Miről szól ez az ünnep? Szerintem arról, hogy nagy "Ü"-vel írjuk. Nekem sajnos ez most nem megy.

Nem megy, mert amivé mára ez lett, az minden, csak nem Ünnep. Nem arról szól, hogy kik és mit tettek annak idején, mit áldoztak fel, milyen eszmét éreztek maguknak. Ezekről mára semmi nem szól.

Nem teszek ki már kokárdát sem évek óta, miközben MAGYAR vagyok. Nem, mert nem Fidesz párti vagyok, ugyanis ezt ők néhány éve kisajátították. Ja, és mielőtt még sokan elhúznák a szájukat, nem azért nem teszem, mert mszp fan lennék. Mert nem vagyok az.

Annak idején, mikor a márciusi események zajlottak, a hangok, a kezek és a "vérek" egy elnyomás ellen, a szabadság mellett feszültek meg. Egy igazi harc volt, nem egy magunk által kreált, majd "jól legyőzött" ellenféllel szemben, nem egy mondvacsinált háború volt, nem pr fogás, sőt, még csak nem is kommunikációs bravúr. Harc volt, küzdelem, igazi vér folyt igazi Emberektől, egy igaz eszméért.

Én, ha lehet, ezt közvetíteném a gyermekemnek, szívesen elvinném olyan helyekre, ahol erre emlékezni lehet, mesélni lehet azokról, amiket mi erről tanultunk. Azért, hogy azt átélje, ami én gyermekkoromban. Azt mutatnám meg, hogy aznap MINDENTŐL függetlenül mindenki EGY volt, ha csak tényleg 1 napig is. Amikor mindenki MAGYARNAK érezte magát, és anélkül volt valami illatosan magasztos a levegőben, hogy igazi ünnepi családi ebéd, vagy vacsora lett volna otthon. Ezt az érzést szeretném a gyermekeimnek átadni, és nem mást. Az már csak hab a tortán, hogy gyermekként mindezt egy kommunista országban éreztem át. Pff....

Manapság azonban ezt pont egy napon nem tudom megtenni: Március 15-én.

Nem érdekelnek az ál-magasztos beszédek, melyeket ez emberek azért hallgatnak végig a helyszínen, hogy mai pártprefenciájukat kifejezzék, és várják, vagy nyak-nyújtogatva keresik a balhét.

Nem érdekel ki hogyan tette tönkre az országot az elmúlt 2 vagy 8 vagy akárhány évre.

Nem érdekel, hogy aznap este melyik tévé játszik "szimpatikus" amerikai családi komédiát.

Nem érdekel, hogy utána 2 hétig mindenki magának vindikálja majd az ünnepet, számokat durrogtatva.

Az érdekel, hogy a fiam valahogy megértse, mit is jelentett anno ez a magyar népnek.

Az érdekel, hogy a fiam ilyen napok miatt érezze azt át, hogy ő a hazájában elsősorban ember legyen tiszta értékekkel, majd ezt követően magyar, majd ezután európai gondolkodású, majd ha meg még marad kedve, akkor legyen párt-preferenciája.

Mert ez manapság PONT FORDÍTVA van.

Ebből pedig köszönöm, nem kérek!

U.

 

Szerző: usual man  2012.03.13. 08:41 370 komment · 12 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://forditogep.blog.hu/api/trackback/id/tr744313529

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Te kitől nem vennéd át a Kossuth-díjat? 2012.03.15. 08:43:48

Az amúgy kedves dalos ember kijelentette, hogy a Kossuth-díjat olyan személytől vehette át, akitől szívesen átvette. Vagyis Gyurcsány Ferenc, mint átadó, szóba sem jöhetett volna, tőle bizony nem vette volna át a díjat. Világos beszéd: ezentúl a díjazo...

Trackback: Polgári liberális pártot Magyarországnak! 2012.03.14. 22:18:16

Magyarország mélyponton van szinte minden létező szempontból. Ez ma már olyan közhely, hogy teljesen fölösleges bizonygatni, rágódni rajta, megbotránkozni egy esetleges újabb gyalázatos híren, eseményen. De mi a megoldás? Hiszen az, ahogyan ma ez az or...

Trackback: Kétezer lengyel statiszta-tüntetőt hozat a kormány március 15-re 2012.03.14. 16:55:53

Az Orbán-kormány Lengyelországból importál kormánypárti tüntetőket a március 15-i állami ünnepségekre. A jelentkezők utaztatását a Gazeta Polska szervezi, felhívásában különvonatról, olcsó szállásról és jelképes összegű költségekről ír, a tüntetések sz...

Trackback: Tűzzünk ánuszrózsát minden fideszes gomblyukába! 2012.03.14. 16:55:22

Csatlakozz a Patrióta Európa Mozgalom felhívásához! Tűzz virágot minden fidesz-fan gomblyukába! Ha szeretnél júdáspénz, útilapu, kokárdavirág, csuporka, orbáncfű, szóvirág és Virág elvtárs motívumokkal díszített kitűzőket, töltsd le ingyen a blogomról!...

Trackback: Hogyan szedjen be még több pénzt a kormány? 2012.03.14. 16:52:52

Vegye rá a szimpatizánsait, a szavazóbázisát és a holdudvarát, hogy ne csak tüntetésekkel támogassák a kormányt, hanem nyúljanak a pénztárcájukba és adakozzanak! Jelenleg ugyanis úgy tűnik, hogy a szimpatizánsok, a szavazóbázis és a holdudvar csak addi...

Trackback: Orbán Viktor életrajza 2012.03.14. 16:51:58

Orbán szónoki képességei rendkívüliek, a politikai marketing és a tömegmanipuláció trükkjeit is ügyesen alkalmazza, ám mindössze egy éves szociológus gyakornoki szakmai gyakorlata van a megélhetési politizálás mellett. Mihez ért az ELTE-n huszonnégy év...

Trackback: Miért kell mégis kimenni tüntetni? 2012.03.14. 16:48:20

Orbán Viktor vérszemet kapott, vérszemet fog kapni, és egyre nagyobb őrültségeket fog elkövetni. És ha rápirítana az ellenzék egy háromszázezres tüntetéssel, akkor nem mondom, hogy lemondana, de azért biztosan megfékezné egy pár további nagy baromság ...

Trackback: Holnap Március 15. 2012.03.14. 16:31:22

Holnap Március 15. Ünnepelni kéne, de...Kormánypárti és kormányellenes tüntetések. Jönnek Lengyelországból és Franciaországból is a megmozdulásokra. Örülök, hogy külföldi állampolgárok szükségét érzik a magyarság mellé állni. Bizonyos bátorság kell hoz...

Trackback: Hazafiasságból jeles 2012.03.14. 15:37:42

Az új NAT lassan az igazi menzai zöldségleveshez hasonlít: "mindent bele!" Eddig is csak kapkodtuk a fejünket, mire van szüksége a gyermekeinknek (és miről maradtunk mi le): erkölcstanra, hazafiasságra és demokrácianevelésre, a családi életre, méd...

Trackback: Miért nem megyek tüntetni március 15-én? 2012.03.14. 14:44:09

Volt egy ünnep, ami a tavaszt, a békét és a szabadságot köszöntötte. Emlékszik még rá valaki?...

Trackback: Békemenet 2 avagy A januári ifjak visszatérnek 2012.03.14. 13:55:00

A FIDESZ januárban közösségi élményt kínált, összejött neki. Hogy mennyien jöttek vagy nem jöttek valóban önként és örömmel hazát menteni és mennyi buszt és narancsos statisztát, pláne mennyi pénzből rendeltek meg az első körben, azt nem tudom és nem i...

Trackback: Békemenet 2 avagy A januári ifjak visszatérnek 2012.03.14. 13:54:36

A FIDESZ januárban közösségi élményt kínált, összejött neki. Hogy mennyien jöttek vagy nem jöttek valóban önként és örömmel hazát menteni és mennyi buszt és narancsos statisztát, pláne mennyi pénzből rendeltek meg az első körben, azt nem tudom és nem i...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

asf123asd 2012.03.14. 13:46:35

úgy siránkozol mintha rá lennél kényszerítve hogy a kossuth téren csápolj... közben pedig nyomod ezt a röhejes pátoszt a március 15ről meg e verejtékről.csak jelzem hogy a összegyűlt tömeg bedobta a várban az összes olyan ablakot ahol nem volt kirakva gyertya(ami a forradalom melletti szimpátiát jelentette) viszont sajna volt olyan aki elment táncsicsot szabadítani de sajna gyertyát már nem rakott ki aztán neki is bedobták:D azt tanácsolom hogy tedd fel a kokárdát , magyar vagy, nem pedig jobb vagy baloldali. és vidd el a fiadat olyan helyre, múzeumba ami a politikátol mentes.ne pedig itt sírjál

debreceni.blog 2012.03.14. 13:49:05

„Én elhiszem, hogy a vérciki bértapsolós tavalyi ünnep után a belső erőforrások kimerülni látszanak, és az sem zavar különösen, hogy idejönnek ünnepelni a lengyel barátaink, de akkor ne tessék már felháborodni, hogy jönnek máshonnan mások is.”

www.vagy.hu//tartalom/cikk/1866_selmeczi_gabriella_az_ostobasag_oligarchaja

The butcher strikes back 2012.03.14. 13:50:44

@Dreyfus: "...és vidd el a fiadat olyan helyre, múzeumba ami a politikátol mentes..."

Na igen, ez a legnagyobb probléma. A hétvégi telken, meg a horgásztavon kívül hol talál az ember politikamentes helyet március 15-én? :)

buddha 2012.03.14. 13:51:24

@Dreyfus: te meg húzd a bőrt a faszodról a fejedre ,és létesíts szexuális kapcsolatot a jó édesanyáddal

takács bálint (törölt) 2012.03.14. 13:56:18

@Dreyfus:
a legokosabb ha valaki nem magyarországon (aka a balkánon) neveli fel a gyerekét. külföldön is lehet patriótát nevelni. itt nagy valószínűséggel akkor lesz polgári fejlődés, amikor amikor egy generáció gazdagon hazatér.

Guillaume sous guillotine 2012.03.14. 13:57:36

a kokárdát Petőfi meg Kossuth miatt kell kitenni, nem a mai politikusok miatt!

asf123asd 2012.03.14. 13:58:42

@The butcher strikes back: én a fiamat biztos hogy múzeumba vinném meg valami huszáros eszemfaszomra amit mondjuk élvezne.mondjuk miután elvonultak a zarándokok a nemzeti elől.

@buddha: kiengedtek a gyárból proletár?:)

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.03.14. 13:59:03

Nemzeti jelképeket kisajátítani nem lehet csak használni.

Ilyen erővel nem használnánk zászlót, címert, avagy a magyar nyelvet sem.
Mert fujj gonosz patás Orbán is magyarul beszélt és kisajátította.

Szóval nemzeti jelképeket csak használni lehet, kisajátítani nem.
Legfeljebb az érzi kisajátításnak aki nem szívesen használná azt a bizonyos jelképet egyébként sem.
Máshogy ugyanis nincs értelme a szónak (kisajátítás).

Ébresztő magyar, elég volt, ne tűrd a diktatúrát! 2012.03.14. 14:00:05

Jönnek a lengyel bértüntető kurvák, fiuk készüljetek!
Állítólag a felbérelt bóvlistszimpatizánsok 70 %-a nő!

Orbán mehetsz szartkeverni a szerb választásokra, hagy bukják el akikhez szólsz. Mert Romániában és most a szlovákoknál is sikerült!

asf123asd 2012.03.14. 14:00:10

@takács bálint: egyetértek. nehéz feladat külföldön magyart nevelni egy gyerekből de közel sem lehetetlen. a dolog pozitív aspektusait meg nem kell magyarázni senkinek.

Kalóz Pepi 2012.03.14. 14:01:22

Az a végtelenül szomorú, hogy a poszt írójának tökéletesen igaza van.

@Lizarazu:
Itt ma nem lehetsz magyar, csak magyar.
Vagy az egyik oldalhoz tartozol, vagy a másikhoz.
Az égvilágon senki nem hiszi el, hogy Te csak egyszerűen élni szeretnéd a magad kis életét.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.03.14. 14:03:22

@Selmeczi a rusnya, buta, hazug szőke nő!:
Kevered.. A bértütetők francia értelmiségnek hazudott magyargyűlölök.

A lengyelek ünnepelni jönnek.

Ha tanultál volna történelmet tudnád, hogy a szabadságharcnak nem kevés lengyel vonatkozása van. Viszont francia egy száll se.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.03.14. 14:04:55

@Kalóz Pepi: Gyurcsány óta ráadásul tudjuk, hogy a rendőrség bármikor szétverhet ünneplő tömeget.

Mondjuk tiszta szerencse hogy ez a remek demokrata hajója már elsűllyedt, és ettől már nem kell aggódni.

Viszont a félelem azóta jögösan él az emberben nemzeti ünnepeken.

G_Norton 2012.03.14. 14:05:23

@Dreyfus: Csak jelzem, hogy minden hibájától, bakijától függetlenül lehetünk büszkék a forradalomra és szabadságharcra. Ha neked ez a röhejes pátosz, akkor marhára sajnállak, mert láthatóan lövésed sincs az eseményekről.

Fullánkos Algol 2012.03.14. 14:06:10

Aki megosztásra használ olyan szimbólumokat amiknek az összetartozást kéne kifejezni, az nem csodálkozhat majd ha olyan szúrja hátba akitől nem számítana rá.
Kokárdát már csak a jobboldal cinkosai hordanak.
Aki nem érti annak lesz elég ideje gondolkozni majd a polgárháború alatt.

takács bálint (törölt) 2012.03.14. 14:06:20

@Dreyfus:
a fiúkból lokálpatriótát kell nevelni. hogy szeresse a várost és a vidéket, ahol él. és mellette magyarul (is) meg kell tanítani. ennyi az egész. azon meg nem kell keseregni ha a lányokból kozmopolita lesz.

nemecsek ernő áruló 2012.03.14. 14:06:55

@Dreyfus: Nem sokat sikerült felfognod a posztból.

buddha 2012.03.14. 14:07:16

@Dreyfus: fenntartom az első állításom és kiegészítem annyival,hogy csatlakozzon apád is,de gumi nélkül!

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.03.14. 14:10:09

@Fullánkos Algol:

Egész konkrétan ez úgy igaz, hogy kokárdát tudatosan, csak a paranoiás beteg hülye MSZP droidok nem hordanak 15-én.

És persze vannak akik soha nem hordtak még plusszban.

Te lennél a legjobban megrémülve ha mindden kokárdás Fideszes lenne mellesleg.

asf123asd 2012.03.14. 14:12:25

@G_Norton: pont, hogy van róla lövésem:) az a pátosz amit leír a posztolo, szinte biztos, hogy holnap szinte ugyanígy elhangzik majd egy pártrendezvényen is.büszkének kell lenni a történelmünkre, mert van mire büszkének lenni, de azért érdemes a realitások talaján maradni. én csak megemlítettem egy kis érdekességet, de sajnos ez pl. buddhának sok volt. nem magát a forradalmat minősítettem, csupán annyit mondtam, hogy nem voltak ott hősök ,hanem ugyanolyan emberek voltak mint mi ezért fölöslegesnek érzem az ilyen "egy emberré forrtak össze" szöveget. ezt hagyjuk meg a politikusoknak

Fullánkos Algol 2012.03.14. 14:15:38

@Trompf: ha gy gondolod az csak téged minősít

oliva 2012.03.14. 14:16:09

én is így voltam vele évekig, de most úgy gondolom, hogy háromszor akkora kokárdát fogok kitenni magamra, mint a normális, és elmegyek minden ellenzéki megmozdulásra, és megemlékezem arról, hogy hogy egyszer még a magyarok is bátrak voltak és összetartottak (ez ma már utópia) nem fogok lemondani a magyarságomról azért mert...(tudjuk miért)
szóval: dicsőséges nagyurak, hát hogy vagytok?

venturi1 2012.03.14. 14:16:51

"Nem teszek ki már kokárdát sem évek óta" eddig olvastam. Senkiházi féreg vagy

asf123asd 2012.03.14. 14:17:05

@buddha: sajnálom, de ebben nem vagyok partner.menj ebédelj valamit, anyukád már biztos megcsinálta a levest:)

G_Norton 2012.03.14. 14:17:12

@Dreyfus: Fogalmazzunk úgy, hogy egy politikus szájából nyilván úgy hangzik, hogy a kicsinyes politikai céljait akarja elérni ezzel. Szerintem a pátosz egy átlagembernél nem szemforgató. És ő legalább mondhatja, hogy a forradalom az ő forradalmuk volt, nem valamelyik párté.:)

50-50 2012.03.14. 14:17:59

Trompf!

Hát a szabadságharchoz , lehet, hogy nem sok közük van a franciáknak, csak éppen az egész eszmerendszer, amelynek nevében fölléptek a márciusi ifjak,plusz a reformkori nemesi reformelit gyakorlatilag francia import.Nemzeti nyelv, kultúra, polgári szabadságjogok stb.
Mindennapi olvasnányom a francia forradalom története, írta többek között a naplójába egy bizonyos Petőfi Sándor.
Akinek kedvenc költője Béranger volt.Nem
tragédia , ha nem tudod ki volt ő.
De napi politikai vakságból hülyeséget írni, na az már nagyobb baj.

Tiko 2012.03.14. 14:18:12

személy szerint tojok erre az álszent ünnepesdire. már réges-rég óta nem vágyom ebbe a közösségbe. ebbe, aki a legutolsó bolhafingon is késhegyre menő vitát folytat.

ezért nem veszek fel kokárdát sem. nem ov miatt, azt leszarnám..

belekotty 2012.03.14. 14:18:36

@Trompf: Te aztán sok történelmet tanulhattál!

"Az 1848/49-es szabadságharc és forradalom eseményei

- 1848. február 23.

Párizsban kitört a forradalom. A pozsonyi diétán az ellenzékiek elérkezettnek látták az időt a cselekvésre."

jocóka 2012.03.14. 14:21:13

@Trompf: ha tanultál volna történelmet, tudhatnád, hogy 1848-ban egész európában a párizsi megmozdulásokból indultak a felkelések

KovA 2012.03.14. 14:21:13

"Nem teszek ki már kokárdát sem évek óta, miközben MAGYAR vagyok."

Nem magyar vagy, hanem PÖCS.

"Nem, mert nem Fidesz párti vagyok, ugyanis ezt ők néhány éve kisajátították."

Ha lemondasz róla azzal van kisajátítva igazán.

Minden hatalom igyekszik kisajátítani tiszteletben álló dolgokat - díszíteni magát ilyesmivel - a lényeg az, hogy nem sikerül.
A kommunisták is ünnepeltek március 15.-ét önvédelemből is - Kúrcsányék meg azt szerették volna, ha "csak" ünnep meg megemlékezés volna - no azzal ölnék meg igazán.
Neeem az a lényeg, hogy egy ilyen alkalmat senki ne tudjon a vitrinbe tenni, bármit hazudjon is róla - nem az számít - március 15.-e egy mérce és egy értékrend - önmagunkon is számonkérés.
Az hoy a mindenkori hatalom hogy "interpretál" tökmindegy.
Ha teszi: önmagával szemben is mércét állít. Nem tudja egyik sem annyira kifacsarni, hogy mást jelentsen.
Március 15. attól élő, hogy nem csak ünnep és nem csak a múltról szól.
azok szeretnék így látni, akiknek épp jó ami van és rettegik és gyűlölik a forradalmakat.
És csak azért ünnepelnek március 15-ét, hogy el ne veszítsék a kontrollt felette teljesen - muszájból és képmutatásból.
Március 15 annak ellenére a tied.
A meccset az veszíti el aki kitér előle.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2012.03.14. 14:21:54

KOSSUTH LAJOS AZTAT ÍRJA...

Kossuth Lajos aztat írja,
Elfogyott a faxpapírja,
Komputere viszont kímélt,
Arról küldözget majd emailt.

Árad a mail, gépem mail-tó,
Lajos bá’, nem vagyok méltó!
Annyit ír, mint három Gogol,
Ki ily aktív, mért nem blogol?!

Főoldal lőn Nemzeti Dal,
Ferenc Jóska földre hidal,
S magyar nemzet klikkel: „Tetszik”
Ja, és elég napi egy cikk!

illusztrálva:
fradyendre.blogspot.com/2012/03/kossuth-lajos-aztat-irja.html
:)

asf123asd 2012.03.14. 14:21:57

@G_Norton: ezt tőled elfogadom, a postolotol viszont kicsit álszent szövegnek érzem.

zsombordeak 2012.03.14. 14:22:23

@The butcher strikes back:
Felesegem szerint a varban ingyenesen latogathato a Hadtorteneti Muzeum es ki lehet probalni csakokat, stb. A Szechenyi Konyvtarban pedig eredeti nyomdan lehet 12 pontot nyomtatni. Mi oda megyunk a gyerekekkel. Tuntetes kizarva.

2012.03.14. 14:25:14

Soha, semmilyen tömegmegmozduláson nem vettem és nem is fogok részt venni, valamint ennek a családomat sem teszem ki.
Ennek ellenére úgy érzem eddig is sikerült és ezután is meg fogom tudni ünnepelni bármelyik nemzeti vagy egyéb ünnepünket, anélkül, hogy bárkinek is sikerülne belerondítania.
Erre tudom biztatni a posztolót is.

buddha 2012.03.14. 14:26:37

@Dreyfus:igazad van ,csak anyád befejezi a szopást,megtörlöm a faszom a pulóveredbe ,és megyek.
ja!tejet hozzál haza!

The butcher strikes back 2012.03.14. 14:28:35

@Dreyfus: @zsombordeak: Király, köszi a tippeket :) Akkor csak pénteken megyünk pecázni :D

csak egy néző 2012.03.14. 14:29:36

@venturi1:
Tegyél a homlokodra és a hátadra is.

Szádbafingok 2012.03.14. 14:30:35

A kokárda, az ünnepi ruha, a felvonulás: csupa-csupa külsőség, nem ez adja meg az emlékezés méltóságát. A hősök emléke előtt a lélek legbelsőbb termeiben kellene fejet hajtani.

asf123asd 2012.03.14. 14:31:47

@The butcher strikes back: az egy isteni program:D jó pihenést!

Trackback 2012.03.14. 14:32:03

Valaki egyébként el tudja képzelni, hogy július 4-én, az USA-ban, légiparádé, ágyúdíszsortűz, nagykövetségi díszvacsorák, piknik és baseball-meccsek helyett kormányellenes- és kormánypárti tüntetéssorozat, ellentüntetések és heccparádé legyenek szervezve, tojásdobálással és import tüntetőkkel, és hogy arról szóljon a nap, hogy a városi lakosság inkább a hegyekbe menekül kirándulni, és elviszi a kocsiját a belvárosból, hogy ne törjék szét/gyújtsák fel?

2012.03.14. 14:32:12

csicska fideszesek hordanak kokardat, ezt mindenki tudja az utcan
csak az a kerdes hogy meg hany evig tehetik ezt anelkul hogy ne utnek meg oket amiert kepesek voltak ezeknek a rohadekoknak megszavazni a diktaturat.

Rwindx 2012.03.14. 14:35:27

"Nem, mert nem Fidesz párti vagyok, ugyanis ezt ők néhány éve kisajátították."

Ha tőled csakúgy ki lehet sajátítani bármit, akkor jővő héttől kell a lakásod. Addig költözz ki légyszi. Köszi.

zsombordeak 2012.03.14. 14:36:00

@The butcher strikes back: Azert csekkold le, mielott veglegeset terveznel. Csak fel fullel hallottam, hogy a felesegem ilyeneket mondott...

Baluci 2012.03.14. 14:36:53

Áááá... Én mindig várom ezeket az ünnepeket! Olyan jó kis zavtos anyázás megy mind a két oldalról - pedig egyik tizenkilenc másik egy híján húsz... Csak azon röhögök, hogy ebben az elfuserált, abszurd országban bárki bármit komolyan vesz!!! Szerencsétlen barmok...

Sztavrosz_ (törölt) 2012.03.14. 14:39:29

@Trackback: Igen el tudom képzelni. Elég hozzá egy NyewYork-i áramszünet leállt klímákkal.

Ébresztő magyar, elég volt, ne tűrd a diktatúrát! 2012.03.14. 14:43:02

A kokárda, a nemzeti színű zászló az ünnepeinkhez tartozó fontos dolog volt. Volt, mert amióta az orbáni bóvli banda kisajátította, egész évben hordta a fél négyzetméteres kokárdáit, a házain leng a lobogó hirdetve, hogy itt magyarabb magyar lakik én sem hordom.
A szarkeverés, a hangulatkeltés, uszítás nagymestere a törpe gnóm. A világ szégyenévé tett bennünket, már nem csak a szomszédaink, hanem mindenki utál minket.

Köszönjük a
- bóvli szégyen kategóriát
- az EU-büntetést
- csúcsmagas benzinárakat
- 300-as eurót
- a sosem látott munkanélküliséget
- a megszorításokat
- a hamis híradásokat
- az összeomlott oktatás és egészségügyet
- a rokkantak megalázását a munkába való visszatereléssel
- a 2 milliós fideszes fizetéseket
- a gyönyörű szarkotmányt és pazar Kerényi festményeket...
és takarodjatok a fenébe és/vagy a p.csába!

ursus artos 2012.03.14. 14:46:12

A 4. kommnettel el is érkeztünk a személyeskedéshez.

Lasombra 2012.03.14. 14:47:58

vicces, ahogy egyesek csak nem bírják felfogni, hogy nem vindikálhatják maguknak a jogot, hogy megmondják, ki a magyar meg ki nem az.
akármilyen hangosan is csaholnak, nincs ebbe beleszólásuk.

lehetek-e keresztény, ha nem állítok karácsonyfát?
lehetek-e fradi drukker, ha nem zöld-fehérben megyek ki a meccsre?
lehetek-e metálos, ha nem feketében csápolok egy koncerten?

a megfejtés igen.

egyrészt sosem valaminek a HIÁNYÁBÓL érdemes következtetni, hanem a pozitív jelekből. ellenkező esetben mindig mindenről jelzéseket kellene küldeni a világba folyamatosan, amik csak vagyunk vagy amivel szimpatizálunk, különben jön egy okostóbiás, és kiátkoz. furcsa is volna.

én például nem teszek ki kokárdát, mert... csak. nincs kedvem.
és ha a megmondóemberek a seggüket a földhöz verik, akkor is magyar vagyok.
dolgozok, adót fizetek, drukkolok a magyaroknak az olimpián és úgy általában aggódom az országért, amiben élek, hogy hova züllesztik le még jobban, akik szentül meg vannak győződve róla, hogy ők (és csak ők) az IGAZI magyarok.

Orbán Viktort is leszarom NER-estől, Skicc Plagistól, és akkor is magyar vagyok, pedig ők is Mo. jelképei.

ja még valami: valaki írta, hogy nincs olyan, hogy kisajátítás csak használat. ez esetben gondolom, egy bizonyos piros-fehér csíkos zászlóról is a többségnek elsőre a korabeli Magyar Királyság jut eszébe, és nem a mai szélsőjobb vagy Szálasi.

kpetya 2012.03.14. 14:48:43

@Dreyfus:
Lamberg szivében kés, Latour nyakán
Kötél, s utánok több is jön talán,
Hatalmas kezdesz lenni végre, nép!
Ez mind igen jó, mind valóban szép,
De még ezzel nem tettetek sokat -
Akasszátok föl a királyokat!

Én_vezettem_? 2012.03.14. 14:52:06

Én például ide vinném a fiam/lányom:

www.mmkm.hu/index.php
/hu/ontodeimuzeum
"Miből készült Gábor Áron rézágyúja? Valóban rézből, esetleg bronzból, vagy vasból?

Hogyan készítették az 1848-as ágyúkat, milyen technológiát alkalmaztak?

Mindezekre választ kaphatnak, amennyiben ellátogatnak március 15-én délelőtt 10 és délután 2 óra között az Öntödei Múzeumba, (II. kerület, Bem u. 20), ahol Huszics György nyugalmazott öntőmester, múzeumpedagógus formázási bemutatóval egybekötött tárlatvezetést tart minden órában. A belépés a nemzeti ünnepen ingyenes.
"

Politikamentes, ünnephez kötődik, jó.
És rakja ki mindenki a kokárdát, mutasson jó példát a gyerekének. Mert az nem példa, hogy "fiam mi nem rakjuk ki mert utáljuk a Fideszt", mert 20 év múlva nem lesz Fidesz, csak a fíling, hogy a nemzeti ünnpe hagyományának áplolása helyett aktuálpolitizáltál, és ezzel mentegetted magad... biza...

pilar ternera 2012.03.14. 14:53:06

én sem tettem ki évekig, a fent leírtak miatt.
de manapság már akkora lett a gyerekem, hogy jó lenne bele némi nemzeti érzületet csepegtetni, elmenni rendezvényekre, stb.

ha most valaki meglátja majd rajtunk a kokárdát, ahogy sétálunk a napsütésben, rögtön fideszbérencek leszünk?:-(

Terézágyú 2012.03.14. 14:56:10

Holnap jó idő lesz, lehet menni kirándulni a gyerekkel, lehet művelni a kertjeinket, szó szerint és Voltaire-i módon - és természetesen egész nap nem bekapcsolni egyik köztévét sem.

Terézágyú 2012.03.14. 14:57:05

@Én_vezettem_?:
"mert 20 év múlva nem lesz Fidesz"
A fidesz mindig volt, és mindig lesz!

Már megy is hozzád a kommandó.

kpetya 2012.03.14. 15:00:51

@Terézágyú:

Lenin reloaded?
Élt,él,élni fog?

bircaman maxval · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.03.14. 15:01:46

Én azért nem ünnepelek, mert tanulmányoztam a korabeli eseményeket és rájöttem: eddig hazugság áldozata voltam, valójában a Habsburgoknak volt igazuk.

Terézágyú 2012.03.14. 15:02:12

@kpetya:
"... Lenin, mint kép szobám falán."

kpetya 2012.03.14. 15:02:27

@Pilar Ternera:

olyan ez mint a liftben pukizás. én nem vagyok olyan, de talán te igen. :)

kpetya 2012.03.14. 15:03:21

@dr. birca max:
na, azért annyira nem volt igazuk.

2012.03.14. 15:04:38

@dr. birca max: végre egy royalista:-)

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2012.03.14. 15:06:18

Nem veszek fel kokárdát, mert a biztosítótű kilyuggatja a szép ruhámat!

miketbeszéltek 2012.03.14. 15:08:15

A fő baj szerintem az, hogy nincs egység 1848 méltatásában, és így sokak számára csak ürügy az ünnep az aktuálpolitizáláshoz. A monarchista, "apostoli királyságot" óhajtó, Szent Koronás misztériumban hívő emberek számára egyáltalán miért is lenne ünnep 1848? A 48-49-es szabadságharc a magyarság (benne a magyar ügyet támogató egyéb nemzetiséghez tartozókkal) elképesztő, valódi teljesítménye volt , amire méltán lehetnénk büszkék. De inkább kellett sokaknak a nemzeti legendárium mesevilága, mintsem honvédeink hősiessége....

mement 2012.03.14. 15:09:57

@Trompf: Milyen szemforgato fideszes hazudozas mar ez? Hat ki a tokom kezdte a marc15 unnepseg utani kokardahordast mint a Fidesz melleti szimpatia kifejezeset ha nem a Fidesz.

Arrol van szo hogy mi is hasznalnank szivesen az oseink alltal nagyra tartott jelkepeket, de ti par evvel ezelett, mero onimadatbol es rovidtvu politikai haszonert, beleszartatok ezekbe, a minden magyar szamara fontos jelkepekbe, kitoroltetek vele a feneketeket es azota is egymas kezebe adogatjatok. Amiota atertelmeztetek ezeket a jelkepeket, szimbolumokat az orszag kevesbe elvtelen es szolgalelku resze nem tud jo szivvel rajuk nezni.

Terézágyú 2012.03.14. 15:10:12

@miketbeszéltek:
"A monarchista, "apostoli királyságot" óhajtó, Szent Koronás misztériumban hívő emberek számára egyáltalán miért is lenne ünnep 1848?"

Főleg, hogy maga Széchenyi se csípte az egészet... :)

KovA 2012.03.14. 15:10:13

@Lasombra: Tutti, Szálasiék történelmileg pehelysúly a korabeli Magyar királysághoz képest - időben is meg jelentősében is.
Az Árpádsávnak nem véletlenül Árpád sáv a neve és nem Szálasi sáv.
Azé' normális embernek márcsak a neve miatt is előbb jut Árpád az eszibe mint Szálasi.
Kivéve az olyan junijós kozmopolita "magyaroknak" akik azzal hetvenkednek, hogy ők úgy magyarok, hogy kokárdát se tűznek. Nem azé' mert nem tűznek, hanem mert hetvenkednek vele.
Az öntudatos másság :-)
Valamiért nekik az Árpádsáv is inkább Szálasiról szól mint Árpád-házról.
Nekik - lehet egykutya mindkettő.
mer' ők - mások.

-- dr kotász -- (törölt) 2012.03.14. 15:10:43

Nyilván minden politikai erőnek más az érdeke. Aki népszerű, sok embert tud összegyűjteni, annak az az érdeke, hogy menjenek ki az emberek. Aki nem annyira népszerű -ezért nem tud tömeget összehozni-, az inkább abban érdekelt, hogy mindenki maradjon otthon.

Nem arról van itt szó, hogy ki mit mond a gyerekének, meg, hogy ki milyen hangulatban éli meg az ünnepet. Ennyire ne legyünk már álszentek :)

pilar ternera 2012.03.14. 15:11:45

@kpetya: igen, de akkor reménykedsz, h gyorsan nyílik az ajtó és lelépsz. :-) vagy ártatlan fejjel nézel szerteszét, h "neked aztán fogalmad sincs, honnan jöhet ez a bűz".:-) ha mosolyognak mosolyogjak, ha morcosan néznek, meg rángassam le a kokárdát?

KovA 2012.03.14. 15:12:37

@Én_vezettem_?: Nem FiDesz lesz, hanem ÖDeSz.

Terézágyú 2012.03.14. 15:16:21

@KovA:
"Az Árpádsávnak nem véletlenül Árpád sáv a neve és nem Szálasi sáv."

Az árpádsávos ettől függetlenül azt jelenti, amit jelent :)
Ha azt mondom, hogy "árpádsávosok masíroznak az utcán", akkor senki, ismétlem SENKI nem arra gondol, hogy a történelmi hagyományőrző egyesület vonul fel páncélban és vörös-arany-csíkos pajzsban, hanem...

KovA 2012.03.14. 15:17:33

@-- dr kotász --: Je... legszívesebben mindenki összehozna magának egy tömeget, akiről aztán aszondhattya, hogy az az ő tömege...
Aki viszont attól fél, hogy nem tudna összehozni ilyet, az azon igyexik, hogy nehogy más hozzon össze.
Mee akkó a'szon'hassa, hogy az otthonmaradtak tömege az övé...

Egyik kutya a másik eb - nem köll foglalkozni azzal ki mit mond.

Március 15 mindig (legalább) egy hadgyakorlat - acélból, hogy az emberek el ne felejtsék hogyan kell összegyönni.
Az ok előbb utóbb, majd adódik...

Nekem az a gyanús aki az ellen kapálódszik, hogy az emberek összejöjjenek... legjobban úgy lehet kezelni a közösséget ha szanaszét vannak megosztva...

Terézágyú 2012.03.14. 15:18:55

@KovA:
"Kivéve az olyan junijós kozmopolita "magyaroknak" akik azzal hetvenkednek"

Tanítani kelleni a gyűlölködésedet :)

Egy fél mondat csak, de ugye "junijós" hát mi más??... és mellé "kozmopolita", utána odanyomod idézőjelben, hogy 'magyarok', na ja, akik persze mit csinálnak?? Na mit? Heeeetvenkednek :))))))

csiri bá 2012.03.14. 15:21:25

@Trompf: "Ha tanultál volna történelmet tudnád, hogy a szabadságharcnak nem kevés lengyel vonatkozása van."

Ez igaz.

"A lengyelek ünnepelni jönnek."

Kit? Mit? Viktort?
Ha 03.15-ét,akkor az elmúlt uszkve 163 évben hol voltak?

index.hu/belfold/2012/03/14/lengyel_tuntetok_marcius_15/

Az egész olyas, mint egy termékbemutató... éljenezni, vonulni kell X órán át, cserébe lesz kaja pia...
Szééép...

Gyarló Hintaló 2012.03.14. 15:21:44

Aki ilyenkor valamilyen szimpátiatüntetésre megy az jó nagy lúzer! A nemzeti ünnepeinknek pont arról kellene szólni, hogy pártállástól függetlenül együtt emlékezünk és együtt ünnepeljük jelenünket és a jövőnket!!

Én általában kivonulok a természetbe a családdal és a tüntetőkről megpróbálok minél kevesebbet olvasni.

miketbeszéltek 2012.03.14. 15:22:18

@KovA: Kíváncsi lennék rá, hogy a kokárdások hány százalékát érdekli valóban 1848-49 története, hányan vannak akik egy picit is utánanéztek az akkori eseményeknek. Mint ahogy kérdés, hogy a magyar irodalom egyik legszebb hazafias versét megíró Radnótit a kozmopolitasága miatt megölő nyilas ""hazafiak"" ismertek-e egyáltalán egy verset is....

Lasombra 2012.03.14. 15:22:40

@KovA: "Az Árpádsávnak nem véletlenül Árpád sáv a neve és nem Szálasi sáv."

azért ebben valamelyest közrejátszik Árpádék közel ezer évnyi előnye a szabadalmaztatásban.
amúgy ld @Terézágyú:

KovA 2012.03.14. 15:22:55

@Terézágyú: ... hanem hogy (történelmi alapokon) értékrendőrző egyesület vonul fel az uccán, pl. Magyar Gárda, vagy ilyesmi. :-)
Nekem még az is üdítő látvány a bamba fogyasztói - adósrabszolgaságba butított individuumokká atomizált tömegekhez képest.

rxtr 2012.03.14. 15:24:22

szanalamsak ezek a blogok az index cimlapjukkal egyutt. ki a francot erdekel h te mit gondolsz?

Terézágyú 2012.03.14. 15:25:01

@Trompf:
"Ha tanultál volna történelmet tudnád, hogy a szabadságharcnak nem kevés lengyel vonatkozása van. Viszont francia egy száll se. "

Egy szál se? :))))
Ott nem volt forradalom, aminek a példájára mi is belelkesültünk? :))))

Ráadásul ez a lökött Petőfi is azt írta, hogy "Egyik kezemben édes szendergőm
Szelídeden hullámzó kebele,
Másik kezemben imakönyvem: a
Szabadságháborúk története!"

Vajh, mellyik szabadságháborúkra gondol itten a költő? :)))

Terézágyú 2012.03.14. 15:27:15

@KovA:
"hanem hogy (történelmi alapokon) értékrendőrző egyesület vonul fel az uccán, pl. Magyar Gárda, vagy ilyesmi. :-)"

az.... értékmegőrző??????????????

"Nekem még az is üdítő látvány a bamba fogyasztói - adósrabszolgaságba butított individuumokká atomizált tömegekhez képest. "

Miért, a tömegek is felvonulnak???

KovA 2012.03.14. 15:27:50

@Terézágyú: "Tanítani kelleni a gyűlölködésedet"

Nem lehet, hogy magadból indulsz ki ? :-)

Alig várom, hogy keblemre ölelhessem ellenségeimet ;-) Té'lleg !
És pont Március 15-én.

pilar ternera 2012.03.14. 15:30:55

@rxtr: láthatóan téged is, különben nem lennél itt. ;)

KovA 2012.03.14. 15:30:56

@Terézágyú: "az.... értékmegőrző????"

Az ám, hazám :-)

Lasombra 2012.03.14. 15:31:31

@csiri bá: állítólag Orbán ottani szellemi örökösei jönnek tanulmányútra. valami populista párt van arrafelé is.
de ez csak csúnya folyosói pletyka. :)

akármivel is vették rá (vagy meg) a lengyel/francia barátainkat, hogy ruccanjanak át ünnepelni, én azt őszintén remélem, hogy atrocitás nélkül kiünnepelhetik (kibértapsolhatják) magukat. tényleg ők tehetnek a legkevesebbet a mai magyar megosztott állapotról.
részemről inkább verje össze egymást a magyar jobb- és baloldal, az házon belül van, de a szomszédok előtt ne égessük tovább magunkat.

egyébként meg jöjjenek máskor is. a Halászbástya, a Hortobágy vagy épp a Tihanyi apátság ugyanolyan szép június 17-én meg szeptember 8-án is.
részemről szívesen látok minden érdeklődőt, őket szerintem ne baszogassa senki. egyiket se! cserébe természetesen ők is viselkedjenek.

Lasombra 2012.03.14. 15:32:40

@rxtr: szerintem mondjuk azokat nem érdekli, akik nem jöttek ide. nem úgy, mint te. :)

KovA 2012.03.14. 15:36:13

@Terézágyú: "Miért, a tömegek is felvonulnak???"
Áh' nem... aki vonul az már több mint tömeg - az már (valamilyen közös alapon): közösség.

De attól, hogy nem vonul én még nagyon is látom a tömegeket... meglehet utóbbi időben nő a hajlandóság közösséggé fejlődni... benne van az ez ösztönökben nyomorúság idején - háttérbe szorul az individuum és közösségbe formálódik...

d.j 2012.03.14. 15:36:39

Betiltanám ezt az ünnepet, mert őseink nem érdemlik meg, hogy így lealacsonyítsák őket az értelmetlen magyarkodással és pocskondiázással, és mi sem érdemeljük meg őket, mert nem tudunk ahhoz a szellemiséghez felnőni, amit ők képviseltek. Igaza volt Kertész Ákosnak, minden szava igaz volt. Ebben a blogban is olvasható a kommentekben, hogy csak a másik a bűnös csak a másik az alávaló. Egy alja nép lettünk akik még azt is besározzák, amire büszkék lehetnénk. De nem. Csak az anyázás meg a bolsizás meg a nácizás megy. Idióták.

kamarawood 2012.03.14. 15:38:58

Én sem veszek kokárdát, nincs értelme....
Sikerült politikai célból kisajátítani...

KovA 2012.03.14. 15:39:19

@miketbeszéltek:"Kíváncsi lennék rá, hogy a kokárdások hány százalékát érdekli valóban 1848-49 története, hányan vannak akik egy picit is utánanéztek az akkori eseményeknek "
Hát történetesen én eléggé tisztában vagyok vele, de nagyon szomorú lenne, ha e jeles napnak a múlt, meg a megemlékezés lenne a középpontjában... az temetésről szól. Mint mondtam volt: március 15 a jelen számára mérce, és akármennyire is akartak megemlékezést csinálni belőle - sose sikerült halottá ünnepelni. Mindig szólt a jelenről és a jövőről is.
Épp ez benne az idegesítő - egyeseknek.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.03.14. 15:40:28

@csiri bá: nagyon kevertek valamit.
Március 15 az ünnepről szól.

Régebben csinált ünnepet az aktuális kormánypárt (államit), és az aktuális ellenzék is szervezett ünnepet.

Mindenki ünnepelt, és eldönthette hogy hol.
Gondolom valami ilyesmire számítanak a Lengyelek is. Bulira, ünnepre, városnézésre.

De nem ez lesz.
Az öszödi beszéd sok mindent megváltoztatott.
Feltüntek azok az elemek akik az ünnepet elbaszni akarták, és sikeresen el is baszták (Budaháziék).
Akik tüntettek és nem ünnepeltek nemzeti ünnepen.

Na ezt a mentalitást sikerült eltanulnia az MSZP-nek és a millának is.
Elbaszni szeretnék az ünnepet, nem ünnepelni.
Ha nem így lenne találnának más napot tüntetésre.

papageno 2012.03.14. 15:41:13

@Pilar Ternera: a nemzeti érzület csepegtetéséhez a csendes hétköznapok, vagy idő hiányában az egyszerű hét végek,is alkalmasak. Sőt, azokból több van, mint ünnepekből és egy-egy kirándulás valamelyik történelmi nevezetességünkhöz, remek alkalom a "csepegtetésre" És ott Tőled tanulja, amit kell és nem az aktuális szónokoktól, meg a bekiabálóktól. Az ilyen alkalmakra persze fel kell elevenítened történelmi ismereteidet is.

komplikato 2012.03.14. 15:41:14

@Trompf: "A lengyelek ünnepelni jönnek.

Ha tanultál volna történelmet tudnád ..."

Akkor úgy lett volna meghirdetve az "önzetlen" lengyel kiállás, nem? Nem pedig kormány melletti kiállásként. tévedés jogát fenntartva. És igen, ezek a lengyelek pofán köpik saját hőseiket pont azzal, hogy egy párt öntömjénező hülyesége mellett kiállnak.

KovA 2012.03.14. 15:41:26

@d.j: "Betiltanám ezt az ünnepet"
:-)... nem vagy egyedül.
De neked se fog sikerülni... :-)

pistola 2012.03.14. 15:41:49

a frusztráció az egekbe szökött úgy látom itt a kommentekből. sokaknak tényleg jót tenne, ha lerendezhetné a másikkal az utcán...

komplikato 2012.03.14. 15:42:32

@Trompf: "Az öszödi beszéd sok mindent megváltoztatott."

nem beszélve a kokárdás balhéról, lásd poszt és sokak véleménye ...

pilar ternera 2012.03.14. 15:44:48

@KovA: "de nagyon szomorú lenne, ha e jeles napnak a múlt, meg a megemlékezés lenne a középpontjában"

WTF?!?!?!

komplikato 2012.03.14. 15:44:57

@kamarawood: Én elhatároztam, hogy kapják be a kisajátítók ez az ÉN NEMZETI ÜNNEPEM, szóval lesz kokárda. És nem érdekel mások mit szólnak hozzá. Ennyi.

KovA 2012.03.14. 15:45:44

@Trompf: "Gondolom valami ilyesmire számítanak a Lengyelek is. Bulira, ünnepre, városnézésre."

Ennyire nem lehetsz naiv :-)
Hát nem azé jönnek most - meglehet amiért jönnek nem zárja ki a többit sem, de azért jöhettek volna máskor is...

Te meg az a fajta volnál aki bulit csinálna március 15-ből...
Az egyik megemlékező ünnepé csinálással a másik bulivá csinálással semlegesítené, a harmadik betiltaná :-) No hát. Egyéb ötlet ?
Bújnak elő mindenhonnan a liberáliskák, mint földből eső után a giliszták...

teccik...

pilar ternera 2012.03.14. 15:49:22

@papageno: ne aggódj, nem is megyünk olyan helyre, ahol aktuális szónokokat kéne hallgatnunk. de mint tudjuk, a közösség ereje nagy hatással tud lenni még ránk, felnőttekre is, nem beszélve egy kis gyerekről. de nem az effajta közösségeké!

komplikato 2012.03.14. 15:49:24

@miketbeszéltek: Izé, láttad már a kurucinfón (is) reklámozott "eredeti" magyar kokárdát? Na basszus koronás címer van rajta. Ez röhej ... a márciusi ifjak meg forognak a sírjukban.

Március 15-e meg koronás címer.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.03.14. 15:50:48

@Kompli: Ez jó.. Ez tetszik..
Te mondod meg, hogy a lengyelek kit és miért köpnek pofán.

A paranoia magas foka.

Ez egyébként régi komcsi módszer.
Akit nem szeretek azt lejáratom. (Egerszegi Krisztina, Ákos, ... most meg a lengyelek).

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.03.14. 15:52:37

@KovA: Én azt csinálnám március 15-vel amit most a Fidesz tesz.

Kultúrális programok, történelmi játékok, megemlékezések város szerte.

Erről szól a nemzeti ünnep.

Minden kormánynak mindenkor ezt kéne tennie (javarészt ezt is tették).

komplikato 2012.03.14. 15:54:39

Tényleg régi komcsi módszer, a narancsosított jó KISZ titkárok, Munkásőr újság írók és keményvonalas MSZMP tagok is ezt a módszert használják mindenki ellen. A baj az, hogy tényleg mindenki ellen, ezért van a "MI" és mindenki más az ellenség. olyan ismerős valahonnan. Szóval jól megtanulták.

Én általánosítok? A lengyeleket szervező weblapon és újságcikkben benne van, hogy a kormány mellett jönnek kiállni. De én neked higgyem el, hogy áááá dehogy csak ünneplik a lengyel hősöket? Hihető. lol.

usual man 2012.03.14. 15:58:17

Szép napot mindenkinek!

Olvasom a kommenteket. Lehet, hogy mégis lesz kokárda, mert az gyermekkoromban is a magyarságomról, a haza szeretetéről szólt, a pártokat meg le..... szóval értitek/értik.

Jó pihenést a 4 napra!!
A szerző

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.03.14. 15:58:23

@Kompli: Figyu, ...
Ha mindenkit megpróbálsz lejáratni aki részt vesz egy ilyen ünnepen, csak mert az a Fidesz szervezi, vagy aki akár Orbán mellett akar kiállni, akkor az magadról bizonyítvány.

A paranoiádról mely nem hagy élni, és kommentelésre késztet.

Neked az összes problémád az ünnepléssel ugyanaz, mint az élettel a neve pedig Orbán. ?

Aki valamilyen módon kapcsolható hozzá azt élből anyázod, lejáratod, megveted.

KovA 2012.03.14. 16:00:47

@Trompf:
A kormánynak valóban ezt illendő tennie.
Március 15-éből március 15-ét eredetileg nem a hatalom csinált.
Hanem lánglelkű, gondolkodó közösségi emberek...

KovA 2012.03.14. 16:03:23

@Kompli: Ő dóguk mé gyönnek.
Megint más dolog, hogy ki mit mond róluk, meg ki hogy akarja kisajátítani, hogy jönnek.
Az ember jellemzően mindig a jóért indul - a gonoszt azt csinálják belőle.

komplikato 2012.03.14. 16:05:47

"csak mert az a Fidesz szervezi, vagy aki akár Orbán mellett akar kiállni,"

Ja, szelektív olvasás jóság, mi? Végül is van egy impotens kormányunk, jó eddig is csak az volt, de ezek magukat fényezik a jó kis visszafelé elsülő gagyi "gazdasági" intézkedéseik miatt, meg a bebetonozott hatalmuk jogán. Ezt így leszarnám. De cseszd meg a nemzeti ünnepen ünnepeltetik magukat, miközben az ország nagy része napi szintű megélhetési problémákkal küzd, amit pont a fasza kis megmozdulásainak köszönhetünk? Normális?

Orbán alapból egy hatalommániás ember, jó politikusok alapból, de rajta múlna bárkit beáldozna ezért. Ennek nem egyszer jelét is adta már. Ettől még nem egyenlő a kormánnyal persze és csak pár gazdag jó arc kirakat bábúja, ettől én még nem fogom szeretni. Viszont az idióta slepje tönkreteszi azt a keveset is, amit az előző marha sikeres kormányoknak még/már nem volt idejük ... de te nyugodtan örvendezzél ennek.

Zuzzant 2012.03.14. 16:06:05

De SZAR.
Persze címlapos...

HavocS · http://www.obsidianshell.com 2012.03.14. 16:08:30

Akik szerint nem lehet csak egy jelképet úgy kisajátítani, javaslom próbáljanak meg árpádsávos zászlót lengetni, svasztikát viselni, vagy vörös csillagot. Ugyanaz a kategória.
Amúgy hagyni tényleg nem kéne. Lehet azt a kokárdát fejjel lefelé is rögzíteni pl. így fel is vetted, meg nem is vagy egyből fideszes.
Mondjuk én leszarom az összes jelképet, biztos nem tűznék ki magamra semmit csak mert a többi birka kitűzi. De ez már az én bajom.

KovA 2012.03.14. 16:08:31

@Kompli: Te - nincs valami linked arra a koronás kokárdára - meee nézem a kurucinfót oszt én nem olyat látok... lehet, hogy má' szó'tak nekik ?

KovA 2012.03.14. 16:12:33

@HavocS [www.obsidianshell.com - sunametál]:
"De ez már az én bajom"
Az télleg a te bajod... merthogy a kokárda másról nem szól mint szabadság egyenlőség testvériség - a három szín - az meg hogy nemzeti attól meg magyar.
Ilyen alapon még belefér hogy birka legyek.
Attól még ugyanezt sokféleképp képzelhetjük meg sokféleképp tévedhetünk is - de közös nevezőnek mi kifogás lehet ellene ?

KovA 2012.03.14. 16:17:09

Azért az érdekes, hogy március 15-én nyílt napot mernek rendezni a parlamentbe... ilyenkor nem vasrácsokkal kéne körbevenni az egész Kossuth teret inkább...

Biztos mer' szörnyű elnyomás van - azé...
egész ejurópa így láttya, az igazi hazafijainknak köszönhetően.

okostjás 2012.03.14. 16:18:29

Én még soha az életben nem tűztem ki a kokárdát, de sokkal nagyobb és tisztességesebb magyarnak érzem magam azoknál, mint akik derékig érő kokárdában és habzó szájjal anyázzák a politikai ellenfeleiket egy kormánypárti tüntetésen.

komplikato 2012.03.14. 16:20:20

@KovA: OFF: Már nincs meg a link. Volt az "eredeti kokárda" ez ugye a belül piros, kívül zöld és tényleg ez az eredeti. És ebből volt alap és koronás címeres. Utána láttam, hogy a "fordított" verzióból is van sima és címeres. De a címeres kiverte a biztosítékot nálam. :D

KovA 2012.03.14. 16:20:50

@okostjás: Nem is a kokárda teszi a magyart - kinek-kinek lehet oka kitenni vagy nem kitenni...
Ám kitenni, hogy nem teszed ki - nem menő.

excopp 2012.03.14. 16:20:56

@Kompli:
- mi a baj a koronás címerrel?
- március 15-ét követte április 11., a törvények KIRÁLYI szentesítésének napja
- a szabadságharc 1848 őszén kezdődött
- a Habsburg-trónfosztás 1849. április 14-én a Függetlenségi Nyilatkozattal (elhamarkodva és elhibázva)következett el
- Magyarország ekkor SEM lett köztársaság...
- és viseljük a kokárdát
- mert milyen szép lett volna, ha az akkori magyar véleményformálók a természetbe, vagy egy bécsi cukrászdába vonultak volna EL
- de nem
- és tartozunk nekik + magunknak, magyaroknak is ennyivel
- mert ez egyben cáfolja Kertész Ákos (és fanjai) hisztérikusan sztereotipizáló kijelentését is az "alattvalóságról"

karikaV43 2012.03.14. 16:22:48

@Trompf: azért van neki francia is csak utána kellene olvasni. A lengyelek egyébként nem ünnepelni jönnek a bértüntetés mióta ünnep közpénzből?

omboz 2012.03.14. 16:22:48

Valaki azért ne ünnepeljen egy százvalahány éves ünnepet(164), mert az utóbbi években történt ez+az?!

Az a valaki sose' ünnepelt igazán...

Meghogy a komenizmus alatt aztán milyet lehetett érezni! Ja, meló után, mert akkor nem volt ám munkaszüneti nap, Halihó!

Szerencsétlen! Nem kötelező gyűlölködni, de fhaszságokat írni se...

Jenyei 2012.03.14. 16:23:57

Semmi közöm hozzá, hiogy kiteszed-e vagy nem. Csak jelzem, hogy ha más miatt nem teszed ki, akkor azok győztek - valamilyen értelemben mindenképpen. És ezt ne hagyd meg nekik.

KovA 2012.03.14. 16:24:25

@Kompli: Hát jó, elhiszem hogy volt. akadnak címeres szarvval koronázott izék mindenfele, mé' pont ippeg a kurucinfo lenne kivétel.

flippant 2012.03.14. 16:24:27

@HavocS [www.obsidianshell.com - sunametál]: Azért az árpádsávos zászlót ne mossuk össze az önkényuralmi jelképekkel. A kormozást hagyjuk meg a liberálbolsevikoknak.

igényes 2012.03.14. 16:25:31

Na én ilyen lengyelekből nem kérek! Kik ezek a sötét magyarok, akik fogadják a lengyel bandát?

Szégyen, ahogy rólunk írnak!

Nyilatkozni csak óvatosan

A Mennyi pénzt hozzak? kérdésen tűnődők kedvéért összeszedték néhány alapdolog pesti átlagárát, bár kellemetlen meglepetés érheti azt, aki ezekhez igazítja a költőpénzét, mert mintha kicsit alulbecsülték volna az árakat. A lengyel honlap szerint kenyérre 130, egy liter tejre 120, szalámira 2000-4500, fél liter sörre 150-400, 0,75 liter borra 350, kávéra 220-500 forintot kell számolni, teát 200 forinttól lehet kapni Budapesten, egy ebéd egy átlagos étteremben 900-1600 forintba kerül, a McDonald’s-ban pedig 500-800 forintért lehet enni.

A szervezők felkészítik a lengyeleket arra is, hogy valószínűleg nem mindenkinek tetszik Budapesten az ő érkezésük. A honlapon figyelmeztetik őket arra, hogy találkozhatnak provokátorokkal, akik majd igyekeznek zavart kelteni, és olyan szervezetlen csoportnak állítani be őket, akik azt se tudják, miért jöttek. Ha ilyet látnak, jelentsék a szervezőknek, kérik a honlapon. Arra is kitérnek, hogy érdemes óvatosan nyilatkozni a médiának, mert mindent ki lehet forgatni.

Az Index információi szerint mostanra már hiánycikk lett Varsóban a a Budapest térkép, tegnap már megjelentek a Varsói Magyar Intézet kávézójában is érdeklődők Budapest térképet keresve.

komplikato 2012.03.14. 16:26:55

@excopp: A címerrel az a baj, hogy nem egy történelmi zászlón van, hanem jelen nemzeti zászlón, hogy bizvást adja tudtára mindenkinek Magyarország államformája lassan 600 éve: Kis királyságok.

Annak idején több újságban is szavaztatták az új címert, legtöbb helyen a "Kossuth címer" nyert. Korona nélkül. Persze aztán első szabad kormány csak azért sem azt választotta, és nem vették a fáradságot megkérdezni a népet. Jól indult a "demokrácia" már akkor. Azóta is hasonlóan sikeres.

velorex-vezető 2012.03.14. 16:27:03

@okostjás: Láttalak a múltkor. Nem volt rajtad kokárda, az rendben van. De miért dugtál pávatollat a fenekedbe?

flippant 2012.03.14. 16:28:08

A poszthoz: a posztoló egyszerűen puhapöcs. Igaza van, hogy az orbáni ámokfutással nem célszerű azonosulni (még az a sok narancsos birka 2/3 fülkeforradalmár is ezerszer megbánta, hogy odahúzta az X-et), de ez nem jelenti azt, hogy nemzeti ÜÜÜÜÜnnepünket elmismásoljuk és ne tegyük ki a kokárdát.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.03.14. 16:29:10

@karikaV43: A bétüntetést a milla szervezi, import francia értelmiségnek hazudott magyargyűlölőkkel.

A Lengyelek és a békemenet ünnepelni fognak.
Ünnepelni egy nemzeti ünnepen ahogy azt illik.

Az ünnep elbaszását rábízzuk a millára és a szocikra.

KovA 2012.03.14. 16:29:53

@flippant: Én megmondom neked miért is jó az árpádsávot összemosni önkényuralmi jelképekkel... mert aki tart a közösségtől, az jelképe ellen támad összesározni bemocskolni szégyenné tenni.
Azután kereshet a közösség magának új jelképet de az már nem lesz se történelmi se hiteles.
A jelkép elleni támadás a bomlasztás eszköze.

komplikato 2012.03.14. 16:31:15

@Trompf: Jaj, rá ne görcsöljön az ujjad a CTRL+V-re ...
Továbbra sem hiszem el, pláne saját hirdetésük okán, hogy ünnepelni jönnek március 15-ét ...

komplikato 2012.03.14. 16:33:32

@KovA: Az árpádsáv téma kissé összetett. Valódi történelmi jelkép. De. ha megkérdezed mit keres pl. Október 23-án vagy Március 15-én, arról meghallgatnék egy értelmes érdemi választ.
Viszont annak is agya mélyére kéne nézni, aki szerint önkény uralmi jelkép.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.03.14. 16:36:12

@Kompli: Nem küllönösebben érdekel mit hiszel el.
A lengyel szervezők célja nyilván Orbán támogatása, mint azt ügyesen elolvastad.

De szerintem egy lengyel aki befizet erre az útra, az logikusan sokkal inkább várost nézni jön, a nemzeti ünnepünkön, mintsem Orbánt támogatni, feltéve hogy tudja ki az egyáltalán.

Ezért aztán tök fölösleges pocskondiáznod ezt a párezer embert.

téridő 2012.03.14. 16:39:00

A kokárda valóban fityisz-szé lett (2001 óta)
Esetleg valaki nem gondolta még, hogy ha nem lett volna 1848, akkor most osztrákok
volnánk, ausztriai életszínvonallal?
(s mit ad isten, ott is születnek gyerekek, azoknak is van értékrendjük, és
lehet, hogy a várható életkoruk is legalább akkora, mint itt, s talán vannak annyira boldogok is ott a Zemberek, mint itt - szóval miért is jó az a kokárda?)

KovA 2012.03.14. 16:39:25

@Kompli: Hát azt attól kell megkérdezni aki viseli.
Márcsak azért is mert a kérdés serkenti a gondolkodást.
Attól még lehet tiszteletre méltó indítéka.
Más kérdés, hogy mennyire alkalmas az eszköz.
De található közös nevező csak elég mélyre kell ásni - és ott kell kezdeni a párbeszédet...

Kabbe (törölt) 2012.03.14. 16:40:39

kokárdával vagy anélkül...ugyanaz az eredmény....ami már többszáz éve nem változott.....a BÜDÖSBUNKÓ attitüd.

"A magyarok általában a világ legrosszabb fajtája. Nem szeretnek és nem becsülnek egyetlen nemzetet sem a világon, és egymást sem szeretik. Mindenki a maga kényelmére gondol, lopják a közt, és kevesen törődnek vele. Egymás között olyan titkos gyűlöletet és ellenségeskedést táplálnak, hogy szinte hihetetlen. Ennek ellenére minden nap felváltva együtt esznek, és testvéreknek hinné őket az ember. Nincs semmi engedelmesség közöttük, büszkék és arrogánsak, s nem tudnak sem uralkodni, sem kormányozni, és tanácsot sem fogadnak el olyantól, aki ért hozzá. Mindig dicsekednek saját dolgaikkal, azonnal készek bármit megfogadni, de igen késedelmesek a végrehajtásban. Kevés dologgal foglalkoznak, kivéve a dőzsölést és a köznek a meglopását. Ebben nagyon serények. Az urak az okai minden bajnak. A nemesek, akiknek számát 43 ezer tartják a kezükben az állami hatalmat, azonban mindig viszálykodnak egymással, és ravaszsággal, tettetéssel és csalással járnak el."
francesco Massaro velencei titkár 1523

Brukk 2012.03.14. 16:41:44

Elszomorító számomra, hogy gyakorlatilag minden egyes ünnepünk alkalmával - legyen az nemzeti-, egyházi-, szimpla munkaszüneti nap stb. - tök ugyanezt lehet olvasni.: Hogyan NE, miért NEM megyek, ünneplek, tartom /most már/ fontosnak.
Arról kellene többet beszélni, írni, hogy hogyan LEHET, hogyan LEGYEN, Egyáltalán hogyan ünnepeljünk, mi benne a fontos, mi az ünnep lényege? Na erről megint nem szólt a cikk.
Addig is egy kis ráhangoló:

"Fiuk, az isten áldjon meg,
Én is iszom, igyatok!
Én nem nézhetek vidámon
Végig elhagyott hazámon,
Csak mikor részeg vagyok!

Ekkor úgy látom hazámat,
Amint kéne lennie;
Mindenik pohár, amelynek
Habjai belém ömölnek,
Egy sebét hegeszti be.

S ha, mig részeg vagyok: boldog
Volna a hon csakugyan,
Bár örökké kéne élnem,
Fiuk, nem láthatna éngem
Soha senki józanan. "

KovA 2012.03.14. 16:42:33

@buggyant: "nem gondolta még, hogy ha nem lett volna 1848, akkor most osztrákok
volnánk, ausztriai életszínvonallal?"

Hát én speciell nem gondolnám. Az első világháború vgével a Mnarchia ízekre szaggatása is cél volt, az csak hab a tortán, hogy bennünket miért szaggatak azon belül még jobban cafatokra.

pfekete101 2012.03.14. 16:43:41

Kedves posztiro.
1. A morgolodas helyett inkabb leirhatnad hogy valojaban Te mit is unnepelsz, mire is emlekezel marcius 15-en, avagy mit mondasz a gyerekeidnek? ;)
2. Ha a politika nem emlekezik meg marcius 15-erol akkor az a baj, ha megemlekezik, akkor meg az.
3. Tudod mit? Ne tegyel ki kokardat! Senki se fog szolni erte es en is nagy ivben lesz@rom. En azert kiteszem (politikai mivoltomtol fuggetlenul). Es nem, ettol tenyleg nem leszek nagyobb magyar barkinel is (nem is akarok), de tudod ez olyan mint anyak napjan a virag, .... stb.
Udv.

flippant 2012.03.14. 16:44:44

@buggyant: Ne poénkodj. Rengeteg adót fizettünk sógoréknak. Abból építették fel fél Bécset...
Magyarország mindig is a Birodalom éléskamrája volt, emiatt irtották tűzzel-vassal a hazai ipari forradalmat.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.03.14. 16:45:32

Hajrá magyarok, ne engedjetek a 48-ból!
Tűzzük ki minél többen a kokárdát,pláne akkor, ha ez egyeseket, a törpe minoritást bosszantja.

Jut eszembe, 1848 előtt is azzal tüntetett a hazafias magyarság az elnyomó Habsburgok ellen, hogy hagyományos magyar ruhákba (pl. bocskaiba) öltözött, magyar ételeket evett, magyar dalokat hallgatott, magyar színdarabokat nézett, és magyarul érzett.

Most is vannak elnyomni minket akarók (azok, akik nemrég kiestek a hatalomból, lásd MSZP, amelyet rablásra használtak fel), és vannak ugye a külföldi üzérek és nyerészkedők, akik más országokat is rabolnak. 1848. előtt is volt egy nemzetközi elnyomó szövetség, amely nem átallotta magát szentnek nevezni (hu.wikipedia.org/wiki/Szent_Sz%C3%B6vets%C3%A9g). A maiak, nem nevezik magukat szentnek, inkább demokratának, progresszívnak, haladónak, modernnek, liberálisnak, szocialistának, környezetpártinak és emberi jogvédőnek hazudják magukat.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.03.14. 16:45:54

@KovA: Megkérdeztem Jókait ezt mondta:

„Látjátok ezt a háromszínű kokárdát itt a mellemen? Ez legyen a mai dicső nap jelvénye. Ezt viselje minden ember, ki a szabadság harcosa; ez különböztessen meg bennünket a rabszolgaság zsoldoshadától. E három szín képviseli a három szent szót: szabadság, egyenlőség, testvériség. Ezt tűzzük kebleinkre mindannyian, kikben magyar vér és szabad szellem lángol! Ez aztán fordított a dolgon. A háromszínű kokárda helyreállítá a rendet. Aki háromszínű kokárdát akart feltűzni, annak előbb haza kellett menni. Tíz perc múlva a színház üres volt. És másnap minden embernek ott volt a mellén a háromszínű kokárda; a Nemzeti Kaszinó urainak paletot-ján kezdve, a napszámos darócáig, s aki köpönyegben járt, az a kalapjára tűzte. ”

angyalföldi partizán 2012.03.14. 16:46:25

@dumdidum42: keblemre komisszár elvtárs!vagy keményen,vagy sehogy!ahogy írod ezeket a kommenteket jobb kézzel,a balon pörgeted a bicepszed,mi? ahogy a bölcs Kun Bélus mondaná:ne hátráljatok kommancs párducok,mert felfal az elefánt!

karikaV43 2012.03.14. 16:46:49

@Trompf: ja én meg fidesznyik agymosott vagyok,bocs tévegtem az te vagy. A fityesz nem ünnepel hanem rombol ha az érdekei úgy kívánják lepaktál a bűnözőkkel is,odavaló vagy menj tüntetni.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.03.14. 16:47:16

@Kara kán: Persze hogy kitűzöm. A Gyurcsány fanok frusztrációja érdekel a legkevésbé.

vidékitapló 2012.03.14. 16:47:22

Március 15? Ez itt a nyugati határszélen annyi, hogy irány Ausztria!
Ti meg ott nagybudapesten öljétek egymást halomra.
Részemről márc 15 duplarotty.

KovA 2012.03.14. 16:47:41

@buggyant: "A kokárda valóban fityisz-szé lett"
Te a tiedet ezek szerint neked adtad.
De az is lehet, hogy neked soha nem volt, csak most úgy csinálsz.
Mert ha lett volna és valóban a tied lett volna - nem adtad volna senkinek.

flippant 2012.03.14. 16:47:49

@KovA: Igen, de ha megnézed Ausztriát nem szaggatták szét mert a tartományok ugyanúgy megvoltak előtte is. Minket nem nehéz kitalálni miért szaggattak ízekre: az akkori Franciaország európai konkurense voltunk mezőgazdasági téren. Egyértelmű, hogy csak GAZDASÁGI érdekek szolgálták Hazánk totális megsemmisítését!

pfekete101 2012.03.14. 16:47:54

Szerintem manapsag hulye az, aki politikai muivoltra kovetkeztet a kokarda haszalatatol. Nagy ivben lesz@rom a Fidesz mit mondott errol....
En kiteszem, nem azet mert MAGYAR vagyok, hanem azert mert megtisztelem ezzel azokat, akikre emlekezunk, akik miertunk harcoltak... meghaltak.

excopp 2012.03.14. 16:47:59

@Kabbe:
- újabb korokról is lehetne ilyen jóindulatú embereket sorolni (Seton-Watson például), vagy éppen olyan önostorozókat, akik nem átallották a langyos Kádár-rendszertől átvenni kitüntetéseiket - nyilván forradalmi tetteik miatt...
- ja, és a sztereotípiák ma is léteznek, ha a Wikileaks amerikai követségi jelentéseiből mazsolázgatsz, rájössz, hogy a diplomaták valóságismerete egy szálat sem javult az elmúlt fél évezredben
- amúgy felteszem, hogy ilyeneket majd minden ország diplomatája leírt valamely más országról az elmúlt századokban - az előítélet-mentesség legnagyobb dicsőségére...
- helyén kell ezeket az irományokat kezelni, s főleg nem diadalmasan lobogtatni érvekként egy blogon...

komplikato 2012.03.14. 16:48:16

@Trompf: " Nem küllönösebben érdekel mit hiszel el."
Azt látom. :D
Neked jogodban áll hinni amiben akarsz.

KovA 2012.03.14. 16:49:37

@vidékitapló: Íme a trottyoska...
Megvan a mai sikerélnmény, jót rottyantottál.
A holnapi főeseményért még szurkolunk neked, hogy ismét sikerüljön...

Alamio 2012.03.14. 16:50:03

Tipikus struccpolitika ez a poszt.

"Nem teszek ki már kokárdát sem évek óta, miközben MAGYAR vagyok. Nem, mert nem Fidesz párti vagyok, ugyanis ezt ők néhány éve kisajátították."

Ilyen könnyű tőled kisajátítani valamit? LOL. Add a kocsid, einstand.

"Nem érdekel ki hogyan tette tönkre az országot az elmúlt 2 vagy 8 vagy akárhány évre."

Tényleg? Engem határozottan érdekel. Sőt továbbmegyek, szégyen hogy Téged nem. Szavazni sem jársz akkor, gondolom, ha nem érdekel mi folyik (folyt) itt.

Még egy megjegyzés: ahogyan Karácsonykor sem egy (vagy 3) napig szereted a családod, ugyanúgy Március 15-ével sem tudod le, hogy egész évben magyar vagy. Jobb esetben.

KovA 2012.03.14. 16:50:10

@Kompli: Senki sem hiszi amit akar - csak amit tud.

vidékitapló 2012.03.14. 16:51:03

@KovA: Köszi köcsög!
Itt te vagy a helyi megmondógép amúgy?

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.03.14. 16:51:09

@Kara kán:
Természetesen a Szent Szövetségnek voltak pozitív törekvései és eredményei is. Ide sorolható a kereszténység védelme, vagy az európai béke fenntartása 40 évig, de a magyarság szempontjából ezek mellékesek voltak (nálunk akkor még nem különösebben kellett védeni a keresztény hitet), számunkra ez a szövetség csak ördögit hozott.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.03.14. 16:51:18

@karikaV43:
"Mit kiván a magyar nemzet: Legyen béke, szabadság és egyetértés."

Ez és ehez hasonló mondatok fognak elhangozni nemzetünk ünnepén.

Mert aki ünnepel az legalább egy napig ezeket komolyan veszi. Olyasmi ez, mit a karácsony.
Egy napra hazafi lehetsz.
Magyar lehetsz.

Nem hiszem hogy érdemes lenne kipróbálnod. Inkább gyűlölködj tovább a neten.

Brix 2012.03.14. 16:52:37

"Miről szól ez az ünnep?" - Arról, hogy a hatalommániás törpe a középpontban lehet, és imádtatja magát híveivel...

KovA 2012.03.14. 16:52:39

@flippant: Elég kicsinyke volt, Magyarországból is maradt annyi mint amekkora Ausztria... méret alattit nem szaggattak tovább. Ami ott tartomány az it megye. Abból nekünk is maradt egypár.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.03.14. 16:53:33

@Alamio:

Lehet Gyurcsányt választani, és lehet Jókait a kokárda kapcsán:

"Látjátok ezt a háromszínű kokárdát itt a mellemen? Ez legyen a mai dicső nap jelvénye. Ezt viselje minden ember, ki a szabadság harcosa; ez különböztessen meg bennünket a rabszolgaság zsoldoshadától. E három szín képviseli a három szent szót: szabadság, egyenlőség, testvériség. Ezt tűzzük kebleinkre mindannyian, kikben magyar vér és szabad szellem lángol!"

tamatomi 2012.03.14. 16:54:15

Mára minden ünnepet botránnyá silányitottak a pártok. Senkit nem érdekel az ünnep maga, a napi botrányokat kell magyarázni és tüzelni az embereket a hülyeségre.

téridő 2012.03.14. 16:54:51

@KovA: Milyen igaz, nem is emlékszem, hogy nekem lett volna. Talán vagy 50 éve?
Már nem tudom. Igaz, akkor még "kommunizmus vót" (persze, akik ezt a szót szajkózzák, most hallgatnak -ismét csaknem az van, hisz orbanisztán vezérét az apja annak szellemében nevelte - és különben sem tudják, mit beszélnek)

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.03.14. 16:54:58

@Brix:

Tanulj innen:

hu.wikipedia.org/wiki/1848%E2%80%9349-es_forradalom_%C3%A9s_szabads%C3%A1gharc

1848. március 15. [szerkesztés]

Aznap korán reggel Petőfi Sándor az ifjúság kávéházába sietett és Vasvári Pált és Bulyovszky Gyulát ott találván, Jókai Mór lakására hívta őket, ahol a 12 ponthoz proklamációt szerkesztettek. Petőfi 8 óra körül társaival a Pilvax-kávéházba ment, a kitűzött időre csak hatan jelentek meg (Petőfi, Jókai, Bulyovszky, Sebő, Gaál Ernő és Hamary Dániel). Itt Jókai felolvasta a 12 pontot és a proklamációt. Petőfi elszavalta a Nemzeti dalt.
...

tamatomi 2012.03.14. 16:56:44

@pfekete101: Bár benne belőled több és elég, akik igy gondolkodnak. A hősőket tiszteljük meg az emléküket és ne parazita öntömjénező politikusokat.

J.László 2012.03.14. 17:02:18

Petőfi és Vasvári március 16-án kialvatlanul és fáradtan bemennek a Pilvax kávéházba. Leülnek a törzshelyükre. Jön a tulajdonos:
- Hozhatok megint abból a jóféle házipálinkából az uraknak?
- Isten őrizz Gastwirt uram, tegnap is azt itatta velünk, aztán nézze meg, mit csináltunk utána!

téridő 2012.03.14. 17:03:18

@KovA: Ha 1848 nincs, talán első vilháb sincs! :)
Magyarán: minden rosszban van valami jó, s minden jóban - kiderülhet valamikor - van ám rossz bőven. S talán ilyen "jó" a
mi nagy szabadsághősködésünk, de talán ilyen a mi nagy véres kezű szent istván
elvtársunk is. Jó szórakozást holnapra, és utána is...

Kabbe (törölt) 2012.03.14. 17:03:52

@excopp:

ami rémisztő, hogy írhatta volna tegnap is....sajnos

+mindig mi vagyunk a mártír és a többi a hülye. annak nincs szüksége erre a defenzív komplexusra, aki valóban ismeri hazája kultúráját, de az átlag magyarról már inkább ez az Örkény egyperces jut eszembe......a gyerkeimért meg én vagyok a felelős, hogy milyen sze4nnyben nőnek fel(nevezzék azt akár magyar országnak is)
IN MEMORIAM DR. K. H. G.

- Hölderlin ist ihnen unbekannt? - kérdezte dr. K. H. G., miközben a lódögnek a gödröt ásta.

- Ki volt az? - kérdezte a német őr.

- Aki a Hyperion-t írta - magyarázta dr. K. H. G. Nagyon szeretett magyarázni. - A német romantika legnagyobb alakja. És például Heine?

- Kik ezek? - kérdezte az őr.

- Költők - mondta dr. K. H. G. - Schiller nevét sem ismeri?

- De ismerem - mondta a német őr.

- És Rilkét?

- Őt is - mondta a német őr, és paprikavörös lett, és lelőtte dr. K. H. G.-t.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2012.03.14. 17:05:43

Tromf és Karakán van mára beosztva? Remekül fogunk szórakozni.

A témához: ma direkt figyeltem és alig láttam kokárdás embert. Emlészem, hogy addig míg a fidesz nem alacsonyította le a mocskos kis politikai céljainak a szintjére a jelképet (ugye, a hatalomért semmi sem szent), addig nem volt ez így. Most a dolog visszafelé sül el. A fidesz a maga jelképévé tette a kokárdát, ezért a többség, aki nem szimpatizál a fidesszel most már nem teszi ki.

csiri bá 2012.03.14. 17:07:39

@Trompf: "De nem ez lesz.
Az öszödi beszéd sok mindent megváltoztatott. "

Tévedsz 2002 április 9-én változott meg minden... onnantól számíthatod, hogy nem ünnepelhetsz úgy, ahogy addig...

miro1 2012.03.14. 17:08:34

@csiri bá: Voltak cári elnyomás, rövid béke, akkor szegénység, utána a fasiszták, azután a komcsik. És igen ez az ünnep van annyira az övék is mint a miénk, a lengyel testvéreink igen keményen kivették a harcokból is, a részüket, Bem Józsefet meg már meg se említem.

miro1 2012.03.14. 17:10:19

@sagia77: mert azt március 15-én vesszük fel.

J.László 2012.03.14. 17:11:33

@sagia77:
Én is figyeltem. Meglepően sok kokárdás embert láttam.

téridő 2012.03.14. 17:11:54

@J.László:
Ugye? :)
Van önismeretem, és még vállalom is a hibáimat.
Igaz, ezzel csaknem remete lehetnék...

Alamio 2012.03.14. 17:12:12

@sagia77: Na ezért fogsz te jól szórakozni. Olyan szellemi magasságból, hogy számonkéred a kokárdát március 14-én, nem nehéz jót vihogni bármin.

excopp 2012.03.14. 17:12:29

@Kabbe:
- írhatná ma is, de az állítás teljesen hamis lenne, hiszen az írás nem alapos feltáró munka gyümölcse, pusztán hangulat és érzékek eredménye

- nincs olyan, hogy vannak tökéletes népek, meg vannak áldozatok, meg gyilkos népek, meg szerencsétlenek

- népek vannak, szerencsés korszakokkal meg szerencsétlenekkel, kiművelt elittel vagy kontraszelektálttal
- dolgozni kell és nem siránkozni, a Dunántúl nagyságú Svájc sosem mondaná magáról, hogy kis ország, jól él és sosem volt gyarmata, pedig a 30 éves háborúig voltak nagyhatalmi ambíciói

- a példádra visszatérve, persze a GULAG őrei sem olvashattak sok Csehovot meg Bulgakovot, de ettől az orosz még nem gyilkos nép

Szűtté mamá? Szűjjé! 2012.03.14. 17:13:21

@miro1: Én ezt a napot a családommal töltöm. Akkor meg minek, ha nem megyek sehova, ahol emberek vannak? Az biztos, hogy egyik ünnepbe bújtatott majomparádéra sem mennék ki.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2012.03.14. 17:15:51

@Alamio: No álljunk meg egy pillanatra, mielőtt a szellemi magasságokról beszélünk. Az emberek másik fele ma is kokárdázott (nem csak 15-én), a gyerekeken (ovi, suli stb) is volt és anno a fideszborjúk vagy három hónapig hordták. Szóval csitt!

csiri bá 2012.03.14. 17:16:19

Az Orbán Tours ajánlata:
Városnézéssel egybekötött szimpátia tüntetés a magyar kormány mellett
-Az utazás költsége 340 zlotyi
-a részvevők frissítőket kapnak majd és egy üveg magyar bort is
- városnéző séta a Várból a Kossuth térre
- közben előre netault jelszavak skandálása:
"Semmit rólunk, nélkülünk”, „Lengyel és magyar - két jó barát együtt harcol, s issza borát”, "A Haza nem eladó", "Isten, Becsület és Haza".
- Itt Orbán Viktor köszönti őket kézfogással
- előtte pedig hivatalos fogadáson lesznek a parlamentben, ahol a magyar kormány magas rangú vezetői fogadják őket
-fél öttől vacsora lesz három turnusban az egyik minisztériumban

A bóvli kormány most már a lottóval is csal!! 2012.03.14. 17:17:44

A közutált Orbán minden szomszédos országban is belepofázik, keveri a szart a választásokkor. A húgyagyú nem veszi észre, hogy mindig buknak akiket "segít".
Lásd Románia, Szlovákia. Most a seggszájú Szerbiába is készül, hagy rontson a magyarság helyzetén!
Az orbáni diktatúra alatt, az orbáni politika miatt látványosan fogy a magyar.
Már Peruból és Tongáról kell Semjén köcsögnek magyart találni, hogy eröltethessék a magyarkodást!
Amíg Orbán és Gyurcsány képben van nem lesz béke a hazában.
Bóvlista majmok, tönkre tettétek már is a Nemzeti Ünnepet!
Jövőre bértankok jönnek?
Ne gyújtsátok fel a tv székházat és a fél várost fideszes bóvlisták mint anno ha kérhetem.

excopp 2012.03.14. 17:20:12

"Az orbáni diktatúra alatt, az orbáni politika miatt látványosan fogy a magyar."

- a magyar látványosan 1981-től fogy - sajnos

- a többi beírásért meg kár volt a belépéssel bíbelődni...

Alamio 2012.03.14. 17:23:05

@sagia77: Bevallottan Fidesz-szavazó vagyok, voltam 2002-ben is.

Nem hordtam ma kokárdát. Szóval az emberek másik fele (Uramatyám de kirekesztő ez), ahogyan elefántcsonttornyodból hívsz minket távolról sem homogének.

"Szóval csitt!"

Előbújt a pártállami reflex? Kuss, ha nem értek egyet?

Turhoparaszt 2012.03.14. 17:30:16

húgyagyú tahó vagy, posztoló. Csak azt lehet kisajátítani, amit engedsz. leszarom a fideszt, meg a zemeszpét is, meg bármi más fostos kutyaszaros gittegyletet - ha ki akarod tenni a kokárdát, kiteheted minden politikai áthallás nélkül.a többi csak kifogás. Puszi

Dr. Táskás Tóni 2012.03.14. 17:31:09

@csiri bá: Az éhségmenetet bezzeg hólapáttal fogadták részegen.
Persze másnap kiderült, hogy munka az nincs.Meg pár napra rá az is kiderült, hogy meg lehet élni 47000 ft-ból.

velorex-vezető 2012.03.14. 17:33:03

@buggyant: Beszélj egy kicsit a Te őseidről i, akik a kárpátalján árulták a ruszinoknak pálinkát és kiforgatták őket mindenükből. Minden népnek meg van a saját hősi múltja. A szatócsbolt és a kiskocsma is nagyon tiszteletreméltó hagyomány.

J.László 2012.03.14. 17:36:22

@velorex-vezető:
Erről van szó. A mérgezett pálinkát árulták.
Mi a Szent Koronával kötöttünk Istennel szövetséget, ők a farkukkal.

Mr.Insurgens 2012.03.14. 17:36:43

Friss hír: Csigazabáló francia libsik megérkeztek a keleti pu-ra.
Narkós Juhász Péter várta őket zsenge, friss vadkenderrel!
Állítólag (az Indx még nem erősítette meg) 15 órakor a százak demonstrációján „megyünk lopni”Dopeman és „pedofil” Khon Bendit nyelves csókot vált, így pecsételik meg az alternatív Közt. Elnök megválasztását!

Szűtté mamá? Szűjjé! 2012.03.14. 17:41:21

@Alamio: Le sem tagadhattad volna. Idegesítő szókiforgató kis figura vagy, igaz-e? De én nem fogok veled játszani. Holnapra kívánok jó szimpátianyilvánítást kokárdában.Amúgy a pártállamban még kisgyerek voltam, nincsenek ilyen reflexeim. Tudom, hogy az ideológia alapján ilyen nincs, mert aki nincs velünk az ellenünk van (aki nem fidesz szimpatizáns az komunolibsibolsevik), de sajnos úgy tűnik, hogy a megosztó és háborús ideológia téved. Én csupán azokat tartom hülyének, akik egy politikai párt köré vallásos hevületet kreálnak, de ellenségük nekik sem vagyok.

téridő 2012.03.14. 17:42:50

@velorex-vezető: Jajj, zavarba hoz!
Az őseimről? Török? Magyar? Avar? Hun? Netán szláv, netán judeai? Netán kínai, vagy arab? Ha a másikat tisztelné, akkor egyre megy. Én azért is vagyok buggyant, mert igyekszem tisztelni a Zembert (az embert), mindenkiben.

dean23 2012.03.14. 17:47:44

Inkább rendeztek volna egy PSG - Legia Warszawa meccset!

nósumifan 2012.03.14. 17:50:18

@omboz:
"Az a valaki sose' ünnepelt igazán...
Meghogy a komenizmus alatt aztán milyet lehetett érezni! Ja, meló után, mert akkor nem volt ám munkaszüneti nap, Halihó!"

Szép. Ünnepelni, emlékezni, tisztelegni a múlt előtt ezek szerint csak munkaszüneti napon lehet.

És te lazán meg tudod állapítani "látatlanban", ki ünnepel igazán...

Gratulálok!

A többivel egyetértek, remélem magadra ismersz:
"Szerencsétlen! Nem kötelező gyűlölködni, de fhaszságokat írni se... Halihó!"

A poszthoz pedig gratulálok!
Őszinte és mértéktartó.
Ahogy az március 15. emlékéhez méltó.

Én is magyar vagyok 2012.03.14. 17:52:35

Az eredeti bloggal teljesen egyetértek, 1976-ban volt rajtam utoljára kokárda a Petőfi téren, műegyetemi hallgatóként, akkor még volt értelme, azóta ezt minden politikai erő a sajátos céljaira sajátítota ki. Ideje lenne, hogy megint ne legyen nemzeti ünnep, hogy elcsituljanak ezek az indulatok és mindenki maga ünnepeljen!

A hozzászólók stílusa, mondandója még az interneten sem elfogadható, aki csak erre képes minek fárasztja magát? Ezzel milyen kielégítetlen vágyait éli ki? Azt hiszi ettől bátor lesz, amit nem mer sehol elmondani, megvédeni, itt megteheti? De így?

Ebből mindenki láthatja, hogy ez az életem első commentje, de azt gondolom az utolsó is lesz, ha a commentek stílusában továbbra is csak a szinte vallásos vakhitet, a gondolkodás teljes hiányát és az érvek helyett az alpáriságot látom!

popocatepetl 2012.03.14. 17:53:31

Szegény fiad! Jó nagy lúdtalpas az apja.

Neeel Armstrong 2012.03.14. 17:56:58

Úgy vagy te magyar, ahogy Kun Béla, metélt zsiráf.

téridő 2012.03.14. 18:00:37

@Kabbe: tetszett az idézet. Szerettem volna olvasni az eredetit, de csak angol nyelvűt találtam, ami jó, de schmittféle csupán (nincs hivatkozás)
(...off...)
BOOKS BY JANE DE IONGH
Margaret of Austria
Mary of Hungary
Second ^Rjgewt of
THE NETHERLANDS
By Jane de longh
TRANSLATED BY M. D. HERTER NORTON
W W NORTON & COMPANY INC - New York
COPYRIGHT 1958 BY
W. W. NORTON & COMPANY, INC.
FIRST EDITION
(vajon hol az eredeti írás?)

Library of Congress Catalog Card No. 58-7389

nósumifan 2012.03.14. 18:04:35

@Neeel Armstrong: bravó!!!
Megjött Szálasi és Rákosi összeklónozott reinkarnációja...
Színesedik a paletta.
De te ugye magyar vagy?
Csak hogy megnyugodjak...
:-)
illetve inkább
:-(

velorex-vezető 2012.03.14. 18:05:50

@buggyant: Kéjes érzés lehet számodra ilyeneket olvasni. Ajánlom még figyelmedbe:
Spíró György és regős Péter irodalmi munkásságát a témában. Élvezni fogod!

Én is magyar vagyok 2012.03.14. 18:06:35

@popocatepetl: @Neeel Armstrong:
Nos kedves hozzászólók, ugye ez az amire céloztam, honnan veszitek a bátorságot hogy ilyeneket írjatok nekem, bár lányaim vannak és többszáz évre tudom visszavezetni a (magyar) családfámat és tekintettel a történelem tényeire örömmel és büszkén vállalom, hogy zsidónak gondoltok, mert veletek szemben az számomra kitüntetés, de azt hiszem ti ugysem értitek mire gondolok.

nósumifan 2012.03.14. 18:10:04

@Turhoparaszt: az vagy, bizony. De még mekkora!

RedRum 2012.03.14. 18:11:57

Jó írás, kár, hogy kevesen érik fel ésszel a jelentőségét.

Már sok éve nem tűzök én sem kokárdát, az okok nagyjából hasonlóak. Még bármely párthoz tartozónak néznek. Azért ennél kevés nagyobb szégyen lenne ma a földkerekségen. Ez a szomorú, hogy ilyen szintre degradálták ezt a hajdan "legkedvesebb ünnepet".

De majd lehet, hogy egyszer meggondolom magam, pl. ha végre megünneplik 1867-et Deák Ferenccel együtt.

vaffanculo 2012.03.14. 18:12:34

Itt van a posztban a lényeg:
"Az érdekel, hogy a fiam ilyen napok miatt érezze azt át, hogy ő a hazájában elsősorban ember legyen tiszta értékekkel, majd ezt követően magyar, majd ezután európai gondolkodású..."
A többi és a kommentek többsége is csak lúdfing

usual man 2012.03.14. 18:13:03

@Kentauró7: Köszönöm az építő kritikát!!

vaffanculo 2012.03.14. 18:15:39

Ja és még egy: időnként megjelenik az Éden Hotel hirdetése fent. Ha ehhez te hozzájárultál kedve posztíró, akkor menny a picsába...Azok is akik nézik a rühes valóságsókat

usual man 2012.03.14. 18:15:53

@Turhoparaszt: itt a húgyagyú posztoló, szia! Örülök, hogy így látod, ha majd ezt én is felérem ésszel, majd kiteszem. Most még nem megy :-))

kivisziat 2012.03.14. 18:16:18

http://www.allegoria.hu/vers/item/2510-bátai-tibor-azt-üzeni-joe

usual man 2012.03.14. 18:18:08

@vaffanculo: Vaffanculo! Mi fá molto piacere leggere i tuoi commenti! Nem, nem járultam hozzá, biztosíthatlak, bár szívesen lennék egy hasonló szállodában úgy 34 évet, de az említett sorozatot vagy valóságshow-t vagy mit nem nézem. Előzetest láttam, fájt. A reklámok kitételéhez szinte "kell" hozzájárulni, a tartalmat nem tudom szűrni.
Vaffanculo Inter! :-)

usual man 2012.03.14. 18:21:47

@Trompf: Igen, én is ezt szeretném - végső soron meg az "egyénekben" dől el...

vaffanculo 2012.03.14. 18:21:50

@usual man: OK, meg van bocsva:)
nem tudok olaszul, de fucking Inter:)

usual man 2012.03.14. 18:24:46

@Alamio: Szia! Ha tényleg nem érdekelne, nem írogatnék, hanem pl mondjuk gyufából építenék bármit. Érdekel, hogyne, és igyekeztem 90-es években ifjonti hévvel részt venni az eseményeken. Szeretném, ha a hazám sikeres lenne, és túllépne a belső ellentétein. Amúgy az ok, hogy vannak belső ellentétek, uncsi lenne, ha mindenki mindenkivel egyetértene, a vitát én alapvetően konstruktívan szeretem, a szimpla nem-igen-nem-igen fáraszt. Szép estét!

usual man 2012.03.14. 18:25:21

@vaffanculo: :-) jó válasz! Szép astét!

kirsten 2012.03.14. 18:27:08

@KovA: A te igazi hazafijaid aljasok. Képesek lennének éles lőszert használni, mint ahogy azt 2006-ban is ajánlották a Nemzetvédelmi Bizottságban. Ezektől minden kitelik. Olcsójánosok a birkáikkal együtt.

usual man 2012.03.14. 18:27:43

@omboz: munkaszüneti nap ide vagy oda.... nem ez a lényeg. A fhaszságok megírása is írás, bár vitatható értelemmel :-) Anno én még gyermek - fiatal voltam, szüleim megoldották azonban, hogy nemzetinek érezzem magam is meg az ünnepet.

usual man 2012.03.14. 18:28:30

@Jenyei: Ebben speciell igazad van!!

kirsten 2012.03.14. 18:29:42

@Én is magyar vagyok: Én is magyar vagyok nem zsidó hanem katolikus. Eléggé szégyellem is. De szégyellem ezt a sok agymosott barmot akik alapján ítélik meg országot.

velorex-vezető 2012.03.14. 18:35:34

@kirsten: Mit szégyellsz? Azt, hogy magyar vagy, vagy azt, hogy katolikus?
Mindkettőn lehet segíteni. Le lehet mondani a magyar állampolgárságról és be lehet lépni a Hitgyülibe vagy a Scientológiai Egyházba is.
Nem fogunk utánad sírni!

J.László 2012.03.14. 18:39:57

@kirsten:
Tényleg szégyelld magad. Szerencsétlen.

velorex-vezető 2012.03.14. 18:44:03

@J.László: Kornis Mityu őszintén megmondta, hogy ők sokkal jobban gyűlölnek minket, mint mi őket.

Én inkább sajnálom őket.

J.László 2012.03.14. 18:46:47

@velorex-vezető:
Ők a világ legnagyobb gyűlölködői és rasszistái. Épp ezért vádolnak másokat ezzel. Akinek a háza ég, ahogy mondják.

billy reed 2012.03.14. 19:11:16

" Az már csak hab a tortán, hogy gyermekként mindezt egy kommunista országban éreztem át. "

Ez pontosan így van. Utoljára a 80-as években /az elején ÉS a végén is/ lehetett gyűlölködés és megosztás nélkül átélni ezt az ünnepet.
Szól ez mindenkinek, akik azóta belerondítottak /beleértve néhány itt kommentelőt is.../

karikaV43 2012.03.14. 19:22:22

@Trompf: bocsi,de itt Komáromba ahol születtem és most is élek a 48-49-es szabadságharcot nem kell magyarázni körbe vesz még hétköznapokon is. Nem attól leszek magyar mert fidesznyik vagy jobbik nácista vagyok,ha nem attól,hogy annak vallom magam,de egy orbán droid erről mit sem tud. Jobb lenne a rózsaszín bocs narancssárga hazug szemüveget levennéd és reálisan néznéd mi történik hazánkba. Az EU-val keménykednek és sikernek mondja matócsi a büntetést,sajnos te is ilyen vagy és kár azért mert még mindig többen vagytok mint kellene.

Wilbourg Theodor 2012.03.14. 19:48:20

A kokárda olyan mint a kereszt a nyakban. "Minél nagyobbat visel valaki annál jobban kell vele vigyázni....." Ez egy régi népi bölcsesség.

A bóvli kormány most már a lottóval is csal!! 2012.03.14. 19:49:12

Orbán takarodj, mert:
1. Ön a jelenlegi politikai-gazdasági-pénzügyi helyzetben immár alkalmatlannak tűnik az ország vezetésére, szemlátomást nem érti, ami itthon és a világban történik.

2. Az Ön vezetésével megalakult, s változatlan összetételben regnáló bóvli-kormány időközben bóvlivá züllesztette az országot is.

3. Ön nemcsak itthon, de a térségben is rekord szintre növelte az államadósságot a magánnyugdíj pénztáraktól elvett pénzek ellenére.

4. Ön a hatalomra kerülése óta – Unió ellenes álláspontot képviselve, a demokratikus alapintézményeket és jogokat kiiktatva illetve felszámolva – konfrontálódott a világ számos országának politikai vezetőjével, és a hatalmi központok egyikében sem szívesen látott vendég.

5. Az Ön által meghirdetett szabadságharc eredményeként a magyar kormányzat éles konfliktusba került a világ legbefolyásosabb politikai, üzleti, pénzügyi köreivel.

6. Önt a külföldi sajtó Chavezhez, Lukasenkohoz, a Ducehez és más diktátorokhoz hasonlítja, nemrégen pedig az egyik legtekintélyesebb francia napilap egyenesen Hitlerre emlékeztető figuraként ábrázolta.

7. Az Ön megoldásait, unortodox programját a legtekintélyesebb szakértők, a tudomány elismert képviselői tartják teljes képtelenségnek.

8. Az Ön javaslatára a Magyar Köztársaság élére egy olyan, erre a feladatra teljességgel alkalmatlan személyt választottak meg, aki időközben itthon és külföldön is köznevetség tárgyává vált.

9. Ön a hazai és nemzetközi bírálatok ellenére továbbra is ragaszkodik a kulcstárcák élén a feladatukra alkalmatlan embereihez, s a politikai-gazdasági kudarcok ellenére sem hajt végre kormányátalakítást.

10. Ön a gazdasági válság idején egy strómant nevez ki nemzeti fejlesztési miniszternek, és továbbra is helyén hagyja fantaszta gazdasági miniszterét.

11. Ön a Magyarország jövője szempontjából kulcsfontosságú oktatási reform felelősévé azt a Hoffmann Rózsát nevezte ki, aki az általa kidolgozott felsőoktatási és közoktatási programmal – miközben kontraszelektál, s elveszi a továbbtanulása lehetőséget a szegényebb rétegek gyermekeitől – nem a XXI., hanem a XIX. századba vezeti vissza az országot.

12. Ön az elmúlt másfél évben szavahihetetlen emberré vált.

13. Ön a jelenlegi törvénykezési gyakorlattal kiüresítette a parlamentet és a parlamentarizmust.

14. Ön felszámolta az alkotmányos jogállamot, a demokrácia fő garanciáját képező hatalommegosztást, a fékek és ellensúlyok rendszerét (megszüntette a Magyar Köztársaságot, kiüresítette a jogállam intézményeit, s ma már egy autokratikus rendszert álcáz az idézőjelbe tett demokráciával.

15. Az Ön által megfogalmazott „centrális politikai erőtér” létrehozása érdekében a saját embereit – megbízható pártkádereket, barátokat, üzlettársakat, azok feleségeit, férjeit – nevezte ki nemcsak a közigazgatás és az állami szféra gazdasági vezetői pozícióiba, hanem többségében hosszú, kormányzati ciklusokat átívelő időtartamú mandátummal az ország demokratikus működése szempontjából kiemelten fontos testületeket – az Országos Választási Bizottságot, az Állami Számvevőszéket, a Gazdasági Versenyhivatalt, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöki posztját és a Médiatanácsot, a közszolgálati médiát, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét, a jegybank monetáris tanácsát, a Költségvetési Tanácsot, az Alkotmánybíróságot is – „gleichschachtolta”, formalitássá silányítva a törvényhozást és a Nemzeti Együttműködés Rendszerét.

16. Ön régóta csúfot űz a törvénykezésből azzal is, hogy megengedi, érdemi viták nélkül, egyéni képviselői indítványok alapján – sokszor az európai jogrenddel ellentétben, a szakmaiságot nélkülözve – szülessenek meg a sarkalatos törvények is a parlamentben.

17. Ön a civilizált Európában példa nélküli módon mindennapos gyakorlattá tette az önkényuralomra jellemző, visszamenőleges hatályú törvénykezést is.

18. Ön a megbízhatóságot, hűséget és szervilitást sokkal fontosabb „erénynek” tartja egy kormányzati vagy pártfunkció pozíció betöltésénél, mint a szakmaiságot, ami döntően hozzájárul az ország jelenlegi állapotához.

19. Ön a választások előtt, 2010 februárjában azt nyilatkozta az MTV Ma reggel című műsorában: „Én úgy gondolom, hogy a médiarendszeren belül minden mozdulatot ötször-hatszor meg kell gondolni. Tehát semmilyen kapkodásra, összevonásra, szétválasztásra, átrendezésre itt, legalábbis rövidtávon föltétlenül szükség nincsen.” Ennek ellenére hatalomra kerülése után létrehozták a Médiatanácsot, amelynek sajtószabadságot veszélyeztető törvényjavaslatai, szakmai körökben félelmet keltő intézkedései a határon túl is hatalmas botrányokat kavartak, elszigeteltségbe taszítva az országot.

20. Ön azóta a közigazgatásban, az igazságszolgáltatásban, a médiában egy hatalomfüggő, kiszámíthatatlan és kiismerhetetlen kafkai rendszert hozatott létre, s ennek okát is deklarálta, amikor 2010 kora nyarán az osztrák Kronen Zeitungban kijelentette: „Nem csinálok titkot abból, hogy a kétharmados törvények területén megkötöm a következő tíz magyar kormány kezét.”

21. Ön és mamelukjai ennek a szándéknak az érdekében a nemzet megkérdezése és jóváhagyása nélkül – a kétharmados többség akaratából – létrehozták a Nemzeti Együttműködés Rendszerét, amelyből a nemzetet alkotó társadalmi csoportok jelentős részét vagy kihagyták vagy azok nem kívántak csatlakozni ehhez az önkényuralmi alapvetéshez.

22. Ön megígérte, hogy rendet tesz az országban, de a társadalmi feszültségek ma nagyobbak, mint hatalomra kerülése elején.

23. Ön nem tesz érdemi lépéseket a szélsőjobboldali térnyerés visszaszorítása érdekében, szava sincs a pártjához közelálló orgánumokban megjelenő tűrhetetlen hangnemű, és elfogadhatatlan tartalmú írásokhoz, megnyilatkozásokhoz.

24. Ön már csak szűkülő rajongótábora szerint hiteles ember, népszerűségi indexe 30 pont közelébe zuhant, s a felmérések szerint pártjának támogatói közül csaknem másfél millió ember elfordult, a választók kétharmada pedig már megvonta Öntől és pártjától a bizalmát.

25. Önnek az újévben sajátos módon sikerült előbbre hoznia az emelkedés évét. 2010 májusa óta a svájci frank 195 forintról 265 forintra drágult. Ugyanakkor a dollár árfolyama 250, a font 400, az euró 324 forintra emelkedett.

26. Az Ön által preferált pénzügypolitikának köszönhetően az ország állampapírjainak kockázati felára rekord nagyságúra nőtt.

27. Ön azt ígérte, hogy az adóbevallás elfér egy söralátéten, de most több adónem van, mint kormányra kerülése előtt.

28. Az Ön adópolitikája eközben a vagyonos keveseknek kedvez, de milliókat tesz földönfutóvá.

29. Az Ön regnálása alatt az ország gazdasági teljesítőképessége, az itt élő nagy többségének életszínvonala tovább süllyedt a környező országokhoz képest, kormányzása a társadalom legszélesebb rétegeinek ma már nem nyújt semmilyen valódi perspektívát.

30. Önnek nincs átfogó stratégiája a nyomorban élő milliók helyzetének megoldására.

31. Ön ugyanakkor eltűri, és tudomásul veszi, hogy a magyar politika befolyásos háttéremberei, csoportjai „keresztapaként” tevékenykedjenek

32. Az Ön szociális politikája ma már mindennapi megélhetési gondokat, és létbizonytalanságot a társadalom nagylétszámú csoportjai számára

33. Az Ön politikája nem ad a fiatalok tömegeinek perspektívát. A csaknem 30 %-os munkanélküliség ismeretében nagyon sokan már lábbal szavaztak és elhagyták az országot, a rezidensek pedig testületileg adtak ultimátumot a kormányzatnak, hogyha nem változtatnak a munkakörülményeiken és életfeltételeiken, akkor felmondják állásukat.

34. Az Ön hatalomra kerülése óta az ország csaknem minden pénzügyi mutatója stagnál vagy csökkent.

35. Ön azt ígérte, hogy senkit nem hagynak az út szélén, most pedig a hajléktalanokat is bűnözőként büntetik.

36. Ön sorsára hagyta a magyar vidéket.

37. Önt hidegen hagyja az „emberi tényező” életkörülményeinek minden szinten tapasztalható romlása a születéstől a halálig.

38. Ön a tudástársadalom építése helyett minimális összegeket biztosít kutatásra és fejlesztésre.

39. Az Ön gazdaság és kultúrpolitikája nyomán a kultúra és annak intézményrendszere egyre inkább megsemmisülőben van Magyarországon, s helyette a kialakuló idiokrácia új fórumai kapnak teret.

40. Az Ön kormányzása alatt megkezdődött az előző évtizedek során megerősödött középosztály szétverése, tönkremenetele, ellehetetlenülése is.

41. Ön ma már nem bízik még híveiben sem, hiszen különben nem fizetett tapsoncok körében mondta volna el március 15. beszédét, s nem engedné cenzúráztatni a médiában az Önre vagy rezsimjére előnytelen, bíráló szavakat, jeleneteket.

42. Ön a választások előtti évértékelő beszédében 2010-ben kijelentette: „Mi, mai magyarok olyan országot akarunk a gyermekeinkre hagyni, ahol a törvény szava mindenkire vonatkozik, és kivétel nélkül, és ahol minden embernek – a politikusoknak is – vállalniuk kell a felelősséget szavaikért és tetteikért.”

43. Ön hatalomra kerülése óta elfelejtette számos korábbi kijelentését, mint például ezt is, amit 2009. szeptember 11-én mondott a FIDESZ Országos Gyűlésén: „Mi nem akarunk olyan országban élni, ahol mindent elvehetnek az embertől, amiért megdolgozott, ahol a hazugság az igazság, ahol a lopás nem bűn, ahol a hatalmasokra nem vonatkozik a törvény.”

44. Az Ön amnéziája sajnos, ma már társadalmi csoportokra akár végzetes is lehet, hiszen Rákay Philipnek és Csermely Péternek 2009. szeptember 18-án azt mondta: „És a kórházakat is rendbe fogjuk tenni, és az orvosokat meg fogjuk becsülni meg az ápolónőket is – erkölcsileg is és anyagilag is. Ez meg fog történni sokkal hamarabb, mint azt ma Magyarországon sokan gondolják.”

45. Sokak szerint Ön csúnyán becsapta a választókat, mert a TV2 Tények Este című műsorában 2010. február 9-én azt ígérte az ország népének, hogy „...megpróbálunk a következő években egy olyan Magyarországot fölépíteni, amelynek a lelki jegyei, tulajdonságai a mai türelmetlenség helyett inkább a türelem, az azonnali megtorlás iránti vágy helyett a segítőkészség, a mások megrövidítése helyett a másoknak nyújtható segítség, az elesettekkel szembeni félelem és fönntartás helyett inkább a „hogyan tudnánk szolidárisak lenni egymás iránt” életérzésével írható le.”

46. Ön ma már szemmel láthatóan fél az utca szereplőitől, különben nem titokban, oldalajtón érkezve és távozva, népétől távol ünnepelte volna a nemzeti együttműködés rendszerét.

47. Az Ön távozása felszabadítaná az országot a ránehezedő külső-belső nyomás alól.

48. Az Ön távozása megakadályozhatná az államcsőd bekövetkeztét.

49. Ön egyébként is azt ígérte, hogy ha az IMF jön, akkor Ön megy…

50. S nem utolsósorban Ön vállalta azt a vállalhatatlan mondatát, miszerint "Megtanultam, hogy amikor esélyed van megölni a riválisodat, akkor nem gondolkozol, hanem megteszed.” Demokrata ilyet nem mond, pláne nem cselekszik. Inkább azon gondolkodik, hogy ha egyedül nem képes megoldani a rá nehezedő problémákat, akkor miként tudna szövetségeseket találni, s másokkal összefogva eredményes lenni.

Talán ennyi is elég!

Miniszterelnök Úr! Mindannyiunk, az ország érdeke volna, hogy minél hamarabb benyújtsa a lemondását. Ha valóban szereti a hazáját, s foglalkoztatja annak sorsa, akkor megteszi érte, értünk!

vladimir964 2012.03.14. 20:06:23

Előrebocsátom: magyarországi horvát vagyok, ergo annyira azért nem tudok azonosulni lelkileg március 15-ével.
De! Azt azért félig-meddig kívülállóként igen sajnálatosnak érzem, hogy a politikai pártok gyakorlatilag kurvát csináltak az egyetlen olyan össznemzeti ünnepből, mely alkalmas lenne a magyarság összetartozásának, a magyar ifjúság lelkesedésének, tenniakarásának megünneplésére. Ehelyett a széthúzás, acsarkodás, kirekesztés - és tömegverekedés, erődemonstráció - napja lett, kiüresedett jelszavakkal és jelképrendszerrel.
Magam is éltem vastagon a szocializmusban, de bátran kijelenthetem, minden igyekezetük ellenére ezt az ünnepet még a komcsiknak sem sikerült ennyire lezülleszteniük, mint a Kossuth téri gengsztereknek néhány év alatt.

vezér01 2012.03.14. 20:06:33

@Kabbe: 16.40
Csakugyan,a derék velenceiek ! Miután a lepantói csatában Európa megsemmisítette a törökök teljes hajóhadát,Velence kiszállt a buliból,és az összes gályája
bérfuvarozást vállalt a török szultánnak.
Ők szállították a török sereg hadi utánpótlását,mi marhák meg védtük Európát.
Az üzlet se volt az erősségünk.

Intizar 2012.03.14. 20:11:07

Sajnos, sok ebben a fájdalmas igazság.
Ami a Habsburg-birodalmat illeti, én is gondoltam már rá nem egyszer, hogy talán mégsem olyan egyszerű a dolog, hogy kuruc jó hazafi, labanc rossz hazafi. Sőt azon is el sikerült töprengenem, hogy mitől annyival (márbocsde) faszább dolog a francia, horribile dictu török szövetség, mint az osztrák.
Néha még a birodalom - főleg a kiegyezés utáni változata - is kellemesebbnek tűnik, mint a nagymagyar függetlenség, tekintettel arra, hogy mindig a lehető legrosszabb fart választottuk ki belebúvásra, arról viszont lelkiismeretesen gondoskodtunk, hogy a közvetlen szomszédainkkal zavartalan legyen a kölcsönös gyűlölet. Khm. Kövezzenek meg. Lehet, hogy jobban érezném magam az osztrákokkal egy kalap alatt, főleg, ha az a kalap az Ottóé volna. De még a kis degenerált György fia sem annyira degenera, mint a külsőre sokkal snájdigabb Schmitt.

Turhoparaszt 2012.03.14. 20:11:57

@nósumifan: I´m a troll, and I´m hungry. Feed me :)
@usual man: értékelem az iróniát :) Ettől még nem értek veled egyet. Én úgy gondolom, hogy vannak dolgok, amiket ezek a gilisztások nem sajátíthatnak csak úgy ki, mert lehetetlen. Ha te a hősiesség és hazafiság szimbólumaként AKARSZ tekinteni a kokárdára, akkor fidesznyik legyen a talpán, aki ezt a szimbólumot mássá változtatja. Érted, ugye?

musi 2012.03.14. 20:19:48

én meg telibe szarom az egészet úgy, ahogy van

velorex-vezető 2012.03.14. 20:31:03

Van itt néhány agyhalott, aki valami olyasmi bődületes baromságot bírt leírni, hogy még a komcsik alatt is méltóbban lehetett ünnepelni III. 15.-ét.
Nagyon méltóságteljes ünneplés volt, amikor a rendőrök letépték a kokárdát, vagy amikor III.15.-ből, III.21.-ből és IV. 4.-ből csináltak egy ünnepsorozatot Forradalmi Ifjúsági Napok címmel.
Aztán nagyban emelte még az ünnep méltóságát a sok politikai okokból kirúgott diák.

Neeel Armstrong 2012.03.14. 20:31:22

@NeeeI Armstrong:

Hogy finom legyek, miért nem baszod szájba a metélt apádat, te tetves biboldó.

Már megint a nickemet lopod, hamisítod? Igazi zsidó módszer.

(Kezdőknek: én Neeel Armtrong vagyok, a keresztnév végén l betű áll és nem nagy I, mint ennél az aljas, kutyasegg baszó, tetűcsúszdás zsidónál.)

proton1701 2012.03.14. 20:33:05

Fuu de jó írás volt ember !! Gratulálok. Sajnos szívemből beszéltél. Főleg az utolsó mondatod nagyon igaz. Rossz a sorrend de nagyon...

lariflari 2012.03.14. 20:35:15

Most a lengyelekkel is összeugrasztanak bennünket ezek az aljas tetvek?Minek jön ide ez a sok lengyel?

Intizar 2012.03.14. 20:38:02

@lariflari: Lelki társukkal egyesülni és Kacsinszkijüket siratni. Legyen nekik. Negyvenmilliós népben igazán lehet ötszáz-ezer ilyen (khm) kihívásokkal küszködő. Bár nálunk is csak ennyi volna.

Neeel Armstrong 2012.03.14. 20:38:28

@velorex-vezető:

Szia velorex, mit szólsz ehhez az aljas tetűhintás módszerhez, hogy hamisítja a nevemet ez a mocskos kaftán?

Könnyen azonosnak olvasható a két nick, csak 50 %-kal felnagyítva észlelhető a különbség az l és a nagy I között.

Most márciusban regisztrált ezen a nicken a tetves zsidaja, én tavaly. Kérek mindenkit, nem összekeverni vele!

lariflari 2012.03.14. 20:38:36

@Bajer Zsót, simlis, jellemtelen, sunyi tapló!:

És ami a legrosszabb,ez a spártai politika amit folytat és lelöki az egész nemzetet a Taigetoszról.

Kalmár 2012.03.14. 20:39:00

Ez tényleg nagy szégyenetek, hogy a kokárda kisajátítását a szátokra veszitek.
Az USA-ban ha valaki nem használná a zászló színeit, mert azt a másik "kisajátította" azzal, hogy viseli, azt forró olajban megsütnék.
A nemzeti színeket nem lehet kisajátítani. Sehogy. Gyűlölni lehet a másikat annyira zsigeri primitív módon, hogy irtóztok mindentől amit a másik csinál. Már a focit is divat utálni, mert Viktor szereti.
Ez betegség.
Tedd ki a kokárdát. Nem vette el senki a baloldaltól. Sem a liberóktól.
Annyi szégyent hoztak rá, hogy azt megértem ha ezért nem veszik fel.

Neeel Armstrong 2012.03.14. 20:40:41

@NeeeI Armstrong:

Megtalállak és felnyomom a kilincs orrodat a szaros valagadba, metélt féreg.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.03.14. 20:49:46

Javaslom a Gyurcsanyista komcsiknak ne vegyenek fel kokárdát, hogy meg lehessen ismerni őket 15-én !

Javaslom továbbá, hogy ezeket a kokárdanélküli tetű antimagyarokat pedig holnap köpje le mindenki !

lariflari 2012.03.14. 20:49:48

@NeeeI Armstrong: Elhúzhatnátok a játszótérre és folytathatnátok ott a kisded játékaitokat.

lariflari 2012.03.14. 20:52:57

@Neeel Armstrong: Akkor most te vagy a lopós?Vagy amaz a lopós és meg a náci?

velorex-vezető 2012.03.14. 20:53:16

@Neeel Armstrong: Én látom a különbséget, mert szakmámba vág, de a legtöbben nem veszik sajnos észre.
Görénység!

lariflari 2012.03.14. 20:53:44

@NeeeI Armstrong: Én pont lefosom a kisded hülyeségeiteket.Ez a nicklopás kurva dedós óvodás dolog,ilyet felnőtt ember nem csinál.

velorex-vezető 2012.03.14. 20:54:49

@lariflari: Neel az eredeti NeeI az utánzat pajesszal

lariflari 2012.03.14. 20:55:44

@velorex-vezető: Nem tökmindegy amúgy?Egyik náci a másik meg zsidó és mot itt játszák a második világháborút festékpisztollyal.

lariflari 2012.03.14. 20:56:23

@velorex-vezető: Szerintem ezt már csak a fitymavizsgálat tudná eldönteni igazságosan.

2012.03.14. 20:58:15

"Nem teszek ki már kokárdát sem évek óta, miközben MAGYAR vagyok." - - - - Így igaz, az emberek nem a lavór nagyságú kokárdától lesznek magyarok... Ők a magyarkodók, akik máshogyan nem, csak a külsőségekkel tudják a fene nagy magyarságukat megmutatni...

2012.03.14. 20:59:29

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: S javaslom, hogy a szemmel látható fideszesekhez menjen oda mindenki: "Megbocsátunk,, Te nem tehetsz róla" szöveggel jól sajnálja le.

patkányarcúáginéni 2012.03.14. 21:08:29

sajnállak, blogíró beteg ember vagy, gyenge a külvilággal szemben...

Karmadealer · www.sajtoszsemle.blog.hu 2012.03.14. 21:10:27

@Bajer Zsót, simlis, jellemtelen, sunyi tapló!: Bravó ennyi pontból egyetlen megaapozott tényállítást össze nem hozni, igazi bravúr! Na gondolkozz el gyorsan miért nem létezik kormányképes ellenzék. Hát ezért, mert mind ekkora szellemi tejesítményt tudtok felmutatni.

Neeel Armstrong 2012.03.14. 21:15:42

@NeeeI Armstrong:

Magadat és a deportálásra érett fajtádat mutattad be szemléletesen, tetves zsidó.

Ezért (is) utálnak benneteket mindenütt a világon. Európában 2000 éve hozzák ellenetek a korlátozó rendelkezéseket, pestist terjesztő bacillusok.

Ezt a sokat szenvedett országot azóta nyomorgatjátok, hogy befogadta az ükapátokat, aki egy szál kaftánban kért (és kapott) fedelet és menedéket.

A hála ezért a Kun (Kohn) Béla és Rákosi (Rosenfeld) Mátyás fémjelezte vörös rémuralom volt.

De ebből elég, itt soha többet nem fogtok kormányozni, lopni, csalni, pusztítani.

stim 2012.03.14. 21:16:10

tök mindegy hogyan magyarázod meg kedves kommentíró, hogy miért nem teszed ki. Nincs kint és ez mindent elmond. A többi az csak önbecsapás, megmagyarázás. Aki tiszta szívvel teszi ki ne süsse le a szemét. Azt jelzed vele aki vagy és nem azt amit mások gondolnak.

Önmagad belső értékénél miért fontosabb a más véleménye? Ez gyengeség.

stim 2012.03.14. 21:24:06

amikor mindenki kirakja akkor van az az EGY amiről beszélsz. MA ez az egység nincs meg.
Egységben az erő.

Ehhez az egységhez mindenkinek elfogadható törekvésekre van szükség.

Március 15-én az őseink meghatározták pontokba szedve. hogy mit kíván a magyar nemzet. Mennyivel okosabbak voltak mint manapság!
ValamiÉRT küzdöttek, nem valami ELLEN.

Hertelendi 2012.03.14. 21:28:45

@Neeel Armstrong: Igazad van és tökéletesen egyetértek veled! Itt ezentúl csak Orbán Viktor fog kormányozni, lopni, csalni, pusztítani!
Ügyes fiú megy ez neki!

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.03.14. 21:58:12

Nagyjából egyetértek a poszttal. Én is ezért nem veszek fel kokárdát és nem tűzöm ki a zászlót a házamra. Én sem vagyok semmilyen pártnak a tagja, vagy szimpatizánsa. Szerettem volna bocskait is csináltatni, de gyorsan lemondtam róla. Lassan már semmilyen nemzeti jelképet nem lehet hordani, hogy ne nézzenek fityiszesnek. :(

Tell Vilmos 2012.03.14. 22:02:49

@Bajer Zsót, simlis, jellemtelen, sunyi tapló!:

Ügyes voltál az 50 pontoddal, de rövidebben is össze lehet foglalni: Abcúg Orbán! :-)

Tell bácsi

mrbloodbunny · http://mrbloodbunny.blog.hu/ 2012.03.14. 22:03:41

na haragudjon kedves posztoló, de kokárdát nem a fidesz vagy mszmp vagy jobbik vagy bárki miatt NEM tűzi fel (ha már ÖN oly virtuóz módon bánik a Caps Lock billentyűvel) hanem azért RAKJA fel, mert az 1848-49-es szabadságharcra, annak halottjaira és eszméjére emlékszik, előttük tiszteleg... szóval EZ a sületlen írás teljesen HiBáS. de nem BaJ, legAlábB cÍMLapOt éRt4négy!

Tell Vilmos 2012.03.14. 22:11:09

@TrueY:

Már bocs, de hülyeséget írsz!
Én gyerekkorom óta kiteszem a kokárdát és baromira nem érdekel, hogy ki milyen ünnepnek tartja március 15.-ét. Ez egy butaság, hogy jobboldali ünnep. Magyar ünnep és az egyik legmagasztosabb. A házamra is kiakasztom a nemzeti lobogót. Ennyivel tartozunk azoknak akik valamit tenni akartak értünk!
1ébként konzervatív szavazó vagyok, de nagyon rühellem Ovit. Hidd el, nincs egységes bal meg jobboldal. Nem lehet mindent fekete-fehérre le1xrűsíteni. Vannak normális emberek és vannak férgesek. Sajna a mi pechünk az, hogy mindkét oldalon majdnem csak azok vannak. Az egész politikai elit rothadt, és ebbe szép lassan belepusztulunk...

ork1234 2012.03.14. 22:15:15

én sose tettem ki kokárdát, most sem fogok, le vagytok szarva

nósumifan 2012.03.14. 22:16:50

@Neeel Armstrong: ne fossál, buzeráns pótnáci...
Te összetéveszthetetlen vagy...
Ezt nagyítsd ki, bm, hogy jól lássad:
BESZOPTAD, FASZJANKÓ!
:-))))

nósumifan 2012.03.14. 22:18:32

@NeeeI Armstrong: Nálad a pont, basszus!
Végre én is röhögni tudtam ennyi elszomorító f@szság között...
KÖSZI!!!
:-o

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.03.14. 22:28:18

@Tell Vilmos: "Már bocs, de hülyeséget írsz!"
Szokásom. Ezért blog-olok! :)

"Én gyerekkorom óta kiteszem a kokárdát és baromira nem érdekel, hogy ki milyen ünnepnek tartja március 15.-ét."
Én akkor is a koronás címert tettem a hátizsákomra, amikor még a rendőr leszedette. Kifejezettem örültem, hogy nem a Kossuth címer nyert. De amikor pártszimbólummá silányították, akkor leszoktam a kokárdáról.

"Ez egy butaság, hogy jobboldali ünnep."
Magamban megünneplem. De nem szeretném, ha fityiszesnek néznének. Rosszul esne.

"Magyar ünnep és az egyik legmagasztosabb."
Személy szerint okt. 23. nekem (lelkileg) fontosabb. A szüleim miatt.

"A házamra is kiakasztom a nemzeti lobogót. Ennyivel tartozunk azoknak akik valamit tenni akartak értünk!"
Nekik mind1, hogy kitesszük-e a zászlót, vagy nem.

"1ébként konzervatív szavazó vagyok,"
Én inkább jobboldali-liberálisnak mondanám magam. Sajnálom, hogy csak baloldali párt van a parlamentben.

"de nagyon rühellem Ovit."
Én hatalmasat csalódtam benne. De még '98-ban. A mostani ámokfutása már nem okozott meglepetést.

"Hidd el, nincs egységes bal meg jobboldal."
Elhiszem. Szerintem (valódi) jobboldali párt nincs is a parlamentben. De ezt most miért írod?

"Az egész politikai elit rothadt, és ebbe szép lassan belepusztulunk..."
Ezzel egyetértek. :(

zembertelen 2012.03.14. 22:33:44

1848-róül már semmi nem szól?
A percemberkék már mindent kisajátítanak?!

Tell Vilmos 2012.03.14. 22:35:54

@TrueY:

Héééééé pajtás, jókat írtál! Ez olyan kafa, hogy lövöm, és mától kezdve ezt én mondtam! :-)

A legjobban az tetszett, hogy minden parlamenti erőt lebaloztál! Szvsz is így van! A fityes egy totálisan bolsevik szerveződésű alakulat, egy tévedhetetlen pártvezérrel. Aki ráadásul nárcisztikus hajlamokkal bír!

Baromira hiányzik 1 ajrópai konzervatív párt nálunk. 1 amolyan CDU-CSU féle. Ha én választhatnék, akkor inkább CSU, de mind1 is, csak demokrata legyen és ne bólogató birkák gyülekezete.

A kokárdát gondold + még1x! :-)

vemalsar · http://freealternativegames.blogspot.com/ 2012.03.14. 22:40:30

Senki nem sajátított ki semmit, mi ez a duma? Kiteszem a kokárdát és én tudom az okát, aki megkérdezi annak el is mondom: mert én még tudom, mire kell emlékeznünk és megtisztelem elődeinket. Nem kell ezt túlmagyarázni.

nósumifan 2012.03.14. 22:43:27

@zembertelen:
@TrueY:
Én sem vagyok kokárdás, oviék óta.
De nem ez a lényeg.
Hanem ez a beszélgetés, kettőtök közt.
Valahogy így lenne értelme az egésznek, amit politizálásnak, politikai vitának hívnak.

Másként állnánk, másképp nézne ki ez az ország minden szempontból.

...és akkor újra sokan hordanák a kokárdát is.

Neeel Armstrong 2012.03.14. 22:43:32

@nósumifan:

Vicces gyerek vagy, bizonyára mástól is elviseled a tréfát.

Azt kívánom neked, hogy anyádat szopd le a Kozma utcai ravatalon, miközben cigányok basszák szájba a nővéredet és közben jót mulatnak.

Egyébként hamarosan a polisi pofátokra fagy a vigyor, amikor megint indul veletek a vonat. De ezúttal nem jöttök vissza.:)

Neeel Armstrong 2012.03.14. 22:49:15

@TrueY:

Te azért nem teszed föl a nemzeti színű kokárdát, mert tetves hazátlan biboldó vagy.

Mindenki kokárdát hord március 15-én, aki magyar. Te nyugodtan tűzz föl egy sárga csillagot vagy egy Dávid-csillagot, ez egy szabad ország.

Lehet ugatni, óbégatni, metélt hiénák, de itt kormányozni többet soha nem fogtok.:)

Ja, és a sivatagban virágcsokorral várnak a palesztinok, akiktől eloroztátok a hazájukat.

Értesíts, ha indul veled a vonat, kimennék integetni.:)

2012.03.14. 22:50:11

En nem akarok senkinek beszolni, de ma egy barati beszelgetes folyaman egy ismerosom megjegyezte. Aki marc 15-n kivul kokardat visel, az olyan, mintha onkent tenne magara a sarga csillagot.
Nem ertem, es soha nem ertettem, hogy miert kell a masik kepebe vagni, hogy kivel van. Itt a baj. Ha valaki azzal mutatja meg, hogy o magyar, hogy kokardat hord (nemzeti unnepunkon kivul) az hulye. Ennyi.
Nem, nem teszek ki kokardat. Es ma szivem szerint a nem iskolas koru emberektol megkerdeztem volna, hogy ok miert hordjak.... En nem fogom. Sem csillagot, sem cimert. Az en magyarsagom a veremben van, az en trikolorom nem lehet kirakni gallerra, kabatra. az bennem van.

Intizar 2012.03.14. 22:52:28

Én mindig kitettem ugyan a kokárdát (már az átkosban is), de akkor kezdtem ezt különleges kötelességemnek tekinteni, amikor szívem Orbánkámék megpróbálták a saját (akkor ellenzéki) mozgalmuk speciális jelvényévé tenni.
Megjegyzem, hasonlóképpen jártak el sok érdemes szóval is. Először a "nemzeti" lett egyenlővé az orbánistával. Aztán a "polgár", aztán a "magyar", aztán az "ember". Közben valahogy beszivárgott ugyanoda a "keresztény" és az "érték" szó is.
A magam részéről gyakorló római katolikus volnék, de mikor ezeket a szavakat egy olyan mentalitás föltámasztására próbálják kihasználni, amely már a harmincas években is szégyenletesen anakronisztikus és erkölcstelen volt, akkor tényleg nem tudom, hová forduljak.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.03.14. 22:59:49

@Mi a Mano:
Majd nézd meg azért a millásokat, Gyurcsányékat.

Nagy geci ez a Gyurcsány, de kokárdát még ők is hordanak.

ork1234 2012.03.14. 23:07:12

a sok észkombájnnak elmondom, hogy nincs bal és jobboldal, csak fent és lent.
ti lent vagytok, a kupolás kunyhóban trónoló nemesek meg fent

pirosfeherzoldezamagyarfold (törölt) 2012.03.14. 23:15:53

@ork1234: egyetertek, szavazni jaro magyarnal hulyebb allat nem jart meg a foldon

pirosfeherzoldezamagyarfold (törölt) 2012.03.14. 23:19:33

@NeeeI Armstrong: dogolj meg te hazaarulo naci, szalasival az elen eladtatok a hazat, olyanoknak, akik a magyart alsobbrendunek tartottak. ja, mi magyarok nem zsidozunk, mert baratsagos, befogado nep vagyunk, te hazatlan fereg.

Májkül 2012.03.14. 23:44:45

Gratulálok! Szép, március tizenötödikéhez méltó magvas gondolatok.

nósumifan 2012.03.14. 23:47:32

@Neeel Armstrong: Nyomjad F@SZFEJ, nyomjad!
Egész szép kis Internacionálét hoztál itt össze! Dúdolni azért szoktad, ugye?

A gyógyszert azért ne feledd, mielőtt agyvérzést kapsz. Bár ez agy nélkül kicsit nehéz lesz.

BESZOPTAD F@SZFEJ, ez van...

Mint a macis viccben (tudod, ahol a medve mindig leszopatja a lövést elcsesző vadászt): "Hallod-e te vadász! Te nem is vadászni jársz ide..."

Valld be nyugodtan, te is így vagy ezzel. Még élvezed is! Nem kicsit, nagyon!!!
:-)))

negondolkozz!majdénmegmondom! 2012.03.15. 00:00:13

Szépen beszélt, kedves U.
Bár minden lakos hasonlóan nevelné gyermekét. Nem pedig a magyarok meglopására és kiirtására törekednének, kendőzetlenül, pofátlanul és főleg büntetlenül.

Vincenzo90 2012.03.15. 00:01:52

Nezeti jelképet nem lehet "kisajátítani". Nettó ostobaság ilyet leírni.

Neeel Armstrong 2012.03.15. 00:13:57

Az összes tetves zsidónak, komcsinak, libsi hiénának: óbégassatok, metélt korcsok, génhibáns mutánsok, kilincs orrú félmajmok.

Itt többet nem lesz komcsi uralom, sem zsidó terror. Ez itt Magyarország, és az is marad.

Akinek ez nem teszik, váltsa meg a helyjegyét a marhavagonba.:)

Neeel Armstrong 2012.03.15. 00:25:23

@nósumifan:

Szar lehet neked, ha ennyi örömet ad az élet, gettóhernyó.

Látlak magam előtt, pattanásos zsidó, ahogy a meleg oldalakra húzogatod a 4 centis metélt pöcsödet, közben a tetvek hintáznak a göndör pajeszodon.

Gyűlölködő, bosszúszomjas kis buzi vagy, semmi egyéb. Úgy is kezellek, mint egy turhát az utcán. Az ilyet az ember átlépi.

Itt óbégathatsz névtelenül, a való életben egy frusztrált, sikertelen kis köcsög vagy, aki még azért is fizet, hogy leszophasson egy keresztény faszt.

Hulladék népség vagytok, utál és megvet benneteket a Föld minden lakója, hazátlan korcsok. Pár év még, és végleg ki lesztek törölve Európából.

Akkor a polísi kampós pofádra fagy majd a vigyor, büdös biboldó.:)

septem 2012.03.15. 00:36:12

ez kb. a depeses vs. rokker színvonal. igazi hülye aki, akit az foglalkoztat, hogy ki visel, vagy sem kokárdát.
magánügy.
ezen őrjöngeni, meg idióta önvallomásokat tenni itt, hogy azért nem mer a fidesz egyszer, és azóta nem lehetek magyar, brühühü... szóval, k. nagy balekség. jóccakát!

tovabb a jezsovi uton 2012.03.15. 00:57:38

töröljétek ki a kokárdával demjén rózsi seggét buzi szar jobberek, meg csoresz sándorét, éljen a hős rebisz!!!!

MarbleC 2012.03.15. 01:10:15

Drágáim!

Teljesen egyet értek a poszt íróval.
"nemzeti ünnepeinket" kb. 10 éve külföldön tőltöm, mert nem érdekel a politikai marakodás kis országunkban. Olyan országot szeretnék, ahol az emberek 2/3-a nem tudja ki a miniszterelnök, mert akkor mindenkinek rendes, nyugodt élete van.

Én is általános iskolásként viseltem utoljára büszkén a kokárdát. Sajnos rövid a "történelmi emlékezet". Kokárda a 2002-es választások játékszere lett, azon a választásoké, amikor egy vasárnapi ébeden család tagok ugrottak egymásnak, tizen éves barátok estek egymásnak olyan pártok védelmében akik akkor és azóta sem tettek semmit értünk, magyarokért.

Még egy dolgot nem szabadna a szabadságharcunkkal kapcsolatban elfelejtenünk. Az akkori szabadságharcot egy kiegyezés követte, olyan történelmi fordulat, ami soha nem látott gazdagságot és felemelkedést hozott országunknak. Minden amire büszkék vagyunk ma, akkor épült és lett országunk, fővárosunk jelképe. Talán most is egy hasonló kiegyezésre lenne szükségünk...

Ui: Tisztelt Orbán Viktor, a Magyar Köztársaság választott miniszterelnöke! Ön a középosztály felemelkedésére tett lépései kapcsán, kérem gondoljon át egy apró, de nem jelentéktelen dolgot.
Önnek és már elfeledett társainak is el nem vitatható érdemei vannak abban, hogy 1989-ben az osztályharc Magyarországon véget ért. Kérem, hogy ezentúl csak a magyar állampolgárok boldogulásán fáradozzon és semmilyen osztályokba ne soroljon bennünket.

Tisztelettel, egy volt márciusi ifjú

csiri bá 2012.03.15. 01:48:46

index.hu/belfold/2012/03/14/lengyel_tuntetok_marcius_15/

"A felhívás szerint abban a megtiszteltetésben lehet részük, hogy közvetlenül a huszárok mögött vonulhatnak."

És az összeszedegetett lócitromokat később saját kezűleg Orbán Viktor dedikálja számukra.... :)

csiri bá 2012.03.15. 01:51:27

@Neeel Armstrong:
"Az összes tetves zsidónak, komcsinak, libsi hiénának: óbégassatok, metélt korcsok, génhibáns mutánsok, kilincs orrú félmajmok."
Te melyik vagy? :D

csiri bá 2012.03.15. 01:52:33

@NeeeI Armstrong:
"Utálom a pajeszosokat, mert ott nem simogatott a rabbi! Ezért keresztelkedtem meg, mert a papok sokkal kedvesebbek voltak! "

A pap nem simogatott, csak megcsinált többször is, ugye? :D :D

vadiúj nick 2012.03.15. 01:53:27

ÜNNEPEL A FIDESZ:

"Az összes tetves zsidónak, komcsinak, libsi hiénának: óbégassatok, metélt korcsok, génhibáns mutánsok, kilincs orrú félmajmok.

Itt többet nem lesz komcsi uralom, sem zsidó terror. Ez itt Magyarország, és az is marad.

Akinek ez nem teszik, váltsa meg a helyjegyét a marhavagonba.:)

Szar lehet neked, ha ennyi örömet ad az élet, gettóhernyó.

Látlak magam előtt, pattanásos zsidó, ahogy a meleg oldalakra húzogatod a 4 centis metélt pöcsödet, közben a tetvek hintáznak a göndör pajeszodon.

Gyűlölködő, bosszúszomjas kis buzi vagy, semmi egyéb. Úgy is kezellek, mint egy turhát az utcán. Az ilyet az ember átlépi.

Itt óbégathatsz névtelenül, a való életben egy frusztrált, sikertelen kis köcsög vagy, aki még azért is fizet, hogy leszophasson egy keresztény faszt.

Hulladék népség vagytok, utál és megvet benneteket a Föld minden lakója, hazátlan korcsok. Pár év még, és végleg ki lesztek törölve Európából.

Akkor a polísi kampós pofádra fagy majd a vigyor, büdös biboldó.:) "

vadiúj nick 2012.03.15. 01:55:37

Magasra hág az ünnepi hangulat március 15. hajnalán!

Neeel Armstrong 2012.03.15. 02:06:35

@csiri bá:

Nem bírtad ki beugatás nélkül, tetves zsidó, találva érezted magad.:)

Már miattad is megérte, metélt korcs.

Itt nem lesz többet zsidó terror, ez itt Magyarország.

mardekar 2012.03.15. 02:28:46

Azért ha jobban belegondolunk, Petőfiék és a 48-as ifjak most mind Jobbikosok lennének, vagy még radikálisabbak. Mert minden korban vannak a férget akik inkább hemperegnek a szarban és vannak azok, akik meg akarják oldani a problémákat minden áron.

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2012.03.15. 06:33:44

@NeeeI Armstrong: Mert volt zsidó terror?!

Haynau kormányzó rendeletei?

1901, hágai magánjogi konferencián elfogadott jogi irányelvek... 1936-ban Genf utasította a magyarokat elnyomó kormányt, hogy a magyar is ember... és nem gyakorolhatnak egyáltalán sem gazdasági formában sem jogi formában elnyomást a magyarok fölött...

Ők 1939-ig húzták.. akkor rakták be a 3. generációs törvényt... de azt is csak úgy a gazdasági és esélyegyenlőségi törvénybe, mintha választhatók lettek volna a magyarok... hiszen a törvény csak azt mondta ki, hogy meg kell mérkőzniük... nem pedig azt, hogy meg kell szerezniük a szavazatok többségét a törvényhatósági helyre kerüléshez...

A közbeszerzési törvény is kicsit..elárulja, hogy itt nem volt ember a magyar... 60-40-20% való csökkentését a részesedésüknek... amikor csak 192 ezren voltak a visszacsatolt területekkel együtt is... ami még 2%-ot sem tett ki népességarányosan, de a 6%-ot előírták maguknak... holott a nemzetközi törvények alapján 0% járt volna... hiszen a kémkedést már akkor megvalósították, amikor elfogadták az állást...

Mi pedig csak úgy... átadtunk egy városrészt a felsőbbrendű fajnak... Pesten... és eltüntettük a Dunába onnan a lakás üzlet meg egyéb tulajdonosokat... őket meg oda deportálták az ingyen lakásokba...

De hogy a nyilasok teljesen akadályok nélkül tudják irtani a magyarokat... Bakiékat még ki is végeztették, hogy a csendőrség is az ő kezükbe kerüljön... de még ilyen teljesen átlátszó váddal .. hogy mi akik állítólag gyűlöltük őket... a csendőrség... mert csak ez volt Horty fennhatósága alatt.. munkaszolgálatra akarták vinni őket...

Vajon mikor állnak majd nemzetközi bíróság elé, történelem hamisításért, és az ellenünk elkövetett 150 éves holokausztért? Mert Ausba dokumentumok vannak arra, hogy már 1852-től deportálták a magyart folyamatosan...

Ezeket a tényeket, ki kell minél hamarabb vizsgáltatni független nemzetközi vizsgálóbizottsággal és felelősségre vonni a bűnösöket, elégtételt fizettetni velük... mert a bűn nem maradhat büntetlenül...

mozaic 2012.03.15. 07:02:22

Respect a postolónak. Egyetértek és magam is az ünnep ilyen kiüresedését érzem. És én sem fogok kokárdát tűzni mindaddig, amíg az ünnep ismét ünneppé nem válik. Ettől még itthon, de nem a tévé előtt ülve, vagy akár csak Pákozdra vagy a tavaszi hadjárat útvonalára kirándulva én emlékezni fogok arról, miről szól ez a nap.
Mindenkinek szép napot kívánok!

Tom Ferramenti 2012.03.15. 07:10:38

@NeeeI Armstrong: Te mekkora gyógyegér vagy! Kezdj el sportolni, néha fizess be egy kurvához, hidd el, jobban levezeti a feszültséget, mint ez a parádézás, amit itt művelsz!

Magyarvagyok_Nemturista 2012.03.15. 07:23:52

Fordítógép?!?

Nem olvasom el a kommenteket, már régóta nem blogolok, mert vagy vérnarancsos honpolgárok, vagy elnyomás alatt senyvedők, vagy vérnácik írogatnak.

Kommunikálni természetesen egyikkel sem lehet, mert mind meg van győzve arról, hogy neki, és csak neki van igaza. Szépen a maguk formájára alakítanak titeket az isteneitek, ami azért jó mert legalább nem kell gondolkozni, és jut idő szalámit venni, meg kenyeret és szart rágni.

Viszont ezzel a címmel felhúztál te szemét!!!

Azzal amit itt írogatsz, TE MAGAD ALACSONYÍTOD LE azt az ünnepet, amiről lepkehangú "de szeretném ha nem a politika" féle dolgokat akarsz mondani. Ugyanolyan vagy mint akikről itt vartyogsz, és két kézzel adod a kezükbe azt az egyetlen ünnepet ami még megmaradt nekünk, azoknak, akik nem vagyunk pártkatonái itt egyik szemétkupacnak sem.

Nem teszed ki a kokárdát? Ezzel mit gondolsz, kit büntetsz? Az Orbánt? A Gyurcsányt? A Vonát? Vagy soroljam fel az összes patkány-férget?

Nem őket bünteted te szerencsétlen, hanem azokat a hősöket bünteted, akik több mint másfél-száz éve a te értéktelen bőrödért haltak meg! Akiknek eszükbe sem jutott, hogy ezt lehetne másképp csinálni! Akik, legyenek gazdagok vagy szegények, együtt mentek a harcmezőre akkor is amikor már tudták, hogy nem győzhetnek! Mert ők képesek voltak hinni valamiben, nem úgy mint manapság egyesek, hanem szívvel és lélekkel!!!

Nem veszel kokárdát? Ne vegyél, a kurva anyád! Leszarom ha nem veszel, nem is érdemled meg, hogy viseld! De hogy másokat is erre buzdíts, arra nincsen jogod! Szégyelld magad!

Kalmár 2012.03.15. 07:28:12

@Magyarvagyok_Nemturista: Na végre egy mérsékelt hangú kritika! :)))))
Egyébként a következtetésekkel maximálisan egyetértek!

Pinka-Panka 2012.03.15. 07:47:43

Elég szánalmas dolognak tartom, hogy valaki azért ne vegye fel a kokárdát, mert azzal akár fideszesnek hiszik. Az ünnep mindig a emlékezés, ez a mostani meg nemzethez tartozást jelenti - nem másért, hanem magam hite és nemzeti hovatartozásomért veszem fel. És ezt a hülyeséget, hogy csak fideszesek, mélymagyarok veszik/vegyék fel - nos akkor ha a Demszkyéken ma a rakparton kokárda van, akkor ők is fideszesek??
Nagy a zűrzavar!

Behajtó70 2012.03.15. 07:55:58

Köszönöd, így nem?

Nos, Te pl nagyon nem érted, hogy miről is szól március 15. Mégis kritizálod azokat, akik tudni vélik.

De segítünk, azért vagyunk, hogy Te boldog legyél:

- Ez az Ünnep(!) egy forradalmi jelkép. Ez elnyomás ellen, a szabadság mellett.

- És nem csak 1848-ban volt itt elnyomás, hanem a kádári rendszer is az volt. Az 1956-os forradalom leverése, és az azt követő kommunista diktatúra.

- Amilyen kis pöcs vagy, téged bizonyára nem kergettek lovasrendőrök kardlappal márc 15-én, engem igen! Igen, a kommunista rendszerben!

- És itt a lényeg: ezek a kommunisták még ma is itt vannak, és röhögnek a pofánkba! Elloptak mindent már akkoriban, és most itt osztják az észt, kioktatnak, demokráciáról prédikálnak.

- Lehet nem hordani kokárdát. De akkor azok pártjára állsz, legalábbis nem teszel ellenük semmit. Még ennyit sem. Pedig ez nem sok.

És végül: Tisztában vagyok vele, hogy te(!) ezeket pontosan tudod, csak egyik elvtársad megkért, hogy minden fronton csökkenteni kellene a jobboldali népek felvonulási szándékát, demoralizálni mindenáron.

Így született szégyenteljes, buta és izzadtságszagú fércmunkád.

Magyarvagyok_Nemturista 2012.03.15. 08:08:05

@Behajtó70: Te is kussolj te buta féreg, ha csak felel annyit érnél mint azok akiknek a nevében beszélsz, már a föld alatt lennél! Ne kommunistázzál itt nekem március 15.-n, meg ne kardlapozzál, mert annál tovább címlapon marad ez a szar!

Ha senki nem szól hozzá előbb utóbb leveszik onnan, és nem kell majd zsidózni meg nácizni, én pedig elérem végre a célom, és nem olvassák el még többen ezt a szart!

Szóval aki nem akar egyetérteni ezzel a hülyeséggel, csak ne írjon ide egy szót sem! Így el lehet hallgattatni!

Hertelendi 2012.03.15. 08:18:52

@Pinka-Panka: Azért ha visszaolvasol, hogy milyen felemelő ünnepre számíthatunk, itt nem is a kokárdáról van már szó.

jog-ász 2012.03.15. 08:23:24

idén 10 éve hogy a fidesz elvette a kokárdát, kisajátitotta és politikai maszlagot gyártott belőle...erre az évfordulóra én pedig ugy döntöttem, hogy- az akkori nemzeti liberális márciusi ifjuság nevében, emlékére is- visszafoglaltam a kokárdát és ujra kitettem. tiz év elég volt a hülyeséből.

reálisan 2012.03.15. 08:23:27

Ravaszul megírt kis liberális poszt, vagy blog vagy mi az ördög ez. Ő nem szereti a FIDESZt, de az MSZP-seket se. Hát persze,mert librális a lelkem. A legkártékonyabb ember a földkerekén. Tudomásul kéne már venni, mégha itt az Index-en túltengenek a liberálisok, hogy ez az eszme: NEM KELL A MAGYAR EMBEREKNEK!
Ne gyertek azzal, hogy ti is magyarok vagytok. Szó sincs róla! Itt éltek épp most. Ennyi! Semmi közötök a magyar múlthoz, a jelenhez és a jövőhöz!
Tovább mennék. Szerintem sehová nem vagytok valók! Még a saját fajtátok közé sem. Hazug, képmutató, egoista, agresszív, mindenre képes szedett vedett csürhe vagytok! Igazi rákfenéi a világnak!

jog-ász 2012.03.15. 08:24:20

amugy talán jókai mór naplójában olvasható, hogy március 15-n azért volt egy kis pogrom pesten...

blacklord 2012.03.15. 08:28:17

Azon túl, hogy nekem is általában felemelő érzés volt a forradalom megünneplése gyerekkoromban és tényleg úgy érzem, hogy akkoriban nagyobb volt az egység (pl. a reformkorban úgy általában), azért vannak itt tényleg egyéb megfontolnivalók is.
Ad 1) Széchenyi és Kossuth ki nem állhatták egymást, és ennek nem voltak restek minél gyakrabban hangot is adni
Ad 2) Sok történész eleve az első VH kirobbanását, de a vereséget pláne jó részben 48-49 következményeként magyarázza. Na most ezen az áron nem biztos, hogy nem érte meg egy sokkal nagyobb állam része maradni. Pl. az országunk érdekérvényesítő képessége a német, angol, francia államéval lenne azonos súlycsoportban. Ergó fennáll a veszélye annak, hogy 48-49 megünneplésével egy olyan eseménysorozatot ünneplünk, ami nagyon komoly károkat okozott az országnak.
Ad 3) az istenített Petőfi jópár alkalommal kóstolgatja Mészáros Lázár tábornokot, az önálló magyar hadsereget megteremtő minisztert és amúgy kivételes képességű harctéri katonai parancsnokot, stb.
Szép dolog az élet, tele van NEM fekete-fehér emberekkel, ügyekkel, eseményekkel...

2012.03.15. 08:33:21

Értem a keserűséget, de azt gondolom ez nem a politikusok ünnepe. Ők próbálnak persze tőkét kovácsolni ebből is de ez nem róluk szól... szarok rájuk és a nyálas beszédekre. Mint ahogy szarok az itt hőzöngő rajongóikra is.

Kalmár 2012.03.15. 08:34:14

@jog-ász: Tényleg örörm, hogy 10 évi hülyeség után rájöttél erre.

nu pagagyí 2012.03.15. 08:37:25

Most nem beszélni kell '48-ról, hanem újra megcsinálni! A kormányt el kell kergetni!

2012.03.15. 08:45:10

Anélkül hogy támogatnám ennek a szép Ünnepnek a tönkretételét: Meg kell érteni a dolgok filozófiáját. Összerántani sok magyar embert, aki számára jelent még valamit Magyarország, és Magyarnak lenni, aki épp nem dolgozik, nem henyél, nem a számítógép mögött tesped, aki nem fordítja a fehér-rabszolgavilágban ritka vendégnek számító hosszú hétvégét arra, hogy rokont látogasson vidéken, vagy épp ügyesbajos dolgait intézze. És veszi a fáradtságot arra hogy kimenjen.

Sajnos eme jeles alkalom, abból a szempontból is jeles, hogy egyébként reménytelen lenne 100-nál több főt összetoborozni, ami szégyenletes, meg valahol érthető is. Persze hogy a politikai pártok megpróbálják a tömeget saját sikerként értékelni, ill. saját malmukra hajtani a vizet.

A posztolónak pedig üzenem, nincs sehol szabályokba öntve, hogy ezt a napot tilos hatalom megdöntése ellen felhasználni. Hamár hétköznap nem megy.
Bár a táblalóbáláson nem fog sosem átbillenni, ez az européer beszari társadalom, de legalább annyit biztosan leszűrhetünk, hogy sokan elégedetlednek, és ha semmi másban nem is, de ebben az egyben egyetértünk.

Amiért én nem megyek el: szörnyűnek találom, hogy a tömeg megosztott, és a relative nagy tömeg magát gyengíti. Majdha egyetértünk abban, hogy lámpavasra kell akasztani kivétel nélkül az összes rohadékot akik ide züllesztették az országot, ott leszek.

nu pagagyí 2012.03.15. 08:53:31

@reálisan: Neked nem kell szabadság, ketrechez szoktál, ahol nem kell kapirgálni, löknek mindig kendermagot. Persze a konyhában már fenik a kést, de a jövővel nem foglalkozol. Még mindig apádat, a nagyfaszú kakast csodálod és azt hiszed csak Te maradtál egyetlen utódja, a vérvonal.

Komolyra fordítva, 1848 a liberálisok nagy napja. Nem egy konzervatív, körösztyén ünnep. A szabadelvű gondolkodás egyik magyarországi csúcspontja, amely a milleniumi időkig kitartott, rengeteg értéket létrehozva. A francia forradalom szabadságeszményei ekkor gyökeresedtek meg nálunk, igaz itt elmaradt az a pont, hogy a nép elküldi a sunyiba a történelmi uralkodóosztályt. Ennek oka, hogy megszállt ország voltunk, az uralkodóosztály nemzeti része részt vett a megszállók és saját árulói elleni küzdelemben.

Szandeeekahh · http://twod.blog.hu/ 2012.03.15. 08:55:18

igazából a reformkor, majd 1848/49 is tele volt párpreferenciai ellentétekkel, irányzatok összecsapásával, szóval ez nem újdonság.
Az meg, hogy azért nem teszed ki a kokárdát, mert nem vagy Fideszes... Nemtudom, én pont ugyanezen okból, dafke a lehető legnagyobb kokárdát teszem ki :)

val 2012.03.15. 09:02:57

"Nem teszek ki már kokárdát sem évek óta, miközben MAGYAR vagyok. Nem, mert nem Fidesz párti vagyok, ugyanis ezt ők néhány éve kisajátították."

Egy paranoiás h***e vagy, aki ráadásul gyűlölködő is. És mindenbe belekeveri a politikát.

no successful 2012.03.15. 09:03:16

Fasza. Március 15öt, egy jó kiadós kis zsidózással ünneplitek. Röhejes.

A posztírónak meg üzenem, lehet hogy nem érdeklik a napi politikai aktualitások, de március 15-nek is meg vannak a tanulságai, amelyek adaptálhatók a mai állapotokra is.
Ezért érzi mindkét politikai oldal, hogy aktualizálni kell. és mi ezzel a gond ?

nósumifan 2012.03.15. 09:05:37

@Neeel Armstrong: olyan édes vagy, cukipofa! :-)

ob.szerver 2012.03.15. 09:05:55

Tulajdonképpen mit is ünneplünk ma?

Azt, hogy az 1848 mácius 15-i randalírozók megakadályozták, hogy ma egy 40e dolláros GDP-vel rendelkező, demokratikus elkötelezettségű, européer, munkaszerető, pedáns, a mienknél nagyságrendekkel magasabb morális nívóval rendelkező országban éljünk. Ahol a nácik marginális szereplők, a köztársasági elnök nem egy silány bohóc, amelyik nem Európa szégyene, és amely minden lehetőséget biztosít a polgárainak, hogy normálisan, nyugodtan, elégedetten, egzisztenciális és fizikai biztonságban éljék a mindennapjaikat.

Ha erre vágytatok, akkor ünnepeljetek csak.

msnick 2012.03.15. 09:06:17

usual man, úgy ünnepelsz, ahogy akarsz, meg van engedve.

Tita nick 2012.03.15. 09:09:28

Atyagatya! Összemosni a mai politikát és '48 ünnepét. Nem hordasz kokárdát már évek óta, pedig.... nagyongyagyi.

sedi 2012.03.15. 09:11:05

"Nem teszek ki már kokárdát sem évek óta, miközben MAGYAR vagyok."
FYKI Magyar nem attól leszel, hogy csupa nagybetűvel leírod magadról.

"Az érdekel, hogy a fiam valahogy megértse, mit is jelentett anno ez a magyar népnek."
És azt, hogy mit jelentett ez anno csak te tudhatod?

"Nem érdekel ki hogyan tette tönkre az országot az elmúlt 2 vagy 8 vagy akárhány évre."
Ezt hallottuk a komcsiktól 90-ben és ugyanezt hallhatjuk a bűnözőktől is: "borítsunk fátylat a múltra"

"Ezt az érzést szeretném a gyermekeimnek átadni, és nem mást. Az már csak hab a tortán, hogy gyermekként mindezt egy kommunista országban éreztem át."
Ok, nincs is több kérdésem.

stim 2012.03.15. 09:11:25

Olvasva a kommenteket azt kell, hogy mondjam a fegyelmezettség, az önuralom és a másiknak a tisztelet megadása azok nagyon fontos emberi erények.

Persze csak az tud másokat tisztelni aki magát is tiszteli.

Minden fájó fejű honfitársamnak kellemes ünnepet kívánok!

lima31 2012.03.15. 09:11:31

"halottak vezetnek itt riadt kis élőket"

Erről is ennyit....kb

nósumifan 2012.03.15. 09:14:12

@Neeel Armstrong:
Megvan! Rájöttem, vazze!
Te egy régi vasutas család s(z)arja vagy, Ignác!
Ezért nem tudsz elszakadni a vonatoktól! Kérj meg valakit, fizessen be egy Intercityre, ha ettől élvezel...

"Hogyha elindul a vonat, a szívem majdnem megszakad..."

Jut eszembe: ez a Rózsi-gyerek, ez nem egy pajeszos biboldó? Ti meg kitüntettétek?
Huvazze... Fejek fognak hullani...

Meg a könnyeim a röhögéstől - rajtad, te vadbarom!

Na loholjál tüntetni, mert nélkületek már olyan üresek lennének ezek az ünnepek!
Ugass, csaholj, mint a veszett kutyák...
De csak falkában!!! Ahogy szoktátok...

papaci 2012.03.15. 09:16:35

Na, az ilyen gyűlölködések miatt hagytam ott Magyarországot egy éve, 45 évesen, három gyerekkel, újrakezdve mindent Londonban.

burakefendi 2012.03.15. 09:16:59

1848-ban még voltak igazi államférfiak magyarországon. talán, mert a politikacsinálás társadalmi státuszhoz kötődött, és nem hataloméhes politikai vállalkozók által volt kisajátítva. így nagyobb eséllyel jutott valaki az alsó vagy felsőházba, aki a hazája ügyét igazán a szívén viselte... a forradalom, nyilván nem megvoltak a maga belső feszültségei, de egy egységes magyar identitás és értékrend szimbóluma. ma viszont pont az ellenkezője a helyzet: az ünnep a megosztottság, a magyar nemzet identitás és értékválságának a szimbóluma. nem az a kérdés, jó-e magyarnak lenni, hanem hogy jó-e kormánypártinak vagy ellenzékinek lenni március 15-én. na meg a zsidók... egészséges identitású nemzetben ez nem így lenne

Fragola 2012.03.15. 09:21:09

Mindenki jobban járt volna, ha marad a monarchia.

2002 2012.03.15. 09:22:19

Haha, Neel Armstrong eddig csak a hírcsárdán röhögtetett hozzászólókat, de ez itt mindent visz :D

Vahakomb 2012.03.15. 09:30:32

Március 15-én emlékezzünk azokról, akik akkor a szabadságért küzdöttek! És kérek mindenkit, még ha elvetemült gyurcsányista is, viselje a kokárdát! Legalább M.o-n! A szlovák, szerb és román elnyomás alatt élő magyarok hadd lássák, hogy van még magyar föld, ahol félelem nélkül lehet magyar kokárdát viselni!

A kokárda nem FIDESZ szimbóluma. A magyar zászló sem az. Miért fogják kezükbe mégis utálkozva a gyurcsanyisták ezeket a dolgokat? S miért néznek gyilkos szemmel a szomszédjukra, ha az kokárdát visel?

Hogyhogy más nemzet büszke tud lenni magára!? Csak pont a magyarság köpködi le magát állandóan, s nyalizik mindenki másnak!?

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.03.15. 09:35:49

@Vahakomb:
Ennek az az oka, hogy a Gyurcsanyisták Orbán fóbiások.
Csoda hogy még beszélnek egyáltalán magyarul, hisz Orbán is ezen a nyelven szólal meg legtöbbször.
Mondhatni kisajátította.
Még buzdította is a magyar nyelv használatára a határontúli honfitársainkat is.

BDBY 2012.03.15. 09:46:04

Nem kötekedni, csak a posztoló emlékeit(finom csúsztatásait) pontosítani: "Én, ha lehet, ezt közvetíteném a gyermekemnek, szívesen elvinném olyan helyekre, ahol erre emlékezni lehet, mesélni lehet azokról, amiket mi erről tanultunk... - Ezt az érzést szeretném a gyermekeimnek átadni, és nem mást. Az már csak hab a tortán, hogy gyermekként mindezt egy kommunista országban éreztem át. Pff...." Magam is átéltem, csakhogy mást, egy kicsit másként, ugyanis az átkosban nem volt ünnep a március 15, legfeljebb egy rövid megemlékezés az osztályteremben vagy az iskolaudvaron. Ellenben 6 nappal később, 1989-ig a vérvörös Tanácsköztársaság kikiáltásának évfordulója (1919) állami ünnep volt ... ünneplőbe öltözéssel (úttörő/kisdobos egyenruha) és rá két hétre április 4.-én hasonló nagy népi összeröffenés. Amikor is megpróbálták összemosni a "forradalmi ifjúság jegyében" március 15.-ét, (jelentőségét csökkentve)március 21.-ét és április 4.-ét (jelentőségét, külsőségekben is az égbe emelve). Hogy ezek után a posztoló, milyen emlékeket szeretne átadni gyermekének azt az olvasókra bízom. Mert forradalom volt 1948 március 21 és bizonyos szempontból forradalom volt 1919 is, csak egy másik fajta. Ejnye, ejnye...

stim 2012.03.15. 09:47:26

Minden ünnepünk egy olyan hagyomány aminek az életben tartása az összetartozásunkat erősíti.

Minden ünnepünket, a nemzetieket és a keresztényeket megpróbálják azok bamocskolni akik a keresztény vallással szemben intoleránsak, akik a magyar nemzettel és hagyományaival szemben ellenségesek tehát rasszisták.

Minden évben minden ünnepünk egy jó alkalom arra, hogy megmutassuk, hogy nem sikerült még kiölni, kipusztítani belőlünk az öntudatunkat és a hagyományainkat értékként éljük meg. Hogy büszkék vagyunk arra a jóra amit az őseink, a véreink, az elődeink cselekedtek. Mindenki igyekezzen a jóra emlékezni mert abból lehet erőt meríteni.

Mindig lesznek olyanok akik el akarják venni a hazánkat, azt ami a miénk és ezért először a gyengéket választják le, hogy utána az erősek megfogyatkozva már ne tudják megvédeni ami a miénk.

Március 15-e, október 23-a arról szól, hogy EGYSÉGBEN AZ ERŐ és ehhez az erőhöz minél többen csatlakoznak annál nagyobb az érdekérvényesítő akarat és annál biztosabb, hogy "a magyar név megint szép lesz".

Közös nevezőt kell keresni nem ellenségeskedni. Akkor lesz jó ez a haza az ország ahol jó élni mert
mi az ami most is kell egymásnak feszülés helyett?

"Legyen béke, szabadság és egyetértés"

ob.szerver 2012.03.15. 09:55:48

@Vahakomb:

"És kérek mindenkit, még ha elvetemült gyurcsányista is...."

Sorold már fel lécci az elvetemült gyurcsányisták ismérveit.

téridő 2012.03.15. 09:55:57

@blacklord:
Szuper! Örülök, hogy más is lát, nemcsak néz! Lehet azt mondani, Kossuth (és még sokan mások is) a lehető legnagyobb károkat okozták a Kárpát medencében élőknek. Igen, ezt kell most ünnepelni?
Mazohista nép ez? Szűk látókörű és kártékony, az biztos.

téridő 2012.03.15. 09:58:54

@Fragola:
Pontosan, tökéletesen 1et értek!
Gondolkozzunk egyre többen így, ezt kívánja most (is), aki igazán ember
(s nem szűkagyú gagyi magyar).

nu pagagyí 2012.03.15. 10:04:48

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: A Te nickneveddel komolyan lehet fóbiákról értekezni, lekicsinylő értelemben persze.

Gyurcsánynak nem fóbiája van, tényszerűen űldözik. Most speciel a frakcióalapítási jogától óhajtják megfosztani az általa vezetett pártot. Fóbiája, tehát másnak lehet.

Az általad is beszopott és terjesztett hazugság-özönről, amit a nyakába varrtak, már beszélni sem érdemes. Egyszer úgy is kiderül az igazság, amikor a hazugság körbeér és megsemmísíti sajátmagát.

téridő 2012.03.15. 10:05:17

@ob.szerver: Örülök a tisztánlátásodnak!!
Bár mindenkit az esze vezérelne, gondolkodna, s nem hőbörgő indulatemberke lenne. (mint pl. 1848-49 valójában károkat okozó hangadói.) Tanulság: a jelen hangadóit is mindig fenntartásokkal kell fogadni. (orbanisztánban, gyurcsanyisztánban, stb. is)

nósumifan 2012.03.15. 10:07:34

@BDBY: "Hogy ezek után a posztoló, milyen emlékeket szeretne átadni gyermekének azt az olvasókra bízom."

Szerintem pontosan leírta.
Amúgy pedig lehet csöndben, meghitten, csak a lényegre összpontosítva is ünnepelni. Sőt, csak úgy lehet igazán.
Külsőségek, csinnadratta, pártoskodó politikai beszédek nélkül!
Gyűlölködés, a jelképek kisajátítása nélkül.

És sajnos ebben nincs (ebben SINCS) változás...

Az átkosban elhallgatták március 15-e lényegét és előtérbe tolták az uralkodó ideológia számára ehetőbb és etethetőbb ünnepeket.

Ma ugyanez folyik: olyan aktuálpolitikai törekvések "melegágyának" minősítik 48-49 céljait, amelyeknek semmi köze nincs és nem is lehet a dicső múlthoz.

Sokan büszkék itt arra, hogy ők már "annakidején tudták a tutit", és bátran ünnepelték március 15-ét saját ünnepükként...

Akkor ma, amikor állítólag demokrácia van, miért nem lehet?

Miért kell őket kioktatni? Miről kellene őket kioktatni?

Ezért én a posztíróra bíznám, Ő "milyen emlékeket szeretne átadni gyermekének".

És épp ezért én az olvasókra, kommentelőkre bíznám, hogy ŐK "milyen emlékeket szeretnének átadni gyermekeiknek"...

Majd ha tiszteletben tartjuk egymás véleményét, gondolatait, nem szólunk bele, nem osztjuk az észt és nem tesszük kötelezővé a saját véleményünket, akkor jutunk majd el oda, hogy 48-at méltóképp tudjuk ünnepelni.

nu pagagyí 2012.03.15. 10:12:32

@blacklord: Akkor született meg a magyar nemzet. Ha nem lett volna '48, akkor most egy furcsa tájnyelvet beszélő német, vagy szláv népcsoport lennénk.

téridő 2012.03.15. 10:15:23

@reálisan: Nem kell a magyar embernek.
Liberális gondolkodású forradalmi ifjak.
Nem kell a magyar embernek. Nem hát. Igaz, a magyar az emberiség rákfenéje, de végül is elhanyagolható a 9-10 milliójával. Peking főutcája talán?
Ez egy gyéren lakott terület, mit volt 986-ban, mondták Árpádék. Lehet, hogy 18-20millió kínai egyszer azt mondja, ez egy gyéren lakott terület, holnaptól átvesszük. Ennyit a magyarkodásról.

téridő 2012.03.15. 10:16:45

@nu pagagyí: Lehet, de 10 évvel hosszabb volna a születéskor várható élettartam, csak egyet említve a sok közül.

téridő 2012.03.15. 10:20:11

@stim: EGYSÉGBEN AZ ERŐ. AZ erő veszélyes fogalom. Tudni fontos, minden erőnél VAN NAGYOBB erő! Tehát csak legyünk szerények
és toleránsak. Az pl. igen nagy erő.

BDBY 2012.03.15. 10:22:21

@nósumifan: Lényegi mondanivalóddal egyet értek, csak akkor azt magyarázd meg,hogy:
- "Én, ha lehet, ezt közvetíteném a gyermekemnek, szívesen elvinném olyan helyekre, ahol erre emlékezni lehet, mesélni lehet azokról, amiket mi erről tanultunk... - Ezt az érzést szeretném a gyermekeimnek átadni, és nem mást."- hogy miért nem ezt teszi? Miért nem viszi el csemetéjét emlékezni olyan helyre, ahol lehet? Különben hidd el nem érdekelne, hogy mire emlékszik, hogyan, miben, kokárdával, anélkül teljesen mindegy. De nem a posztoló itt emlékezik a régi szép időkre olyan stílusban, amire tudja pontosan, hogy ugrik a nép egy része. Ezt Te, minek nevezed? Heccelésben egyetérthetünk? Vagy netán szabad szólás jog? De miért?

velorex-vezető 2012.03.15. 10:30:06

@TrueY: Javaslom, hogy szokjál le a cipőviselésről is, alsónadrág helyett is találj ki valami mást, mert még a végén fideszesnek néznek!

blacklord 2012.03.15. 10:33:29

@nu pagagyí: ez baromság, már ne haragudj meg érte. Az már Szent István király óta van, és a Monarchia alatt is a saját nyelvünket használtuk, sőt, történelmünk szégyenfoltjaiként voltak sajnos erőszakos magyarítási kísérletek nemzetiségeink rovására is (az persze megint egy másik kérdés, hogy ezek az akkori európai kontextusban felettébb enyhék és erélytelenek voltak).
Azt találom viccesnek, hogy sok szempontból az EU visszavisz oda, ahol a Monarchia idején voltunk - egy nagyobb közösségbe, amiben együtt erősebbek vagyunk. A lényegi különbség a demokrácia és elméletben a felhatalmazás, amit a kormánynak adtunk, hogy belépjen.
Amikor megünnepeljük március 15-öt, akkor az egy kicsit skizofrén tudatállapot. Persze lehet azt ünnepelni, hogy akkor sok ember úgy istenigazából jót akart a hazanák, de ugyanakkor arra is millió egy bizonyíték van, hogy mennyi belviszály volt akkoriban is.

ob.szerver 2012.03.15. 10:35:39

@nu pagagyí:

"Ha nem lett volna '48, akkor most egy furcsa tájnyelvet beszélő német, vagy szláv népcsoport lennénk."

Na és? Gond, hogy a skótok angolul beszélnek? Ha lett vola egy Kossuthhoz mérhető bajkeverőjük, akkor ma még mindig rendi társadalomban élnének, nyersen ennék a birkabelsőséget és a fő gazdasági tevékenység a quilt szövés lenne.

nósumifan 2012.03.15. 10:52:15

@BDBY: "Miért nem viszi el csemetéjét emlékezni olyan helyre, ahol lehet?"

Szerintem elviszi. De ez is legyen már az ő dolga, basszus.
És ha az heccelés, ha valaki elmondja a véleményét, érzéseit, emlékeit, ahogy ő gondolja, érzi és tudja, akkor az nem az ő hibája.

Azoké, akik ezt heccelésnek érzik.
Mert valaki másképp gondolja, mint ők.

Lám, így sérül a szólásszabadság...
És március szelleme...

Vahakomb 2012.03.15. 10:57:42

@ob.szerver: "...Sorold már fel lécci az elvetemült gyurcsányisták ismérveit. "

Nos, nézzük csak! Hm-hm...
1. Röhög azon, ha a rendőr szétveri egy fideszes képviselő fejét.
2. Mindig boldog, ha valaki megint bebizonyítja, hogy a magyar nép genetikailag alattvaló.
3. Bármilyen rossz dolog elkövetőjeként vagy okozójaként Orbánt hibáztatja.
4. Boldog, ha M.o.-t (s ezáltal őt is) büntetik, megalázzák, amennyiben nem Gyurcsány az ország vezetője.
5. Gyurcsányt mindig igazmondó juhásznak és a munkásosztály és a nyugdíjasok barátjaként látja.
6. Egy józan ítélőképességű ember semmiről sem tudja meggyőzni. Ha odaáll az ember egy gyurcsányista elé, és felmutat az égre, és azt mondja neki, hogy lásd be, az ég kék, akkor a gyurcsányista vad dühvel föllöki az illető embert, leköpdösi, megrugdossa, amennyiben előtte Gyurcsány azt mesélte neki, hogy az ég sárga és pöttyös.
7. Utálja a kisebbséget. Pl. nagy hangon a romákat félti, viszont barátai közt Orbánt lecigányozza. Nagy hangon antiszemitázik, aztán meg a FIDESZ-t lezsidózza.

nósumifan 2012.03.15. 11:06:23

@Vahakomb: hú, barátom!
Te azért nagyon hülye vagy...

Ezeket láttad és hallottad?
Vagy csak úgy mesélték a barátaid?

Netán köz-TV? HírTV? EchoTV? Lánchíd Rádió? Magyar Nemzet? Magyar Hírlap?

Soroljam még a szemetet?

Vahakomb 2012.03.15. 11:18:20

@nósumifan: "Te azért nagyon hülye vagy...
Ezeket láttad és hallottad?..."

Nos, azzal, hogy így egyből hülyének tituláltál, máris a gyurcsányisták közé sorolhatlak.

Hol láttam? Hol hallottam? Az utcán és a munkahelyemen. Boccs dühös nósumifan, te nem M.o.-n élsz?

Neeel Armstrong 2012.03.15. 11:31:25

A képlet egyszerű, aki ma, március 15-én, közterületen nem hord kokárdát, az hazátlan ellendrukker, libsi zsidó, kommunista vagy simán csak ostoba tapló.

Több eset nincs. Felesleges tovább ragozni, ez a lényeg.

Aki magyar, aki szereti a hazáját, aki tisztességes nevelést kapott, akinek a családja nem 120 évvel ezelőtt - vagy azóta - vándorolt be Magyarországra, ma nemzeti színű kokárdát visel.

Részemről a "vitának" itt vége.

(Zsidók, libsik, komcsik, gyurcsányista elmebetegek, lehet emigrálni, ha nem tetszik, de itt kormányozni soha többet nem fogtok.)

nósumifan 2012.03.15. 11:34:17

@Neeel Armstrong:
Világ idiótái, egyesüljetek!!!

nósumifan 2012.03.15. 11:38:01

@Vahakomb: "Nos, azzal, hogy így egyből hülyének tituláltál, máris a gyurcsányisták közé sorolhatlak."

Nem egyből tituláltalak hülyének, hanem az alapján, amit írtál.

És ezt most meg is erősítetted azzal, hogy "máris a gyurcsányisták közé" soroltál...

Neeel Armstrong 2012.03.15. 11:39:16

@nósumifan:

Az első mondatomban említettek közül máris önként jelentkezett az egyik legostobább.:)

Szegény, frusztrált, bosszúszomjas, elmebeteg zsidó, szánakozom rajtad.

De a vitának részemről vége, aki ma közterületen nem hord kokárdát, az lásd, mint fent.

Vahakomb 2012.03.15. 11:53:02

@nósumifan: "... És ezt most meg is erősítetted azzal, hogy "máris a gyurcsányisták közé" soroltál... "

Te máris tökéletesen kielégítetted a gyurcsányisták ismérveinek 6. pontját. :)))

nósumifan 2012.03.15. 11:54:32

@Neeel Armstrong:

Szaladj, Náci!
"Hív a vasút, vár a MÁV!"

...és a szép nagy kokárdádat otthon ne hagyd!!!

nósumifan 2012.03.15. 12:01:51

@Vahakomb: 6. pont...

Ezek szerint te lennél a "józan ítélőképességű ember", ugye jól értem?

Azért a hét pontodat mutasd meg orvosnak is...
Hátha tud segíteni.
Bár ezek egyenként is elég súlyosak.
Hát még így egyben!

BDBY 2012.03.15. 12:18:13

@nósumifan: abszolúte félre értesz, vagy direkte nem érted? Nem baj,hogy elmondja a véleményét, mondja el. Azonban kicsit fura a poszt tárgya, fura az ideje/időpontja és fura a végkifejlete. Csak hogy értsd ez olyan, mintha én január 21.-én elkezdenék nyilvánosan posztolni arról, hogy ez a megemlékezés már nem az megemlékezés ez nem azt a célt szolgálja és ... nyilván nem teszem, vajon miért?
Pedig, ha megtenném amit nem teszek meg, vajon mit kapnék, mi lenne a legenyhébb jelző amivel illetnének? Szóval más emberek vélt vagy valós adott téma iránti érzékenységét nem "játszom" ki, főleg nem az adott napon és főleg nem úgy, hogy tudva tudom, erre gerjednek jó páran. És még egy, ha én ünnepelni akarok csemetémmel, akkor ünnepelek nem posztolok nagy hangon. Tudod, minden nőt meg lehet kapni a legjobbat is, csak mindegy hogy ki, nem mindegy, hogy mikor és nem mindegy hogy hol :)

Vahakomb 2012.03.15. 12:24:17

@nósumifan: Nos, nósimufan, kapj be egy kevéske nyugtatót, vagy ebédelj meg, s higgadj le! Kár egy napot parttalan gyalázkodással elrontani!

nu pagagyí 2012.03.15. 12:25:26

@blacklord: Szent István magyarul beszélt? Biztos vagy ebben, van egy magyar mondat tőle? A nemességnek nem volt nemzete, csak uradalmai. Nagy részük német, holland, olasz, szláv volt. A földjén mindegy milyen nyelven karattyolt a paraszt, csak termelje ki a ráfordítást.

nu pagagyí 2012.03.15. 12:32:04

@ob.szerver: Hát, ássuk a sírunkat szorgalmasan. Az avarok kb. 300 évig bírták ezen a földön, mi egy picit tovább. Lehet, hogy ezer év múlva már össze fognak keverni minket a régészek, velük. Nem fogják tudni beazonosítani a frissen kiásott, malomkerék nagyságú kokárda eredetét.

Neeel Armstrong 2012.03.15. 12:37:53

@nu pagagyí:

Aki az oroszok által 50 évig megszállt országban, a 200 ezres orosz sereg által eltiport magyar szabadságharc nemzeti ünnepén orosz nevet választ magának, arról ez mindent el is mond, a vita veled felesleges, hazátlan senki.

nósumifan 2012.03.15. 12:54:17

@Vahakomb: békülnél egy gyurcsányistával?
Nem lesz ebből baj?
;-)

Amúgy egyetértek:
"Kár egy napot parttalan gyalázkodással elrontani!"

Inkább sörözzünk egyet!

sorradio.blogspot.com/

Neeel Armstrong 2012.03.15. 13:34:37

Ákos - A bosszú népe

A bosszú népe
Úgy tenne jégre,
Hogy ne is vedd észre,
Hogy elpusztít

A lélek üressége,
A mérce kettőssége,
Egy bosszúálló isten
Torzult tükörképe
E szorgos nép, ha perbe fog,
Téged elevenen tűzre dob,
A harag réme, a béke vége,
Tombol a bosszú népe.
...
A bosszú népe
Úgy tenne jégre,
Hogy ne is vedd észre,
Hogy elpusztít

Ne szabadkozz: Te szabad vagy,
A hatalmad magadnak akartad,
Hát szabad-e hagynod, hogy fúrja-tépje
Hazádat folyton a bosszú népe?
Félnek tőled, rettegnek,
És inkább elevenen esznek meg,
Csak nehogy el tudd mondani végre,
Hogyan gyűlöl a bosszú népe.

A bosszú népe
Úgy tenne jégre,
Hogy ne is vedd észre,
Hogy elpusztít

A gyűlölet rabja
Majd kiforgatja
Minden szavamat és átkoz
Mert aki brancsoknak tagja,
Az ukázba kapja,
Hogy üssön, ha nem tartozol a párthoz.

A bosszú népe
Úgy tenne jégre,
Hogy ne is vedd észre,
Hogy elpusztít

Dúdold ezt a dalt,
És aki gyűlöl majd érte,
Az lesz a bosszú népe!

Hajrá, magyarok, előre egy szebb jövőért, amelyben már nem lehet esélye a bosszú népének, hogy elpusztítson.

Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!

nósumifan 2012.03.15. 13:59:23

@Neeel Armstrong: Kossuth-díjas hozzászólás...
A bosszú népétől...
...és hű talpnyaló alattvalóitól.
De lám, meglett a jutalom.
Most már Ákosnak is "jut alom"...
:-)

nósumifan 2012.03.15. 14:02:54

@Neeel Armstrong: F@SZJANKÓ...

Rólad szól ez is:

"A gyűlölet rabja
Majd kiforgatja
Minden szavamat és átkoz
Mert aki brancsoknak tagja,
Az ukázba kapja,
Hogy üssön, ha nem tartozol a párthoz."

Márpedig egyre többen nem tartoznak a te pártodhoz...
Sőt, azt is letagadják, hogy rá szavaztak.

Ütnél, mi?
:-)

Neeel Armstrong 2012.03.15. 14:11:45

Március 15-én is bűntudattól retteg a bosszú népe.

Csikorgatja a fogát a gettóban, tetűhintáját csavargatja, bosszúról, keresztények vérének ontásáról ábrándozik.

Eljön az idő, amikor a világ népei megszabadulnak ettől a pestistől.:)

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.03.15. 22:43:58

@Tell Vilmos: "A legjobban az tetszett, hogy minden parlamenti erőt lebaloztál!"
Nem balosoztam le. Ezek mind baloldali pártok. Talán még a maszop a legjobboldalibb. Ami azért kicsit vicces! LMP-ról még nem derült ki, hogy mit is akarnak.

"fityes egy totálisan bolsevik szerveződésű alakulat,"
Igen, jól megtanulta a bölcs vezér KISZ titkárként a kommunista párt történetét és most alkalmazza. :(

"Baromira hiányzik 1 ajrópai konzervatív párt nálunk."
Én jobboldali liberális szavazó lennék. Ha lenne ilyen párt. A konzervatív pártokat annyira nem komálom.

"A kokárdát gondold + még1x! :-)"
Majd 20-30 év múlva... :)

@nósumifan: "Én sem vagyok kokárdás, oviék óta."
Akkor már ketten vagyunk. :)

"Hanem ez a beszélgetés, kettőtök közt."
No ezt egy kicsit elhamarkodtad. Nézd meg a későbbi nekem írt válaszokat! ;)

"Valahogy így lenne értelme az egésznek, amit politizálásnak, politikai vitának hívnak."
Ez nem megy nálunk. Elsősorban ork bánnak köszönhetően annyira elmérgesedett a helyzet, hogy szinte lehetetlen lett a beszélgetés, mert azonnal jön a kajabálás és a másik fél leanyázása, esetleg valamely nekik nem tetsző népcsoportba való betuszkolása.

"...és akkor újra sokan hordanák a kokárdát is. "
Igen, majd 30 év múlva, amikor a mostani indulatokat magukkal cepelő emberek már nem cepelik tovább az indulataikat.

@Neeel Armstrong: "Te azért nem teszed föl a nemzeti színű kokárdát, mert tetves hazátlan biboldó vagy."

Na neked így könnyebb elviselni az életet, akkor gondold azt. Nem hinném, hogy biboldó lennék, mert meg vagyok keresztelve. A biboldó pedig cigányul a nem megkeresztelt embert jelenti. Ha esetleg nem tudtad volna.

"Mindenki kokárdát hord március 15-én, aki magyar."
Az a baj, hogy ork bán pártjelvénnyé silányította le a kokárda viselés nemes gesztusát. Én pedig magyar emberként nem vagyok fityiszes párttag, de még csak szimpatizáns sem. Ezzel silányítási üggyel padig majd magának kell tudnia elszámolni! :(

"Te nyugodtan tűzz föl egy sárga csillagot vagy egy Dávid-csillagot, ez egy szabad ország."
Hiányos történelmi ismereteim alapján a Dávid-csillag viselése nem a szabad akarattal függött össze, hanem mintha kötelező lett volna viselni. Hálát adok az égnek, hogy az én családom nem volt érintett ebben a gyalázatban egyik oldalon sem.

"Ja, és a sivatagban virágcsokorral várnak a palesztinok, akiktől eloroztátok a hazájukat."
Nem emlékszem, hogy bárkitől is oroztam volna hazát. Bár mintha valami Szvatopluktól vettünk volna egy kis telket. :)

"Értesíts, ha indul veled a vonat, kimennék integetni."
Én voltam Auschwitz-Birkenau-ban. Persze csak mint turista. Nagyon megható és megrendítő hely. Szerintem minden normális érzelmű ember csak megbotránkozással gondolhat erre a borzalomra, aminek mi is tevőleges részesei voltunk. Csak nem vagyunk képesek szembenézni ezzel. Sem.

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: "Te a Gyurcsanyista barmok között is hülyének számítassz."
Nem vagyok maszop, fityis szavazó. Ha erre gondoltál...

@velorex-vezető: "Javaslom, hogy szokjál le a cipőviselésről is, alsónadrág helyett is találj ki valami mást, mert még a végén fideszesnek néznek!"
Nem vagyok biztos benne, hogy van a Földön olyan ország, ahol a cipőviselés, vagy az alsógatyó viselése nemzeti jelkép lenne. De ha van ilyen, akkor szólj, mert szívesen satírozgatnám tudásom térképén levő fehért foltokat. :)
süti beállítások módosítása