Kedves Olvasó!
Újabb „egyesek” levelet kapunk a napokban Szeretett Kormányunktól és Még Jobban Szeretett Vezérünktől. A nagyobb tisztánlátás kedvéért úgy döntöttem, küldök Önöknek egy hasonlót én is, itt, ezen a fórumon. Annyival mindenképpen jobb ez, mint Még Jobban Szeretett Vezérünk levele, mert ez Önöknek nem kerül pénzbe. Az internet díjon felül persze. De erről legalább Önök döntöttek, hogy akarják (mármint a netet), és nem mindenki más pénzéből állom a számlát. Ja, és még valamit. Ne küldjenek vissza postán semmit, max kisebb értéktárgyakat, öröklő levelet, vásárlási utalványt.
Tisztelt Állampolgár!
Ön Magyarország állampolgára. Egyesek úgy gondolják, hogy ezzel így van még vagy néhány millió más ország állampolgára, de az okosabbak és gazdagabbak –szándékunk szerint- mindenképpen. Előzőekből kifolyólag Ön jogosult arra, hogy időről időre meglepjük Önt néhány kérdéssel, melyre válaszolni sem kell igazából, mert mi úgyis tudjuk, hogy a nekünk tetsző választ adnák, mert egyetértésünk Önnel töretlen. Azért mi mégis megküldjük ezt Önöknek, ha van kedvük, válaszoljanak, a jó válaszokat elfogadjuk és figyelembe vesszük.
1.
Egyesek úgy gondolják, hogy egyesebbek egyeseknél. Mi, ezzel ellentétben úgy gondoljuk, hogy simán csak egyenlők. Olyannyira egyenlők, hogy egyenlőbbek egyeseknél, akik egyenlőtlenebbek. Ezt csak gondoljuk, nem mondjuk. Aki egyenlőbb az egyenlőnél, az lehet egyes. Amint egyes lesz, úgy szuper-egyenlő is lesz.
Akar Ön egyes lenni, vagy egyenlő, vagy egyenlőbb?
- Egyenlő szeretnék lenni!
- Egyenlő szeretnék lenni!
- 1222.
2.
Egyesek úgy gondolják, hogy választást nyerni könnyű. Mi, ezzel szemben azt gondoljuk, hogy az. Történelmi lehetőséggel élni, több mint két éves előzetes felkészüléssel, nehéz. Mások meg úgy gondolják, hogy a valóra vált lehetőség nem más, mint a megfáradt embereknek Valhallát ígérni, majd tekintetünkkel együtt összekuszálni azt. Két év, és ugyanez fog történni, mert egyesekkel ezt meg lehet tenni.
Mi lesz két év múlva?
- Megint el lehet ezt játszani velünk.
- Meg 6, meg 10 év múlva is.
- Igen.
- Még.
3.
Egyesek úgy gondolják, hogy a számok nem hazudnak. Mi ezzel szemben azt mondjuk, hogy a matematika egzakt tudomány. Addig mindenképen, míg át nem lépjük országunk határait, mert azokon túl holmi önkényes urak hóbortos és szubjektív játéka. Amit Európa és a világ többi része rólunk állít, az ezen játék része. Bármilyen számot elő tudunk állítani tehát, mert a számok nálunk vannak, tértől, időtől és valóságtól függetlenül.
Hisz Ön a mi számainknak?
- Igen!
- Persze!
- Azoknak is!
4.
Egyesek szerint mi adókat emelünk. Mi ezzel szemben nem emelünk adókat, kizárólag a gazdag, kapitalista szemléletű és kizsákmányoló hűbérurakat tizedeljük meg ötöd-adókkal. Látjuk azt is, hogy ezeket ők sosem, mondjuk: sosem fogják áthárítani a népre.
Érzi Ön, hogy ezt Önre hárítják?
- Nem!
- Nem telefonálok!
- Nem netezek!
5.
Egyesek szerint kell a nemzetközi védőháló. Mi ezzel szemben azt állítjuk, hogy Európa és a világ vérzivatarainak felhői közül egy, csak egy száraz és csúszásmentes hegy emelkedik a magasba, Magyarország hegye. Stabil és kiszámítható intézkedéseink stabil és kiszámítható jövedelmezősége stabil és kiszámítható jövőt alapoztak meg.
Az Ön jelen és jövője stabil és kiszámítható?
- Igen!
- Stabil.
- Kiszámítható.
6.
Egyesek szerint a futball helyett akad más, támogatásra méltó sport is, amelynek gyakorlásához nem kellenek milliárdokba kerülő stadionok. Mi ezzel szemben azt állítjuk és hisszük, hogy a magyar foci méltó hagyományaihoz. Ezért mi feltétlenül támogatjuk, hogy ehhez a húsos bödönhöz még több éhező egyenlőket kell odaengedni.
Támogatja Ön a stadionok fejlesztését?
- Mindenképpen!
- Feltétlenül!
- Kizárólag a Közgép bevonása mellett!
7.
Egyesek szerint az oligarchák elszaporodtak Kormányunk környékén. Mi ezzel szemben azt képviseljük, hogy nem szaporodtak el jobban, mint amennyire már eleve el voltak, csupán racionális csoportosítás és központosítás zajlott le, a könnyebb átláthatóság érdekében.
Ön szerint fenti kérdésben igazunk van?
- Nyilván!
- Racionalizálni jó!
- Orchideákkal álmodtam.
8.
Egyesek szerint a közbeszerzési pályázatokhoz nehéz hozzá férni, kiváltképp az építőipar területén. Mi ezzel szemben azt állítjuk, hogy a szorgalmas, cselekvőképes, és tenni akaró emberek elé nem szabad akadályt gördíteni.
Egyetért Ön azzal, hogy a Közgép térnyerése mindenki számára örvendetes?
- Igen.
- Csak, ha a Közgép!
- Igen.
9.
Egyesek szerint a Kormány a nyugdíjak akár 20%-os csökkentésével is számol. Mi ezzel szemben azt állítjuk, hogy a magyar nyugdíjasok már megunták a sok föld körüli utat, a számtalan ingyen wellness hétvégét, a sok bevásárló célú kiruccanást Milanóba, és mára már megvilágosodtak, hogy adni kell a vagyonból vissza a köznépnek.
Egyet ért Ön a nyugdíjak 20%-os csökkentésével?
- Minimum 20%!
- Adakozzon a sok oligarcha!
- Nyugdíj, áh, az a legkevesebb!
10.
Egyesek szerint aggályos, hogy a választások előtt minden szavazni akaró polgártársunknak regisztrálnia kell majd magát, a könnyebb átláthatóság kedvéért. Mi ezzel szemben azt állítjuk, hogy vége a töketlenkedés mámorító korszakának, hogy ez mindenki számára kiszámíthatóságot és stabilitást kölcsönöz, és nem engedi meg, hogy holmi politikusok érvei megzavarjanak minket, Önöket a szabad és korlátozásmentes döntésben. Ebben csak további segítséget nyújtana a határon túli magyar honfitársak szavazati lehetősége levélben.
Egyet ért Ön a regisztrációval, és a levélben szavazással?
- A leginkább ezekkel értek egyet!
- Előre, 4 ciklusra legyen kötelező!
- A külföldön tartózkodó gólyákra is kiterjeszteném, ha télen lenne szavazás!
Kedves Álompolgár! Köszönjük, hogy fenti kérdéseinkre adott szabad válaszaival hozzásegít minket ahhoz, hogy munkánk során még szélesebb körű örömben részesíthessük népünket, Önöket! Elfogulatlan véleménynyilvánításra mindig is szükség van, volt, és lesz. Válaszaikat feldolgozzuk, erre természetesen külön Válasz-feldolgozási Bizottságot hoztunk létre, melynek tagjait a független Országgyűlés egyszerű többséggel szavazza meg, ezzel erősítve Magyarország stabilitását és kiszámíthatóságát.
Tisztelettel:
Az Ön Miniszterelnöke
nevében
a teljes ország teljes lakossága