontosabban lehet jó, csak akkor egyenlőre nem azon az életszínvonalon, amit amúgy mindenki magának szeretne.

Esküszöm, amikor nyertek, komolyan gondolkodtam azon, hogy tényleg, milyen jó lenne, ha az ország úgy jönne ki a bajból, hogy mindenki egymás kezét fogva, egymásért küzdve harcol, és termel, és dolgozik. Lehetnénk a magyar csoda, a legvidámabb barakk a sok szomorú istálló között.

De ha ilyen egyszerű lenne, akkor minek kellene BÁRKI az ország élére?

Ugye….

Na ha meg nem kell, akkor meg sajna kellenek szabályok, hogy bíró nélkül hogyan játszunk…és kezdődne, előröl.

Mert az alapigazságokat mind értjük. Csak nem tudjuk: egyelőre egy országgal játszanak, és nem egy országért. Remélem fordul a prioritás.

Jó szelet hozzá.

Nos, Tisztelt Olvasó, az a helyzet, hogy most olyat fogok leírni, mellyel eddig elért „népszerűségem” valószínűleg Mariannás mélységekbe esik vissza, vagy esetleg végleg ott marad.

Elegem lett ugyanis valamiből, Ezt a valamit úgy hívják: női egyenjogúság. A vezetésben. Neveltetésem okán ez semmilyen fizikai megnyilvánulást nem von maga után, sőt, valószínűleg jelen cikk írásában a dolog ki is fullad, de az biztos, hogy az élet eme speciális területén visszavonhatatlanul másképp fogok nézni a Női nemre ezután.

Egyszerűen elegem lett abból, hogy bármilyen botorságot cselekednek az utakon, az ember gyakorlatilag cselekvőképtelenné válik abban a pillanatban, hogy elszenvedi az általuk „okozottakat”. Mire gondolok? Mondom iziben.

Sokat autózom, bár nem vagyok személyszállító kisiparosi magasságokban, de az átlagnál kicsivel talán többet. Eme kalandozásaim során nagyjából hetente történik valami emlékezetes az utakon aminek szemtanúja vagyok, de eddig egy 7 évvel ezelőtti koccanást kivéve (35 000 HUF kár - elismerve), hála az égnek még nem okoztam nagyobb bajt. Általában 3 évente azonban összetörik az autómat, például legutóbb 1 hónapja. Épp parkolnék, állok és várok az üresedő helyre, mikor az út másik oldaláról egy Hölgy belém tolat svédacél kocsijával. Ajtócsere. Érvrendszere: nem látott…… Kérdésemre, hogy a tükör-nyak-nézés együttesét mire szokta használni, nem tudott értelmezhető választ adni.  

Legyen ez az antré a mondanivalómhoz, jöjjön a többi eset közül az utóbbi négy, felsorolás-szerűen, hogy ne vesződjenek sokat az olvasással, ugyanakkor megértsék az emancipáció tagadásom okát. Önnön-magunk kigúnyolása a tömegek szórakoztatása érdekében nemes cselekedet. Most akkor én szélsőségesen nemes leszek. Egy humán nemes penész. Egy lábon járó camembert. Tehát:

a.) bevásárlóközpontból kifelé jövet nem adok meg egy balkezet egy asszonynak. Kivág mögülem dobozos autójával, és a két sávos körforgalomban a belső sávot használva üveghangon kielőz, és index nélkül bevág elém kisoroláskor. Mikor dudálok mellette a kétsávos főúton, oda sem néz, pedig mondjuk megköszönhette volna, hogy nem töröm rommá teljes „joggal”;

b.) saját sávjából balra akart kanyarodni a hölgy, index nélkül. Vagyis én jövök szemből, bevág elém index nélkül, de elnézi a szöget, és nem fér el a járdától, így megáll előttem keresztben. Lassú útszakasz, így enyhe kormányharapással megállok. Rávillantok mosolyogva. Hölgy rám néz, megrázza a fejét, és bemutatja felém a mutatóujját. Ravasz;

c.) bevásárlóközpont. Autók jönnek-mennek a parkolóhelyek közötti utakon. Valamiért áll a sor. Még mindig áll. 2-3 perc után kiszállok, megnézni miért. A következő kép fogad: 3-4 kocsival előttem áll két autó, nem férnek el egymás mellet. Az én soromban álló pont elvinne egy lökhárítót, ezért nem megy tovább, látszik, hogy eleve félrehúzódott helyet adni. A Vele szemben álló pedig 20 centire belóg előbbi elé, így az pláne nem férne el. De a szemben álló kocsi másik oldalán kb 1-1,5 méter hely. Az én oldalamon álló sofőr mutogat, és magyaráz, hogy a másik oldalon van hely doszt, csak kormányozni kellene. A másik kocsi anyósülésén félig kiállva egy 60 körüli férfi üvölt vissza, hogy az édesanyja remekül vezet, és jobban nem tudna oldalra menni, nem férne el. Miközben az ajtó tárva-nyitva. Figyelemre méltó;

d.) 2x2 sávos külterületi főúton belső sávban haladok nach Hause, mikor kivág elém egy sebességsárga 25 éves első generációs japán korall autó. Index nem használva. Rávillantok, hogy nem jó ötlet, mert a szélső sávban lévő autó folyamatosan halad el előle, tehát előzni nem tud, a következő lámpa pedig kb 10 Km. Félreránt jobbra, majd mikor elmegyek mellette, kivág mögém, villog, integet. Említett lámpánál megvárom, átmosolygok és mutatom a tükröt és kerek szájjal mondom, hogy I-N-D-E-X. Erre annyit kapok vissza, hogy „KABBE, NEM ÉRDEKEL”, majd visszatette a fülébe a rádió fülhallgatóját, kezeivel a kormányon dobolva pedig fütyörészve továbbhalad. Körültekintő. Egyszer helyettem jöhetne egy katonai konvoj, akkor dobolhatna a maradék ujjaival.

Nem folytatom. Hogy általánosságban ítélem el a Nőket? Nem, soha!

Hogy arra gondolok, csak ők képesek szabálytalanul közlekedni? Nem, nem soha!

Hogy azt szeretném, hogy ne éljenek vissza azzal, hogy ők Nők, és mi férfiak úgysem teszünk semmi bántót a kiabáláson kívül? Nos, igen, ezt szeretném, de nagyon! Nincs a tehetetlenségnél borzasztóbb érzés. Vannak olyan beteges emberek mint én ugyanis, akik nyugodtan, mosolyogva szeretnék a hibázók tudtára adni, hogy tévedtek valamiben. Egy vagy két mondattal. Nem fölényeskedve, nem kioktatva, nem úgy, mint a tévedhetetlen önjelölt szuperemberek. Nem. Csupán csak elmondani. Nem büntetni, bosszút állni és például kormányt rárántani a másikra, nem. Pedig egy vasbetonacél IFA….hm….

Mert komolyan úgy gondolom, hogy ha egy hasonló szituációban legközelebb eszükbe jut a múltkori eset, és ezzel pl nem ütnek el valakit, vagy nem okoznak balesetet, és ez csak egyszer történik meg összesen 20 év alatt, ennek következtében pedig 1 valaki TÚLÉL, már megérte nekem.  

Hölgyeim, maguk nélkül mi semmik vagyunk. De magukkal néha pedig valamik vagyunk. Jelesül haszontalan eszközök, melyek akadályozzák Önöket a szabad térbeli helyváltoztatásban. Megértem, hogy ez fáj, de ez már csak így marad.

Ugyanakkor férfitársaimnak is üzenek egy rövidet: pár napja majdnem elcsaptam egy biciklist. Ami „vicces”, mert én is tekerek sokat. Szemembe sütött a nap, figyelmetlen is voltam. Srác a nyeregben maradt, de beállt elém, és teljes joggal szidott. Mondtam, hogy ok, ne haragudjon, nem szoktam ezt naponta csinálni, tényleg bocs. Emberünk lefagyott, mert nem értette, hogy valaki elismeri. Én meg égtem.

De volt egy mondata, amit nem felejtek: „élménynek szántam ezt a mai tekerést…..de nem halálos élménynek”.

Nyert.

Nem kívánok sokadikként okosakat mondani a választásokról, mert már én is unom.

 Nálam jóval okosabb, ebből részben, vagy egészben megélő emberek elmondtak már mindent, amit erről el lehetett mondani. Látjuk az esélyeket a második fordulóra, látjuk hol mennyit nyert a Jobbik, mennyit bukott az MSZP, értjük az átszavazást, röhögtünk az OVB-n, meg több mint világos ki nyer, de valahogy azt érzem, már igazából senkit nem hoz annyira lázba ez az egész. Mint egy érdekes hír az állatvilágból. Aznap poén, és el is meséljük 1-2 barátunknak, de 3 napra rá már senki sem emlékszik.  

Néha pedig úgy érzem, mintha az sem érdekelné az emberek egy erős hányadát, mennyivel is nyer majd a Fidesz végül.

 Tudják, miért van ez így? Mert bennünket, magyarokat, 2010-ben már semennyire sem érdekel valaminek az igazi oka. Hiába kapják most fel páran a fejüket, hogy ez nem igaz, dehogyisnem érdekel minket bárminek is az oka, az igazság ezzel ellentétben az, hogy nem. De tényleg nem.

 Szánjon magára 3 másodpercet, nézzen magával szembe, és csak gondolja végig, mikor volt az, mikor bármilyen ügyben úgy igazán igyekezett a dolgok végére járni, vagy akár megérteni azokat. És most nem egy téves villanyszámlára, vagy a ház elől ki nem ürített kukára, illetve ezek megreklamálására gondolok, nem. Hanem olyan eseményekre vagy történésekre, melyeket a hírekben hallottunk, olvastunk, vagy láttunk.

 Na? Ugye ugye….

 Ezt elérni pedig, kedves barátim, a nagy globalizáció „áldásos” mellékhatása mellett, ami minket, mint egyént nem igazán érint (gondoljuk ugye mi), leginkább az elmúlt 20 év politikája és közélete segített. A teljes 20 év, mondom a TELJES.

 A közérthetőség kedvéért jöjjön néhány példa:

 Kezdjük a közelmúlttal: az MSZP-SZDSZ kormány például ígért szépet és jót, de nem váltották készpénzre. Amitől az időszakuk elején mentünk előre, az kb 20 %-ban köszönhető nekik. Felfelé ívelő gazdasági makro-környezetben nem volt nehéz felfelé mennünk. Az alapkamat szintje kontra (pl) ingatlanbefektetések hozama – EU tagság – gyenge európai lobby – simulékony költségvetési politika – fogyasztások ösztönzése a valós vásárlóerő fölötti szintre. Ezek mind mind odavezettek, hogy mi is buktunk akkor, mikor a teljes világgazdaság. Csak jobban. Miért? Mert „túlhittük magunkat”. Jól élünk, biztonságban, ezt mondták, elhittük. Túlköltekeztünk a családok szintjén, és még csak nem is hazai devizában. Csakhogy amiért a világgazdasági válság nem kizárólag nekik köszönhető, úgy fel sem róható csak nekik, hogy megtörtént… Persze lehet, hogy ha picit jobbak lettek volna, akkor kicsit kevésbé rendültünk volna meg. De hazánk nagyon vékony jégen korcsolyázott. Kis rengés a vékony jeget meg hamarabb megrepeszti.

A levest felraktuk főni, csak előtte nem csaptuk fel a szakácskönyvet. Azt hittük elég, ha megvesszük.

 Másik példa. Korábban a Fidesz kormány alatt, bár már kevesen emlékszünk, elmulasztottuk a kb utolsó pillanatot, hogy a mezőgazdaságunkat rendbe rakjuk. Európában, az első 5-ben vagyunk a termőföld „arányában” és minőségében is, van olyan mutató, ahol második kis hazánk. Éltünk vele akkor? Vagy előtte, vagy az óta? Nem. Miért nem? Mert nem mondták annyira hangosan, hogy fontos lenne. Vagy ha igen, akkor esetleg Sanyinak és Bélának blama lett volna összeállni, hogy szomszédos földjeiket 1 közös traktorral műveljék. E helyett vettek mindketten hitelre egyet – egyet, amitől a megtermelt hazai paradicsom drágábbra sikerült, mint az ideszállított spanyol. Mindenki sír erről, és tüntet, de azt, hogy mással összeálljon, az nem jó, az komcsi, az szövetkezet. Hát, tessék bekukkantani a szélsőségesen komcsi sógorokhoz vagy németekhez, és tessék jól áll-leesni. Mert náluk vannak ilyenek, és a gazda mercivel jár, nem lízingelttel. Kápéssal. Hoppá.

 Vagy a benzinárak. Fizetünk súlyadót az adózott kis pénzünkből, arra a kocsira, amiért fizetünk regisztrációs adót, hogy mehessünk a díjköteles autópályán, miközben az üzemanyagunk adótartalma Európában szintén toplistás, sőt. Ezeket persze fizetni kell. Rendben. De mondjuk, ha valaki ennek komolyabban utána járna, és például szervezett keretek között eljutna oda, hogy rájöjjön, a kevesebb több, na akkor lenne pislogás. Tett arra releváns kísérletet bárki az elmúlt 20 évben, hogy ezt racionalizálja? Nem. Ébredjünk már fel, ugyanis nagyon pöpec, hogy nálunk Budapestről lassan bármerre el lehet jutni autópályán, de csak Budapestről indulva, vagy sugaras irányban. Lengyel „bratankik” meg köszönik jól vannak a kb 80 Km autópályájukkal összesen….. Nálunk minden kormány rittyentett pár száz kilométer pályát, főleg promo céllal. De kedveseim, van BÁRKI ebben az országban, aki tényleg azért szavazott valamely pártra, mert az x+1 Km autópályát épített?!

De hagyjuk a kicsit flower-power gyanús ügyeket.

 Hányszor volt már hír, hogy egy adott kormányban valaki csalt, lopott, hazudott. Hm? Ugye. Most nem a jelenlegi ügyekről beszélek, mert ez arcpirító. És meddig volt ez általában hír? Másnapig. És felejtettük. Bármelyik oldalon álltunk.

Ami azonban a legérdekesebb, hogy a Fidesz manapság nagyot kockáztat. Ugyanis ezzel a nagy tisztogatással, ami ma megy, és ami teljesen helyénvaló (és egyébként Oszkó Péternek is köszönhető nagyrészt), nos ezzel a leendő kormánypárt örökre lemond előre a hasonlókról. Ezt még Pokorni Zoltán is beismerte épp a minap, mint veszélyt. Mert naivak ne legyünk. Korrupció nálunk, és mindenhol máshol is volt már korábban. Sajnos bizonyos szinthez a politikában ez jár. Nem helyes. De tudta szerintem mindenki. Most ezen meglepődni: álságos. A mi a BKV-nál ment évekig: visszataszító. Hogy erről nem tudott az ellenzék: meseszerű.

 Szóval mára ott tartunk kedves Barátim, hogy semmin nem tudunk meglepődni. Ma felháborodunk, kb 1 percre, és ennyi. Nem gondolunk bele. Mert ha azt tennénk, zavarba jönnénk. Viszont ha meg nem gondolunk végig dolgokat, akkor odajutunk, ahol most tartunk. Egyszerű ellenségkép felállításával (sőt, az ellenség itt gyakorlatilag magát állította fel – a szerk.) a Fidesz minimális ráfordítással épp tönkrenyeri magát. Tökéletesen látják ők is ezt, és a lehető legokosabb módon húzzák be a választást.

Tudjuk igazán miért? Nem.

Tudjuk mi lesz a biankó csekkünkkel, amit mint lakosság a kezükbe adunk? Nem.

Kell amúgy agyonmisztifikálni a 2/3-ot? Nem tudom, mert még nem éltem ilyenben felnőtt életet. Amiben éltem, az nem 2/3 volt, hanem 3/3.

Lesz lehetőségünk számon kérni valamit, ha mégsem úgy lesz, ahogy sokan várják? Nem.

És miért nem? Mert 2/3 birtokában, a sokat mondott „széles felhatalmazással” annyira felhatalmazódnak, hogy ihaj. És majd pislogunk, mikor ugyanazokkal a szavakkal és frázisokkal fognak minden ellenzéki kezdeményezést elutasítani, mint amelyekkel az mszp-szdsz éveken át. És fel sem fog tűnni, nem gondolunk bele.

Szóval kedves Barátim, ha kérdeznék Önt, jót vagy rosszat akar, anélkül, hogy elmondanák, miért jó a jó, és miért rossza a rossz, Önt melyiket választaná? ….. Na ugye.

…amúgy, hallották, hogy született egy UV zöld pingvin egy afrikai állatkertben? Nem? Ugye, hogy mekkora szenzáció? Ja, és holnapután emlékszünk majd erre?

Nos, Tisztelt Olvasók!

Most csak egy gyors bejelentkezés erejéig zavarkodom, egy részletesebb elemzéssel majd később, talán holnap.

Amiről most szeretnék szót ejteni, az nem más, mint az OVB tegnapi ülése, miközben arról akartak dönteni, hogy szavazzanak-e, hogy lehet-e szavazni arról, hogy dönthetnek-e valamiről amihez semmi közük.

Hát isten biza olyan érzésem volt, mintha a Legényanya című örökbecsű filmet nézném. Arra vártam, mikor kerekednek fel, és tipegnek le gyorsított felvétellel a sarki krimóba "gondolkodni". Megjegyzem, nem ártott volna.  A legkínosabb az volt, mondjuk sok más mellet, amikor szegény szerencsétlennek tűnő levezető elnöknek állandóan csörgött a telefonja, meg jöttek az sms-ek, hogy "Bélám, ad titeket a tv, hallóóóó!!!".

Remekül összefoglalta a tanácskozás azt, amik sajnos mi vagyunk, magyarok. Arra vártam, hogy valaki feltegyen egy értelmes kérdést, vagy hozzászóljon értelmesen, de semmi. Olyan érzésem volt, mintha az ott ülő Hölgyeket és Urakat időre fizetik. a percenként elhangzó "őőőőőő"-k száma kb 28 volt, ezzel erősen beelőzték az átlagos szülői értekezletek mértékét.

Az a baj, hogy túltolták, de nagyon, egyenesen rá a míves kabátra.

Az OVB nem törvényhozó testület, így törvényt nem változtathat. Olyat csinálhattak volna, hogy mondjuk az adott körzetek eredményét nem közlik, a többit igen, és akkor nem kell ott csücsülni üres csipszes zacskók mellett a tévé előtt órákig. Már majdnem ettem közben egy almát.... De ez valahogy senkinek nem jutott eszébe.

Szócséplés de luxe, vagy nem is tudom, mi volt a cél.

Megmutatni, hogy él még a szatíra? Hogy Rejtő Jenő szellem köztünk él? Hogy lesz még Sas kabaré?!?!

Lassan de biztosan meg kellene barátkozni a hasonló "egyleteknek" azzal, hogy igenis van külvilág, van internet, van média, és vannak elvárások. És ezeknek meg illik felelni úgy, hogy közben legalább ne tudjuk, hogy hülyére vesznek.

Szóval én kérek elnézést a nevükben. Nem tudtak mit kezdeni a nyomással, a felelősséggel, a streszel. Csak sajnos nekik ez a dolguk. Elvileg.

Kedves Polgártársak, Elvtársak, Pajtások és Bajtársak, Barátim és Véreim!

 Arra gondoltam, hogy így előre adok egy összefoglalót arról, mi is vár ránk a választások előtt, közben, és utána, úgy nagyjából az év végéig. Mert már unom én is, de nagyon.

 Mint minden előrejelzés, vagy nevezzük prognózisnak, ez is lehet, hogy teljes mértékben beteljesületlen marad, de lássuk be: ha beteljesülne, akkor azt gondolnák, hogy értek valamihez. Pedig nem.

 Sokakkal ellentétben, én nem hiszem magamról, hogy okosakat mondok, és azt sem, hogy amit leírok, annak mérvadónak, vagy véleményformálónak kellene lennie. Amit leírok, az csak úgy van. Aki elolvassa, az elolvassa, esetleg elgondolkodik rajta pár percet, és akkor ennyi is volt. Se több, se kevesebb. De ennyi mindenképp.

 1.

No akkor lássuk, mi van most…

Most az van, hogy mindenki vár. Sokaknak, sokunknak elege van abból, ami az utóbbi évben, vagy években folyt. Főleg talán azért, mert a politikát behozták a nappalinkba. Mi meg oda nem akartuk volna behívni. Valaki nemrég azt nyilatkozta, hogy európai összehasonlításban a magyar népesség az elsők között van a tekintetben, hogy mennyire nem érdekli a politika. Hát, nem tudom. Vagy én mozgok alapvetően rossz helyen, vagy az úriember mondott mást, mint ami van. Mert mindenből a politika folyik, mégpedig az olcsóbbik fajtából.

Mindenki lejátszotta már magában, hogy a Fidesz nyer, mégpedig rommá nyeri magát. Mindezt úgy, hogy gyakorlatilag nem volt kampánya. Neki sem.

Másfél éve annyi történik, hogy amint történik bármi a politikához köthető esemény, a Fidesz sajtótájékoztatót tart, ellenségképet kreál, és elmondja, hogy na amint ők lesznek hatalmon, ezt eltörlik, megszüntetik a nép kizsákmányolását, a bűnösöket elítélik, és örökre kisüt a nap. Lássuk be, profi munka. Miért? Mert:

-          ellenségképet ad az emberek kezébe (sokkal könnyebb egyként utálni valakit, mint egyként küzdeni valamiért - sajnos);

-          nem kell konkrét programot adni, így lehetőség nyílik majd az improvizációra, amint hatalomra kerülnek, mert mindenre, amit tesznek, azt mondhatják: - pont így mondtuk, pont így akartuk;

-          a sajtótájékoztatót alapvetően minden média „átveszi”….

Amúgy pedig sajnos, az utóbbi másfél évben sokszor igazuk is volt. Nem azért sajnos, mert ők nyernek, hanem mert sajnos, mert a szocialista-szabaddemokrata vonal az utóbbi 8 év második felében annyi öngólt rúgott, hogy a Fidesz ezt köszöni szépen, ennyivel kevesebbet kellett költeni kampányra…

Csak lassan lassan kezd unalmassá válni a dolog. Ennek pedig vannak veszélyei. Ha pedig figyelünk, akkor némileg aggasztó jeleket is találunk. De erről a 3. pontban majd.

 A szocialisták sk leírták magukat, és hiába tettek a porondra egy érthető, kezelhető politikai figurát a végén, az már későn volt.

A legnagyobb baj pedig az, hogy amit a Bajnai – Oszkó páros letett az asztalra, az ha tetszik, ha nem, szinte páratlan dolog Európában, de még a világon is. Nem, nem puncsolok, de ami működik, az működik, és ez működött. Az mszp-szdsz vonal meg képtelen volt ezt elmondani az embereknek. Azt, hogy ha ők ketten (és stábjuk persze) nem teszi meg azt, amit megtett, akkor igen nagy „xyxyban” lennénk. Kérem, tessék szíves megtekinteni, mi az, hogy ország-kockázat, és megnézni, hogy az elmúlt 9 hónapban ez hogy alakult. Mennyi volt akkor, és mennyi ma. Meg tessék szíves lenni megtekinteni, mennyi volt az alapkamat akkor, és mennyi most, és, hogy ennek milyen, adott esetben + hatásai lehetnek. Meg azt, hogy melyik ország hajtotta végre a legnagyobb és leggyorsabb korrekciót úgy „ámblokkilag”. Ja, hogy Magyarország? Hongrie? Ungarn? Jah kérem…. Szép, szép, de ezeket el kellett volna mondani, és nem Fidesz ellenes újságokat nyomtatni… (olvastam, bedobták hozzánk). Mert ellenségképet az kreál, aki elsőnek kreál. Amikor az kezd ellenségképet kreálni, aki az első ellenségkép maga, nos, azt senki nem fogja elhinni.

Bajnaiék leszögezték, nem politikusok. Értem. De a politika kreálhatott volna előnyt belőle, nem tette. Hiba.

Schumacherről sem hinné el senki, hogy nem autóversenyző, még ha azt is mondja magáról. De menedzsere akkor is lenne…..

 Ezen kívül van a Jobbik-LMP kérdés. Hát azt kell, hogy mondjam, hétvégén voltam vidéken, és nem kevesen mondták, miszerint ők a Jobbikra fognak szavazni. Elgondolkodtam. Főleg, mert a szokásos hangzatokat hallottam, mint „fellógatni – vasra verni – magyar föld a magyaroké – szomszéd „idegen” föld is a magyaroké” – ki innen mindenki – stb stb. Nem túl européer… Az LMP pedig megmarad szimpatikus civil fővárosi pártnak. Sajnos.

Az MDF-ről nem beszélnék sokat. Ahol minimum 2 MDF-es van, ott ők összevesznek, szakadnak, külön ülnek, és 2-3 pletyka hírrel széthullanak. Szívesen lennék kulcsmester MDF irodában. Hetente új zár. Fix bevétel.

 Összefoglalóan már szinte örülök, hogy pár nap és vége. Hogy mi lesz? Azt majd a 3. pontban, mondom! Türelem…

 2.

Mi lesz a választáson 

Magas részvételre számítok. Mert akik eddig nem voltak annyira aktívak, azokat parádésan összeszedte a Jobbik „4 szavas” kampánya, és miután lett az emberek elé ellenség állítva (részben egyébként maguktól álltak oda), urambátyámék mennek is majd szavazni. Helyesen teszik, ez a dolguk. Hogy mit ikszelnek, az meg a saját dolguk. Csak nehogy mi mindannyian igyuk meg a levét. Mert az már mindannyiunk közös dolga.

Nem számítok atrocitásra, de lesz néhány már-már kellemetlen incidens, amely súrolni fogja a tragikomédia műfaját, de ez van. Jön majd a szokásos ki kit vitt el busszal hova, és ki kinek adott étkezési jegyet, banánt, autóskártyát, miegymást.

 Egy biztos. Ott fogunk ülni sokan aznap a tévé előtt este, és reménykedünk, hogy a Fidesz józan marad nyerése után is, és az eddigi profi „marketing” stratégiáját át tudja ültetni a hétköznapok rút világába. Mert nyernek, mindenki tudja.

 És eljön a nap, amikor a pálya szélén álló igen kisportolt, tehetségesen beszélő fiatalember előtt megáll a pályán köröző versenyautó, kiszáll a sofőrje, és azt mondja:

-          Nos, hallom, elmondásod szerint jól vezetsz. Meg már van a szurkolóiddal teli tribün is a célegyenesben. Na akkor beszállás, mutasd meg. De ha kicsúszol, ott van mögötted egy maga által jobbiknak nevezett sofőr, ha ő megelőz, hát nehéz lesz visszaelőznöd. De a boxba már nem állhatsz ki a befutóig…

 3.

Ami a választások után jön

Nos, kicsit hosszú lett eddig, igyekszem rövidre fogni.

A Fidesz vagy abszolút többséget szerez, vagy nem. „Okos”…

 Ha igen, akkor nem fognak mást tenni, mint:

Minden eddigi kicsit gyanús ügyet kivizsgálnak, de nagyon alaposan, és higgyék el, lesz még meglepetés. Repkedni fognak a milliók, adott esetben milliárdok. A népnek ez kell, érezzék a törődést. Röviden: Zuschlag alapján 7,5 év = kb 70 millióért. Tessék szorozni, ha nem is egyenes arányban. Egyébként ezt tenni is kell, de nem CSAK ezt...

A költségvetéshez „csak annyiban” nyúlnak bele, hogy módosítják a hiánycélt, alaposan fölé lőve. Ebből hogy-hogy nem jutni fog néhány hangzatos, de összességében nem „drága” jóléti intézkedésre, az IMF kicsit megorrol, de nem avatkozik be. Ettől a forint gyengülni fog, de nem nagyon jelentősen. 280 alatt, vagy a körül fog maradni;

2011-ben, mikor már amúgy is lehetne, enyhíteni fognak a megszorításokon, de addig a fentieken kívül nem. Nem, mert az eddigi marketing alapján az emberek lelkét a felderítésekkel tartják boldogabban az eddigiekhez képest. Cirkusz lesz, kenyér még nem. Amikor pedig enyhítenek, jön mellé a „mert ugye megmondtuk, hogy mi meg tudjuk csinálni. Tessék, megcsináltuk, elindultunk az úton, az igaz úton”;

Módosítják az alkotmányt (ideje is amúgy), bevezetik az „államelnök” hivatalát. Orbán Viktor lesz a miniszterelnök, de csak 4 évig. Utána 8 évre államelnök lesz. Ez nettó minimum 12 év Fidesz éra. Ha sikeres pénzügyi korrekciók lesznek (mondom sikeresek, értsd: értelmesek, értsd: elfogadottak, értsd: valósak), akkor onnan sima út. A következő miniszterelnök pedig vagy Kósa, vagy az első 3 év legelfogadottabb Fidesz arca lesz;

 Hát kb ennyi. Kivéve, ha a költségvetést visszavonják. Mert ha ezt 2010 közepén megteszik a Varga Mihály vezette elit tényfeltáró kommandó „felfedezései” alapján, akkor az Euro árfolyama 350 körül lesz egy darabig, a svájci frankról ne is beszéljünk. Akkor viszont bukják a támogatók nagy részét. Nem hinném, hogy meglépik.

 Az adókról nem beszéltünk.

Orbán állította sokáig 8mindmáig), hogy azt azonnal csökkentik, hogy versenyképesség legyen. Ez logikus lenne. Csak sajnos nincs piac, csökkentek a vásárlások (röviden összefoglalva). Amikor azonban (mint manapság) csökkennek a költések, ergo a termelés is, akkor fontos ugyan a versenyképesség, de nem első rangú kérdés. Ezzel nem nyernénk. Logikusan én persze elmondanám, hogy jövőre például 1 %, majd még 1 %, majd a harmadikban 2 %. De ne legyünk naivak: a magyart ez nem fogja ösztönözni a „bevallásra” Erre rájöttek ők is, és a szakmai kollégiumjakban már 4, illetve 6 évről beszélnek. Ezek reális számok, de nem választási számok. Nem nyerhetnek ilyenekkel. Ma azonban az a helyzet, hogy mindegy is. Ha 4, ha 6, ha 0, bármit mondanak, nyernek. Nekünk azonban ne legyenek vágyálmaink, nem lesz azonnali adó-csökkentés. Vagy ha mégis, akkor egyértelmű az üzenet: Fidesz = Orbán Viktor. Erre gondoltam fentebb, mikor a „veszélyekről” beszéltem.

Összefoglalva, kedves türelmes Olvasóm, aki idáig elolvastad ezt a cikket: változás kell. De főleg magunkban. Ne vegyünk mindent készpénznek. Költhető pénz csak abból lesz, amit megtakarítunk, vagy ha nem, az drága mulatság, és nem ritkán kétszer fizetendő, mert a zenész a nóta közepén abba hagyja a muzsikálást.

 Kívánok mindenkinek józanságot, realizmust, és mindenek előtt hitet. Ja, meg persze azt, hogy lássunk el a könyv utolsó oldaláig, mert hiába a jó kritika, azt csak egy kritikus írta. Attól még nekünk tényleg tetszhet. De el is dobhatjuk.

Mármint a könyvet.

 A mindennapokat nem. Mert akkor hogyan tudjuk meg, mi van az utolsó oldalon, ugyebár…

Rövid leszek ezúttal, és velős.

Némileg elgondolkodtató, hogy most egyszerre hány eljárás ér hirtelen nyomozati szakaszba, azon belül is lefoglalós - nyilvánosságra hozós - híradóban bemutatós. szakaszba. Szeretném leszögezni, hogy ennek örülök. mármint a nyomozati szakasznak. Most tekintsük el a tökéletes felé törekvés idealista eszméjétől, mert emberek vagyunk, s mint ilyenek gyarlók, sőt néha kicsit butácskák. Ez utóbbit érzem most így magunkon kollektíve. Arra gondolok, hogy persze, most mindenki teljes joggal tör pálcát a naponta felmerülő különböző vesztegetési-beajánlási-majdénelintézem ügyek felet, de kérdem én, hol voltunk eddig? Igen, mi. Ugyanis a nyomozó, az ítélkező és a végrehajtó szervek minket képviselnek, a népet, s mint ilyen, ők valahol "mi". De ha voltak eddig is, akkor hogy lehet, hogy évekig csak 1-2 apróbb ügy ugrott elő, most meg így hirtelen xyz milliárdnyi?

Nem, ismétlem NEM tipikus magyar vagyok most, aki akkor is sír, ha valami épp esetleg jó irányba megy, nem. Jó ez, örülök neki, akinek kell, üljön pár évet, vegyék el amit összekuporgatott, és pl adják kórházaknak, beteg embereket ellátó intézményeknek, stb stb. Itt merjünk idealistának lenni, bátran. Nem lehetne valami "közösségi pénzalapot" létrehozni, mely az így felderített dolgok még meglévő pénzeit kezeli? Vagy az túl beismerő lenne? Mert azok a forintok a mieink after all....akkor meg?

Na de mégis. Azért valljuk be, picit elgondolkodtató, hogy akkor most mi is történik? Mert nyilván nyomoztak dolgokban eddig is, nem? De. Azt nem feltételezném, sőt, még a gondolatától is elhatárolódom, hogy a T. rend szervei azért ilyen hatékonyak hirtelen mert szeretnének igen jó fényben feltűnni azért, hogy majd esetleg májustól is a rend őrei maradhassanak, mert ha most sem tesznek semmit, akkor bizony azt fogják nekik mondani: na Béláim, ti is tudtatok róla, mert nem tettetek ellene. És valljuk be, a kérdés nem feltétlenül lenne teljesen alaptalan. Mert ha nem is tudtak róla szegények (tényleg azok, a rendőri hivatás nem egy luxus utazás), azért kérdezni még kérdezhettek volna....vagy tették, csak nem gyakran? Vagy nem túl erőteljesen? Abba sem mernék belegondolni, hogy a jelenlegi kormány alatti félúton lévő kampéány idealizálók tolják ezt, hogy akkor ezt az MSZP majd a zászlójára tűzheti, jelesül, hogy "milyen jól megfogtuk a korrupciót". Mert ugye ez lineáris butaság lenne, ugyanis egyszer csak csak valaki megkérdezné, hogy: Na de drágáim, most akkor milyen színűek is a letartóztatott arcok?.... Na ugye.

Szóval azért én ennek így is örülök, akármennyire mentési akció, vagy adott esetben kampány szagú a dolog. Nem is érdekel ez. Derítsenek fényt minél több helyen, leljenek eltapsolt csilliárdokra és zsilliárdokra, és akik tették, azok igen komolyan szégyenüljenek meg. Fejezzük már be a "ami közös, az rabolható" hozzáállást, mert ez lassan tömegsport.

Egyébként pedig utána számolt már valaki, hogy az utolsó 4-6 hónap ügyeiben az elkövetési-, vagy a kárérték összesen mennyi is? Mert érdemes lenne. Talán kellen indítani egy "lenyúlás-számlálót". Igen nagy lenne a megdöbbenés, de komolyan. Kijönne úgy kb 5-6 kórházni pénz műtőstül, orvosostul, sőt, betegestül is. Még talán kávégép is lenne bennük....

Nem akarnék tippeket adni a Fidesznek, de a helyükben kitennék egy ilyen számlálót valahol a vársoban, jól látható helyen. És peregne.

Szóval akárhogy is, azért ezekről eddig is lehetett volna tuidni, vagy aki tudott, szólhatott volna korábban is, akár anonim módon. Vagy ha direkt nem szólt, de most igen, akkor az vagy hülye, vagy naív, vagy csak simán még mindíg Ken és Barbie a legfőbb időtöltése.

HR Barbie és kommandós Ken.....játszunk mi is?

Kedves Barátaim,

Úgy döntöttem az elmúlt idők beszédei, nyilatkozatai, sajtótájékoztatói alapján, hogy bizony én is készítek egy ilyet, ami tetszés szerint felhasználható, bárki kölcsönveheti, nem is kell érte fizetni, elég, ha egyszer elhelyezik a nevem a szónoklatban. Akár rejtve is. Péládul ".....a Hazát ért sorozatos csapások vezettek oda, hogy mára minden boldog boldogtalan blogolhat, mint például usual man". Nem ellenségem az ehhez hasonló szeretetteljes utalás.

De tudjátok mit?

Írok kettőt.  Legyen egy széles távlatokat nyitó, meg legyen egy "mai magyar". Na akkor:

Széles távlatok

Kedves emberek, választópolgárok, igen Tisztelt Barátaim, szeretteim, Sanyiék is ott hátul!

Ezen a kissé fagyos, de annál szívmelengetőbb napon azért gyűltünk itt össze ennyien, hogy közösen emlékezzünk meg magunkról! Arról, amit eddig tettünk, amit eddig tettek, amit eztán tenni fogunk, velük, vagy nélkülünk.

Sokan közületek azt gondolják, hogy nem lehet már újat mondani a mai világról, arról, amiben élünk, és amiben én élek. Velem, veletek, velük. Nos eljött az a pillanat, hogy nyíltan, őszintén kimondjuk, kedves Tisztelet Tömeg, elég volt ebből. Meg amabból is, de őbelőle végképp és pláne. Mert hiszen mit is köszönhettek nekem? Kérdem én, igen tisztelt Tömeg, mi az, amitől én jobbá tettem a napjaitokat, és mi az, amitől nekem jobb lesz nemsokára, nektek meg végképp. Nos a válasz, és egyben a megoldás kézenfekvő, sőt, pofonegyszerű. Nekem a kezemen fekszik, nektek egyszerű, nekik meg pofon.

Jobb lesz nekünk nemsokára. Jobb lesz, mert a színes szélesvásznű álomkabát hirtelen elveszti gomjait, lehull róla az elmúlt évek keserűen szürke pora, és bezárni sem lehet majd többé. Kicsit igaz hideg lesz benne télen, de nem baj, a kezünket, vállunkat fedi majd így is, és ontja magából az álmot, a színt, a széleset. Nem fehér feketét, nem, hanem a színeset. Ami ma fekete, holnap zöld lesz. ami ma szürke, az holnap kék lesz, ami ma színtelen, vagy talán sokszínűen technicolor, az holnap narancssárga lesz, és beragyog minket téged, őt, de engem is. Persze hogy.

De ne vesszünk el a színek kavalkádjában, vannak színtévesztők, meg színfelejtők, lett itt már vörösből piros, lett itt kékből narancs, és lett zöldből kék-piros-narancs-feketés barna is. Jómagam Tisztelt Tömeg a színtévesztők táborát erősítem, így sorstársaim higgyétek el nekem, lesz itt még szivárvány, s majd együtt csúszunk rajta a feneketlen édesméz tóba, ahol még kopoltyú sem kell, és a fenekén ott a vajas kenyér. Rajta meg majd Ti -ehhe, akarom mondani mi, mi együtt-!!!

Mert mi kell nekünk, Nektek? Kérditek ezt tőlem, itt, ott, a szátokkal a fülemhez, sőt a kezeimhez intézve a verbumokat?! Nos, békéljetek meg önnön magatokkal, de legfőképpen velem, és lesütött szemmel, de széles mosollyal mondjuk együtt: igen. Vagy azt is mondhatjuk, igen, igen, persze. Kifinomultabbak otthon egymás között azt is mondhatják majd akár, hogy "naná!", de ez már legyen a Ti belső erőtök. Mert ez az erő az, mi átvisz minket e dühöngő folyón oda, ahol a madarak csak reggel csiripilnek picit, ahol a gyümölcs szakadatlan érik a domboldalon, és a hol a síkságon kezünkbe már nem fér el a sok főtt kukorica. A belső erőtök az, mely minket felemel, ott tart, és még mindíg tart.

Amikor meg esetleg majd néha esik picit az eső, gondoljatok arra igen tisztelt Tömeg, hogy van, ahol jobban esik. Arra, hogy van, ahol szakad, és szakad, és szakad. Nálunk már nem szakad tovább, teljesen elszakadt. De ha azt gondoljátok, hogy leszakadt, nos, jól hiszitek. Annyira leszakadt, hogy lejjebb még semmi sem szakadt, esni is csak minden páratlan évben, mikulás előtti hétfőn, de csak akkor, mikor az nem keddre esett. Mert keddre nem esik semmi, még Belgiumban sem, főleg akkor nem, mikor szerda van minden második hónap elsején, akkor, mikor fogadóórám van. Ezt ne feledjétek, mert én Nektek vagyok, voltam, és lennék is, sőt, bátran állítom, leszek is.

Tehát szerdán, minden páratlan hónap első keddje után. Én ott leszek Nektek Kedves Tömeg. Mert belőletek, a tömegemből, nem veszíthetek.

Hová lennék én akkor, s hová lenne a világ. Megmondom én: úgy van, azzá!!!

Mai magyar

Szervusztok Testvéreim!

Örömmel nézek körbe köztetek! Itt, itt fent, ahonnan kicsit jobban látok, látszik, hogy együtt vagytok, de nem örömben. Nos, higgyétek el, ennek hamar vége!!

Hamar vége lesz azoknak, akik akaratotoktól függetlenül kizsákmányolnak Titeket, így engem is. Vége lesz annak, hogy nem láttok át a szitán, ahogy én sem. Hamarosan befejeződnek a ködös napok, mert jön a tavasz, jobb idő köszönt rátok, ránk, a Hazára. Mert a Haza, megérdemli. És a haza Ti vagytok. Mi vagyunk, így együtt!

Én ma azért jöttem el hozzátok, hogy elmondjam, mit akar a nép, mit akarunk mi, és mit nem akarnak valójában akik most akartatnak velünk.

Mi azt mondjuk:

Többen, sokkal többen fognak holnaptól dolgozni majd.

Többen, sokkal többen fognak sokkal többet keresni, mint ma.

Többen, sokkal többen fognak kevesebb adót fizetni mint most.

Többen, sokkal többen fognak kevesebbért közlekedni, mint ma.

Többen, sokkal többen fognak nyugodtan lefeküdni aludni, tudván, hogy a holnap biztosabb.

Többünknek, sokkal többünknek lesz földje, mint ahányunknak ma van.

Több nyugdíjasnak lesz több nyugdíja.

Több családnak lesz több gyereke.

Többet, többen, többször és többnyire boldogan fognak tudni egymásra nézni, mint ma.

De ne feledjük, a többhöz szükséges többletet az eddigiek felélték, így lehet, hogy a több majd csak később lesz több. De aki ezen a kicsin túlnéz, meglátja a tisztát, a véglegest, a többet.

Ne higgyetek azoknak, akik azt mondják nektek, hogy a többhöz amúgy több is kell, hogy a többől lehet csak többet. NE HIGGYÉTEK! Ezek hamis próféták, az ördöggel cimborálnak, és nem értenek meg minket, magyarokat. Mi meg tudjuk tenni. Együtt többen leszünk, s ebből az együttből lesz a több, a többeknek több, a mindenki többlete. Ez a többlet pedig hozzátok jut majd vissza.

Mindenkinek dolgoznia kell.

Minenkinek adóznia kell.

Mindenkinek legyen valamije, de együtt legyen sokunk. Ez pedig a mindenki soka lesz, a TIÉTEK!!!

Mindenki, aki eddig valaki volt, most senki lesz, és az eddigi elnyomottak lesznek a valakik, de végül együtt leszünk a MINDENKI!

Ez hozza meg nektek a jót, a színt.

Kedves Testvéreim!

Ami eddig volt, az nem a Tiétek, azt rátok nyomták. Rátok nyomták a hiteleket, hogy vegyétek fel, és most elengedtek Titeket. Rátok tukmálták a kocsikat, a nyaralásokat, az adósságot. De mi majd azt levesszük. Nem lesz könnyű, de nekünk menni fog. Hogy miért? Ezt kérditek? 

Nos a válasz egyszerű: mert mi ezt meg tudjuk oldani. Nekünk fontos a család, nekünk fontos a nyugdíjas. Fontos, hogy kevesebbet fizessetek az államnak, de többet kapjatok. Nekünk ez a fontos. Mert tudjuk.

Csak annyit kérünk, hogy gondoljátok végig. Hát nem szép a több? Hát nem magasztos a sok? De.

Nos akkor, csak előre Testvéreim, aki igaz, velünk tart, aki hazug, ellenünk van.

A több a mindenkié!

TÖBBET MINDENKINEK! A TÖBB A CÉLUNK! Kevesebből. És ez lesz a magyar varázslat.

Köszönöm Nektek, most menjetek, haza, tisztességben, boldogságban. Tudjátok mit kell tenni.

Soha többet ne mondja meg nektek senki, hogy mit tegyetek.

Ti tudjátok.

u.i. létezik valóban használható beszéd séma nálam, de azt nehogy már ingyen odaadjam...

és akkor jőjjön a harmadik rész. Aki bújt aki nem, olvassák!

.

.

.

Péter a szokásos tempójához képest kissé gyorsabban sétált a megbeszélt találkozóra Sanyival.

Azon kapta magát, hogy azzal múlatja gondolatait, hogy igyekszik nem rálépni az aszfalt járda repedéseire, bármennyire kicsi kis azok. Eszébe jutott egy film, Jack Nicholson játszott benne, és abban ő is ezt tette. Hm.. Gondolta magában, csak nem kezdek kényszeres lenni? De pont ekkor nem figyelt, és egy dudorban, melyet az aszfalt alatt nőni igyekvő gyökér okozott, kicsit megbillent, majdnem kifordult a bokája. Zavartan körülnézett, de nem járt épp arra senki, elmosolyodott magán, és benézett egy kerítésen, ahol egy apuka épp kétkerekű biciklizésre igyekezett tanítani a fiát a szokásos ülés mögötti farudas módszerrel.

- Mit keresek itt, minek megyek oda, inkább maradtam volna otthon…

Dünnyögte magában, de csak hajtotta a kíváncsiság, így ment tovább.

Lassan odaért a kocsma elé, ahol Sanyival megbeszélte a találkozót. Megállt, körülnézett, hátha meglátja a barátját. Várt egy-két percet, de rájött, mi van, ha Sanyi bent van. Így benyitott. Erős füst, a szokásosnak mondható szombati közönség, főképpen idősebb férfiemberekkel, akik nem akartak otthon anyuval sorozatot nézni, és hát miután a gyerekek már kirepültek, nincs is jobb, mint egy unaloműző fröccs a cimborákkal kora délután.

Sanyi megpillantotta, kicsit lehajtotta a fejét, csak egy pillanatra, közben szélesre mosolyodott, felemelte magasba bal kezét, kézfejével intett, és kicsit hangosan odaszólt Péternek:

- Hahó, kóbor lélek, itt a te megmentőd, erre, erre!!!

Péter odament, Sanyi kérte, üljön le, van még idő, elég, ha kettő előtt pár perccel odaérnek, addig épp belefér egy laza házmester. Péter csak egy pikoló sört kért, néztek is többen értetlenül, mert hogy ezért aztán kár volt idejönni, de Péternek ez nem tűnt fel. Ekkor Sanyi ránézett Péterre, mélyen a szemébe, bal kezével régi-új barátja combjára csapott, és annyit mondott:

- Na, édes öcsém, jól döntöttél. Hidd el, ha eddig nem értetted a világot, ma estére fogod. Na isten-isten!

Ezzel odaütötte finoman poharát az asztalhoz, és megitta maradék borát. Kért még egyet magának, majd a cehhet is, amit most ő fizetett. Meg is jegyezte persze, hogy nem felejti el ám a múltkori meghívást (arányokról ne beszéljünk). Péternek ekkor tűnt fel a pici Árpád-sávos sál Sanyi nyakában, meg a pólóján lévő „Trianon senkié” felirat. Kicsit beszélgettek mik történtek a héten, majd elindultak.

Sanyi azt mondta nem messze van a hely. Egy kis közösségi ház a kerület közeli kertes házas részén, pár perc séta. Ahogy mentek, Sanyi folyamatosan morgott magában, hogy reméli, ez az este végre igazi áttörést hozhat, hátha nem csak ő visz valaki újat, és talán lassan-lassan lesznek annyian, hogy a dologra felfigyelhetnek. Péter kérdezte, mi szokott lenni.

- Hát tudod, odamegyünk, mindenki bemegy a nagyterembe, ott felállunk, elénekeljük a magyar és a székely Himnuszt, majd általában ketten-hárman elmondanak egy olyan előadást-félét. Beszélnek arról mi történik mostanság, és hidd el, okos emberek. Nagyon tudják a történéseket, és olyan dolgokat is hallhatsz, amikre talán eddig nem is gondoltál. De ők igen, és a végén meg olyan nyitott kérdések vannak, amikor mindenki kérdezhet. Majd ismét éneklünk, és néha elmegyünk egy páran inni valahova, de nem mindig.

Odaértek, az épület előtt álldogáltak páran. Többek között egy nyugdíjas pár, piros pozsgás arcú bácsival, aki élénken gesztikulálva magyarázott párjának és egy fiatalabb férfinak, utóbbi mellett ott állt 7-8 éves kisfia is. Mellettük állt két srác fekete csillogó kabátban, fényes bakancsban, és kicsit arrébb négy-öt férfi valami barna egyenruha félében, karszalaggal a kezükön.

Bementek, a teremben még volt úgy negyven ember, és amint beértek, az utcáról is bejöttek a többiek. Mindenki leült a székekre, velük szemben kis asztal, ott hárman ültek: jobb oldalt egy fiatal férfi régies mentében, mellette középen egy idősebb úr fekete mellényben, piros sállal, bal oldalt pedig egy 35 körüli nő, átlagos ruhában.

Péterék leültek az utolsó előtti sorba, közel a bejárathoz, a sor szélére.

- Kedves Barátaim, magyar testvéreim!

Azok vagyunk, mi azok vagyunk! – szólt egy bekiabáló hang valahonnan az első sorból.

- Hallgassuk meg a Himnuszainkat, majd beszélgessünk kicsit arról, mi is a mi dolgunk ebben az országban!

Felálltak, meghallgatták, de Péternek furcsa érzése volt. Nem érezte azt a mély meghatottságot, amit szilveszter éjfélkor szokott pohárral a kezében, vagy még inkább olyankor, mikor magyar sportoló nyer olimpián, játszák a Himnuszt, és ő a saját lakásában felállva hallgatja. Ez most valahogy nem ugyanaz volt.

Leültek, majd elsőként a 35 körüli fiatal hölgy vette kezébe a mikrofont, felállt, és beszélni kezdett. Péternek ismerős volt, olyan benyomást keltett, mint gyermekkorában a könyvtárban dolgozó egyik „néni”, aki mindig szemet hunyt a felett, hogy egy Verne regényt egy héttel később vitt vissza. „Nem baj, a lényeg, hogy tetszett”. Mindig ezt mondta. De nem lehetett ő, a könyvtáros nő lehet már vagy 60.

- Kedves honfitársaim – kezdte – ma is azért jöttünk itt össze immáron hetedszer, s örömmel látom, hogy egyre többen, hogy kifejezzük elégedetlenségünket! Igen, sőt, mély felháborodásunkat, amiért sokkal, de sokkal töbre érdemes ősi hazánkat a ma uralmon lévő zsidó bérencek háborítatlanul kiárusítják, eladják, a semmivel teszik egyenlővé azért, hogy megcsonkított népünket kizsákmányolva aztán kényükre-kedvükre garázdálkodhassanak addig, míg Hazánkból kietlen puszta nem lesz, és minden más külföldi le nem köp minket. Hát nem fogjuk engedni, amíg mi itt vagyunk, nem fogjuk.

Bekiabálások, taps, zúgolódás.

Péter kicsit feszengeni kezdett. Ránézett Sanyira maga mellett, aki épp őrá nézett, és fejét picit felbiccentve, megemelve bal szemöldökét arcával szó nélkül ennyit mondott: na, ugye, megmondtam, hogy hova hozlak!

A könyvtárosra emlékeztető lány folytatta beszédét, kitért arra, hogy a magyar föld csak és kizárólag a magyaroké, hogy semmi keresnivalója itt az izraeli karvalytőkének, és a magyar nép fel fog újra emelkedni, a nélkülözésnek hamarosan vége. Péter közben azon gondolkodott, hogy a nő által elmondottak közül melyiket érzi saját bőrén, de arra jutott, hogy közvetve egyiket sem. Földjük volt ugyan anno, régen, de azt államosították. Majd persze a szülei a privatizáció során kaptak érte kárpótlási jegyet, de azt anno a volt szomszédjuk, a Zsolti-bá megvette tőlük. Nem tudtak a szülei mást kezdeni vele akkoriban.

A nő befejezte úgy negyed óra múlva, jött az idősebb úr, aki nem állt fel eleinte, de aztán egyszer csak mégis, és nem csinált mást fél órán át, mint mai politikusokat sorolt, szóbeli szégyentáblát rajzolt, rajta volt mindenki. Még Orbán Viktor, Kósa Lajos és Rogán Antal is. Péter ekkor tért vissza a terembe lelkileg, addig máshol volt picit, elkalandozott régi „művházas” emlékei között, amiket a hely idézett fel. Tini-disco, az első csók a fiatalabbik Kerekes lánnyal, az első korty alkohol az udvaron Zoli otthonról kilopott Éva vermutos üvegéből. De a Fideszre való utalás visszahozta. Péter Fideszesnek vallotta magát, de inkább, csak mert unta az elmúlt 6 évet. Meg tetszetek neki a szlogenek, és amit előrevetítettek, mint tényeket, ha ők nyernek. De az élete nem alakult vészesen rosszul eddig sem. „Akasztófa-lógni fonak-a rendőrség egy kivégzőosztag-megtisztulás-ősi magyar vér. Ezek voltak a stabil szavak a beszédben, majd az úriember visszaült egy Isten minket úgy segéljen-t követően. Nagy taps.

Ez volt az a momentum, mikor Péter odasúgta Sanyinak még a taps közben:

- Sanyikám, figyelj. Eljöttem, igazán köszönöm, és sörözzünk akár gyakrabban is, de már értem miről lehet itt szó valójában, és ebben én nem akarnék részt venni, ne haragudj. Főleg nem így, nem ezekkel (nézet körbe villámgyorsan a szemével), és nem most. Ne haragudj, tényleg, de megyek, jó?

Péter épp végzett a mondanivalójával, amit Sanyi füléhez hajolva mondott, amikor látta mögöttük, hogy az ajtóban álló férfi a taps vége felé előveszi telefonját, és kimegy. Sanyi kezdett válaszolni Péternek, de ő azt nézte, hogy a férfi, amint kiér, megfordul, vissza a bejárat felé, felnéz, és annyit mond: „Igen, tizenöt, mehet”.

Péter nem hallotta igazán Sanyi válaszát, csak udvariasan nézett rá, de hajthatatlan volt. Felállt, kezet nyújtott Sanyi felé, aki azt nem fogadta el, csak mogorván nézett rá fejcsóválva, és jobb kezével intett, sugallva, hogy nem érdekli már őt Péter.

Péter ezen kicsit megrökönyödött, de miután tényleg kezdett kicsit mérges lenni, elindult. Még gondolta bemegy a mosdóba egy pillanatra. Onnan hallotta, mit mond a fiatal férfi, aki eközben szólásra emelkedett. Beszéde egyszerűbb volt, talán kicsit letisztultabb, mint a többieké. Érződött, hogy művelt, valószínűleg gazdasági végzettségű. A beszéde közben páran bekiabáltak olyasmiket, hogy „nem kell az úri muri, a lényeget Gábor!”, vagy, hogy „Ne a számokkal parádézz, parádézzunk nekik mi!”, de a fiatal srác folytatta.

Péter már jött ki a mosdóból, mikor egyszer csak a kis folyosó végén látta, amint néhány férfi határozottan, szinte futva megy a nagyterem felé. Kiért a nagy folyosóhoz, utánuk nézett balra, de erős lépteket hallott jobbról. Abban a pillanatban, ahogy jobbra nézett, két erős kéz megragadta, és a folyosó szélén álló régi radiátorhoz lökte olyan erővel, hogy úgy érezte, az a feje szinte ott maradt, ahol meglökték.  Annyit látott, hogy egy bukósisakos kék valaki, de egy másodperc alatt már a falhoz volt szorítva, és valaki azt mondta a fülébe, hihetetlen nyugodtsággal, közelről, hogy „maradjon így, ne mozogjon, jobban jár”. Hihetetlenül dobogott a szíve, ilyet nem érzett soha. Bentről, a teremből kiabálások hallatszódtak, hazaárulók, mocskos ÁVH, rendőri intézkedés, ilyenek.

- Mi ez? Mi történik? - kérdezte Péter.

- Semmi köze hozzá, remélem! – jött a válasz

Majd azt látta, hogy 2 civil ruhás rendőr és két egyenruhás rángatja ki az utcára a beszédet mondó idősebb férfit, miközben néhány másik rendőr utánuk, háttal megy ki az épületből, ügyelve, nehogy baja essen azoknak, aki az öreget kísérte. Péter látta, amint a kivitt férfit betuszkolják egy fehér autóba, és viszik is.

Ekkor elengedte őt a rendőr a radiátortól, megfogta a karját, és kérte, jöjjön vele. Kimentek az utcára, kicsit félreálltak, odalépett egy civil ruhás, megmutatta jelvényét, kérte Pétert, mutassa meg a papírjait. A bukósisakos elengedte, és arrébb ment. Péter nagyon meg volt rémülve, elővette a dokumentumait, és odaadta a rendőrnek. Közben az ajtón a bent ülőket terelték ki, kisebb csoportokra osztva kérték tőlük is papírjaikat. Sanyit is kihozták, de őt, miután megnézték a papírjait, a falhoz állították, megmotozták, megbilincselték, és egy rabszállítóhoz vitték.

Péter rosszul volt. Émelygett, remegtek a kezei, verte a víz, érezte, talán el is fog ájulni. A rendőr érezhette ezt, megkérdezte, hogy jól van-e. Péter azt mondta, hogy nem, mert aki idehívta, azt épp most bilincselik meg. A rendőr odanézett Sanyi felé, majd megkérdezte:

- Őt? Ismeri?

- Igen. Osztálytársak voltunk régen, ő hívott ide, azt mondta, érdekes lesz. Hát….

A rendőr Péterre nézett, elmosolyodott kicsit, de inkább cinikusan, és egy „hm” kíséretében jegyzetelni kezdte Péter adatait.

- Miért vitték ki azt az embert? Valami bűnöző?! – kérdezte Péter.

- Hát – kezdte a rendőr – néhány hete egy tüntetésen fejbe dobott kővel egy idős hölgyet, aki pár napra rá meghalt. Ma délelőtt sikerült azonosítani. Érte jöttünk. Ismeri?

- Nem - felelte Péter -. Ma láttam itt először. Pont jöttem volna el, olyanokat mondott, mindegy is.

Péter elkezdett beszélni a rendőrrel, aki visszaadta közben a papírokat. Elmondta, hogy ez a Jobbik csoport, akik itt bent volt ma, elég szélsőségesnek számít, inkább gárdisták, mint jobbikosok. A rendőr érezte, hogy Péter nem törzs-tag, tényleg ma lehet itt először.

- A maga haverját, a Sándort meg azért visszük, mert igazolta, hogy aznap a követ dobáló ember vele volt. Nézze, maga tudja, mit csinál magával, de ha van családja, töltse a szombatokat inkább velük, ha van gyereke, játsszon inkább vele – mondta a rendőr.

Péter erre nem mondott semmit, értetlenül nézett csak maga elé, eszébe jutott a bicikliző gyerek és az apja az udvaron idefelé jövet.

- Hát akkor, viszlát – mondta a rendőr, és épp fordult el Pétertől, mikor az egyik induló kocsiból, melyben a gyűlésen részt vevők egy kis csoport távozott épp a rendőr háta mögötti parkolóból, kidobtak valamit.

- Mocskos ÁVH” – kiabálták.

Péter, ahogy az éles hang felé fordult, hirtelen erős szúrást érzett a bal szemében.

Egy pillanatra mintha más szögből látta volna az elforduló rendőr vállát és a távozó autót.

Valami meleg folyadék az arcán, de alig, hogy odakapott volna, hirtelen csend.

És semmi több.

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Kedd.

Péter a kórházban már jobban volt. Felesége épp ment ki látogatási idő végén a kórteremből. A vasárnap hajnali műtét jól sikerült, maradandó károsodást nem szenvedett el. Holnap mehet haza. Szemüveg kellhet majd egy ideig, de amint ezen egész vasárnap gondolkodott miközben fekve a plafont nézte, ennyi emlékeztető talán jól is jöhet majd. Nem volt soha hajlandó senki miatt belemenni kényes dolgokba. A legnagyobb bűn, amit eddig elkövetett az volt, hogy gyerekkorában egy bizományaiban átragasztotta egy csehszlovák sportcipő árcéduláját, így spórolva 14 forint 50 fillért. Azt is Sanyival. Két hétig várta utána, mikor csenget be hozzájuk a rendőrség….de nem jöttek. Úgy tűnik Sanyinak ekkor elpattant valami, nála viszont nem.

Nem fogja emiatt a jobbbikot, vagy a gárdát másképp látni, mint eddig, legfeljebb már tudja, mit kezdjen a fogalmakkal.

Szombatonként pedig biciklizni tanítja a kisfiát. Vagy esetleg olvasnak.

A szemüveggel tud.

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Nos, tanulságot várnak tőlem, kedves Olvasók? Mert, hogy akkor itt ítélkezni kellene? Nekem? Legyen elég annyi talán, hogy amikor követ dobunk valami felé, nem biztos, hogy jó helyre talál. De ha azon esetleg elgondolkodunk, hogy egyáltalán nem dobunk követ emberek felé, mert annak többszörös következményei lehetnek, már megérte ezt megírnom.

Ja, hogy ilyen eszébe sem jutna? Mert, hogy szavakkal sem dobálózik a T. Olvasó nur so, bele a nagyvilágba? Hát akkor ezt akár Ön is írhatta volna.

Egy békés szombat délután……?

Szép jó estét!

Szolgálati közleménnyel kell, hogy indítsak. Meg kell szakítanom az eddigi írások menetét ezzel az anyaggal, mert mint valamiféle gonosz kór, mely kitörni készül, megnehezíti gondolkodásom. Népiesebben: a begyemben van. Ami pedig a begyben van, az jöjjön ki, ugye. Ahogy sok tréfa-génnel megáldott honfitársam szokta volt mondani anno: „inkább ez jöjjön ki, mint a körzeti megbízott szirénázó URH-s kocsival”. Ennek megfelelően a szóhasználat is lehet, hogy kissé el fog ütni a megszokottól. Hiába no, a zsiger az zsiger, az indulat az indulat.

Szóval választások ante portas. Mit ante?! Már lassan in medias.

Röviden a bejegyzés tartalma, időhiányban szenvedőknek, így előre: ez lesz a hazánkban lefolytatott legkevésbé értelmes választás, mondhatni szinte felesleges megtartani. Persze nem azért felesleges, mert kit érdekel a demokrácia, nem trendi. Nem, nem ezért, jómagam is hiszek ebben az elvileg működő rendszerben. Azért gondolom csak feleslegesnek, mert úgy költ el kicsi, de sokra hivatott hazánk körülbelül 7 milliárd magyar forintot, hogy úgyis tudjuk mi lesz a vége. Olyan az érzésem, mintha úgy fizetném életem legdrágább színházjegyét, hogy ismerem a szereplőket csakúgy, mint magát a színdarabot, plusz láttam már párszor, és elsőre hiába tetszett, mikor volt időn gondolkodni az üzenetén, már nem is annyira. Ugye? Na.

Miért ez a legdrágább színházjegy? Nos, azért, mert valaminek az ára általában olyanoktól függ, hogy mennyi van belőle, meg milyen rá a kereslet. Nekünk meg azon múlik mire költünk, hogy mennyink van. Ha kevesünk van, akkor bizony nem feltétlenül költünk színházjegyre, vagy ha igen, akkor vagy valami igen szórakoztató vígjátékot keresünk, vagy valami nagyon magvas, igazi „többletet adó” művet igyekszünk megtekinteni. Nos azt hiszem, hogy az előttünk álló választás ezek közül egyik sem. Vagy?

Nézzük meg kicsit részletesebben, mik is történtek elmúlt időszakban, és mire lehet számítani a választásokig, meg esetleg utána.

Menjünk pártonként. Igyekszem rövid és magvas lenni, amennyire tőlem telik. A sorrendiség véletlenszerű, a vízszintes oldal-elrendezést még nem találták ki….

MSZP

Az említett párt az elmúlt 4-6 évben minden emberileg el nem várhatót megtett azért, hogy népszerűsége a lehető legszélsőségesebb módon zuhanjon. Olyan pártról beszélünk, aki eddig egyetlenként tudott duplázni, és egyetlenként ebből semmilyen hasznot nem tudott kovácsolni. Úgy értem, hogy politikai hasznot. Mindenre figyelt, csak arra nem, hogy ha esetleg olyat tett, aminek értelme volt, vagy tényleg hasznos volt, azt elmondja az embereknek, esetleg meg is magyarázza. Vagy netán dicsekedjen vele. Pedig hát ebben a műfajban ez elvárt. Ennek ellentéte a KDNP, de erről később. Ha például azt nézzük, hogy Bajnai és Oszkó mit bírt összehozni utóbbi időben, azt például kicsit jobban is elmagyarázhatták volna az embereknek. Ettől persze össz-mszp megítélés már nem javulhatott volna, de azért megpróbálhatták volna. Ezzel szemben pedig ott állt a Fidesz „mindennap-egy-sajtótájékoztató” stratégiája, mellyel mindenre azonnal reagált, és mindig ugyanazt mondta: „a kormány megint átveri önöket, hazudik, lop, csal”. És ez működött.

Kommunikációilag az mszp akkorát bukott, hogy ebből felállni értelmezhető időn belül, úgy, hogy a másik oldal nem hibázik, nos, mission impossible. A sok kétes ügy olyan szintre vitte őket, hogy innentől bármekkorát villantanak, attól senki még csak pislogni sem fog. Kivéve talán Bajnaiék megítélése a külföldi gazdasági szektorban, de az meg nem választási dolog, így hagyjuk is most. Vagyis lehetne, csak ezt valahogy az mszp-szdsz vonal nem vette észre.

Szorgos munkával, és egy gyors reagálású ellenfél segítségével elérték, hogy nagyon kevesen vegyék őket mára politikailag tényezőnek. Hiteltelenné váltak, minden eredeti értéket jól eldobtak maguktól, és már senki sem érti, mit is képviselnek igazán. Ők maguk sem. Ebből az egészből az a sajnálatos, a várható egypólusúság okán, hogy még a releváns ellenzék szintjét sem fogják elérni, vagy akár mutatni. Az pedig, mint tudjuk, egészségtelen.

FIDESZ

Nem is tudom, hol kezdjem. Talán az elején?

Tudjuk, honnan indultak anno. Annak mondom, aki túl fiatal: az szdsz mellől. De ez mindegy is most. A Fidesz marketing/PR/stratégiai vonala az elmúlt 3-4 évben kitalált valamit, amit eddig sehol sem alkalmaztak ennyire tisztán, már már puritánul. Egyszerű elgondolás: akármikor akármit mond a kormány, vagy az mszp-szdsz,  azonnal sajtótájékoztatót kell tartani, és ugyanazt mondani, lehetőleg 1-2 fix arccal, és több szakértő bevonásával, a nagyobb hitelesség kedvéért. A közlés lényege: a kormány átveri magukat, csal, lop, hazudik, és bármit tesz éppen, az önöknek, tisztelt polgártársak, rossz. Nagyon rossz. Ez pedig hat. Amit gyakran hallunk, el is hisszük, Ez az egyszerű alaptézis kiválóan működik, és habár ha mondjuk pár embert megkérdezünk, mit is értenek ez alatt, nem tudják feltétlenül a választ, de nem is érdekes. Egyszerű szavak, súlyos szavak, hihető szavak. Az mszp-szdsz vonal pedig sok esetben erre rá is szolgál, mert ha például épp köze sincs a rosszhoz, ezt ember el nem hiszi nekik.

A széles spektrumú, agresszív és folyamatosan szinten tartott negatív kommunikáció tökéletesen bejött. Csak ehhez az kell, hogy amint ők lesznek nyeregben, az ellenkezőjét meg tudják majd valósítani, mert ha nem, akkor lesz nagy össznépi pislogás.

SZDSZ

Hát ez igazán érdekes dolog. A teljes szdsz képet szerintem méltón magyarázza, hogy amikor a nagy megújulás keretében Retkes Attila színre lépett, akkor kiléptek az utolsó régi „madarak”. Indultak az elvek és liberalizmus pártjaként, majd Kóka alatt átcsaptak egy monoton szavazógépbe, hallható vélemény és érvrendszer nélkül, csak Kóka volt szinpadon mindig. Aztán őt magával rántotta a Gyurcsány lesiklás, és ekkor ott állt az szdsz liberális oldala, hogy hoppá…most akkor mi is legyen, merre is?

Ebben az a szomorú, hogy nincs olyan ország manapság Európában, ahol ne lenne értelmezhető liberális oldal. Csak nálunk. Lehet velük egyet érteni, vagy nem, vagy csak részben, de az vitathatatlan, hogy kellenek, érdemes rájuk figyelni, mert tudnak értékeket felmutatni. Ehhez képest beáldozták magukat az mszp oldalán, s mire erre ők maguk is rájöttek volna, teljesen kiestek az eredeti elvrendszerükből.

Fenti két párt esetében azért itt álljunk meg egy szóra. Annyit a mai magyar politikáról, hogy minden a reciprocitás furcsán kicsavart elvén működik. Az mszp gyakorlatilag egy komoly kapitalista leveket valló párt lett, az szdsz mint liberális párt pedig Kóka alatt egy egyszemélyes mutatvánnyá avanzsálódott. A hab a tortán már csak a Fidesz, aki nemzeti elveken nyugvó pártként (jelenleg ez van gyakorlatilag szinte kommunista irányelveket hirdet, értsd: mindenkinek minden jár alanyi jogon, egyenlőség, testvériség. Hm.

KDNP

Na ők a kedvenceim. Önálló jelölt nélkül indulnak a neki a választásnak…. Hogy mit tetszik mondani, kérem?!

Most hagyjuk, hogy Semjén Zsolt szerintem kommunikációs nívó-, és Nobel díjat érdemelne, mert csendes harcosként állva Orbán Viktor mellett annak szinte minden nagyobb beszéde közben, elérte, hogy releváns tényező legyen. Nem értem a pártját, azt sem, hogy mit akarnak, de azt látom, hogy mindig akkor szólnak bele valamibe, mikor a verdikt már kimondatott. „Okos”.

És ezt sajnálom. Komolyan. Mert a nevükben szereplő keresztény és demokrata szavak nekem tetszenek, ismerek ilyen névvel ellátott egyéb európai pártokat, ahol de facto ezt komolyan is veszik, és igen igen figyelemre méltó módon politizálnak. Többet érdemelnének saját maguktól.

Olyan érzetem van, mintha egy Tom és Jerry rajzfilmet, vagy egy Looney Tunes-t néznék, ahol van a kiskutya, aki a nagy és izmos dog mellett áll, és azt kiabálja, hogy „ő a haverom, a legjobb barátom”!

Jobbik

Nos, róluk már szóltam néhányszor. Baj van azzal, amit alapvetően szeretnének? De komolyan. Akarnánk mi több hazai árut a piacokon, boltokban? Igen. Szeretnénk kicsit könnyebben értelmezhető földtörvényt? Igen. Segíteni kellene a magyar mezőgazdaságot? Igen. Na hát akkor kérem szépen, ehhez kellene egy párt, aki mindezért értelmesen ki tud állni, értelmes embereket tesz az élére, és hagyományokra épül. Erre elvileg ott lenne a KDNP. De amíg a Jobbiknak olyan vezetőik vannak, akik inkább tűnnek balhés ökö-terroristáknak a 70-es évek flower power generációjából (legalábbis a felszólalásaik alapján), mint nemzeti érzelmű embereknek, addig számomra ez nem hiteles. Igen nehéz időkben szélsőséges húrokat pengetni történelmileg bizonyított közhely. Ugyanakkor sajnos az még inkább bizonyított, hogy nagyon jól működik. Ebben az évszázadban ez már minimum kétszer sikerült is, csak a végeredmény miatt igen sokan járnak ma is temetőkbe.

Tudom amúgy követni az érvrendszert, csak nem értem, mire akarják felfűzni. Ők pedig arra készülnek, hogy döntő szerepük lehet a parlamentben. Hölgyeim és uraim, lesz is.

Ide tud vezetni, ha valakivel elhitetik, hogy jó, hogy kell, majd egyszer csak elfordulnak tőle. Addigra már tábora van, és mindenki szinte ellenséggé vált a szemében.

Azt kívánom nekik, hogy a józanság szót sokszor ismételgessék maguknak, és ne csak ezer évvel ezelőttre nézzenek vissza kicsit figyelmesen, hanem mondjuk 90, vagy 50 évre is.

Marketing megközelítéssel a Jobbik jól felismerte a piaci rést, és minimális ráfordítással maximális térnyerést ért el. Gerilla marketing de luxe.  

MDF

Ők számomra a magyar politika igazi bonvivánjai. Eredeti elképzeléseik anno szimpatikusak voltak, ha ma is azt akarnák mint régen, szerintem igen komoly táboruk lehetne. Sajnos azonban a „hogyan járassuk le magunkat” versenyben ők egy üde színfolt. Ahol legalább 2 MDF-es van, ott ők tuti összevesznek, szakadnak, külön ülnek, elhatárolódnak, telefonálnak is, meg nem is. Ezzel pedig, ahogy van, el is vesztik a hitelüket. Van egy akár csak látszatra is érdekes vezérük, akinek megjelenése, stílusa olyan lehetne, mellyel országon kívül is tudnánk valamit elérni, de nem, nem használják. Lehetne, hogy ők nyugodtak, meg erősek, de ezekből csak a nyugodtság maradt, valahogy azt érzem, hogy a „ráérünk arra még” lett az ő belső szlogenjük. Ahhoz, hogy kifelé hitelesek lehessünk, először olyan alapot kell teremteni, mely legalább picit stabil, és egyenes, érthető elvekre épül.

LMP

Kérem szépen, ők hazánk újkori történelmének számomra egyik legszimpatikusabb kezdeményezése, de valahogy úgy érzem, kicsit kezdenek eltűnni a mindennapokban. Pontosabban azt gondolom, most vannak ott, hogy lehetne komolyabban belecsapni ebbe a politikai dologba, de ahhoz meg innentől kezdve nem kevés pénz kellene, meg idő. De valahogy egyikkel sem bírnak. A pénz hiányát megértem, mert kiscsikókra az epsoni derbin nem fogadnak, akármennyire is tehetségesek, ugyanis nem férnek el a kanyarban a nagyok mellett. Annyival meg nem gyorsabbak, hogy ettől függetlenül, többet futva beelőzzék őket. Még ha nem is kellene akkora invesztíció a liberalizmus szélén mozgó pártnak ebben a mai anti-liberális hangulatban, azt a „keveset” sem fogják tudni összeszedni. A kreativitás adta előnyök meg sajnos a politikai világkupán (értsd: választás) már nem elegek önmagukban.

A legjobbakat nekik, kell a szín a palettára.

Végül pedig fentiek alapján nézzük meg, hogy az adott pártoknál mennyit lenne célszerű költeni a kampányra, és miért. Érdekes számok….

MSZP – 0 forint

Bármekkora elköltött pénz nem rendelkezne igazi hozadékkal. Csak egy út lenne járható, az, ha bevonnák Bajnaiékat a kampányba. Neki pedig esze ágában sincs, érthető okokból. Minden más kommunikáció a részükről már azokat is irritálja, akik eddig rájuk szavaztak, mert ők azt mondják: „srácok, most komolyan erre adtok ki pénzt?” Példaként 2 plakát szöveg, amiket ma láttam:

„nekem a harmadik az első”

„Újbudán a tettek magukért beszélnek” – ez utóbbira lehet, hogy nem pontosan emlékszem.

Hát azt hiszem, erre no comment. Nem értem a mögöttes üzenetet. Elszigetelt eset vagyok, biztosan.

FIDESZ – 0 forint

Nem hiszem, hogy tudnának még szerezni szavazatot, s ha mégis, nos, szerintem azok már feleslegesek. Nem kell túlnyerni dolgokat, felelősséget megosztani pedig jó dolog. Mennyire elegáns lenne egy kampány-nyitót tartani, ahol annyit mondanak: „Hölgyeim és uraim. Fontosak az Önök szavazatai, de amit kellett, megtettük, és ez a fehér lap itt a kezünkben az, ami jelképezi, mennyire kell ezt még túlmagyarázni. Semennyire. Legyen mindenkinél egy ilyen üres lap, erre inkább írjanak önök, ötleteket, melyeket bármikor bedobhatnak ide és ide. Mi elolvassuk, és esetleg majd alkalmazzuk. Legyen ez a közösség kampánya.” Ennyi. + 150 000 szavazat.

Amúgy pedig amit az mszp tett utolsó 2-3 évben, az olyan volt, mintha egy fizetett Fidesz kampány lett volna. Remélem, megköszönik nekik a győzelmi beszédükben.

SZDSZ – 0 forint

Aki rájuk szavaz még ma is, az mindentől függetlenül rájuk fog szavazni. Új szavazatokat szerezni most? Reménytelennek látom. Van bárki náluk, aki hitelesnek számít, vagy talán inkább ismertnek? Na ugye. Hitte volna bárki, hogy valaha azt tudjuk mondani, hogy a Kuncze mennyire szimpatikus? Pedig ma ez van. Ő például személyiség volt, szerethető meg utálható. De személyiség. Talán ma is az.

KDNP – 0 forint

Felesleges elemezni. Fidesz tagszervezetként indulnak, minden előnyével és hátrányával.

Jobbik – több mint 0 forint

No igen. Nekik kellene, mert a még lappangó szavazóikat stabilizálni kell. Várhatóan megelőzik az mszp-t, de ha az arány úgy alakul, hogy mszp+bárki más (fideszen kívül) szavazatainak száma kevesebb lesz, mint a Jobbik, nos akkor révbe értek. Hurrá?!?!

MDF – több mint 0 forint

Ha valamikor, hát talán most kellene villantani, de valami igazán frappánssal, mert vannak fideszben csalódottak, akiknek ez már sok, és onnan tudnának elhozni. Kíváncsi vagyok, lesz-e ötletük.

MLP – meghatározhatatlan forint

Nem tudom, mire lennének képesek x+1 forinttal. De eddig x-1 forinttal tudtak eredményesnek lenni, igaz, csak a selejtezőkön. Ha akadna szponzor, be lehetne jutni a vébére, kérdés, hogy ott sok meccs, néhány bravúr, vagy sok meccs, de még több info a cél. Ez is érdekes lesz.

Szóval, mint látjuk, ez lesz hazánk egyik legérdekesebb, de mindenesetre legtanúságosabb választása. Megtanuljuk belőle, mit lehet elérni folyamatos negatívizmussal határon innen és túl, ki fog végérvényesen derülni, hogy folyamatos hibázással, komolytalansággal és későn jött „végig-gondoltsággsal” hova lehet leesni, és így tovább.

De a legfontosabb tanulság az lesz, hogy a nekünk lehozott csillagok, amik az égben szépek, mire ideérnek, megszúrják-e a kezünket. Lássuk.

Ez lesz az első 0.1 választás, az 1.0 emlékére. Ja, és hogy szélsőséges és megalapozatlan a 0 forintos érvelés? Jah kérem, alkalmazkodtam.. :-)

Még mielőtt Sanyi mesélni kezdett volna, megemelte korsóját, megitta egy húzásra a benne lévő néhány korty sört, majd picit a szokásosnál hangosabban az asztalra tette a poharat, úgy, hogy közben kicsit előredöntötte fejét, és opálos szemmel a falra pillantott oldlavást.

- Tudod Péterem, az úgy volt, hogy a másik kocsmában egyszer a Dodi azt mondta, szerveződik egy társaság, hogy megvédje ezektől az igazi magyar érdekeket, a hazát.

Péter nem kérdezett közbe, mit ért az alatt, hogy ezektől, annyit azért ő is néz híradót, meg olvas egyéb híreket, hogy tudja pontosan, Sanyi kikre gondol.

- Mondtam is a Dodinak, hogy az faja, és adnak inygen sört? Erre persze nagy röhögés volt, de Dodi nem nevetett. Azt mondta nekem: "Hülye vagy Sanyi bmeg, nem eről van szó, hallgass végig egyszer már". Furcsa volt ez Doditól, nem olyan vehemens ember ő. Aztán folytatta, hogy a Magyar Gárdáról beszél, híres színészek is vannak benne, és pöpec kis egyenruha van hozzá. Olyasmi mint a rendőrség, csak más mégis. Nincs bilincs, meg fogház, csak úgy van a csapat és kész, de ha bárhol kell, odamegy, és rendet vág. Persze főleg a cigányok, a szocialisták, eszdéeszes zsidó-félék meg hasonlók ellen van. "Érted Sanyi?" - Értettem én, persze, tetszett is a dolog, de nem beszéltünk tovább róla. Aztán két hét múlva Dodi hívott, és megkérdezte, hogy akkor mennék-e egy ilyen gyűlésre, szombat délután van, csak ráérek. Mondtam neki, hogy persze, hadd szóljon. Elmentem a Dodival, valami haverja bérelt egy klis helységet valahol a családi házas részen, volt ott még vagy 15-20 ember. Hamar megbeszéltük, hogy a mai állapot nem állapot, mindenki szabadon garázdálkodik, azt csinál büntetlenül amit akar, és igenis a hazának, a magyar földnek szüksége van ránk. Szóval tetszett, nekem is elegem van abból, hogy minket elnyomnak, ezek a zsidók meg cigányok azt teszenk amit akarnak, eladják a hazát, cégeket, iskolákat, nagy kocsikkal jönnek-mennek, nyaralnak, telenek, meg minden. Be is léptem a magyar gárda helyi szervezetébe, megbeszéltük, hogy kell vennem ilyen meg olyan ruhát, és néha találkozunk, leginkább szombatonként, és ha helyzet van, úgyis szólnak. Volt pöpec kis kendő, piros-fehér csíkos, mondtam is Dodinak, hogy "Dodi, figyuzz, tiszta Ricse csak csíkosban", de Dodi nem figyelt rám, épp.

- Figyelj már Sanyi -szólt közbe Péter-, de mi értelme van ennek? Mármint nem értem, ki ellen is kell itt hazát védeni? Tudod, én félig zsidó vagyok, a párom ükapja meg gyakrolatilag cigány......?!

- SSSSHH!! Péter, ezt ne már hangosan, ne csesszél már ki velem bmeg! Hát itt tudják, hogy ki vagyok, ha kiderül, hogy ilyenekkel cimborálok, kiröhögnek!!!

- Na de most akkor te ellenem akarod megvédeni Magyarországot? Kit bántok én baszki (Péter nem egy káromkodós típus, figyeljünk a finom úri jelzőkre-a szerk.)?!

- Jaj Péter, ne rángassad már fel az agyam a ménkőbe ember! Nem veled van a baj, hanem az olyanokkal, tudod!

- Nem, nem tudom. Most akkor engem rendesnek tartasz, a másikat meg nem, pedig ő is mondjuk zsidó?!?! Hogy is van ez?

Sanyi egy pillanatra mintha elgondolkodott volna, de végül is a következőt válaszolta kissé modoros hangon, kihúzva magát:

- Péterkém, édes öcsém, tudod, én bírlak Téged, de azért azt hidd el nekem, hogy sem régen, sem most nem beszéltem soha hülyeséget. Egyszer gyere el, és ott tudsz vitatkozni is, vannak ott ám olyanok mint te.....

Péternek fel sem tűnt a fogalmazás, meg már fáradt is volt, unta is picit, nem kívánt több sört. Hátradőlt, fújt egy nagyot, majd közölte Sanyival, hogy ok, ő tudja mit csinál, de elsőre nincs benne sok logika. Kért egy kólát, meg a számlát, és kifizette. Sanyi nem sokat erőlködött, hogy beleadjon valamennyit, addig addig nézegette a pénztárccája belsejét, amíg Péter ki nem fizette. Ekkor Sanyi rögtön mondta: "Nem baj barátom, legközelebb én leszek a soros. Bár mindíg is úriember voltál" ... De megköszönni már nem köszönte meg.

Felálltak, kimentek, kint kezet ráztak, Sanyi közölte, hogy akkor ő maradna, hisz azt a pici pénzt amit most Péternek hála megspórolt, azt akkor még itt elfogyasztaná "Érted Péterkém, nem? Karácsony az karácsony, bármikor van" mondta, miközben jobb könyökkel kicsit oldalba vágta Pétert és mosolygott rá, majd egy joccakát kiséretében visszacsusszant a krimóba.

Péter nem lakott messze, jól is esett a séta a jó pár sör után.

Hazaért, befészkelte magát párja mellé, akinek ölbítő illata volt, átölelte, majd kissé szédelegve elaludt.

Pár napig nem foglalkozott a témával, amit Sanyi mesélt, inkább régi emlékek jutottak eszébe. Oyanok, mint amikor péládul régen egyszer elsőben vagy talán másodikban gyümölcsöt szedtek egy almafáról, kijött a tulaj, ők el akartak szaladni, de megfogta őket a tag, aki meglepő módon felajánlotta nekik, ha leszednek 2 zacskóval, az egyiket vihetik. De csak a másodikat. Ők leszedték, az ember még meg is köszönte nekik.

Aztán a következő szombaton, mikor Péterék otthon voltak, és épp ki nevet a végén-t játszottak, belévágott amit Sanyi mondott, hogy szombatonként van ilyen gyűlés vagy mi. Hamar el is mondta párjának, hogy elnézne jövő szombaton Sanyihoz, csak úgy, dumálni egy picit.

- Na, mi ez a hirtelen barátkozás szivem? - kérdezte a párja.

- Semmi, csak tényleg érdekel Sanyival mi van, mondott érdekes dolgokat, de leginkább az a pici kis nosztalgia esik jól. Csak pár órára nézek át, úgy kettő körül, de ötre itthon vagyok.

És eltelt a hét, szerda délután Péter bentről felhívta Sanyit, mondta, hogy kiváncsiságból megnézné ezt a gárda gyűlés-dolgot. Sanyi örült, megbeszélték, hogy fél kettőkor találkoznak a multkori kocsma előtt, és onnan mennek.

- Ha van valami piros fehér cuccod, vagy bármi címeresed, vedd fel! - mondta Sanyi.

Péternek csak egy zászlója volt, azt gondolta azért mégsem viszi, nem mintha szégyellni kellene, sőt, csak hát erős kezdés lenne, meg mit mond asszonynak, foci meccsre megy?

...és Péter elindult, kérdésekkel tele, de kicsit izgatottan élete első gárda gyűlésére.

Ami az utolsó is lett, és a hétvégén már nem is ért haza......

folyt. köv.

Van az úgy, hogy az ember megun néha ezt-azt. Meg lehet unni még a legfinoamabb krumplistésztát is, akármennyire jó paprikás, és akármennyire finom tejföl van hozzá. Még azt is meg tudja unni az ember egy idő után, hogy milyen jó és közösség-formáló a reggeli dugóbanülés, vagy a buszon nyomorgás. Tényleg meg lehet unni ezeket.

Hát még azt hogy meg lehet unni, mikor azt kell hallani a tévében, rádióban, hogy néhány igen mélyen magyar érzelmű bátor hazánkfia ismét csak kitett magáért, és mindezt értünk. Azért, hogy a ma uralkodó posztkommunista (neokommunista?) elynomó rendszer suhanc bérencei végre felocsúdjanak királykisasszony álmukból, és elkezdhessenek remegni a sarokba szorítva. Féljenek is, mert a nép eme remek fiai minden dühükkel fognak rájuk lecsapni a piros-fehér csíkos sáljukban, és igen trendi de mégis kényelmes és meleg kabátjaikban.

Arra gondoltam én tegnap, mikor bizony hallgattam a híreket a Horthy Miklós bevonulásának évfordulóján történő eseményekről, hogy miért is nem lehetne ezen hősökről, a haza dicső ébredésének hajnalán felcseperedő félistenekről írni egy mini eposzt. Egy rövidke kis ódát, vagy egy tömörített hőskölteményt. Hogy végre helyén legyen a dolog súlya, hogy végre írott formában is megmaradhasson az, amit ők minden tiltakozásunk ellenére tudva tudnak, mégpedig az, hogy nekünk AZ jó amit tesznek. Csak mi nem tuduznk még róla. De hát ez nem az ő bajuk, hanem a miénk.

Hm? Ugye, hogy időszerű? Na ugye!

Mielőtt még beleélnék magukat, a helyzet az, hogy én úgy gondolom, nem hőskölteményre van igazán szükség, sokkal inkább helyén való lenne egy igen hétköznapi történettel szemléltetni azt, miképpen is juthatunk oda, ahol ma tartunk. Úgy döntöttem, inkább ezt teszem, mert ez jobban elér minket, jobban értjük talán.

A hősköltemények meg maradjanak a hősöknek.

Előre szólok, hogy a történetben esetlegesen felmerülő nevek nem jelölnek konkrét személyt, a névazonosság a véletlen műve, nem utalnak senkire konkrétan, ugyanakkor mindenkire konkréttalanul.

Legyen a címe:

 "Elnyomnak, de visszanyomok bizisten!"

Történt vala az Úr kétezeregynéhányadik esztendejében, hogy történetünk főhőse, Péter, a becsületes magyar ember egy szép napon felkerekedett, hogy dolgozni induljon. Felkelt rikítóan fehér ágyából, szélesre tárta szobája ablakait, beengedvén rajta a hajnal vakítóan friss sugarait, hogy megmelegítsék lelkét, erőt adjanak az aznaojához. Péter mélyet szippantott a kinti levegőből, érezte még benne a lada és wartburg molekulákat, de ezek mellett már a nyugati kapitalista autócsodák keserédes íze többségbe került. Kissé elhúzódott ekkor bal szemöldöke. A jobb meg kackiásan élére állt. Előzőt útálta minden porcikájából, utóbit majd utálni fogja. Ezt még nem tudta, de érezte, hogy ez lesz.

Szorgosan készülődőtt, égett keze alatt a reggeli, a fogkrém, a ruha. Párja épp gyermekeiket készítette az iskolába és óvodába, épp még összefutottak az előszobában, mikor azok kimentek.

Beért munkahelyére, ahol igen becsületesen dolgozott, tisztelték is őt ezért munkatársai, függetlenül attól, hogy azok az ő beosztottai voltak, vagy éppen a főnökei.

Péter mindennap odatette magát, tisztességgel dolgozott, de sajnos a munkája jellegéből fakadóan, valamint abból, hogy azért mennyi pénzt kapott cserébe, merész álmai nem lehettek a jövőjére nézve. De becsületes volt, tisztelték, otthon  boldog feleség és két gyermek várta. Szerényen éltek, de tisztán, szépen, a gyermekeknek mindíg volt tiszta ruha, jól tanultak. A nagyszülők is büszkék voltak rájuk, s bár már nehezükre esett a hosszú séta, bármikor elvállalták a gyermekeket délutánonként, vagy hétvégén, mikor Péter és kedvese végre eljuthatott valahova. Sokat voltak persze együtt a kirándulni a gyerekekkel, sőt gyermekszínházba is eljutottak hébe-hóba, s néhanapján felkeresték családostul az állatkertet, vagy a vidámparkot. Ugyanakkor voltak programok, ahova Péter és kedvese a gyermekek nélkül mentek el. Ilyen volt például az az eset, amikor Péter egy régi barátja, akivel elsodródtak egymás mellől az életben, egy szép napon sörözni invitálta hősünket, mert régen találkoztak, és Sanyitól sikerült végre megszerezni a számát.

Péter beleegyezett, párja is mondta neki, hogy menjen, talán rá is fér. Mert hogyne érdekelte volnaPétert Sanyi élete, mikor legutoljára akkor találkoztak, mikor Sanyinak iskolát kellett váltania nyolcadik osztály elején. Talán valami olyasmi miatt, hogy Sanyi csúnyán beszét egyik tanárával, sőt, még a szülei is az igazgatóval. De ez már szinte a múlt ködébe veszett. Pétert érdekelte mi van vele, mert neki Sanyi az a Sanyi maradt, akinél mindíg kapott délutánonként plusz zsíros deszkát, lilahagymával, és ennek, főleg mikor az ember azt a barátainál kapta, még jobb volt az íze. Sanyi szülei mosolyogtak mindíg, hiába volt Sanyi rossz tanuló alsó tagozatban, és az sem volt igazán zavaró, hogy Sanyinak állandóan azt kellett hallgatnia, mikor ott volt Péter, hogy "látod fiam, lehetne így is mint Peti barátod csinálja, ugye Petikém, nem nehéz néha tanulni is?!". Erre Sanyi akkor mindíg azzal felelt: "hagyjad már fater, unalmas a sztori". Sanyi édesapja meg nyomott egy barackot....Péter fejére.

Aztán egyszer csak ott ültek Sanyival a kocsmában, már talán a második sört kérték ki, hiába szabadkozott Péter, hogy nem szokott annyit inni, és hogy nem szeretné, ha a párja otthon megorrolna rá, mert kedd este részegen megy haza. Sanyi csak legyintett, és állította, hogy : "Péterem, drága barátom, ne mondd már nekem, hogy téged még az asszony is elnyom otthon, ne légy már nyápic, légy férfi, az isten szerelmére!"

Aztán mikor a harmadik sört kérték volna ki, Péter egyre határozottabban tiltakozott, de Sanyi hajthatatlan volt. Meg egyre hangosabb is, és eközben Péternek eszébe jutottak olyan pillanatok is gyerekkorából, mikor Sanyi már a nagyobbakkal kezdett barátkozni, és néha még neki is beszólt, sőt, hogy a nagyok előtt ő is férfinak tűnjön, még egy tizesre is lehúzta a kisbolt előtt...... Mégis, kiváncsi volt Sanyira, akit inkább az élet, és az utca nevelt fel, mintsem az otthona.

Aztán eljött a pillanat, mikor Sanyi kifakadt. Elmondta Péternek, hogy elege van ebből a mai világból, és főleg abból, hogy bármit tesz, nem jut egyről a kettőre. Bármennyit is dolgozik, a pénzből alig futja napi 2-3 sörön kívül másra, és hétvégenként is már csak egy este tud lemenni a kedvenc kocsmájába iszogatni a cimborákkal, akik pedig lassan kezdik lenézni őt ezért. Nem is tudja mi lenne vele, ha nem tudna minden este egy új dvd-t nézni, amit a tékából vesz ki, mert lassan már csak a hatalmas 128 centis plazma tévéje az egyetlen vígasza, meg a sör. Az albérlet sem olcsó, ugyanis ott lakik. A szülei lakását sajnos be kellett zálogosítania, mikor egy hosszú kártya parti után annyira eladósodott, hogy csak így tudták megoldani. A szülei szó nélkül belementek, igaz, hogy már nem élnek, és a lakás is elveszett, mert nem tudta fizetni azt sem. 

- Ezek a mocskos kapitalista bankok mindenem elveszik, látod?!?!

Mondta Sanyi, mire Péter megkérdezte:

- A bank vitte el?

- Nem..... - hangoztt a válasz Pétertől, és egyből visszakérdezett:

- Aztán a magyar gárdáról hallottál-e, Péterem?

Péter biccentett , hogy persze, vissza is kérdezett, hogy miért. Sanyi csak annyit mondott: "nekem ők a kiút, megmutatták, hogy lehetne az életemből újra igazi életet csinálni".

Péter nézett rá, nem szeretett sosem politikáról beszélni, az életét annyira nem keresztezte a dolog, hogy ezzel napi szinten foglalkozzon. És azt gondolta magában, ez így is van rendjén. Az azonban ott és akkor érdekelte, Sanyinak miért pont ők mutatják a kiutat. Mert ott alkohol tilalom van? Vagy mert segítenek esetleg neki egy továbbképzésben? Felcsigázta a dolog, és visszakérdezett:

- Sanyikám, na, mesély!   - ezt az első sör előtt más szavakkal mondta volna.

......és Sanyi mesélni kezdett.

hogy mit? A következő részből kiderül!

Hát ilyen is van az ember életében.

El kell fogadni, hogy bizonyos dolgok egyszer véget érnek. Véget érnek úgy is, hogy nem akarta igazából annyi ember, mint amennyi azt szerette volna, hogy tényleg véget érjen.

Igen, tudom, nagyon divatos manapság azt hangoztatni, hogy "ááááh, tele a tököm ezzel a hisztériával e körül a két nagy adó körül. Tanuljanak meg ők is versenyhelyzetben élni, túl van spirázva, felesleges hisztéria, nekem is van bajom elég, törődjön mindenki a sajátjával". Sőt, alakultak anti Danubius és anti Sláger klubok. Az ezt kitalálóknak üzenném innen, hogy Béláim, az a helyzet, hogy van kb 25 másik rádió, lehet azokat hallgatni, és mára már a bajotok gyakorlatilag elmúlhat. De tudnotok illene, hogy ezek az emberek igen komoly munkával igen komoly dolgokat tettek le az asztalra, még ha kivülről ez könnyednek is tűnt. És azt is elárulom, azért tűnt könnyednek, mert ők profin csinálták. Mindkét adón. Az, hogy szeretitek-e őket, nos az szubjektív dolog, és mindenkinek szíve joga azt útálni akit akar. Csak max azon érdemes elgondolkodni, hogy Ti Béláim, ilyet mikor hoztatok össze eddig. Ja, hogy eddig nem? Akkor én kérek elnézést...

Erről ennyit, jőjjön az igazi lényeg.

Abban a szerencsében volt részem, hogy azon kevés civil, vagy fél-civil között lehettem, aki tegnap este/éjjel bent volt a danubius rádióban, és élőben láthatta, meg a bőrén érezhette az utolsó perceket.

Nem áll szándékomban pátoszos, mindenképpen libabőröztető szavakat használni, de azt mindenképpen szeretném, hogy minél többen tudhassák meg, milyen volt ott lenni. Talán át tudom picit adni, milyen érzés az, amikor egy igazi közösség alapja, a "hely", ahol egyfajta "hovatartozás" érzése lett az embereknek, megszűnik. Nem mert rossz volt, vagy mert veszteséges lett volna, vagy mert eladták és az újak mást akartak, nem. Hanem mert megszűnik. Nem szeretnék abba belemenni, hogy miképpen tudott az előfordulni, hogy a 2 legnagyobb frekvenciával rendelkező, immáron tizen-huszon éve működő rádió, ezen tények minden előnyével hogyan nem tudott olyan anyagot letenni az asztalra, amivel nyerhettek volna, akár úgyis, mint a mostani nyertesek, hogy "mernek nagyot mondani". Vagy a pályázatokat bírálok hogyan nem értették meg, hogy 1+1 az leginkább 2. Nem akarok ilyen irányba elmenni. Meg olyanba sem, hogy ami jó, és szeretik, azt miért is kell dafke megszünteni. Nem. Nem akarok ilyet. Majd erről máskor, talán.

Most jőjjenek azok a pillanatok, amik alapján megértettem, hogy az addig talán kicsit túlspirázottnak hitt érzéseknek igenis helyük van a 2 rádióval kapcsolatban, és aminek a végére azt kell mondjam: köszönöm, hogy ott lehettem.

Beérek este 10 után pár perccel, kezemben egy üveg Chiantival. Nem akartam célzottan senkinek sem odaadni, gondoltam úgyis az első ember majd megörül neki, és elveszi tőlem, én meg mosolyogva odaadom. Vagy ha nem, hát csak úgy leteszem, mert bárki nyitja ki, annak ez jár. A bejáratnál kb 500 emberen kell átverekednem magam, akik készségesen előreengednek, lehet, hogy összetévesztettek valakivel. Az arcokon vegyesen látok megilletődöttséget, szomorúságot, de amit mindenki arcán látok, az a "nem hiszem el, hogy most itt állok, emiatt" kifejezés. A biztonságiak az ajtónál kihúznak a bejárat felé, rendesen cuppanok, ahogy kiérek a tömegből.

Bent egy más világ.

Hamar találkozom sok ismerőssel, régóta követem őket, bátran mondhatom, kötöttem 2-3 igen kedves ismerettséget, 2-3 respekt alapút, és 2 igazi barátság is kialakult a "bentiekkel" az évek alatt. És mindenkinek a szeme furcsán fénylik. Csillog, de kissé opálosan, olyasfajta módon, ahogy nekünk szokott egy nem túl közeli, de kedvelt rokon temetésén. A temető bejáratánál még "csak" egy temetésre jöttünk, bent a sír mellett viszont már meglegyez minket valami, amitől "megmélyül" a tekintetünk. Nos, ilyen megmélyült tekinteteket láttam tegnap.

Köszönés, kézfogás, ölelés, könnyek a nyakamon, az arcomon.

Csakhogy ezen tekintetek mindegyikében volt valami más is. Sokan voltak ott régiek is, akik ma már nem dolgoznak ott, de visszajöttek errre az estére, az utolsó napokra. Olyan volt mint egy család. Volt rossz fiú, volt mindíg sírós lány, volt tárgyilagos "naésakkormivanezazéletrendje" arc, volt igen okos apa-féle, és volt, aki csak simán nem volt szomjas. És az a furcsa vizes fény mindenkinek a tekintetében...

...és telt az idő, és közeledett az éjfél.....

Egyre többen ölelkeztek, mindenhonnan vegyesen jött elő szipogás és nevetés hangja, olyan volt, mint egy furcsa strand-moraj, csak nem gyerekek kiabáltak a labdával, hanem felnőttek élték át újra milyen volt, mikor egymásnak dobálták azt egy-egy mikrofonon keresztül. Bent mindenki érezte az utcán állók jelenlétét, olyan volt, mintha százak fognák a lábad meg a hátad miközben állsz, és valahogy azt éreztük, hogy "tartanak minket", nem fogunk elesni. Szürreálisan volt felemelő. Igen felemelő, sajnálom, ez a szó a magyarban pont erre lett kitalálva. És ebben az esetben ült.

Percekkel éjfél előtt aztán mindenkki bejött az egyik stúdió köré, és kezdett csendesedni a morajlás. Mindenki halkabban beszélt, hallgattuk az adás hangját, és a legkomolyabb az utolsó 2-3 perc volt. Álltunk ott, pohárral a kézben, és gyakorlatilag mindenki azt kérdezgette "de most akkor miért is?".

Aztán vége.             Csend.                .....és szól a rádió.

Akik ott voltak, azok olyat kaptak az élettől tegnap, hogy ihajj.

Sajnáltam az embereket? Nem. Találnak munkát majd? Igen, sokan már ezt meg is tették, ezt tudjuk. Világvége hangulat volt? Nem. Büszke voltam rájuk, meg az előző 23 évükre? Igen. Érdekelt, hogy ez akkor mást érdekel-e? Nem.

Tegnap letettünk egy gitárt. Régi gitár volt, és sok sok húrt kellett már cserélni rajta, sőt, néha még a pengetőt is, de a hangja az mindíg olyan volt, és marad is, amitől nevettünk ha kellett, és sírtunk, ha lehetett. De ahogy rezgett a kezünk alatt, ahogy bizsergett tőle az oldalunk, és ahogy betöltötte a napjainkat, azt sosem felejtjük el.

Mi nem tettük volna le ezt a gitárt, és biztos, hogy valaki még ezt egyszer leporolja majd, és talán újra is húrozza, de az már tulajdonképpen mindegy. Amit játszottunk rajta eddig, legyen az egy mosolyra hangoló dal gyerekeknek, vagy egy vicces tréfa a haveroknak, vagyis a dal alapja, a megfelelő hang, ami itt mindenki hangja lett, nos az a hang, az bennünk rezeg tovább.

Aztán mielőtt mentem volna megöleltük egymást Ferenccel, "A" Rákóczival. Kb 3 percig nem engedett el, és annyit mondott csak folyamatosan: kemény ez tudod, nagyon kemény. És megköszönte nekem, hogy hallgattam őket. Egyrészt sosem ölelt meg még ilyen hosszan engem nálam magasabb felnőtt férfiember, sőt, alacsonyabb sem, de mikor aztán megveregettük egymás vállát, láttam a szemében az éveket, és hogy azt gondolja, "ez a miénk volt apafej, ezt senki nem veheti el már". Másrészt pedig maga megköszönés ténye. Hm.

Feri, figyelj, nem. Nem veheti el senki. Se Tőled, sem a többiektől, de még a Slágertől sem.

Aki tegnap ott volt vagy hallgatta, tudja miért mondom ezt:

"Uraim, megtiszteltetés volt Önöket hallgatni".

U. vagyis richelieu

Kedves Olvasó!

Ha jól emlékszem, annak idején, mikor megnyitottam kedves kis blogomat, elhatároztam azt is (a világ megváltásán és önmagam sztárrá avatásán felül), hogy néhanapján szórakoztató bejegyzéseket is fogok elhelyezni eme remek kis internetes felületen.

Most jött el az ideje.

Nem akarok senkit sem bántani, sőt, még kellemetlen helyzetbe sem hozni, de tegnapi napon cégünk kapott egy igen kedves kis levélkét, melyről nem tudom eldönteni, hogy akkor ez most komoly, vagy sem. Vannak benne szavak, és kifejezések, melyek alapján az ember úgy vélheti, hogy a levél szerzője komolyan is gondolja amit írt, és mély meggyőződéssel ragadt billentyűzetet. Nem zárom ki azonban, hogy az egész csak egy kis móka. Vagy egy szatírikus antipláza kampány első felütése? Hm.. 

Nos, alább a levél szövege, természetesen a nevet kivettem:

T. XYZ Kft!
  Önök számos épületegyüttest felépítettek már, ezért arra kérem Önöket fontolják meg a következő ajánlatot!
  Szülővárosom, Dunaújváros egy kb 55e fő lakosú város, működik benne több nagy gyár, kórház, uszoda, élményfürdő, sportcsarnok, futballstadion, jégcsarnok, főiskola, mozi, Tesco, Obi, Mc Donalds, Interspar, Penny Market, Aldi és számos középiskola is, de nagy szükség lenne egy olyan helyre, ahol összejöhetnének a fiatalok, ahol lehetne CD között keresgélni, ahol lehetne márkás cuccokat venni, ahol egy helyen lehetne több mindent is vásárolni, vagyis kéne oda egy plázát építeni. Több helyen is fel lehetne húzni az objektumot, ami kb akkora lehetne mint pl a Budagyöngye, vagy annál egy kicsit nagyobb. Vásárlók mindenképpen lennének benne, mert sok fizetőképes dolgozó él a városban. 
  Tehát kérem, legyenek olyan jók és ajándékozzák meg Duanújváros lakóit egy bevásárlóközponttal!
  
 Aláírás 

Nos, ez gondolom mindenki számára kellemes felüdülést jelenthet ebben a sekélyes világban, nosza, olvassák el még egyszer, sőt, küldjék tovább ismerőseiknek is, akár kiollózva a szöveget, és akkor nem az én blogomat dicsőítik, amivel sok bajom persze nem lenne.

Élményekben gazdag további szép napot Mindenkinek!

U.

Ez egy olyan téma, mely régóta bennem van, csak rágom, rágom, mint gyakorlatlan kutya a kopásálló gumiból készült műcsontot, közelítem jobbról, közelítem balról, felülről, alulról, de nem jutottam soha előrébb. Barátaim körében is sokszor előkerül ez a téma, és pont ez a tény az egyik oka annak, hogy akkor most ezt jól kiírom magamból.

A másik ok pedig az, hogy néhány napja egy csendes késő esti órán, tv kapcsolgatás közben a következő mondat hangzott el valamelyik csak-ők-igaz-magyarok-adón (értsd: Hír tv és ECHO tv):

- Manapság Magyarországon az emberek már nem merik kimondani, hogy magyarok, hogy ez a föld a hazánk, és a nemzeti lobogót sem merik kitenni semmilyen módon sehová, mert folyamatos félelemben élnek, a regnáló hatalom által alkotott folyamatos félelemben. Semmi nem változott ’56 óta, sőt, bizonyos szempontból csak rosszabb lett. Totális elnyomás van, nincs sajtószabadság, azt lábbal tiporják. ….. Már csak keveset kell kibírni, majd amikor kormányváltás jön, ez megváltozik, és az emberek nyugodtan kirakhatják a zászlókat, és merhetünk újra magyar lenni”.

Majd egy másik előzetesben azt mondták ők bele nekünk az arcunkba, hogy a következő műsorban egy igen okos ember fog arról beszélni, miért alakították ki bennünk a félelmet, hogy magyarok legyünk….

Hagyok időt erre…..

Röviden a véleményem: ujjaj!!!

Hosszabban: Ajjjajajjj, Béláim!!!!

Egyébként biztos, hogy a szövegkörnyezet más volt, és mást mondtak máshogy, de az üzenet ez volt. Tisztán kimondva. Félreérthetetlenül.

Na most kérem szépen ez így nem frankó. Olyan érzetem van, mint amikor például a kis Sanyika a boltban elcsen mellettünk egy csokit, és mikor a kasszához ér, szól a pénztárosnak, hogy mi loptunk egy csokit. A pénztáros minket vallatni kezd, Sanyika pedig az üveg mögül a csokit majszolva bámul befelé, hogy mik vannak…

Szóval komolyra fordítva a szót, jelezném, hogy jómagam még az 1980-as évek végén voltam gimnazista, így emlékszem, milyen érzés volt akkor kiállni a magyarságunk mellett, és milyen most. Akkor annak volt igazi összekovácsoló érzete, és mindenki büszkén vonta fel a zászlót, és szavalt vagy hallgatott olyat, ami az előző 30-40 évben nem volt „központilag divatosnak nyilvánítva”. A Kossuth téren is ott voltam, mikor köztársaság lettünk, és sorolhatnám. Nem, nem kell egy kelet-európai Che Guevarat látni bennem, nem. De azt az érzést sosem felejtem el, amit akkoriban érzetem. Fel lettem töltve piros fehér zölddel és mindennel, amit ez és a h-a-z-a jelent, és jó volt, és az a büszkeség az óta is bennem van. Egészséges mértékben. És ha tetszik, ha nem, én közepesen konzervatív jobboldali lelkületű ember volnék. Azóta is.

Aztán valahogy nem túl rég, pár éve ez kezdett megváltozni. Mármint a környezet.

Az történt, hogy a mai jobb oldal, aki az egykori liberális szárnyból alakult ki (!), egyszer csak úgy döntött, hogy akkor a piros fehér zöld és minden, amit a h-a-z-a jelent, az akkor mostantól egyenlő velük. Aki nem velük van, az nem magyar.

Állj.

Ekkor kicsit felkaptam a fejem, lehet, hogy túlságosan belekényelmesedtem a mindennapjaimba, nem éneklem el a Himnuszt minden reggel, nem tudom, de ha sportolónk nyer, és himnusz van, még mindig sírok, ha hallok egy magyar verset dagad a mellkasom és egyszerre óriás leszek, és ha külföldieket látok, és megtudják, hogy magyar vagyok, néhol még plusz örülnek is nekem. És sorolhatnám. Mert azt hittem magyarnak lenni valami hasonlót jelent, és én akkor magyar volnék.  

Dehogy.

Ők azt mondják nekem, hogy ácsi-bácsi kicsi ember, nem úgy van az! Az „A” magyar, aki egyet ért velünk, aki azt hangoztatja, amit mi, és mindenkori nyilatkozataink közben lengeti a magyar zászlót. Hm. Akkor is kell azt lengetni, ha politikai vagy gazdasági döntéseket hoznak/magyaráznak. Csak nem értem, ez utóbbinak például mi köze van a magyarsághoz? Fogadjuk el, hogy magyarok vagyunk, ez a hazánk, mind szeretjük. Aki meg nem szereti, az nem szereti. Nem ráerőltetni kell, hanem megszerettetni vele. Az meg normális esetben szinte magától jön. Normális esetben.

De az, hogy most akkor nekem megkérdőjelezzék a hazafiságomat, csak mert nem az ő politikai táborukat erősítem…? Hogy van ez? Milyen jogon meri BÁRKI felhasználni a saját hazám jelentését nyomorult hétköznapi célokra?!?

A „legszebb” az egészben pedig az, amikor azt mondják, hogy „manapság nem merik az emberek kirakni a zászlót, nem merik megélni magyarságukat a mai hatalom miatt”.

Hogy?

Pillanat. Én beszéltem SZDSZ-es és MSZP-s képviselővel is, be-becsempésztem a „hazafi”, a „haza”, vagy a „himnusz” szavakat, és láss csodát, nem vertek nyakon. Valahogy az volt az érzésem, értik mit mondok. És a helyén kezelték. Mindezt úgy, hogy nagyon nem értettem egyet némely gazdasági jellegű döntéseikkel, de ettől még eszembe sem jutott megkérdőjelezni hazafisághoz való viszonyukat. Mert az „úgy” van. Meg egyik szomszédom reggel felvonja, este leengedi a magyar zászlót. És senkit sem zavar. „Most akkor ez most hogy?”

Azt kell sajnos belátni „Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves Barátaim”, hogy én például azért nem rakok ki márciusban kokárdát már kb. 3 éve, mert ha kitenném, akkor azt hinnék az emberek, hogy Fidesz pártoló vagyok. Én pedig nem az vagyok. És ez a szomorú.

Elérték azt, hogy kicsinyke hazánk egy része azért ne merjen kitenni zászlót, vagy kokárdát, vagy hasonlót, mert akkor azzal azt érzik, hogy leteszik elvi voksukat a Fidesz oldalán. És ez nagyon, de nagyon elkeserítő, az abszurditás csúcsa.

Kedves olvasó, érzi a csavart?

Ők mondják, hogy a mai hatalom miatt van ez, miközben nagyon nem, hanem miattuk. Nettó. Nem kell szeretni a jelenlegi kormányt, én sem zártam őket szívem legmelegebb csücskébe, de nem gondolom, hogy most ők akkor a fenyegető nemtudoménmi bérencei, és le akarják nyomni hazánkat a föld alá.

A másik oldala pedig a sajtószabadságért folytatott harc. Erre röviden csak annyit tudnék mondani, hogy tessék körbenézni Európa bármely országában. Hol van olyan, hogy egyszerre 2 komoly „terjesztettségű” TV adón simán lehet lehülyézni, lecsalózni, leakármizni 0-24-ben az ország miniszterelnökét, vagy más „prominens” személyiségét….? Elárulom. Sehol.

Mert ha erre reagál valaki, akkor másnap a háza előtt lesz kerítésszedés, autóborogatás, és egyéb össznépi sport.

Szegény nyomorult angol humorban utazó szerzők még nem bírtak eddig olyat összehozni, mint a következő „fiktív” mondat, előbb említett két országos TV csatorna bármelyikén:

-         „….felháborító, hogy Magyarország csaló hazug kormánya elnyomja az embereket, és mindennapjaik fölé árnyékot von, félelemben tartja őket, vélemény-nyilvánításuktól teljesen megfosztja őket….”

Nem tudom. Én csak azt tudom, hogy én ott ültem a TV előtt, ezt néztem, hallottam, és senki nem jött be az ablakot betörve, hogy azonnal kapcsoljam ki.

U.

Kellemes őszi vasárnap délután, Magyarországon, 2009-ben, szeptemberben, annak is a 27. napján.

A nyitott ablakon és terasz ajtón beszűrődik a távolabbi szomszéd gyerekeinek vidám nevetése, ahogy játszanak az udvaron, a kertben az emberfia nevének méltó örököse játszik a kutyával, a forma 1 versenynek vége, minden lineáris, egy pontra mutat, olyan nyugisan és kedélyesen negédes és könnyed. Ilyenkor az ember félig eldőlve a fotelben, kissé kényelmetlen, már-már kicsavart pozícióban nézi a tévét, és bár kényelmesebb lenne eldőlni a kanapén, de nem teszi. Jó ez a picit hátfájós, égetős, de mégis olyan kicsavartan nosztalgikus helyzet, ott, és úgy jó, ahogy van. Mint gyermekkorunkban, mikor jöttünk haza valahonnan az Ikarus buszon, szinte ugyanúgy. Kétrét görnyedve, rettentően sarkosan ültünk, feldőlve feküdtünk, de mégis majdnem elaludtunk az ülésen, kicsit néha kisandítva félszemmel a vastag barna függöny mögül az ősziesen meleg napfénybe…

Nos, ugyanez volt most is. Megspékelve azzal a megnyugtató érzéssel, ami az emberben azon hétvégi délutánokon van, mikor a délelőttöt és a déli étkezést a szüleinél tölti egy kellemes névnapi ebéden, annak minden bájával, plusz kilójával és csülök molekulájával együtt.

Az ember csak fekve ül, butul bele a délutánba, sehol még a hétfő, kit érdekel a külvilág, az üzleti élet, a munkahely, a minden?!? Senkit.

Majd ekkor hirtelen lekapcsol a jó közérzet gomb, az idill megszakad, leesik a virágos háttérkép, elbukik a jó angyal, reccsen az orrcsontja, ahogy földbe csapódik.

Merthogy a lehalkított mobilokat kicselezve megszólal a vonalas telefon. Élesen, fájóan, rettentően oda nem illő módón rántja vissza az embert a nappaliba.

Ember rohan a telefonhoz, hogy legalább mások ne ébredjenek fel, és felveszi.

S miután neveltek tisztességgel, a nyitó mondatom:

-         Igen, tessék…..

-         Jónapot kívánok, x y vagyok (női hang, kissé modoros) a t-onlinetól, xy-t keresem (nej)!

-         Kezeit csókolom (lehet, hogy nem ez volt, de köszönés – kulturált). Ő a feleségem, és mint sokan mások normális emberek, ilyenkor, a hétvégén, alszik, pihen.

-         ……. Én normális vagyok, de ez a munkám, maga szerint………

Letettem….

Néhány megjegyzés:

-         az, hogy azt mondtam, hogy „normális”, nem arra vonatkozott, hogy a t-online telefonáló hölgy munkatársa ne lenne az;

-         nyilvánvaló, hogy nem örömében teszi, hanem ezt a munkát tudta elnyerni, és ezt becsülöm, szegénynek vasárnap dolgoznia kell, ez tényleg nem jó, akár le a kalappal;

-         de ezért én nem fogom magam rosszul érezni, hogy bezzeg nekem meg nem, és szégyellni sem fogom magam, hogy vasárnap esetleg pihennék;

-         az érveiben nem érzem az elhivatottságot a munkaadója iránt.

Ugyanakkor engedtessék meg nekem, ha már hívatlanul felcsörgetnek vasárnap délután, akkor én meg hívatlanul bizony letegyem a készüléket, amikor, ott, és úgy, ahogy akarom. Szegény hölgynek lehet, hogy rosszul esett, de sajnálom, kell, hogy érezze, nem vele van a bajom, hanem a céggel, ahol dolgozik. Azzal a céggel, ahol valamelyik igen értelmes sales-es munkatárs kitalálta, hogy bizony a vasárnap délután 16.30 az az időpont, mikor a T. Ügyfél vidáman fog cseverészni a lehetséges „hú de jó nekem” akciókról.

Hát nem, ez NEM az az időpont.

Nemrég változtattunk előfizetést, mert rájöttünk, hogy kb. 2 éve marha drágán fizetünk elő netre, holott az óta kb. feleződött a díj, ugyanazért a szolgáltatásért. Erre bezzeg nem hívták fel a figyelmet, de ez ok, mi is figyelhetünk néha mire adunk ki pénzt. 

De könyörgöm….. vasárnap délután, a lineáris egyszerűség hullámait nem simítsa el a t-online, ne legyen már az, hogy ezt az 1 nyomorult szabad délutánt elveszik tőlünk azzal, hogy telefonálgatnak.

Még akkor sem, ha tuti aláírtunk valahol egy olyan papírt, melyben hozzájárulunk, hogy hívhassanak, kereshessenek, stb stb. De ne vasárnap délután. Ha vasárnap akarok intézni ügyet náluk, majd akkor fogom magam, oszt személygépjárművem segítségével elhasítok valamelyik kultúra-fellegvárba (plázába), és sorszám segítségével bebocsájtást nyerek a személyes segítség templomába.

Vasárnap téonlájnozni nem menő. Nem cool, nem faja, nem klassz, antiszociális, depressziókeltő, alattomos és különben is, mi lesz így a fókákkal a sarkvidéken?!

Én marha meg még le is írom ezt, bár már mindegy, a bebutulós tévénéző félórának már annyi. Éljen a helpdesk.

U.

Előszezon hangulatom támadt a minap kampányügyileg, és erre egy rádióműsor is rásegített.

Előszezon érzését mindenki ismeri, aki valaha látott már Balatont augusztusban. Amikor odafelé az úton az M7-esen hátul a kocsiban azon morfondírozik az ember, hogy vajon nem éppen júliusban járt-e arra Katrina, a kelet-német istennő, akit sajnos el is vitt helyettünk mondjuk a sármos székesfehérvári szakközépiskolás, Gyuri, aki péknek tanul, de retorikájával akár mást is csinálhatna. Olyan érzés volt ez, mintha a nyár 2/3-át elpazaroltuk volna, és most akarunk gyorsan másfél hét alatt mindent behozni, és egyszerre kérünk kürtös kalácsot, lángos, meg traubit. Bárcsak ott lettünk volna már előszezonban, hogy mindenhova el tudjunk helyezni egy apró kis levélkét a leendő Katrináknak, hogy majd amikor ezeket ők felfedezik, bizony megvárnak minket augusztusban..

Ennyi a történet irodalmi része.

Most is hasonló érzésem van, azt látom, hogy a pártok már lassan 1 éve helyezgetik el a kis leveliket mindenfelé, és mi majd jól megtaláljuk őket, és a választási döntésünket majd ezek összessége alapján hozzuk meg, és megvárjuk őket, hogy lejöjjenek utánunk.

Nézzük hát, így az előszezon közepén, hol is tartunk, mit várhatunk, és esetleg mit is kellene értenünk ezekből.

Kezdjük a jelenleg regnáló mszp vezette kis gyerekjáték-autó kormánnyal.

Azt tudjuk, hogy eddig akárhányszor vették minimálra a figurát kampány ügyben, el is bukták. Az ő szavazótáboruk a választások közötti 4 évben általában sosem foglalkozik azzal, hogy építse a „párt egységét”, nem fordít erre energiát, természetesnek vesz bármilyen intézkedést, és anélkül, hogy közgazdaságilag vagy jogilag a dolgok mögé nézne, szinte mindent elfogad. Aki pedig nem így tesz, az általában ki is esik a szavazóik közül, mert elkezd gondolkodni, különböző aspektusokból vizsgálni a dolgokat. Gyakorlatilag arra várnak, hogy majd biztos lesz egy stáb, aki 5-6 hónappal a választások előtt összeáll, és az addig összegyűjtött javakból a kampányra áldozván kikerekít egy egységesnek látszó kommunikációt. Ez akkor jó, ha a 4 év sikeres. Ez most nem az a helyzet.

Ugyanis hiába ismerik el még gazdasági körökben is néhol a Bajnai-Oszkó kettős munkáját, az intézkedések antiszociálisak rövidtávon, mert elvesz a megszokott „mindent fizet az állam” érzetből, és mi magyarok, világelsők vagyunk a demokrácia azon értelmezésében, miszerint „mi mindent megtehetünk, mások már nem, és vonjanak csak el, míg engem személyesen nem érint a dolog, nekem ok”. Csak hát a demokrácia is sajnos legalább 2 oldalú. Illik hozzá is tenni valamit. És hiába indultunk el alapvetően helyesnek is mondható irányba, ez nem politikai tevékenység jelenleg, hanem számtani, és ezt az emberek könnyen látják, mikor a tárcában már nincs 5 liter tejre pénz a szombati bevásárlás végén, hanem csak 3-ra, így lőttek a madártejnek. Csakhogy válságot kezelni úgy, hogy nem költünk kevesebbet a lakosságra, nem megy. Volt állam a világon, aki megoldotta ezt is, mert simán csak több pénzt nyomott, de buktak is nem kicsit, úgy mint most a fociban teszik (Argentína).

Úgyhogy én úgy gondolom, hogy egy „vastag” kampányt csinálni az mszp-nek felesleges.

A kommunikációjuk az lesz, hogy:

„elindultunk a helyes úton, nézzék ezt meg ezt a mutatót, megfordult, és elindultunk, és csak velünk lehet ezt folytatni”.

És lehet, hogy igazuk is lenne, de csak elvileg, mert a Fidesz nem fog legalább 1 évig a választások után keményen törölni a megszorításokból, erre ne is számítsunk.

Ezzel megérkeztünk a második versenyzőhöz, a leendő befutóhoz: Fidesz.

Ha megfigyeltük, ők kb. 2 éve mást sem tesznek, mint bármilyen hírre, amelyben szerepel az  a szó, hogy kormány, vagy pénzügyminisztérium, vagy program, vagy terv vagy hasonló, azonnal szerveznek egy sajtótájékoztatót. Nincs olyan esti híradó, csatornától függetlenül, amelyben nem mutatnak legalább 1 Fidesz sajtótájékoztatót, ahol mindig elhangzanak ugyanazok a szavak, csak azért, hogy ezek minél biztosabban beágyazódjanak T Választópolgárok fejébe. Ezek, a teljesség igénye nélkül:

-          inkompetens a kormány;

-          dilettáns a kormány;

-          távozzon a miniszter;

-          nem jól csinálják;

-          elfogadhatatlan;

-          tiltakozunk;

-          mondjon le;

-          távozzon;

-          a Fidesz elhatárolódik ettől, és meg fogja változtatni amint nyer;

-          már csak fél év.

Na most aki belegondol, az rájön: zseniálisan csinálják. Mert nem kell semmit elmagyarázni, mert az mszp annyit hibázik, hogy az magáért beszél, tehát a Fidesznek nem kell kockáztatnia azzal, hogy nyíltan kiemel dolgotkat, sőt, ami a lényeg: nem kell megmondania, mit csinálna másképp. Elég, ha azt mondja, ez nem jó így. Az emberek érzik a bajt, a Fidesz a világgazdasági válsággal egy szintre húzza le az mszp-t, és csak a negatív kommunikációt programozza be az emberekbe.

Mindezt gyakorlatilag ingyen, mert:

-          az mszp hibázik majd mindennap, ezt a sajtó amúgy is mutatja, nem kell beleszólni;

-          a sajtótájékoztató a saját székházukban van, ingyen;

-          itt elmondanak a „gyári” szavakból ötöt – hatot;

-          mint fent is olvashatták, minden híradóban benne vannak, az elérés szinte 100%.

Ennek csak 1 hátulütője lehet, hogy azért néhány kíváncsiak lennének már arra is, hogy akkor ok, nem jó, de MI a jó akkor, ezt elmondanák? Nem, nem fogják, az lenne a legnagyobb hiba, mert akkor gyakorlatilag egy hajóba ülnének a választók szemében az mszp-vel. Megvolt az esély Bajnaiék alakulásakor, fel lett ajánlva poszt, de nem éltek vele, mert ez veszélyeztette volna a 2/3-os többségüket. Erről beszéltem korábban már.

Tehát a Fidesz megint jól csinálja a kommunikációt, és az emberek eszik, mert bőrükön érzik a dolgokat.

DE most és itt szólok előre, hogy ne ringassuk magunkat előszezoni álmokban. Amennyiben nyernek, az első 1 év azzal fog telni, hogy kipucolnak minden mszp közeli embert mindenhonnan, és minden napra fog jutni egy újabb leleplezett botrány, feljelentés, üldözés, stb. Ezzel magasan tartják majd a „nézettséget”, de nem fognak belenyúlni bajnaiék intézkedéseibe, esetleg maximum 1-2 látványos, de bevételi szempontból csekély súlyú intézkedéssel, hogy „tessék, ugye mondtuk”. Ilyen lesz pl az ingatlanadó eltörlése, mely esetben vissza fognak térni az eddig is alkalmazott rendszerhez. Ez alatt 1 év alatt csökkenni fog a hiány, javulnak a mutatók, és ezt meglovagolva fognak a 2. évtől „puhítani” a dolgokon, amit amúgy is akkor már szükséges lesz megtenni.

Okos.

Az szdsz-ről nem ejtenék túl sok szót. Sosem voltak a kedvenc pártom, ugyanakkor kellenének a többpártrendszerhez, csak sajnos vérprofi módon lehúzzák magukat, erről itt olvashatnak kicsit bővebben…..

És akkor a lényeg: szinte új, friss, értelmes gondolatokkal rendelkező pártoknak most van itt az arany alkalom, hogy nagyot lépjenek. Aki most ilyen pártot tud finanszírozni, az később igen nagy befolyást tud majd szerezni (ne álmodozzunk, a politika erről is szól), de ami az igazán fontos:

Az emberek ki vannak éhezve, hogy gyakorlatias, kicsit pozitív jellegű kommunikációt kapjanak, mert ez most senkinek sem sajátja, és logikus, értelmezhető elvekkel most tudnának igazán tábort gyűjteni maguk köré.

Néhány kreatív megjelenési ötlette "bekalózkodhatnák magukat” a megfáradt hajósok közé, akik mire felemelnék az evezőt, már le is maradnak. A „lemaradni” alatt itt olyat értek, minthogy 2/3-os többség elvesztésének kockázata Fidesz oldalon, vagy a 15 % megtartása mszp oldalon. A Fidesz egyébként ezért játszik se veled se nélküled-et a Jobbikkal, mert amíg ők viszik el a kallódó vagy épp csalódott szavazókat, nekik ez a legjobb megoldás.

Szóval készüljünk fel a látványos parádéra, ami, ha kérésem meghallgatásra lel, sokszínű lesz, nem túl fancy, de mindenképpen olcsóbb, mint az eddigi kampányok. Ugyanis ezzel is lehet szavazókat nyerni.

Adhatok tippeket is....

A kevesebb néha több.