Azt hiszem eljött az a pillanat, amikor írnom kell, mert valahogy azt érzem, sőt inkább látom embereken, mintha nem feltétlenül ugyanabban a valóságban lennénk. Politikai lesz a téma mára, nem is lehetne ennél jobb témájú induló poszt, hadd szerezzek magamnak megannyi ellenséget, már persze....ha egyáltalán bárki is olvasni fogja e sorokat a rokonaimon, és azokon kívül, akik tartoznak nekem. Utóbbi nem sok van, szívesen veszek jelentkezőket....

Csapjunk bele a dolgokba tehát, in medias jeleggel.

Adott a sziutáció, nem sokkal a majd két hétig tartó összenépi "Ki legyen a miniszterelnök" társadalomjáték vége felé, az epilógus hajnalán. Foglaljuk össze: adott egy szocialista párt, mely nem elhanyagolható szabad demokrata segítséggel kormányoz kicsiny de annál balszerencsétlenebb országunkban immáron 2002 óta. Miért is kormányoztak az első ciklusban ők? Egyszerű: kis hazánkban nem nagyon divat együtt gondolkodni másokkal, hosszú távon, közösen. Mindenki leginkább azzal van elfoglalva, hogy a saját érdekkörén belül olyan embereket tudjon maga mellett, akik az adott egyén elképzelései mentén tudnak cselekedni, tenni, vagy csak éppen "hozzásegíteni", de semmiképpen sem azon túl, vagy azon felül. Eddig ez alapvetően rendben is lenne, az emberi lény rendelkezik némi egészséges önzéssel. Anno, mikor a táplálék megszerzése nem fizetőeszközért cserébe történt csilivili boltokban és a csemege-pult ismeretlen fogalom volt, az önzés volt az egyik hajtóerőnk, ennek segítségével tudtunk létezni. Aztán jött ez a szocializáció dolog, meg a vele járó demokratikus elvek, közösségek, ilyesmik, és az ember társas lénnyé avanzsálódott (van ilyen szó...?). Elvileg, papíron.  

Csakhogy ennek az önzés dolognak van egy olyan hátulütője, hogy az adott egyén el tudja hinni magáról, hogy amit mond, az a faín. Az a legfelsőbb direktíva mind etikai-, mind minden más szempontból, továbbá, hogy a tudás és a tudást megvalósítani képes akarat és megfelelően helyes és célravezető eszköztár csak és kizárólag az ő birtokában van. Na ez itt az alapvető tévedés, ez volt az egyik oka annak, hogy Magyarországon az új, demokratikus korszakba nem tudtunk egy ideg máshogy létezni, mint úgy, hogy az adott hatalmi erőket zsigerből negáljuk, azokat kizárólag negatívan jellemezzük, kivéve talán az első kormányt, mely azért elég széles társadalmi alapokon nyugodott. Eleinte......

Szóval négyévenként borítékolható volt egy új színezetű kormány megalakulása, és azért ismerjük be, láttunk (ha akkor, az adott pillanatban nem is kirívónak tűnő) figyelemre méltó változásokat pártokon belül is.

Teltek múltak az évek, és az induláskor egyértelműen az SZDSZ "ifjúsági oldalaként" aposztrofált FIDESZ megváltozott. Emlékszem, mikor MDF nagygyűlés mellett sétáltam el, és az MDF tábor kifütyülte, és faji hovatartozásra vonatkozó jelzőkkel illette a FIDESZ néhány közelben álló lelkes hívét. Arra is emlékszem, hogy Orbán Viktor anno kiakadt, hogy mennyi mindent akarnak ukk-mukk-fukk visszaadni az egyháznak, tulajdonjogokat, épületeket, vagyontárgyakat, gyűjteményeket, stb stb.

Aztán egyszer csak, 1994-et követően, ez a fajta hozzáállás elcsitult, sőt, a ciklus közepe táján a Fidesz is egyre jobban kezdett fenti ügy mellé állni, és a Fidesz alapítói közül a valóban SZDSZ érzelmű emberek elkezdtek átszivárogni utóbbi pártba, ha talán papíron nem is, de ideológiailag feltétlenül. Aztán egyszer csak 1998-at írunk, és a Fidesz hatalomra jutott. Jött a szokásos magyar virtus szerinti eljárás, hogy a lehető legtöbb poszton csere kell, nyilván az akkori kormányhoz közeli emberek irányába elmozdulva. Ezt mindmáig kivétel nélkül mindenki megteszi. Ezzel az az apró pici probléma van, hogy az esetlegesen elindított pozitív folyamatok is áldozatul esnek a cseréknek. Valamint az is elgondolkodtató, hogy ez mennyi időt vesz igénybe. Felfüggesztem/leváltom - pályáztatok (elvileg) - kiválasztok - kinevezek - feladatot kreálok/egyénre és célra szabok - embereket/osztályokat kreálok - megindul a "munka" - napi rutin. Eddig eljutni kb 9-12 hónap. A 48-ból. Nem sok. Ahogy ismert közösségi ember mondta egykoron: zu viel!

Számomra, mint alapvetően mérsékelt (a szónak hagyományos, eredeti értelmében) konzervatívan jobboldali embernek ekkor akadt meg másodszor a lánc. Mert ekkor is hasonlóan teljes tabula rasa következett, mindenki aki élt 1990 előtt, az mindenképpen egy kommunista bérenc volt, de akkor is, ha bármilyen módon szimpatizált az előző 2 kormánnyal. Fel sem merült emberekben, hogy 1990 előtt is volt élet. Más jelleggel persze mint a szabad hamburger korszakban, de volt. Elsőként az MDF által 1991 és 1993 között véghezvitt "mindegy kit és hova, csak olyan legyen lehetőleg, aki legalább bizonyítani tudja, hogy 26 nemesi címe van és minimum 43 vitéz volt a felmenő rokonsága körében - bármikor" korszakában ugrottam meg egy kicsit, hasonló érzéseim voltak mint az előbb jelzett korszakban.

A Fidesz talán azért is veszthette el a választásokat 2002-ben (többek között), mert ehhez ragaszkodott, és ez sokakban keltett ellenszenvet. Azt is kicsit elhibázták, hogy kezdtek elmenni a "csak az a magyar aki Fideszes" irányba, és emiatt többen csak azért sem szavaztak rájuk. Elgondolkodtató, hogy polgári pártként pont ott buktak el, ahol a történelmi jelentés szerint polgárok voltak, vagyis a városokban. Ez a fajta oldalirányú agresszivitás nem jött be. De ebből hihetetlen módon tanultak, azt kell mondjam, hogy ez az időszak adta azt a lökést a Fidesznek, amiből a mai érzet lett. Többek között az, hogy a Fidesznél jobban kommunikáló, gyorsabban reagáló párt ma hazánkban nincs, kivéve persze, ha a párt egyszemélyes, és a vezetője nem szenved tudathasadásban... De ilyen párt nincs.

Gyakorlatilag (talán az utolsó másfél évet leszámítva) nincs olyan politikai esemény ma hazánkban, amire nem elsőként a Fidesz reagálna, és bár a kijelentéseik, valamint azok stílusa elég egysíkú, mégis megszólítanak vele mindenkit, vérmérséklet szerinti kimenetellel. De erről később.

Az Mszp-Szdsz kormány által 2002-ben átvett, a választásokat követően megszokott módon lecsupaszított államkasszából az említett koalíció aztán tovább költekezett, az akkori kormányfő és stábja leginkább népszerűségi indexet akart volna növelni, melynek azért meg lett az eredménye. Mármint abból a szempontból, hogy nem esett vérlázítóan drasztikusan a támogatottság. Pénzügyekhez némileg konyító márkatársak megelégelték a jóléti inzézkedéseket, illetve azok kihatását és az általuk generált kiadási nirvánát, meg hát PR szempontból sem az igazi egy inkább visszahúzódó típusú ember, így jött a csere.

Igen ám, csakhogy a hatalmat átvevő Gyurcsány Ferenc részben elhitte a gazdasági szférában általa is gyakran látott szép beszámolókat, és vélhetően leginkább külalakilag értelmezve őket nem parancsolt álljt a folyamatoknak, meg hát lássuk be, akkor még viszonylag könnyen lehetett a magyar társadalmat elvinni abba az irányba, hogy a többség elhiggye: ez a jövő, jólét és pénz lesz mindenki jutalma. Megugrott a kihelyezett lakossági hitelállomány, egyszerűsödtek a hitelfelvételi feltételek, a paic spirálisan lovallta bele magát a játékba, és miután sem Európa sem az Államok nem mentek ellenünk, hihettük is, hogy ez így jó lesz. Csakhogy az a fránya államadósság nem akart nagyon kurtulni, meg a fizetési mérleg sem állt teljesen vízszintesen, nem beszélve az állam forrásairól... A magyar nép elhitte, hogy ő aztán tud minden jogszabály alól/mellől kiskaput, és megoldja azt, hogy terhei csökkenjenek, vagy legalábbis ne emelkedjenek, mert majd valaki más ezt biztos nem tudja úgy, mint ő, és akkor meg is nyugodott, mert az államkassza majd szépen pótolja a rajta kiesett bevételt másokon, a többieken. Ez az egyik alapvető eltérés köztünk és Európa nagyrésze között. Nem tudjuk azt értelmezni, hogy a lakosság egésze az, mely az államot nagyrészt eltartja. Amennyiben az állam kizárólag kiadásokkal honorálja ezt felénk úgy, hogy a másik oldalon nagyvonalúan megfeledkezik a bevételi oldal biztosításáról (mind összegszerűen mind annak realizálása terén), mi pedig nem a saját megtakarításainak, vagyis háztartásaink vagyonát próbáljuk növelni, hanem a felvett hitelek összegét, akkor előáll az a szitu, ami most van. Ezt is kicsit később boncolgatjuk majd. 

A 2006-os választásra készülő Fideszen belül a totális és frontális támadás mellett tették le a voksukat a pártot a "választók piacán" elhelyezni kívánó szakértők. A totális és megkérdőjelezhetetlen tudás birtokosainak állították be magukat, úgy, hogy valós programokról nem esett egy szó sem, kizárólag érzelmi alapon szólították meg a választókat. Ez egyébként részben rendben is van, az emberek nagy többsége leginkább érzelmi alapokon választ magának hovatartozást. A Fidesz ugyanakkor csak és kizárólag erre épített, nem tett mögé adatokat. Olyan volt a kampányuk mint egy fénykép nélküli autó-hirdetés. Az ember, lehet, hogy elolvassa, de ha nincs kép, ugrik a következőre. mert van sok hirdetés képpel is. Ha nem látod mit kaphatsz, el sem mész megnézni. Ennek a taktikának lehetett volna sikere ha kicsit módosítják, és a vidék lakosságán belül lett is, érdekes módon azonban a Fidesz pont nem rájuk akart építeni akkor. De hagyták, hogy menjen a dolog, ha már így alakult. És ezzel vesztettek. Akkor még nem billent át teljesen a mérleg a feltétel nélküli szimpátia irányába, mert az emberek épp élvezték a hitelből vett tévét és autót. Nem bírta a Fidesz átütni ezt, bármennyire is próbálta az embereket felrázni. Az általuk elismert médiák pedig szinte gusztustalan stílusban beszéltek mindenki másról, aki nem őket pártolja, és ez ellenszenvet keltett.

Nem lehet egy nemzet önérzetét beállítani egy adott párt mögé, aki ráadásul egy teljesen más pontról indult. Egy részét lehet, sőt kell is, de akkor azt apránként, csendben, tudatosan felépítve kell megtenni. Adott méretű kulcslyukon mindíg csak egy valaki lát át, az aki épp ott áll. A körülötte állók nem látnak be, hozzájuk nem lehet szólni, csak akkor, ha ők is épp benéznek oda... Oda jutottak el mára, hogy aki márciusban kokárdát visel, az biztos, hogy fideszes... Sokan így gondolják.

Még egy fontos dolog, aminek levét az Mszp-Szdsz kormány terén most isszuk, és ami a Fidesz esetében is veszélyes lehet majd: lehet szinte mindenkit megpróbálni magunk mellé állítani, de egyszer eljön az az idő, hogy a behozott embereknek tett ígéreteket be kell váltani... Ha Orbán Viktor úgy megy ahogy most, a végszámla borsos lesz. Ennek eredményét már látjuk a szélsőséges tüntetéseken, de ez nem biztos, hogy mindenkinek jó. Ha nem fogják megadni a beígérteket, akkor a szélsőségek ugyanúgy fognak a választások után "viselkedni", mint most.

És a Fidesz nem tudott nyerni 2006-ban. Szerintem ez több embert lepett meg, mint amennyit nem akkoriban...

Akkor most jőjjön a magyar politika végső csúcspontja, a populizmust végleg megalapozó esemény: Az öszödi beszéd.

Komolyan azt gondolom, hogy a politikához szorosan kapcsolódó PR és kommunikáció terén az Mszp-Szdsz valami fergetegesen szinvonaltalant alkotott, az volt néha az érzésem, hogy a nekik dolgozó ügynökségek számláit tuti a Fidesz állja. Ekkora ingyenreklámot, mint amit a kormánypártok csináltak a Fidesznek az elmúlt 3-4 évben, szerintem direkt sem lehetett volna jobban csinálni. Ebbe kapcsolódik bele az öszödi komédia.

Azok, akik valaha dolgoztak olyan cégnél, ahol 3-nál több ember van, azok érteni fogják. Adott egy céges értekezlet, régi, megbecsült munkatársakkal és új, ifjú titánokkal. A jó főnök, ha valami gebasz van, nem fog senkit név szerint lehúzni, mert annak egy nagy össznépi fékezés a vége. Pláne, ha azért a munkatársak helyett nem olyan könnyű hasonlóan hűségeseket találni eléggé sebesen.... Hanem mit tesz? Úgy mondja, hogy a bajoknak ő is része, tehát beáll a hibázók sorába, hogy a többiek lássák, ő is ugyanolyan "hülye" néha mint ők, tehát meg tud maradni valamiféle bizalom, és nem mindenki csak fúj a főnökre a megbeszélés után. Ezt próbálta Gy F elsütni Öszödön, de mindenhogy sikerült, csak jól nem. 

Etikailag nem kérdés, hogy a használt szavak elmennek egy céges megbeszélésen, de egy államférfi szájából nem. Ugyanakkor akik a teljes szöveget elolvasták, azok látták: gáz van, és talán az utolsó előtti pillanatban vagyunk ahhoz, hogy nagy érvágások nélkül fogjunk a dolgokon. Valamint talán be kellene ismerni, nem tartható fent meseország tovább... Ennek azonban egy biztos eredménye lenne: politikai bukás. De Gy F ezt is bevállalta volna, talán vele együt még páran szintén, csakhogy a politika néha egy nagy nagy sátor, fogalmad sincs ki áll be alá a másik oldalon, és kirúgja-e a tartórudat, vagy inkább megfogja. Legkorábban csak akkor veszed észre, ha majd a fejedre hull a teteje, és akkor az már késő. Időben kiállni, elmagyarázni mit-miért, ez segített volna. Volna, ha megteszik. De nem tették. Ekkor rengetegen hitték, hogy tesznek a fejükre, mert arrogánsnak és lenézőnek titulálták az eseményeket és a kormány hozzáállását. Némileg joggal.

A Fidesz ezt a helyzetet vérprofin kihasználta, megérezte a lehetőséget, hogy azonnal felüljön a lóra egyedül. Addig is populista stílusban kommunikáltak, de ekkor tudták: gyorsan kell lépni, határozottan kell lépni, és minél több embert bevonva kell lépni. A végleges felállást pedig később majd tisztázzuk. Megjegyzem ekkor még nem volt akkora kulimász állami szinten, kisebb, nagyságredekkel kevésbé fájó intézkedésekkel lehetett volna visszafogni a dolgokat és kihúzni az emberek kezét a biliből....

Csak sajnos a "most mindenki az utcára és váltsuk le és monnyon le" stratégiára ráfűződtek azok a szélsőséges figurák is, akik közül sokan inkább sci-fi regények írásában tudnának kiteljesedni, mintsem valóságközeli gazdasági-politikai kérdésekben. Sajnos sok olyan ember került "megmondó" pozícióba, akivel csak a következő beszélgetést lehetne lefolytatni:

- monnyon le!

- ok, mondjon le, de ha lemond ki jőjjön, és mit tegyen?

- monnyon le!!

Értik ugye...

És ekkor egy ideig a Fidesz őrlődött, nem látta biztosan, hogy akkor ennek a rétegnek el lehet engedni a kezét vagy sem, nem látták, hogy nélkülük is sikeres lehetne-e a hatalomátvétel, nem mertek határozottan kiállni és kijelenteni, hogy "na ezt nem!". Addig addig húzták a döntést, és kezdtek el szoftosabb eszközökkel operálni, hogy az emléített réteg levált róluk, ment a maga útján, és történt az, ami történt. Ez alól kivétel az ekkor már rég lezajlott "MTV székhát ostrom", mely miatt komolyan szégyenlem én is magam, mint magyar ember. Az, hogy egy adott hírcsatorna ezt közvetíti (mármint ez nem baj, hanem a hogyan a baj), és a riporter könnyes szemmel már-már hősöknek titulálja a támadókat, valamint, hogy anyukák vitték ki oda a gyermekeiket azzal, hogy nézd fiam, épp megszűnik a pártállam, és a sajtó újra szabad lesz.......no comment.

És akkor jőjjön a jelen, talán ez a legérdekesebb téma. 

Adott egy válsághelyzet, mely leginkább az elmúlt közel 9 év bevétel-mentes gazdaságpolitikáján alapszik. Kezdődött ugye a Fidesz választások előtti gazdálkodásával, de ez még nem annyira szélsőségesen rendkívüli, minden eddigi párt ugyanezt tette. Majd következett az első Mszp-Szdsz kormány, aki ugyanazt folytatta, jóléti kiadások dömpingje. Amikor pedig Gy F öszödi beszédét követően végre kimondatott amit amúgy minden gazdasági szakember rég tudott, hogy borulni kezdünk, nos akkor semmi konkrét, kézzelfogható intézkedés nem történt. A napi politika becsöngetett, bejött, és ott is maradt az ország pénzügyi szobájában. Amikor bevételt növelő, kiadást csökkentő intézkedés jött, rögtön, azzal egyidőben megjelent annak kompenzációja is. Emiatt az időhúzás miatt (is, meg persze a világ egyéb eseményei okán is - erről majd külön írásban) csúsztunk le ide. Az Mszp-Szdsz kormány a megmaradt minimális reputációját azzal próbálta kompenzálni, hogy a mikorofonok előtt keményen nyilatkozott, de ugyanazon beszéd végén már adott is vissza. Ezt nem lehet tenni, felelősen nem. Azt pedig itt ki kell emelni, hogy a gazdaságpolitika, azon belül egy ország pénzügyei ugyanolyan fontosak, mint az egyes családok saját költségvetése. Ha otthon nincs hó végén pénz valamire, nem mondhatjuk azt, hogy na jó, akkor nem veszünk szalámit, hanem ugyanannyiért kolbászt... Ezt kellene belátnunk, még akkor is, ha ez fáj. 

Szükség van hosszútávra mutató, struktúrális változásokra is, ez nem kérdés. Azokat már most tervezni kell, de ameddig nincs pénz-alap semmire, nem tudjuk azokat meglépni.

Itt volt egy történelmi pillanat, hogy valóban szakértői kormány legyen, még ha kicsit savanyú is, de a miénk lett volna. Bajnai felajánlotta a Fidesz számára, hogy szálljon be, tegyen hozzá ő is. A Fidesz azonban nem vállalata, nem akart beszállni. Sőt, ha belegondolunk, az sem lenne nekik jó, ha a Fidesz most nyerne előrehozott választásokon, mert akkor ugyanazokat a nagyon fájdalmas kiadás csökkentéseket és vágásokat kellene meglépnie azonnal, mint amire Bajnaiék készülnek. Ha Orbánék most beszállnak, akár a szakértői kormányban, nem fogják tudni azt mondani a választásokon majd jövőre, hogy ami van az csak az mszp-szdsz műve. Ezzel alapvetően megborulna a várhatóan több, mint 2/3-os többségük, ergo nem fognak tudni alkotmányt módosítani, és a kormányzásuk ugyanolyan jelleget öltene, mint bármelyik eddigi kormány. Inkább ragaszkodnak (kimondva) azt előrehozott választásokhoz, mert tudják, ennek esélye csekély. De ezzel még több hívet tudnak maguk mellé állítani, mert ilyen időkben az elkeseredett emberek nem akarnak konkrét programról tudni, inkább az a preferencia, hogy aki elszúrta, az lépjen le minél előbb. Aztán jöhet a program. Ez érthető is, és ezt a Fidesz ismét tökéletes stratégiával lovagolja meg. Etikai oldalról megkérdőjelezhető a hozzáállás persze, hogy "ha annyira akartok segíteni, akkor nosza, itt a lehetőség", de nem teszik. Ugyanakkor annyira fölényben vannak a nép körében, hogy erre senki, vagy csak kevesen figyelnek fel.

Akkor jőjjön a foirgatókönyv az elkövetkező évekre. Ha nem jön be, fizetek egy italt:

1. Most megalakul a bajnai kormány, és intézkedéseket fog hozni, radikális módon;

2. A csomag része lesz (nem feltétlenül azonnal, de hónapokon belül) a struktúrális átalakítások meglépése, ennek következtében megalapozásra kerül egy stagnáló, majd lassan növekedő trend;

3. Bajnait fel fogják szólítani (akár tüntetéseken) a lemondásra;

4. Bajnai ha lemond, ha nem, a Fidesznek már jó. A népszerűtlen intézkedéseket meghozták, és mire egy előrehozott választás, vagy a rendes választás lezajlik, az intézkedéseknek lesz "nyoma";

5. Fidesz hatalomra kerül normál választási ciklus végén, minimum 2/3-os többséggel;

6. Alkotmányt módosítanak, és többek között államelnöki poszt lesz mint Franciaországban, és Orbán Viktor lesz az államelnök 8 éves ciklusokkal. Minden bajt az előző kormányra húznak, "boszorkányüldözés-light" folymatok lesznek,

7. A Fidesz nem fogja az összes intézkedést megszüntetni, a látványosabbak közül talán néhányat, de kompenzálni fog máshol;

8. Megáll a süllyedés, talán a ciklusuk közepéig már nagyon lassú emelkedés is megindul, és a Fidesz ezt saját erényeként fogja prezentálni;

9. Baloldali és/vagy liberális kormány hazánkban minimum még 2 cikluson át nem lesz.

Összefoglalva, nekem, mint átlagembernek, alapvetően konzervatív jobboldali beállítottsággal, egy a lényeg: ne csináljunk még nagyobb hülyét magunkból Európa és a világ előtt, mint amit már megtettünk (ebben minden párt alaposan kivette a részét). Gy F töketlenkedése itthon, O V kirohanásai EP-ben, egyik sem volt okos dolog.

El kell indulnunk a költségcsökkentések irányába, mégpedig repülőrajttal. Nem lesz finom, senkinek, da sajnos be kell látni, és el kell fogadni, hogy jelenleg még a pénz az úr a világgazdaságban, állami szinten is, és ha nincs bizalom, sem tőke, akkor nur so nem fog megváltozni semmi. Ha most lennének előrehozott választások, a forint elszaladna, és sok embernek (pl devizahitelesek; kereskedők; stb.) ez de facto a véget jelentené. Legyünk már kicsit önkritikusak, lássuk be, hogy részben magunknak is köszönhetjük azt, ami van, és próbáljunk meg mi is felelősen gondolkodni. Ha már ezt csak nagyon kevesen teszik meg helyettünk.

A világgazdasági válságról, a magyarországi bankszféra kivételezett helyzetéről, és hasonlóan érdekes témákról majd később!

Szép napot!