Sátánista egy ország vagyunk. Olyannyira sátánista, hogy most már van egy újabb sátán, akit utálni lehet. Mert kell is, bizony. Meg a szóismétlés is. Ez az IMF.
Nos szólnék, hogy az utasok ülnek, a busz nem indul, a korlátból meg elkezdték kiszedni a csavarokat. A jármű ablakából kinézve látni 1-2 buszt, ami eldöcög mellettünk, ugyan felfelé még nem mennek ők sem, de szemmel láthatóan oda mintha többen vettek volna jegyet, több pénzért, és mintha lenne náluk igaz fasírozottas zsemle is. A sofőrjük meg csendben ül, és csak vezet. Na és persze látni a másik busz utasainak arcán a döbbenetet és az értetlenséget, mert hiszen a mi buszunk volt, amelyiket legelőbb húztunk ki a szénakazal alól, és méregdrága, fájóan sokba kerülő alapozóval kentünk le, miután tökig lecsiszoltuk a rozsdás alvázat, azért, hogy sokáig bírja. És ezt a másik busz utasai is tudták, hiszen ők még csak vitatkoztak, hogy mivel húzzák ki a saját buszukat a kazal alól, mikor mi már kenegettük a miénket. Meg azt is látták, hogy viszonylag új kerekeket tettünk rá, meg van benne kapaszkodó.
Most a szomszéd busz utasai azt látják, hogy a mi buszunkon már lassan megesszük a szép rajzolt rostélyost, de azt is vigadva, mert már vigadni kell, ugye. Hallják, amint éneklünk, meg minden, de nem haladunk. Nekik szóltak, hogy siessenek, mert a korlát leszerelésével őket még megvárják, mert ők többet fizettek a korlátért. Mi kevesebbet, mint ők, mert a korlátot is csak úgy lehet eladni, ha van busz ami jár, és hát arról volt szó, hogy a mi buszunk tuti járni fog….elsőként, ezért kaptunk nem túl drága korlátot. Hát most nem jár a busz, el sem indul, sőt, az éjszakás sofőrünk mintha azt kiabálta volna a korlátszerelőknek, hogy szedjék csak le nyugodtan, mi megoldjuk a nélkül is.
Szólni kellene a sofőrünknek, hogy üzemanyag, fék, meg korlát nélkül viszonylag nehéz lesz felmenni a csúcsra, de elindulni sem lesz könnyű. Meg arra is figyelni kellene, hogy ha már drága alapozóval és viszonylag jó kerekekkel láttuk el anno a buszunkat, akkor tegyük már meg, hogy kis benzint is veszünk bele, mert elindulni csak akkor fog.
Kivéve, ha lefelé akarunk menni. Mert oda se fék, se benzin nem kell, és igazán gyorsan akarunk leérni, még korlát sem…..