Még mielőtt Sanyi mesélni kezdett volna, megemelte korsóját, megitta egy húzásra a benne lévő néhány korty sört, majd picit a szokásosnál hangosabban az asztalra tette a poharat, úgy, hogy közben kicsit előredöntötte fejét, és opálos szemmel a falra pillantott oldlavást.

- Tudod Péterem, az úgy volt, hogy a másik kocsmában egyszer a Dodi azt mondta, szerveződik egy társaság, hogy megvédje ezektől az igazi magyar érdekeket, a hazát.

Péter nem kérdezett közbe, mit ért az alatt, hogy ezektől, annyit azért ő is néz híradót, meg olvas egyéb híreket, hogy tudja pontosan, Sanyi kikre gondol.

- Mondtam is a Dodinak, hogy az faja, és adnak inygen sört? Erre persze nagy röhögés volt, de Dodi nem nevetett. Azt mondta nekem: "Hülye vagy Sanyi bmeg, nem eről van szó, hallgass végig egyszer már". Furcsa volt ez Doditól, nem olyan vehemens ember ő. Aztán folytatta, hogy a Magyar Gárdáról beszél, híres színészek is vannak benne, és pöpec kis egyenruha van hozzá. Olyasmi mint a rendőrség, csak más mégis. Nincs bilincs, meg fogház, csak úgy van a csapat és kész, de ha bárhol kell, odamegy, és rendet vág. Persze főleg a cigányok, a szocialisták, eszdéeszes zsidó-félék meg hasonlók ellen van. "Érted Sanyi?" - Értettem én, persze, tetszett is a dolog, de nem beszéltünk tovább róla. Aztán két hét múlva Dodi hívott, és megkérdezte, hogy akkor mennék-e egy ilyen gyűlésre, szombat délután van, csak ráérek. Mondtam neki, hogy persze, hadd szóljon. Elmentem a Dodival, valami haverja bérelt egy klis helységet valahol a családi házas részen, volt ott még vagy 15-20 ember. Hamar megbeszéltük, hogy a mai állapot nem állapot, mindenki szabadon garázdálkodik, azt csinál büntetlenül amit akar, és igenis a hazának, a magyar földnek szüksége van ránk. Szóval tetszett, nekem is elegem van abból, hogy minket elnyomnak, ezek a zsidók meg cigányok azt teszenk amit akarnak, eladják a hazát, cégeket, iskolákat, nagy kocsikkal jönnek-mennek, nyaralnak, telenek, meg minden. Be is léptem a magyar gárda helyi szervezetébe, megbeszéltük, hogy kell vennem ilyen meg olyan ruhát, és néha találkozunk, leginkább szombatonként, és ha helyzet van, úgyis szólnak. Volt pöpec kis kendő, piros-fehér csíkos, mondtam is Dodinak, hogy "Dodi, figyuzz, tiszta Ricse csak csíkosban", de Dodi nem figyelt rám, épp.

- Figyelj már Sanyi -szólt közbe Péter-, de mi értelme van ennek? Mármint nem értem, ki ellen is kell itt hazát védeni? Tudod, én félig zsidó vagyok, a párom ükapja meg gyakrolatilag cigány......?!

- SSSSHH!! Péter, ezt ne már hangosan, ne csesszél már ki velem bmeg! Hát itt tudják, hogy ki vagyok, ha kiderül, hogy ilyenekkel cimborálok, kiröhögnek!!!

- Na de most akkor te ellenem akarod megvédeni Magyarországot? Kit bántok én baszki (Péter nem egy káromkodós típus, figyeljünk a finom úri jelzőkre-a szerk.)?!

- Jaj Péter, ne rángassad már fel az agyam a ménkőbe ember! Nem veled van a baj, hanem az olyanokkal, tudod!

- Nem, nem tudom. Most akkor engem rendesnek tartasz, a másikat meg nem, pedig ő is mondjuk zsidó?!?! Hogy is van ez?

Sanyi egy pillanatra mintha elgondolkodott volna, de végül is a következőt válaszolta kissé modoros hangon, kihúzva magát:

- Péterkém, édes öcsém, tudod, én bírlak Téged, de azért azt hidd el nekem, hogy sem régen, sem most nem beszéltem soha hülyeséget. Egyszer gyere el, és ott tudsz vitatkozni is, vannak ott ám olyanok mint te.....

Péternek fel sem tűnt a fogalmazás, meg már fáradt is volt, unta is picit, nem kívánt több sört. Hátradőlt, fújt egy nagyot, majd közölte Sanyival, hogy ok, ő tudja mit csinál, de elsőre nincs benne sok logika. Kért egy kólát, meg a számlát, és kifizette. Sanyi nem sokat erőlködött, hogy beleadjon valamennyit, addig addig nézegette a pénztárccája belsejét, amíg Péter ki nem fizette. Ekkor Sanyi rögtön mondta: "Nem baj barátom, legközelebb én leszek a soros. Bár mindíg is úriember voltál" ... De megköszönni már nem köszönte meg.

Felálltak, kimentek, kint kezet ráztak, Sanyi közölte, hogy akkor ő maradna, hisz azt a pici pénzt amit most Péternek hála megspórolt, azt akkor még itt elfogyasztaná "Érted Péterkém, nem? Karácsony az karácsony, bármikor van" mondta, miközben jobb könyökkel kicsit oldalba vágta Pétert és mosolygott rá, majd egy joccakát kiséretében visszacsusszant a krimóba.

Péter nem lakott messze, jól is esett a séta a jó pár sör után.

Hazaért, befészkelte magát párja mellé, akinek ölbítő illata volt, átölelte, majd kissé szédelegve elaludt.

Pár napig nem foglalkozott a témával, amit Sanyi mesélt, inkább régi emlékek jutottak eszébe. Oyanok, mint amikor péládul régen egyszer elsőben vagy talán másodikban gyümölcsöt szedtek egy almafáról, kijött a tulaj, ők el akartak szaladni, de megfogta őket a tag, aki meglepő módon felajánlotta nekik, ha leszednek 2 zacskóval, az egyiket vihetik. De csak a másodikat. Ők leszedték, az ember még meg is köszönte nekik.

Aztán a következő szombaton, mikor Péterék otthon voltak, és épp ki nevet a végén-t játszottak, belévágott amit Sanyi mondott, hogy szombatonként van ilyen gyűlés vagy mi. Hamar el is mondta párjának, hogy elnézne jövő szombaton Sanyihoz, csak úgy, dumálni egy picit.

- Na, mi ez a hirtelen barátkozás szivem? - kérdezte a párja.

- Semmi, csak tényleg érdekel Sanyival mi van, mondott érdekes dolgokat, de leginkább az a pici kis nosztalgia esik jól. Csak pár órára nézek át, úgy kettő körül, de ötre itthon vagyok.

És eltelt a hét, szerda délután Péter bentről felhívta Sanyit, mondta, hogy kiváncsiságból megnézné ezt a gárda gyűlés-dolgot. Sanyi örült, megbeszélték, hogy fél kettőkor találkoznak a multkori kocsma előtt, és onnan mennek.

- Ha van valami piros fehér cuccod, vagy bármi címeresed, vedd fel! - mondta Sanyi.

Péternek csak egy zászlója volt, azt gondolta azért mégsem viszi, nem mintha szégyellni kellene, sőt, csak hát erős kezdés lenne, meg mit mond asszonynak, foci meccsre megy?

...és Péter elindult, kérdésekkel tele, de kicsit izgatottan élete első gárda gyűlésére.

Ami az utolsó is lett, és a hétvégén már nem is ért haza......

folyt. köv.