A mai gyöngyszemre sem kellett sokat várni.

Semjén Zsolt úr azt bírta nyilatkozni, hogy Göncz Árpád pártkatona volt.

Ezt nyugodt szívvel tehette, mert tény, hogy Árpi bácsi szdsz-es kötődésű volt, de ezzel emlékezetem szerint nagyjából ki is merült párthovatartozásának kérdése anno.

Ezzel szemben Semjén úr a bagolymondja verseny örökös győztese címére készülhet, mert:

- a kdnp-t nem tudom pártként értelmezni, inkább egy "találjunk egy elfogadott értékrendet melynek nevén lavírozva bejuthatunk a parlamentbe" társaság jeleit mutatja - egyébként pedig az igaz keresztények nevében ezt kikérem magamnak;

- nem emlékszem Árpi bácsi mikor állt az akkori miniszterelnök mögött jobbra 45 fokban, tőle 34 centire annak beszédei közben;

- nem emlékszem, hogy Árpi bácsi fenti rendezvényeken folyamatos, 20 bólogatás/perc amplitúdóval jelezte volna egyetértését még akkor is, ha a vezér épp az aktuális témáról egy bravúros fordulattal a szöcskék nászáról kezdett volna beszélni;

- nem emlékszem, hogy Árpi bácsi mikor fogalmazott volna valaha így bárkiről;

- nem emlékszem, hogy Árpi bácsi anno egy vallás hullámán bejutva egy országgyűlésbe azért küzdött volna, hogy a pénze ne essen havi 1,5 millió alá, miközben az adott vallás egyik kulcsfigurája anno a "testéből adott"....;

- nem emlékszem Semjén úr irodalmi/tudományos/hobbi tevékenységének publikációira, de ez lehet szellemi érettségem hiánya;

- és végül: Árpi bácsi nem kezelte le politikai ellenfeleit - már ha voltak ilyenek.

Mert Göncz úrnak volt egyfajta tekintélye, stílusa, elismertsége. Semmiképpen nem volt pártkatonább, mint például Áder, sőt.

Itt pedig be kell vallanom: én nem szerettem anno Göncz Árpádot, valahogy nem volt számomra szimpatikus.

Ugyanakkor tiszteltem, és tisztelem a mai napig, mert hozzám képest 29-szer műveltebb. Ezt pedig megtanulhatná végre Semjén úr is: tisztelni a másikat. Azt hiszem a kereszténység egyik "alapelve" a Tisztelt felebarátodat mondat, nemdebár? Utólag belerúgni valakibe, aki a külföld elismerését vívta ki nekünk, nos, az minden, csak nem keresztényi. Mely pártot képviseli ön, S. Zs.?

Shame on you mr Semjén!

 

U.

 

Szerző: usual man  2012.04.18. 10:25 166 komment · 3 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://forditogep.blog.hu/api/trackback/id/tr744458467

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ezek voltak Schmitt Pál utolsó szavai 2012.04.18. 15:04:15

Hogyan hibáztatott mindenki mást saját magán kívül a lemondását bejelentő beszédében Schmitt Pál? Olvasd újra a plágiumbotrányba belebukott köztársasági elnök napirend előtti felszólalását, amely a Parlament 2012. április 2-i ülésén hangzott el. Dőlt b...

Trackback: Száz forint a forró lángos, mihez értesz, Áder János? 2012.04.18. 15:02:01

Áder János életrajza sallangmentes Europass sablonba töltve: íme egy újabb nímand, egy elvtelen csinovnyik, aki a Párt iránti elkötelezettsége mellé semmilyen szakmai eredményt nem tud felmutatni. “Áder Jánosnak nincs semmiféle jelentős tudományo...

Trackback: Orbán Viktor is volt fiatal, liberális és demokrata (archív kép) 2012.04.18. 14:59:40

A fekete-fehér kép valamikor a 80-as évek végén készülhetett Orbánról, Deutschról és Fodorról, a Fidesz akkor még valóban fiatal, valóban liberális és valóban demokrata nézeteket valló három alapító tagjáról. A magukat akkor még „liberális, radikális é...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vernarancs 2012.04.18. 15:19:39

Ez cseppet sem arnyalja Ader partfunkcionarius mivoltat. Barhogy is erolkodik Tomjen Zsoti.

Hertelendi 2012.04.18. 15:23:44

@Szabó Zoltán fél évet kapott: Látom te vagy itt ma a legokosabb:))

Gyere holnap is...

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.04.18. 15:25:13

"Tiszteld felebarátodat"
Ezzel egy definíciós probléma van. Semjén "Hosszú puska" Zsolt úgy értelmezi, hogy az az felebarát, akit ő tisztel. És ezzel a dilemma fel van oldva... :)

Hertelendi 2012.04.18. 15:30:08

@TrueY: Nem hiszem, hogy ennek a majomnak egy fél barátja is lenne...

pudliho 2012.04.18. 15:32:28

Éljen soká Árpi bácsi aki tevékenységével aktívan hozzájárult a szélsőjobboldali eszmerendszer alapjainak megerőssítéséhez, vivát árpi bá !
remélem a jobbik majd állít neki egy jó nagy szobrot valamikor október 23-án megérdemli (lets flame)

Dr. NiChuck Norris sp. 2012.04.18. 15:32:33

@Szabó Zoltán fél évet kapott: a te elvakult és hisztériás személyiségednek megfelelő, mint agytalan droid fagyisnak mondanám egyszerű szavakkal, hogy megértsd: lesz@rom mit gondolsz, amit írtam az tény és érdemi cáfolatot nem tudtál most sem adni erre csak egy gyűlölködő böffentést.

moncayo 2012.04.18. 15:32:55

Semjén pont olyan (csak púp helyett olyan nyálasképű, mint egy pedofil pap)mint a 300 c. filmben a púpos. Hozzá képest még Orbán maga a megtestesült jellem, bátorság, tudás és becsület.

flazz 2012.04.18. 15:34:09

@usual man: azzal semmi baj, hogy te igy emlekszel vagy hogy ez a velemenyed. A lolab megjegyzesem arra vonatkozott, hogy az index politikai hovatartozasa egyertelmuen kibujik, amikor ezeket az u.n. amator hozzaszolasokat cimlapra teszik. Ezt nevezik felrevezeto alobjektivitasnak. Lehet felvallalni egy hovatartozast, szekertolast es lehet sunyiban ugy tenni, mintha fuggetlenek lennenk, de azert valahogy megis kicsit torzit a tukor az egyik iranyba...

Obskurus 2012.04.18. 15:39:19

@kosher gázkamra: Kérlek Mester fogalmazd meg nekem szabatosan a jó köztársasági elnök definícióját.
Szerintem az a dolga, hogy az emberek jogait a legjobb tudása szerint védje akár a kormányzó párttal szemben is, itthon és külföldön. Mondom az emberek érdekeit, ne a pártét, amelyik odaültette.

Hoppá! 2012.04.18. 15:42:20

Közbiztonság Szilárd:" Wittner Mariska néni, aki a komcsi vezetők kurvája volt 1956 előtt?"Ez primitív volt, ugye tudod.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.04.18. 15:44:39

@Hertelendi: "Nem hiszem, hogy ennek a majomnak egy fél barátja is lenne..."
Én inkább attól félek, hogy nagyon sok van neki. :(

Parajpuding 2012.04.18. 15:47:11

Egyáltalán ezzel a rakat orbáns*ggszőrére száradt kdnp-s sz*rcsimbókkal összefüggésben felemlegetni a keresztényi alapelveket olyan, mint udvari pöcével összefüggésben a michelin-csillagot.

Jenyei 2012.04.18. 15:47:43

@Kave: ezt olyan sokan olyan sok helyen suttogják, gondolom annyi bizonyítékot tudsz felmutatni, mint mások. Családtagjaidat hogyan védenéd meg egy ilyen mocskos kampány ellen? Hogy a lányod pénzért, pl. Nem érzed milyen tetves aljas amit művelsz, műveltek?

okossan 2012.04.18. 15:48:19

@ladislaus: A hangneméből ítélve a poszt inkább kritika.

Pilatus 2012.04.18. 15:49:20

Miért e sok gyűlölködő hang? Amíg parlamentáris rendszer lesz nálunk, addig eleve "pártkatonát" fog a győztes párt kinevezni elnöknek.
Emiatt egymást ölni..?

2012.04.18. 15:49:55

FIGYELEM, PATKÁNYT KERESNEK!

kuruc.info/r/6/94993/

komissarlajos 2012.04.18. 15:53:12

@sztd: Te egy hulladék vagy. Az emberiség szemete.

benoke77 2012.04.18. 15:54:07

-" a kdnp-t nem tudom pártként értelmezni, inkább egy "találjunk egy elfogadott értékrendet melynek nevén lavírozva bejuthatunk a parlamentbe"

Az szdsz nem ilyen volt?

Amúgy tök mindegy...

proligarcha · http://fityiszt.blog.hu/ 2012.04.18. 15:54:50

ööö szerintem legy Szíjjártó a köztelnök

flamer 2012.04.18. 15:57:58

@Schindler Pistája: Nem kell keresni, itt vagy.

Aki meg azt szajkózza agyatlanul, hogy Göncz Árpád mindent aláírt, ne tegye. Küldött vissza a Horn idején is törvényt a parlamentnek (sőt: csak a Horn-kormány idején tett ilyet).

Hertelendi 2012.04.18. 15:58:47

Gőncznek egyetlen rossz döntéséről tudok. '93-ban kegyelmet adott a sikkasztásért jogerősen elítélt Farkas Flóriánnak.

bircaember maxval · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.04.18. 16:08:16

Szerintem semmi gond a pártkatonasággal. A többpárti képviseleti demokrácia alapjai a pártok, a "pártkatonák" pedig az egyes pártok képviselői. Hol a probléma?

Muad\\\'Dib 2012.04.18. 16:08:30

Hát igen, a mi "Árpi bácsink" aktáiból már 89 végén eltüntettek "véletlenül" ezt-azt, nehogy kiderüljön az igazság. Na meg ő is nagy átéléssel firkálgatta alá a titkosítási anyagokat. Mert ő a mi Á'pi bácsink.
Legalább a Gyűrűk Ura fordítás jól sikerült neki, az is valami...

bircaember maxval · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.04.18. 16:09:59

@Hoppá!:

Na és? Sosem mondta magát függetlennek. S nem is volt az. A KE Magyarországon politikai poszt, s nem valamiféle semleges királyi poszt.

a jéghegy alja 2012.04.18. 16:14:58

Árpi bácsi pártkatona volt meg egy normális EMBER. A Semjén is pártkatona meg egy f...sz.

Hertelendi 2012.04.18. 16:18:17

@Muad\\\'Dib: Na egy újabb faszság! Miket tüntettek el Árpi bácsi aktáiból???
Vagy csak úgy a levegőbe lövöldözől?? Konkrétumokat lécci!
Göncz Árpádnak végig 80% fölött volt a népszerűségi indexe...azóta tudsz ilyenről?

Anti Anyag (törölt) 2012.04.18. 16:20:53

Göncz az SZDSZ ügyvivőjeként tényleg pártkatona volt és ennek megfelelően is viselkedett.

Hertelendi 2012.04.18. 16:21:36

@benoke77: Benőke az SZDSZ az első választáson, ha jól emlékszem 28%-ot ért el, úgy hogy rossz a hasonlatod. A KDNP meg se meri méretni magát:(((

Muad\\\'Dib 2012.04.18. 16:21:42

@Hertelendi:
Röstellem, hogy a kuruct kell ideraknom, mint hivatkozást, bár inkább az a szomorú, hogy ebben az országban kizárólag ők hajlandóak foglalkozni ezzel:
kuruc.info/galeriaN/egyeb/ilkepnagy8.jpg
kuruc.info/galeriaN/egyeb/ilkepnagy9.jpg
"...Az egyik feltűnő beavatkozás 1989. december 18. és 22. között történik Bibó István, Göncz Árpád és társaik 1957-58-i büntetőeljárási és bírósági peres anyagait őrző tucatnyi dossziéban. A csonkítás Bibót és Gönczöt egyaránt érinti. Eltűnik a leendő köztársasági elnök 3.1.9. V-150.003/2-c jelű vizsgálati dossziéjának záró lapja (400. old.), a 3.1.9.V-150.003 /5 jelű dossziéból csaknem 100 oldal, köztük záró lapok, összefoglaló jelentés, figyelési jelentések, őrizetbe vételi javaslat, térkép, fényképek, fotokópiák, nyilvántartási határozat, feljegyzések, kérdőjegyek stb..."

Hertelendi 2012.04.18. 16:28:18

@Muad\\\'Dib: Bocs, de számomra a kurucinfo abszolút hiteltelen, de te csak higgy benne...
Amiket meg leírtál az csupa hablaty, hiába vannak hivatkozási számok, attól még nem bizonyíték...ez olyan fideszes...

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.04.18. 16:29:04

Göncz tényleg pártkatona volt.
"1988-tól az SZDSZ ügyvivője, majd 1989-től az SZDSZ Országos Tanácsának tagja. "

És tényleg ugyanolyan aláírogató volt csak, mint Schmitt Pali:
Össszesen 1 törvényt küldött vissza, azt is az aktuális MSZP-SZDSZ vita miatt.
A többit a Fidesz kormány idején küldte vissza.

De ettől még jó fej volt az öreg, csak nem kéne szépítgetni a múltját.
Jó az úgy ahogy van.

kötözködő 2012.04.18. 16:29:42

Semjén megnyilvánulása tipikus jobbos relativizálás. Mertagönczárpi... mertagyurcsány... mertaszovjetek... mertsztálin...
Ezzel mindent meg lehet indokolni, mindenről el lehet terelni a figyelmet, mindennek el lehet venni az élét.

Muad\\\'Dib 2012.04.18. 16:30:00

@Hertelendi:
Levéltári dokumentum, mint olyan kérdés, amit az dönt el kinek mi hiteles. Niiiceee....

2012.04.18. 16:31:15

Ez bírom bennetek, drága okoskák, emberi fajunk fáklyái ...

Hogy aki a félisteni bálványaitokat nem szereti, s ennek hangot is merészel adni, azt a szarnak is a szarja alá gyalázzátok, merthogy az árpibá az maga a Gyűrűk Ura, meg az européer, meg a szuperművelt, a nagyonnagyész, a jólmegmondta-jólmegadta, stb.

Mindamellett, ami Semjént illeti, tökéletesen egyetértek veletek, csak ez a totál agyatlan árpibá-imádat, meg a nem árpibá-imádók minősíthetelen hangú döngölése az, ami kissé büdös nekem, ekkora lumenek szájából, mint amekkorák ti is vagytok ... :)

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.04.18. 16:33:29

@Muad\\\'Dib: 56-ban akit nem lőttek le, vagy nem zártak be az mind együttműködött valamilyen szinten a komcsikkal.
Göncz se kivétel.

De ezért nem kéne kárhoztatni. Sokan voltak akik már kivégzettekre vallottak, már tudott dolgokra, és menteni akarták a családjukat.

Nem lehet mindenki James Bond.
Az ÁVH-sok, Nagy Imre hóhérai (Apró Antallék) akkoriban elérték amit akartak, azoknál akiknek volt minimális veszítenivalója (család, ház, ilyesmi)

Netuddki. 2012.04.18. 16:33:55

@Obskurus: Na ezért felesleges ez a KE poszt. Teljesen értelmetlen pénzkidobás...

sárkányfő 2012.04.18. 16:34:21

@Muad\\\'Dib: és ez mit is bizonyít? ja, hogy semmit? de kiváló alkalom rosszindulatú ócska sejtetésre? egyébként a kurucinfó ezeket maga hamisította?

@Trompf: tegnap nagy hangon számon kérted a varanusz blogján, hogy a hagyó miki szarságait miért nem posztolta, meg jól szociztál egyet, majd amikor belinkelte neked a hiányolt posztokat, úúúúgy eltűntél a picsába mint szürke szamár a ködben... nincs benned annyi gerinc, legalább egy picike, hogy elnézést kérj tőle?
nem kell válaszolni, költői kérdés volt...

nósumifan 2012.04.18. 16:35:15

Na mi van?
Ma itt gyülekeznek a fidesztrollok?
Megható az a gyűlöletbeszéd-áradat, amit egy álkeresztény védelmében harsogtok...
Gondolom, ilyen a ti keresztény szellemiségetek.
Lesz itt gyónás rendesen a vasárnapi misén!

Amúgy azt, hogy egy ilyen senkiházi álember, mint semmilyen zsóti, mit mond akárkiről, akármiről, még csak le se sz@rom.
Tettekkel és beszédekkel bizonyította, hogy köze nincs ahhoz, amit állítólag képvisel.

Tessék, lehet tovább fröcsögni, anyázni és káromkodni!

Plusz néhány miatyánkkal elintézhető lesz a dolog.

frontember876 2012.04.18. 16:35:58

én az elmúlt 22 év valamennyi pártjának hozzájárulásával kialakított nemzeti párbeszéd stílusában és annak jegyében szeretném egységesen megjegyezni, hogy aki Göncz Árpádra a gyurcsányok, lázárok, schmittek, vonák, semjének, hunvaldok és egyéb értékelhetetlen seggnyaló tolvaj senkik korában bármilyen, ismétlem BÁRMILYEN rosszat mer mondani, annak a tudatlan hülye kurva anyját.

köszönöm a lehetőséget.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.04.18. 16:37:03

@sárkányfő: Örülök ha 1 bloggal 1 óra időm van szarozni.
De jogos a kritika.
Annak ellenére, hogy te kb folyamatosan hazudsz, és eszedbe se jut elnézést kérni.

Hertelendi 2012.04.18. 16:37:50

@sárkányfő: Ne hari, de te a fideszes trollokban keresel gerincet? Miért nem egy meztelen csigában? Nagyobb esélyed lenne...

Muad\\\'Dib 2012.04.18. 16:38:01

@sárkányfő:
ROTFLMAO...
Ja, ami nem felel meg az elméleteidnek az hamisított. Persze el lehetne menni ellenőrizni, a levéltárat még nem robbantották fel, de akkor még kiderülne, hogy nem hamis. Egyébként pedig ezt a cikket Dr. Ilkei Csaba írta, csupa olyan hivatkozás szerepel benne, amely szabadon ellenőrizhető, nem titkos, hozzáférhetetlen anyag.

shwarcz bácsi 2012.04.18. 16:38:40

ha göncz árpád pártkatona volt akkor semjén minimum egy opus dei ügynök.

DFK 2012.04.18. 16:38:48

Göncz tényleg pártkatona volt. Sőt elnökként még törvényt is sértett, amikor ugyan mérlegelési joga nem volt, de mégsem nevezte ki a TV és rádió elnököt. Nyilatkozott a nyugati sajtónak, hogy "Európa segíts", mert fasizmus van. A Horn kormány idején egy Schmitt Pál előzetesként működött. A 2002-es kampányban kijelentette, nincs más alternatíva, csak az MSZP-SZDSZ kormány. Semmivel sem volt jobb, mint bármelyik elnök.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.04.18. 16:39:40

@sárkányfő: Ez azt bizonyítja hogy Göncz vallott a társaira.
Erről topic van a fórumon, ahol leginkább azon megy a vita, hogy használható adatokat, vagy haszontalan adatokat közölt.
Ezt viszont már soha nem tudjuk meg, mert a jegyzőkönyvek bizony eltüntek 89-ben.

sárkányfő 2012.04.18. 16:40:54

@Trompf: szóval saját bevallásod szerint arra van időd, hogy alaptalanul mocskolódj, de arra már nincs két másodperced, hogy beírd: "bocs, tévedtem". hát igen, ez hihető, nem is a gericprobléma ez, hanem időhiány, aha...

Ami meg engem illet, soha nem hazudok, de ha már ilyen szépen mocskolsz engem is, mint tegnap a varánusz blogján (ez nagyon megy neked), akkor nosza, kezdheted is a bizonyítást. vagy megint az van, hogy személyeskedésre van időd, érvelni meg nincs?

Hertelendi 2012.04.18. 16:41:05

@Trompf:"56-ban akit nem lőttek le, vagy nem zártak be az mind együttműködött valamilyen szinten a komcsikkal."
Te csak neked! Wittek elvtársnőt se lőtték le...És milyen nyugodtan üldögél a fidesz padsoraiban...
Ilyenkor mi van?

apro_marosan_petergabor 2012.04.18. 16:42:26

Göncz Árpád besúgó volt, "Patkány" fedőnéven. Ez majdnem a hivatalába került, mikor Horn csatázgatott Petővel (MSZP<>SZDSZ) és a rádió este kétszer is bemondta (két csatornán hallottam), várható Göncz visszavonulása az elnöki székből, besúgó múltja miatt. Pető megegyezett Hornnal, az SZDSZ visszább vette... mindenki Árpibácsija maradt a helyén...
Innentől nem tudom mit kellene tisztelni Gönczön.

sárkányfő 2012.04.18. 16:42:30

@Muad\\\'Dib: ááá, dehogy, a kurucinfó az maga a csupa nagybetűs IGAZSÁG... ha még azt is hozzátennéd, hogy az a színeredeti anyag mit is igazol pontosan?

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.04.18. 16:44:05

@Hertelendi: Hasonlítsuk már össze:

Wittner Mária
1970. március 25-én szabadult nemzetközi nyomásra.

Göncz Árpád
1963-ban amnesztiával szabadult.

Micsoda különbség !! :DDD

sárkányfő 2012.04.18. 16:45:46

@Trompf:
Te beszélsz kicsi magyar? Lófaszt bizonyít ez (ha egyáltalán eredeti cucc), nem azt hogy Göncz vallott bárkire is. Na nem mintha a kényszervallatás eredményre bárkire is szégyen lenne, illetve nem lehetne egy vallomás tartalma is szándékosan félrevezető.
De egyelőre még maga a "vallomás" sem igazolt, a belinkelt képen ez olvasható:
"Jelentés dr. Göncz Á. ügyében"
Tudod értelmezni ezt a sort? Érted mi a különbség a "Jelentés dr. Göncz Á.-tól" és a képen látható mondta között?

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.04.18. 16:47:04

@DFK: Mellesleg Árpi Bácsi volt az egyetlen aki regnáló köztársasági elnökként pártnak kampányolt..

1998 SZDSZ kampányfilm

Ez nem volt szép tőle.

Hertelendi 2012.04.18. 16:47:09

@Trompf: Agyonlövésről brekegtél, nem?
Wittnert se lőtték agyon...valamiért

Muad\\\'Dib 2012.04.18. 16:49:18

@sárkányfő:
Mi igazolná? Semmi. Ott a levéltár, lehet ellenőrizni. Mi igazol bármit is, áruld már el? Egy doktori címmel rendelkező illető munkája, lehet hamisnak mondani, bár akkor illene erre valamilyen tényt is felhozni. Az, hogy a kurucon sok a marhaság, abszolút nem jelenti, hogy Dr. Ilkei Csaba valótlanságot írt a kutatómunkájába. Képzeld mti-ről vett hírek is vannak a kurucon. Az is mind hülyeség?

Anti Anyag (törölt) 2012.04.18. 16:50:14

@Trompf: Rövid ezeknek az emlékezetük nagyon. Persze nem minden témában.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.04.18. 16:51:05

@sárkányfő: El kéne döntened hogy a hülyét játszod, és tagadod hogy vallott a társaira, ahogy az a fellelhető iratokból kiderül,

Avagy amellett állsz ki hogy semmi érdemlegeset esetleg félrevezető információkat vallott, amit könnyedén megtehetsz, mivel a kérdéses papírokat a komcsik és a kartonokra gondosan ügyelő SZDSZ ezeket eltüntette.

Egy dologban van igazad, hogy vélehtően 10-20 keménytükű legyényt leszámítva, mindenki megtört volna a mocskos ÁVH-sok vallatási módszereinek.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.04.18. 16:53:12

@Hertelendi: Azt hinné az ember, hogy tudsz olvasni..
"56-ban akit nem lőttek le, vagy nem zártak be"

shwarcz bácsi 2012.04.18. 16:54:37

@Trompf: pokorni papáról néhány szót esetleg...?

nósumifan 2012.04.18. 16:58:54

@sztd: doktori... teológiából...

Csak csendben mondom: Mengelének is volt doktorija.
Valszeg nem HÖK-ös korában rendelte 130-ért, és nem is SS-beosztottakkal fordíttatta, mondjuk oroszból...
Noch dazu még "értékelhető önálló tudományos eredményeket tud(ott) felmutatni..."

Ha nem hal meg ez a szemét, még KE is lehetne belőle.
És bátran véleményt mondhatna bárkiről.

Igaz?

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.04.18. 16:59:04

@shwarcz bácsi: Azon túl, hogy rendszerváltás után Pokorni papa 1 napot se politizált, annyi megjegyzésem lenne, hogy szerintem, mint ahogy leírtam már:

Göncz Árpád korrekt ember volt.
Kicsit pártos ugyan, de az egyik legtisztességesebb a 89-2012-es politikai garnitúrából.

A vallomásait pedig az ÁVH-sok bárkiből kiverték kizsarolták volna, és 89 után semmiféle hozadéka nem volt ezeknek, az iratok eltüntetésén túl.

sárkányfő 2012.04.18. 16:59:36

@Muad\\\'Dib: félrebeszélés helyett a kérdésre válaszolj: az általad belinkelt kép képen olvasható szöveg mit jelent? mit igazol? azokból mi következik, még ha fel is tesszük, hogy valódiak, hogy nem manipulált részlet, stb?

@Trompf: Bérmennyire izzadsz is, Továbbra a Muad által belinkelt képen nincs olyan szöveg, amely azt jelentené, hogy Göncz bárkire is vallott volna. Beszélsz magyarul? érted a szavak jelentését? Hova van ott írva, hogy Göncz vallott, te nagyeszű?

És amit én írtam azt fel bírod fogni? A feltételes módot ismered? Tudod mit jelent? Hány éves vagy egyáltalán? És mit tüntetett volna elé az szdsz amikor az mdf volt a kormányon, és milyen bizonyítékod van rá?

Anti Anyag (törölt) 2012.04.18. 16:59:39

@shwarcz bácsi: Azért nem biztos, hogy körmösbauernek csodálója volt.

shwarcz bácsi 2012.04.18. 17:01:41

@Trompf: csak azért mert ha árpi bán rajta van a napi politika ,akkor nézzünk szét a fidesz kdnp háza táján is.
mielőtt leirnád tudom hogy pokorni papa nem fidesz tag.se kormány tag.
csak hát ugye a múltbéli élmények..

Anti Anyag (törölt) 2012.04.18. 17:05:32

@Trompf: Göncz egy szimpla pártkatona volt. Persze, körmöket nyilván nem tépett.

Nem politikai pártállás szerint kellene megítélni ezeket, egészen nyilvánvaló, hogy az SZDSZ-MSZP nem akart kockáztatni, ezért lett Göncz.

Azzal együtt én mégis azóta nem csípem, hogy amikor az MSZP-SZDSZ gyorsan át akarta tolni a földtörvényt, "Árpi bácsi" rohant haza megszakítva lengyelországi tárgyalásait, hogy aláírhassa.

Szerencsére ezzel együtt kicsúsztak a határidőből, megbuktak és a Fidesz azonnal visszavonta.

Anti Anyag (törölt) 2012.04.18. 17:06:59

@shwarcz bácsi: Persze, Áder ugyanúgy pártkatona. Csak a blog arról "szól", hogy Göncz nem volt az, Semjén hazudik.

Muad\\\'Dib 2012.04.18. 17:07:07

@sárkányfő:
Annyi, hogy valakik szándékosan kivettek több, mint 100 oldalt Árpi bácsi anyagából és megsemmisítették egy meglehetősen zavaros időben, amikor érdekes módon nem ez tűnt a legfontosabb tevékenységnek. Se többet, se kevesebbet.

Még jó, hogy FIDESZ! 2012.04.18. 17:07:53

Ennyi hülye köcsögséget összehordani nem kis teljesítmény! Neked úgy tűnik Semjén-fóbiád és Göncz-filiád van! Kezeltesd magad!:))

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.04.18. 17:09:03

@sárkányfő:
kkbk.blog.hu/2011/03/10/goncz_arpad_a_patkany

"Az ismeretségi körében is aktívan dolgozó, „Patkány” fedőnéven működő hírhedt besúgó személyazonosságát államtitoknak nyilvánító iratot köztársasági elnökként személyesen ő írta alá. Ezért érintettségére hivatkozva többen, főleg nemzetközi szinten bírálták. "

sárkányfő 2012.04.18. 17:10:55

@Muad\\\'Dib:
És miért is életszerűtlen, vagy meglepetés az, hogy egy 56-os halálraítéltről, később is ellenzéki értelmiségről, a rendszerváltás előtti szdsz-ben és annak előzményénél is feltűnő az ÁVH anyagot készített és tárolt? Vagy te azt gondolod az ellenzékiek megfigyelésének nem volt írásos nyoma, nem voltak jelentések?

És ha mindez teljesen logikus akkor miért is kell ezt a visszájára fordítani, és sejtetni azt a hazugságot, hogy nem Gönczről jelentettek, hanem ő jelentett?

nósumifan 2012.04.18. 17:14:17

@sárkányfő: fel ne húzd magad...
Érvelni meg fölösleges ezekkel szemben.
Kurucinfó, Hír-TV...
No meg a kiegyensúlyozott közszolgálati tájékoztatás.
Innen merítik a tudásukat.
Meg a "tényeket".

"Csak tiszta forrásból..."

Akik ebben a stílusban védik a védhetetlent, nem lehet meggyőzni.
Ezért ez nem is lehet cél.
Inkább azokat kell szépen egybegyűjteni, akiknek elegük van már mindabból, ami itt folyik.

Hál'Istennek egyre többen vagyunk...
És higgadt, értelmes fideszessel már mutatóba' se nagyon találkozunk.
Olyannal viszont egyre többel, aki bevallja, hogy tévedett, amikor rájuk szavazott.

Ezek jó jelek.
:-)

Muad\\\'Dib 2012.04.18. 17:14:23

@sárkányfő:
"És miért is életszerűtlen, vagy meglepetés az, hogy egy 56-os halálraítéltről, később is ellenzéki értelmiségről, a rendszerváltás előtti szdsz-ben és annak előzményénél is feltűnő az ÁVH anyagot készített és tárolt? ..."
Egyáltalán nem gyanús. Másról is tárolt anyagot az ÁVH. Érdekes módon azonban nem mindenkinek szemezgettek ki belőle részleteket. Különösen nem olyanokat, melyek valószínűsíthetően arról szóltak, mennyire volt együttműködő (kérdezési anyagok, stb.).

sárkányfő 2012.04.18. 17:16:02

@Trompf: lol, a tesz-vesz nevű jobbikos bolondra hivatkozol? :D mert ha ő leír valamit a hülye blogjában bármiféle bizonyíték nélkül, az már felér egy bibliai igazsággal?: DD

öregem... komolyan, inkább hivatkozz egy kurucinfós vélemény-cikkre, ennél még az is komolyabb....

És a nagy terelgetéseid közepette (bocs, engem nem tudsz megvezetni, ilyen gyenge trükkel máshol próbálkozz) azt se felejtsük el, hogy eddig erre kérdeztem rá, ezt írtad Maud linkjei kapcsán: "Ez azt bizonyítja hogy Göncz vallott a társaira." Tehát a kérdés továbbra is fennáll, szerinted a Maud-féle két belinkelt kép miért is bizonyítja hogy "Göncz vallott a társira"?

BruceTheHoon 2012.04.18. 17:16:16

"Azt hiszem a kereszténység egyik "alapelve" a Tisztelt felebarátodat mondat, nemdebár?"

Nem. Olyan van, hogy szeresd felebarátodat, mint tenmagadat. Tiszteletről szó sincs. Ha pedig tenmagadat direkt utálod, akkor egészen szabad a pálya.

flazz 2012.04.18. 17:17:20

@Trompf: egyszer elmennel a terror hazaba es lathatod, hogy nem csak a kemeny tokueket nem torte meg az AVH es hogy azert a sok mocsokert senki nem lett felelosegre vonva az magert beszel...

nósumifan 2012.04.18. 17:19:02

@van-itt-ész:
:-)))
A helyedben nicknevet változtatnék...
De nagyon gyorsan!
Még átvágsz valakit.

sárkányfő 2012.04.18. 17:19:39

@Muad\\\'Dib: Miért is "valószínűsíthető", hogy mikről szóltak azok az anyagok? Egyáltalán az hol bizonyított, hogy szemezgettek belőle? És azzal tisztában vagy még hány érintett aktáiból szemezgettek? Azzal tisztában vagy hány aktát kevertek bele 89-ben a még folyékony betonba?
Összegezve: a rosszindulatú sejtetésnek van bármi alapja? Már azon túl, hogy azok jönnek ezzel folyton, akik zsigerből gyűlölik Gönczöt és?

Muad\\\'Dib 2012.04.18. 17:22:28

@sárkányfő:
Miután kiválasztott anyagokat selejteztek le, ráadásul pontosan ott van mely oldalakat, illetve anyagokat.
Na ja, szar ügy a gyanúsítgatás, kár volt minden titkosítási törvényt olyan nagy elánnal aláírni, akkor legalább mára kiderült volna, hogy a parlamentünk nagy része komcsi pártkatona és besúgó volt...

sárkányfő 2012.04.18. 17:22:40

@nósumifan:
Igazad van, de az ember agyvize felmegy, amikor tényként közlik, hogy Göncz vallott a társaira, és még bizonyítéknak is látszó nesze-semmi-fogd-meg-jól-t is előkapnak... ezek már teljesen elhiszik, hogy amit végtelen gyűlöletükben bebeszéltek maguknak (hogy valamiféle önigazolást, racionalizálást gyártsanak a gyűlöletük alá), az igaz. eszementek... és azt hiszik előjoguk van alaptalanul mocskolódni...

sárkányfő 2012.04.18. 17:25:01

@Muad\\\'Dib:
"pontosan ott van mely oldalakat, illetve anyagokat."
igen, ott van pár oldal-szám, ettől eddig. amikből mi is következik?

sárkányfő 2012.04.18. 17:26:22

Ezt a cikket javaslom a témában, friss, mai...

index.hu/belfold/2012/04/18/intezmenyesitett_hazugsag/

Épp csak nem írják le kereken, hogy Boross benne volt...

dr. Közbiztonság Szilárd 2012.04.18. 17:26:44

@Szabó Zoltán fél évet kapott:
Mondtam, hogy funkcionális analfabéta vagy.

De ahogy látom, olthatatlan vágyat érzel, hogy ezt minden hozzászólásoddal bizonyítsd.

nósumifan 2012.04.18. 17:29:10

@sárkányfő: Nyugi!
Erre épül a fidesz összes tevékenysége, propagandája és kommunikációja.
Megalakulásuk óta.

Ha feltesznek nekik egy kérdést, mondjuk mennyi 2 + 5, akkor az a válasz, gyurcsány is gyenge volt matematikából...

Ezért sem lehet vitatkozni velük.
Nincs értelme.

Retrópárt.
Sikerült visszahozniuk az 50-es éveket.

(Azért engem is felhúznak néha... :-))

Muad\\\'Dib 2012.04.18. 17:35:54

@sárkányfő:
Nyugtass meg, hogy csak hülyéskedsz. Oda van írva mellé a képen mely részek lettek selejtezve. Egyébként én nem állítottam olyat, hogy ezt, vagy azt csinálta, pusztán jeleztem, hogy az anyagába belepiszkáltak, valamint minden titkosítási anyagot lendületesen aláírt. Ezek tények. Következtetést meg mindenki vonjon le amilyet akar magának.

sárkányfő 2012.04.18. 17:57:17

@Muad\\\'Dib: Miért kell neked könyörögni vazze? Idéznéd végre-valahára azt a szót/kifejezést/bármit az általad belinkelt anyagról, amelyik negatív sejtetésre adhat okot? Amelyik egyértelműen nem lehet a Gönczről amúgy nyilvánvalóan készített jelentések egyike? Előre is köszi!

@nósumifan:
Nekem már ez a vicc jut eszembe a széljobberekeről:

Szexőrültnek mutogatják a Rorschach-képeket a pszichiátrián:
- ezen a képen mi van?
- pina
- és ezen?
- pina
- hát ezen?
- pina
- uram, a diagnózis egyértelmű: ön szexmániás
- ééén? de hisz maga mutogat folyton pinákat!

na szerintem ilyenek a jobbikosok is, annyira rágörcsölt az agyuk arra hogy Gönczöt egy hazaáruló patkánynak lássák, hogy már mindenben ezt látják :) tudod a gyűlölet kitermeli a gyűlölet indokát... ha erre van igény, akkor ezt látják...
Szerintem ha felnéznek az égre, akkor a felhőkben is azt látják amit Göncz gonosz vigyorral épp jelentéseket körmöl :)

Muad\\\'Dib 2012.04.18. 18:04:00

@sárkányfő:
Gondolom nehezedre esik ezt értelmezni:
"...Egyébként én nem állítottam olyat, hogy ezt, vagy azt csinálta, pusztán jeleztem, hogy az anyagába belepiszkáltak, valamint minden titkosítási anyagot lendületesen aláírt..."

sárkányfő 2012.04.18. 18:10:01

@Muad\\\'Dib: és ezt melyikünk is írta?:
..."melyek valószínűsíthetően arról szóltak, mennyire volt együttműködő (kérdezési anyagok, stb.)."

Muad\\\'Dib 2012.04.18. 19:08:27

@sárkányfő:
Mert a kérdéses pontok, arról szóltak. Hogy együttműködött e, arról nem nyilatkoztam, mivel arról nehezen tudnék, lévén nincsenek meg az anyagok...
"A kérdőjegy (lásd Állambiztonsági értelmező kéziszótár. Bp. BM Könyvkiadó, 1980.) a BM központi és helyi nyilvántartásaiban történő ellenőrzésre szolgáló állambiztonsági nyomtatvány volt"

Muad\\\'Dib 2012.04.18. 20:17:51

@sárkányfő:
Más megfogalmazás (ha az előző nem teljesen világos):
"A kérdőjegyeken, szolgálati jegyeken a belügyi szervek - szigorú belső szabályok betartásával - az operatív és hálózati nyilvántartásból "priorálhattak", azaz ellenőrizhették, hogy egy-egy személynek van-e beszervezési kartonja a nyilvántartásban, illetve van-e róla olyan tény, mely priusz tárgyát képezhette. A karton alapján lehetett eljutni az illető dossziéjához."

dean23 2012.04.18. 20:17:54

Semmilyen Zsóti egy advanced pro senkiházi akinek a pártjára a kutya se szavazna ha nem lenne mellette a Fidesz logo! Árpi bácsi cipőjét se pucolhatnák ezek a megélhetési ájtatos keresztények!

KalJack 2012.04.18. 20:24:28

Semjén egy szánalom,egy gusztustalan féreg a legrosszabb fajtából.Persze ragyogóan beleillik a mai magyar politikusi felhozatalba.

Ez miniszterelnök helyettes?! Kérdem én, hogy mikor és hol kell igen tisztelt Orsós Viktor urat helyettesíteni?

flazz 2012.04.18. 21:22:51

olvasgatom a hozzaszolasokat es mar ertem, hogy ebbol az orszagbol miert lett anno egy jellemtelen, komcsi, feregtanya. persze akiket itt latunk, azok mar masod, harmad generacios jellemvezerek, akiket a szuleik szelleme es a kadar diktatura tokelyre fejlesztett.

pjm 2012.04.19. 09:46:24

@Trompf: Micsoda különség? Lehet wittner segített sorkatonákat kibelezni a rádiónál, Göncz meg nem. Lehet, hogy witner 10-14 éves gyerekeket dobott harcba, lehet Göncz nem. wittner azóta is fasiszta, Göncz meg nem. Lehet, wittnernek a gyűlületbeszéd miatt most is ülnie kéne, Göncznek meg nem. Csak ennyi a különbség, jól látod...

pjm 2012.04.19. 09:50:36

@flazz: Azért voltak a spanyol inkvizíció és a reformáció alatt is kemény toekoeukek, akiket nem tört meg a máglya. Azokat nem a hithű keresztények kínozták? Szemét ember minden csoportban van, a politikusok pedig minden oldalon képesek ilyen szemétségekre. Kivéve a mostani srácokat, azok nem tépik le a körmöket, megvárják, amíg magad teszed meg.

benoke77 2012.04.19. 11:50:15

@Hertelendi: Ez tény, ettől még az szdsz is magát liberálisnak mondva jutott be és köze nincs hozzá. Ahogy a kdnp-nek Krisztushoz és a Fidesznek a népnemzethez.:-)

sztd 2012.04.19. 20:56:59

@dr. Közbiztonság Szilárd:
"Antall hőssé vált?"
Érdemmel, vagy anélkül, de elég sokan hivatkoznak rá mint példaképre, szóval a válasz egyértelműen igen. Az más kérdés, hogy mi lett volna, ha élve marad.

@nósumifan:
"Ha nem hal meg ez a szemét [Mengele], még KE is lehetne belőle.
És bátran véleményt mondhatna bárkiről.

Igaz?"

Igaz. A kérdés (a vélemény szempontjából), hogy kíváncsi lenne-e valaki a véleményére.
süti beállítások módosítása