Igen tisztelt Hölgyeim és Uraim, tisztelt Olvasók. Mellőzzük a nagy szavakat, és a blog címéhez méltóan legyünk közérthetőek. Párhuzamok vannak, és még ha ezen kis írás elolvasása után nyilván nem kevesen fogják azt kívánni, bárcsak lógnék egy lámpavason, sajnos a párhuzam, az párhuzam marad. Még ha az szubjektív is.

Nem voltam ott Versailles-ban, és nem voltam ott a soros EU parlament nyitó ülésén sem, így vegyük úgy, hogy fantáziálok.

Azt fantáziálom, hogy mi, magyarok, büszke nép vagyunk. Sok, sőt, rengeteg szempont alapján még büszkék is lehetünk erre, és így teszek én is. Büszkén gondolok megannyi tudósunkra, méltán vagy méltatlanul elfeledett történelmi személyiségeinkre, a haza büszke fiaira, azokra, akik esetében már-már talán azt lenne illendőbb, mondani, hogy a haza az ő fiuk, és nem fordítva. És kihúzom magam, mikor külföldön egyszer csak szóba kerül a sport, és sorolják a magyar vízilabda, kajak kenu, sőt, a régi foci méltán patinás neveit, vagy akár művészeket, zenészeket. Ilyenkor dobban egyet valami belül, és hát igen, kihúzom magam picit.

Aztán meg fantáziálom azt, hogy ott vagyok Versailles-ban, a béke diktátum születése közben, a tárgyalásokon is ott ülök, ahova minket meg sem hívtak, megjegyzem ezért is diktátum, nem szerződés. Aztán akkor is ott vagyok, mikor egyéb fórumokon 1920. január közepén és végén a magyar küldöttség állig hagyományos vitéz ruhába öltözve jár-kel, kiemelve ezzel kik vagyunk, mik vagyunk. És azt is látni vélem, hogy a rengeteg, hazánkat körülölelő ország küldöttje a ruha láttán (is) azt mondja magában: „nanana, azért ezt mégsem kellene…tudjátok mit, azt az „apró kis módosítást” amit benne akartunk hagyni a szerződésben, azt ugyan vegyük már ki…ezeknek??”

És azt fantáziálom, hogy mindenki érti mire gondolok, mindenki átlátja, hogy nem a ruha teszi a gondolatot, nem a ruha okozza egy ország vagy egy nép megítélését, vagy hatalmi poizícióját. De ott, ahol ez az egyetlen olyan eszköz, amivel figyelmet kelthetünk, nos….ott figyelni kell, milyen „figyelmet” keltünk, és érteni kell, hogy a vitéz ruha vagy a mellény, bármennyire is kifejezi az adott ember, vagy csoport nézeteit, lehet, hogy az országnak épp hatalmas kárt okoz. És okoz.

Azt is fantáziálom, hogy Brüsszelben ülök az EU parlament üléstermének egyik csillárján, és nézem, ahogy számomra rendkívüli módon unalmas öltönybe burkolózott férfiak és kosztümös hölgyek telítik meg a termet, míg be nem vonul a Jobbik képviselője, szép magyar gárdista ruhában. Megijedek a csilláron a fehér ingtől és a fekete mellénytől? Nem nagyon. Mások a sorok között, ott lent, megijednek? Lehet. Rossz érzéseik támadhatnak? Lehet. Rossz ez nekünk? Lehet. Na ennyi elég is. Ha lehet, hogy rossz nekünk, akkor az rossz is lesz. Semmi bajom mondjuk egy juhásszal, sőt beszéltem már többel, és minden percét élveztem, ahogy beszélnek, amit mondanak, hihetetlenül emberi volt és vagy fiatalodtam 10 évet. De ettől még egy juhásszal nem beszélnék egy ország EU finanszírozási kérdéseiről, mert ha szót adnék neki, mondaná mennyire beteg a puli, és hát egy körömvágó is jól jönne, de mégis….ezt én, nem érteném ott, és nem tudnám ezt megjeleníteni a források elosztásának érvei között, így bár beszélnék vele minden másról, de a lényegről nem.

Gyakorlatilag nem vagyunk beljebb, hogy T. Jobbikos képviselő ott ül, ha és amennyiben úgy ül ott, ahogy múltkor tette.

Meghatározza az elkövetkezendő EU ciklus „hangulatát” a T. Képviselő fellépése? Azt fantáziálom, hogy igen. Aprócska kis jelenlétünk legalább már ennyivel is abszurdabb lett, ennyivel is nő a „komolysági” faktorunk, és ennyivel is „jobban” figyelnek majd ránk ott kint.

Ez nem a jobbik megoldás volt Hölgyeim és Uraim, hanem a rosszabbik.

De persze ott kint azt sem tudják, hogy milyen az, mikor szabályosan közlekedve az úton elém (eléjük) vág egy bivaly nagy motorral egy úriember, nagy-Magyarország képével a hátán, és szép nagy „Árpád-sávos” zászlóval a motor hátulján, és még egy, és még egy, és ha nem fékezem, akkor nekem jönnek, és még csak meg sem köszönik, hogy elengedtem őket. Mert az akaratukon kívül minden, így a valóság rögös talaj is, nos, az mind mind indifferens…

Tisztelt uraim a motorokon itt és uraim hölgyem az EU-ban ott kint. Ha megelőznek, leszorítanak, kirekesztenek egy konzervatív értékrendű közép-jobb érzelmű embert, mint én, akkor az „nem jó”. Leszorítják, mert ott van, ahol Önök épp lenni akarnak, szépen kiöltözve, „senki mást nem sértő módon”. Honnan tudná szegény motoros, hogy én az lennék? Jah, kérem, tegye azt, mintha mindenki az lenne…és akkor belépnek az „egymás iránti tisztelet”előszobájába. Mondjuk, ha meg ez nem érdekes, akkor nekem miért is kellene fékeznem? Hm….

Zavar, hogy hazánk kisebb lett, mint a fele? Igen.

Zavar, ahogyan ez megtörtént? Igen.

Zavar, hogy a kommunizmus idejét kivéve állandóan ezen sírunk? Igen.

Tudunk ellene tenni bármi olyat, ami egy átlag európai ország lakóját nem bántana? Nem.

Tudnak más, hozzánk hasonló méretű és adottságú országok jól élni, és előre nézni? Tudnak.

És mi, tudunk? ……… Szeretnénk?

Párhuzamok vannak, ruha-ruha; sors-sors; vélemény-vélemény; ok – okozat……..

Zárásként annyi: ha 5 percben kellene most T. Jobbikos képviselő, elmondania Önnek azt, hogyan tudná kint Brüsszelben a magyar „keretszámokat” esetleg jobbá tenni, és ezért ott milyen úton indulna el, menne? Sikerülne?

Mert ha egy olyan képviselőt megkérdezünk, aki látta Önt ott kint, és hallotta is, nos, az a képviselő kevesebb, mint 15 másodpercben ki tudná fejteni nekünk, miért is nem fog soha odafigyelni arra, amit Ön mond, higgye el, el tudná mondani. Aztán a maradék 4 perc 45 másodpercben meghallgatja majd a szlovákokat…….

Azt fantáziálom, hogy nem írok most többet erről…