Nem fogok kimerítő véleményt írni újra a meleg-felvonulásról, azt megtettem tegnap.
Ez a rövid kis írás nem más, mint egy „meghajlás” igaz magyarságunk előtt. Meghajlás azon igaz magyar nők és férfiak előtt, akik tegnap, a felvonulás napján nem restellték feláldozni az ősz egyik vélhetően legszebb délutánját azért, hogy kifejezésre juttassák, ki az igaz magyar. Nem sajnálták maguktól és családjuktól az időt, és üres mellékutcákon végig „köcsögözték” a belvárost. Sőt, nem sajnálták az időt attól sem, hogy angolul beszélő turistát verjenek
Hát igen, itt tartunk. Ugyan nem tudom, hogy honnan vették azt az átlagos emberi elmével fel nem fogható, már-már hősies, eposzba illő bátorságot, hogy megverjenek két nőt a Blaha Lujza téren. Egyiküket hárman intézték el, gigászi, hősies csatában, hátulról leütve, majd a földre került sátánt megrugdosva, a másikat meg talán nyolcan, ugyanúgy váratlanul megütve, majd szintén a földön rugdosva.
Kemény harc lehetett, amint a vélhetően zárt mokaszint, vagy talán félcipőt viselő, magát nadrággal és pólóval álcázó rémek ellen hős hazánk fiai bakancsot ragadtak, és félelmet nem ismerve harcba indultak. Szinte magam előtt látom, ahogy országunk évezredes fájdalmával felvértezve, elbúcsúzván szeretteiktől elindultak a hősök a harcba. Látom magam előtt, szinte átérzem, ahogy lüktetett fejükben a félelemmel vegyes büszkeség, és határozottság, hogy most rajtuk a világ szeme, és küldetéstudatuk teljes birtokában megvédik hazánkat a gonosztól, a mételytől, és a csak ránk váró sátán világától, aki tegnap hazánkat egy angol férfi, és két hétköznapinak tűnő vékony Hölgy formájában próbálta magának megszerezni.
De ők, ezek a hős férfiak és nők, magukra öltvén házi készítésű trianon-fétis pólójukat megindultak, nem törődtek a rájuk leselkedő megannyi veszéllyel, biztos nem hagyták otthon bérletüket és diákigazolványukat sem, hogy nehogy megakadjon a harc már annak megkezdése előtt egy sátáni bkv ellenőr intézkedése miatt. Tudták, hogy harcuk végén várja őket otthon a családjuk, édesanyjuk, aki finom, meleg étellel várja őket, úgy, ahogy a nagy harcosokat szokta várni otthon édesanyjuk. Siettek is, mert akit már nem az édesanyja vár, annak meg le kell vinnie a szintén trianon pólót viselő bolognese kutyát este pisilni, mert ők, az igaz hősök, a hétköznapokban is azok.
Könny csordul szememből, ahogy látom őket, szinte lassítva, a thermopülai szoros hőseinek módjára átgázolni a lekaszabolt társaikon, látom, ahogy vérrel vegyes izzadság csorog arcukon, amint egyenlőtlen harcuk közben rám is gondolnak, mint magyarra, és értem is küzdenek, amíg ver a szívük…………
Csak azért van néhány bökkenő.
Értem azt ne tegyék, köszönöm, nem kell. Értem csak egyék meg anyu tejberizsét, meg vigyék le a kutyájukat pisilni, nekem ennyi pont elég lesz.
Ha küzdeni akarnak, azt tegyék 1 az 1 ellen. Hasonló kaliberűekkel. Azt meg egyébként úgy hívják, hogy boksz, ahol adnak fejvédőt is, és nem kell lassítva mozogni véres fejjel társaikon át. Egyébiránt ugyanez a véleményem az általuk biztos szintén nagyra becsült cigány gyilkosságok elkövetőivel. Ha akkora nagy magyarok, országmentők, álljanak ki a 130 kilós, fekete mercis roma ellen, nyitott tenyérrel, nyíltan, egy az egy ellen, ne a bokorból, 100 méterről lőjenek le egy mit sem sejtő, nyomorult módon elszegényedett családanyát vagy apát és gyermekeit a saját házuk előtt, éjjel.
Azért köszönöm nekik, hogy tegnap ismét bebizonyították, hogy magyarnak lenni jó. Jó érzés látni honfitársaimat, akik épp lejáratnak minket, de nem kicsit Európa előtt, és függetlenül attól, hogy Európa épp milyen, most sokkal jobb lesz magyarként találkozni külföldiekkel, és látni majd a szemükben azt a fényt, hogy „hűűűha, csak óvatosan ezzel a magyar gyerekkel, nehogy megüssön, vagy előkapjon egy íjat és lenyilazzon”….
„Pistikém, édes szívem, elkészült a tejberizs, finom meleg, gyereee!!!!”
U.
