Sokáig felháborodtam én azon, hogy ez az ország, ahol élek s felnövék, leginkább ahhoz ért, hogy saját magát kifossza. Teszi ezt hol furmányos, rafinált módon, hol nyilvánvaló, mindenki számára világló módszerekkel. Az utóbbi 5 és fél esztendőben azonban megtanultam, nem kell itt kérem lacafacázni, nokiásdobozozni holmi pitiáner húszon-néhány millió forintokért. Ugyan! Itt az lett az elfogadott, s úri körökben megsüvegelendő, hogy a milliárdokat minél természetesebb módon használjuk saját örömünkre, mert a bátorság s botorság ilyen mérvű keverékét eleve senki sem hinné el. Szerencse ugyanis, hogy eme, a Kárpátok közé szorult kicsi, de önérzetes népcsoport már rég meg szokta ezt rendesen. Ennél fogva aztán ami milliárd, azt nem látjuk, az kérem úri bolondság. Miért is? Hát, de most légyen őszinte, Nagyság, látott Ön már milliárdot az asztalon, fedetlen testtel, amolyan nyers tésztaként vonaglani? Nem? Na. Hát kérem, még senki sem. Házba, szekérbe, nyaralóba, testbe - szépbe vagy csúnyába, mosolyba olvadva már igen, és, hát legyünk őszinték, erre legfeljebb és sajnos leginkább azt mondjuk: "jól kitalálta a megfelelést"... Aztán ő jobbra, mi balra el, vagy legfeljebb lefelé. Hisz addigra már tény a kérdés. A napos oldalra születni kell. Az anyakönyvi kivonatot meg nyelvvel írják alá, és hosszában mérik, színnel, brokáttal s töménnyel. 

Ezért aztán azon töprengvén, hogy vajon olvassa-e ezt valaki ott fent a Kárpátok Olimposzán, megfáradva az aznapi számolgatásban (sicc!) és súlytalan válaszok papírra vetésében, bizony arra a merész elhatározásra jutottam, hogy jelentkeznék én biz Isten ilyen módon amolyan megbízható kádernek (2016-ban már nem mondjuk, hogy Kádár, kérem szépen!!), hátha fogytán az kiváltságosok köre, kik közül a vezéráldozatok kiválasztatnak. Mert hát, tudjuk mi zsellérek, pogányok, zsidók, cigányok s egyéb hordák, hogy a fényesség ha lesüt reánk, az nem égeti pirosra orcánkat, mert addig úgysem állhatunk ott. No, de hátha most! Jöjjön 6 fertály esztendő múltán csak nyugodtan a fogdmeg, s vezessen pórázon mint pesti kóbort a vidéki csendőr! Addig is élhetek, s nevem mögött a bárók kéjes brokátján ülhetek naponta nászt mindenféle sült hússal, élővel vagy holttal.

Mire gondolok én kérem? Igazán semmi delejesre, úgy is mondhatnám, hogy csak annyira, mit kendetek, jaj, bocsánat, mit Kendetek megszokott: 

- némi dekadens festészetet látok én  a nappalimban, no meg az étkezőmben, had lásson a vászon tyúkhúslevest meg pipafüstöt, ne csak teremőrt!

- kergethetnének is sokan kevesek előtt valami bőrszerű kerek valamit a kertem végiben, kit zavar pár tucat ember, úgysem hallanám őket, mert a "milliárd" magas falak mögül hangjuk úgysem hallik ki - a vasút meg elektromos lenne....igen....villanyos!

- lakomázhatnék akár kincsek között, azok házában, egyszerűbb is nékem oda menni a pereputtyal, mint a sok flancos vásznat, brokátot meg kincset idehozni és kilógatni a sátor oldalára! Menyegzőt is ülhetnék ott, miért is ne!

- vagy...vagy...lehetnék önnön magam, vagyis földműves is, de persze nem ám úgy másfél holdon....ááááh! Úgy huszonkétszer százhúsz holdon! Jobb is lenne, hisz tudom, unott arcot nem látnék a földtúrók között, csak újat. Mert kétszer ugyanazzal nem lenne idővonal, hogy találkozzak!

- oktathatnék is rakoncátlan gyermekeket és tanárokat is akár, sőt! Pedellusokat is, hogy jobban értessék a szó! Jaaaaj, de nem ám csak úgy srévizavé odavetve, dehogy! Egyenesen! Ugyanazt mondván! Ugyanabból! Ugyanegyszer!

- szerelhetnék mindenfélét a hon minden táján! Gázt, csatornát, ami csak van! Szívesen, hisz a kétszer kettő mindig hat, mióta megértem az idők szelét. Ja, úgy értem 6, nem csak, hogy hat. No, mindegy, ezek már részletek, az ördög meg bennük rejlik, minek annak patáját reszelgetni...

- meghívhatnám én a törököt, a bizáncit, a keresztényt s a pogányt, de még a zsidót is országomba, hisz van is lányom meg nincs is, hisz ért is hozzá, meg nem is - mi változna! Hát nem?!

Jaj hát nem sorolom én ezt tova a szavak medre felé, mert nem látom már értelmét. A lényeg az mégis valahol, hogy keressenek már meg. Nem széles az igényem palettája. Csupán 3000 lábnyi lakás úgy kettő, egyik itt a másik amott, esetleg egy kis apró tornácos fehér odú a magyar tenger partján medencével vagy mivel, és még talán néhány szakajtó tallér, elrakva ide vagy oda. Nem fog fájni fejem, hisz tudják, mert nem fog szólni szám, s talán Uraságtok is elgondolkodik majd levelem láttán: kell a jobbágynak a fény, ettől nem különb a másiktól.

U.