Kellemes őszi vasárnap délután, Magyarországon, 2009-ben, szeptemberben, annak is a 27. napján.

A nyitott ablakon és terasz ajtón beszűrődik a távolabbi szomszéd gyerekeinek vidám nevetése, ahogy játszanak az udvaron, a kertben az emberfia nevének méltó örököse játszik a kutyával, a forma 1 versenynek vége, minden lineáris, egy pontra mutat, olyan nyugisan és kedélyesen negédes és könnyed. Ilyenkor az ember félig eldőlve a fotelben, kissé kényelmetlen, már-már kicsavart pozícióban nézi a tévét, és bár kényelmesebb lenne eldőlni a kanapén, de nem teszi. Jó ez a picit hátfájós, égetős, de mégis olyan kicsavartan nosztalgikus helyzet, ott, és úgy jó, ahogy van. Mint gyermekkorunkban, mikor jöttünk haza valahonnan az Ikarus buszon, szinte ugyanúgy. Kétrét görnyedve, rettentően sarkosan ültünk, feldőlve feküdtünk, de mégis majdnem elaludtunk az ülésen, kicsit néha kisandítva félszemmel a vastag barna függöny mögül az ősziesen meleg napfénybe…

Nos, ugyanez volt most is. Megspékelve azzal a megnyugtató érzéssel, ami az emberben azon hétvégi délutánokon van, mikor a délelőttöt és a déli étkezést a szüleinél tölti egy kellemes névnapi ebéden, annak minden bájával, plusz kilójával és csülök molekulájával együtt.

Az ember csak fekve ül, butul bele a délutánba, sehol még a hétfő, kit érdekel a külvilág, az üzleti élet, a munkahely, a minden?!? Senkit.

Majd ekkor hirtelen lekapcsol a jó közérzet gomb, az idill megszakad, leesik a virágos háttérkép, elbukik a jó angyal, reccsen az orrcsontja, ahogy földbe csapódik.

Merthogy a lehalkított mobilokat kicselezve megszólal a vonalas telefon. Élesen, fájóan, rettentően oda nem illő módón rántja vissza az embert a nappaliba.

Ember rohan a telefonhoz, hogy legalább mások ne ébredjenek fel, és felveszi.

S miután neveltek tisztességgel, a nyitó mondatom:

-         Igen, tessék…..

-         Jónapot kívánok, x y vagyok (női hang, kissé modoros) a t-onlinetól, xy-t keresem (nej)!

-         Kezeit csókolom (lehet, hogy nem ez volt, de köszönés – kulturált). Ő a feleségem, és mint sokan mások normális emberek, ilyenkor, a hétvégén, alszik, pihen.

-         ……. Én normális vagyok, de ez a munkám, maga szerint………

Letettem….

Néhány megjegyzés:

-         az, hogy azt mondtam, hogy „normális”, nem arra vonatkozott, hogy a t-online telefonáló hölgy munkatársa ne lenne az;

-         nyilvánvaló, hogy nem örömében teszi, hanem ezt a munkát tudta elnyerni, és ezt becsülöm, szegénynek vasárnap dolgoznia kell, ez tényleg nem jó, akár le a kalappal;

-         de ezért én nem fogom magam rosszul érezni, hogy bezzeg nekem meg nem, és szégyellni sem fogom magam, hogy vasárnap esetleg pihennék;

-         az érveiben nem érzem az elhivatottságot a munkaadója iránt.

Ugyanakkor engedtessék meg nekem, ha már hívatlanul felcsörgetnek vasárnap délután, akkor én meg hívatlanul bizony letegyem a készüléket, amikor, ott, és úgy, ahogy akarom. Szegény hölgynek lehet, hogy rosszul esett, de sajnálom, kell, hogy érezze, nem vele van a bajom, hanem a céggel, ahol dolgozik. Azzal a céggel, ahol valamelyik igen értelmes sales-es munkatárs kitalálta, hogy bizony a vasárnap délután 16.30 az az időpont, mikor a T. Ügyfél vidáman fog cseverészni a lehetséges „hú de jó nekem” akciókról.

Hát nem, ez NEM az az időpont.

Nemrég változtattunk előfizetést, mert rájöttünk, hogy kb. 2 éve marha drágán fizetünk elő netre, holott az óta kb. feleződött a díj, ugyanazért a szolgáltatásért. Erre bezzeg nem hívták fel a figyelmet, de ez ok, mi is figyelhetünk néha mire adunk ki pénzt. 

De könyörgöm….. vasárnap délután, a lineáris egyszerűség hullámait nem simítsa el a t-online, ne legyen már az, hogy ezt az 1 nyomorult szabad délutánt elveszik tőlünk azzal, hogy telefonálgatnak.

Még akkor sem, ha tuti aláírtunk valahol egy olyan papírt, melyben hozzájárulunk, hogy hívhassanak, kereshessenek, stb stb. De ne vasárnap délután. Ha vasárnap akarok intézni ügyet náluk, majd akkor fogom magam, oszt személygépjárművem segítségével elhasítok valamelyik kultúra-fellegvárba (plázába), és sorszám segítségével bebocsájtást nyerek a személyes segítség templomába.

Vasárnap téonlájnozni nem menő. Nem cool, nem faja, nem klassz, antiszociális, depressziókeltő, alattomos és különben is, mi lesz így a fókákkal a sarkvidéken?!

Én marha meg még le is írom ezt, bár már mindegy, a bebutulós tévénéző félórának már annyi. Éljen a helpdesk.

U.