Az ember a gazdaság szféráihoz közel, sőt, talán mondhatom úgy is: abban dolgozik. Ez a szerző, vagyis én.

Az ember azt gondolja, így a 40 táján, hogy már látott sok mindent, de mégis, a politika és a "nép" kapcsolata nem olyan mint a tenger, vagyis hogy tudjuk mi az, de a mélyére nem látunk.

Az ember felkel ma, és látja, hogy a naptárra az van írva: 2011 augusztus 18.

Az ember fogat mos, és híreket hallgat, és ha tegnap még nem lett volna elég, ma több helyen is hallja, hogy megalakult egy újabb védelmi bizottság. Egy olyan bizottság, amely most már aztán tényleg igen nagyon komolyan megvéd minket.

Az ember elkezd gondolkodni, hogy az elmúlt 14 - 15 hónapban mennyi minden meg lett védve, és, hogy mennyi mennyi hős védő adta értünk munkáját, vérét.

Végig is gondoltam a reggeli dugóban:

- megvédtek a 200 HUF körüli franktól, mert kijelentették, hogy a görögök vannak csak nagy kakiban, de akár lehetnénk mi is "anytime";

- megvédtek a nyugdíjam átláthatóságától, illetve annak egy részének átláthatóságától;

- megvédtek attól, hogy sokat adózzak, de végül mégsem;

- megvédték a munkáltatómat attól, hogy annyi adót fizessen, amennyinek értelme lenne;

- megvédték az előző utolsó ciklus pénzügyminiszterét és miniszterelnökét, hogy belföldön elismerjék őket, de azért a külföld előtt legalább mégis;

Nem folytatom.

Összefoglalva megvédtek attól, hogy kedvem legyen gyereket vállalni, hogy kedvem legyen pénzt kiadni a kezemből bármire (és a legbiztosabbnak a sezlony mutatkozik végül); hogy kedvem legyen hosszútávon itthon dolgozni és tervezni, valamint attól, hogy tovább gondolkozzak mint 6 hónap.

Attól azonban nem védtek meg, hogy magyar legyek, annak érezzem magam, és ezt köszönöm. Csak nekem a magyarság nem a 26. és 27. meg a 28. Szent Korona teret, meg Szent István Sakk Klubot jelenti, hanem azt, hogy nyíltan, normálisan, őszintén mondok valamit. Naiv duma, tudom, de ez van.

De legfőképpen attól védtek meg, hogy izgulnom kellene akkor, ha mondjuk 13 hónappal ezelőtt elalszom, és csak ma kelek fel.

Semmiről nem maradtam volna le.

Hofi meg szegény, Isten nyugosztalja, másodvirágzásáról marad le éppen.....

 

Szerző: usual man  2011.08.18. 17:12 156 komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://forditogep.blog.hu/api/trackback/id/tr973163167

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Hírek a felcsúti határról 2011.08.19. 14:28:42

Orbán Viktor bejárta a felcsúti határt, sokat gondolkodott és közben rájött, hogy valami nem jó…...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr. Dzsásztisz 2011.08.19. 15:34:48

@klarky: Teljesen tükrözi az én hangulatomat is az országgal kapcsolatban. Semmit nem jelent magyarnak lenni. A föld a hazám, nem ez az ország.....

klacus 2011.08.19. 15:35:40

Azért az ereiteket még ne vágjátok fel...

Várjatok vele egy kicsit, aztán mehet.:-)

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.08.19. 15:37:12

@mim:

Ezt kérlek gondold át mégegyszer úgy, hogy ahogyan én írtam:

Egy egész ország nem mehet el. Ez teoretikus válasz volt arra a hsz-re, ami azt mondta, hogy el kell menni.

Ha egy egész ország nem is, de egy fél generáció elmegy, akkor ki fog itt törődni az ősökkel, betegekkel, azokkal, akiknek ez a generációa létét köszönheti, akik újjáépítették ezt az országot 46-50 között? Ki fog építeni azoknak, akik a jövő generációi? Ki fogja őket tanítani, felnevelni, megszülni?
Nem lenne inkább sokkal jobb, ha csak 386 húz el messzire?

Persze, sokan mennek el, mert jobb külföldön, gondolják. Nincs ezzel semmi baj, de azt mondani megoldásként, hogy "nincs mit tenni, el kell húzni!", meglehetősen szűklátókörű vélemény.

tomcsák 2011.08.19. 15:37:41

@Muad\\\'Dib: Az érvelésed - bár értem, érteni vélem - kap egy vajszínű árnyalatot ettől a Szomáliától.
20 évvel ezelőtt szar volt itt, de nemsokára utolérjük Ausztriát. (Előretekintés)10 évvel ezelőtt továbbra is szar volt itt, de mennyivel jobb, mint Romániában. (Már a hátunk mögé nézegetünk) Ma már nagyon szar itt, de Szomáliához(!!) képest egy paradicsom.
Ez a folyamat sokaknál hajszálvékonyra koptatja az "az őseim is itt güriztek" alapú hazafias érzést.
Btw egy mozdulattal adtál menlevelet történelmünk összes kollaboránsának, piti árulójának és az aktuális status quo támogatójának/elfogadójának/behódolójának.

mim 2011.08.19. 15:47:12

@Zébácsi: kérlek ne légy demagóg. Ha otthon betegeskedik a szülő és van is pénz az egzisztenciára, akkor teljességgel igazat adok neked. De ha az a szituáció lép fel amit én vázoltam fel? És ha kórházi gondozásra szorulnak? Akkor bizony a pénz fontosabb. Azzal többet lehet segíteni, mint egy látogatással.
Persze megértem ha a büszkeséget. Büszkén közösen éhezni, büszkén odaadni a hálapénzt, aztán kölcsön kérni az ismerősöktől, majd mikor már nem adnak az uzsorástól.
Az ugorok is lehettek volna büszkék és háborúzhattak volna kihalásig. De büszke lehetett volna Szent Istán is és maradhatott volna a sámánizmusnál a kereszténység helyett.
A tradíció fontos, de a túlélés méginkább.

Devil 2011.08.19. 15:48:19

@Muad\\\'Dib: Sokan elmentek mar, tul sokan, a legjobbak; sajnos ugy latszik oket te nem ismerted.
Oseink nem kertek volna hogy ha egy troll uralkodik rajtuk, maradjunk. Talan emlekszel meg arra hogy oseink is ugy jottek ide, valoszinuleg valami elol menekulve, uj hazat keresve.
Nem a mi nemzedekunk lenne az elso aki elvandorolt innen; eloszor 48 utan, vagy az I vilaghaboru elott a szegenyseg elol.

Muad\\\'Dib 2011.08.19. 15:49:53

@tomcsák:
Senkinek nem adtam menlevelet. Pont ez a dolog lényege. Néhány semmirekellő, piti bűnöző miatt nem írom le sem a hazámat, sem a benne élőket. Pár évtized rossz körülményekért nem írom le azt, amit egy évezred alatt hoztak össze. És ez nem valami hazafias cukormáz, csak az idő, mint olyan objektíven tekintése. Ha azok, akik képesek lennének tenni is ezért a népért, külföldre mennek, akkor el fog tűnni ez a nemzet, mert ez a történelem rendje. Mellesleg, mint írtam, igazándiból Európának úgy összességében nincs sok esélye, tehát nem csak mi állunk így.

záporjózsi 2011.08.19. 15:50:29

@I'mYourFriend: Hofi: "Nagy munka folyt ám: Felépítettük Sztalinvárost!"

Devil 2011.08.19. 15:50:59

@Balt: Gyurcsany szavait csak a fidesz magyarazza felre ebben az ertelemben. Olvasd el mire mondta ezt. Ha csak a fideszt hallgatod meg, az eredeti forrast nem, sulyosan felre leszel tajekozodva, es mindenfele szamarsagot fogsz gondolni,.

klacus 2011.08.19. 15:51:08

Gyerekek a feri megmondta, akinek nem tetszik.....

A Viktor doktor sajnos nem tett csodát. Aki azt várta az idióta, de azért emlékezzünk arra, hogy a választásokon most az istenadta a nép a kisebbik fost választotta. Ennyi jut nekünk, és ezt élvezzük minden nap.

Sci-fi fejezet:
Mi lett volna, ha az elmúlt két rendkívül sikeres kormányzati munkája után a szocik harmadszorra is hatalomra jutottak volna? Akkor lett volna itt kormányzati MAD-MAX! Ennél azért jobb a helyzet. Jó persze sosem lesz.

Kéne már egy alternatíva ami jelenleg nem van....

galagabo 2011.08.19. 15:52:11

@Deak Tamas: hát, te aztán ... ittmaradtál, a hős védők sorait erősítve!
még ilyen hozzászólást!

midnight coder 2011.08.19. 15:52:12

A poszt totálisan hülye. Ha az írója gazdasági szakember, akkor ideje lenne pályát változtatnia.

Csak néhány marhaság:
"megvédtek a nyugdíjam átláthatóságától, illetve annak egy részének átláthatóságától;"

Ja. Marhára átlátható volt, hogy a TB befizetésed egy részét áttolták a manyupba ahol az erre felkent cégek tőzsdézhettek vele - mint kiderült eléggé szánalmas eredménnyel, míg a kieső részt állam bácsi hitelekből pótolta. Na most, ha egy 8 elemis ex-munkásőr engedi el ezt egy hozzászólásban a Varánuszon hogy ellopták a zemberek manyup pénzét akkor az valahol érthető is. De elég furán hat olyasvalakitől aki saját bevallása szerint a gazdaságban dolgozik...

"megvédték a munkáltatómat attól, hogy annyi adót fizessen, amennyinek értelme lenne"
Elárulom, hogy minél több adót fizet a munkáltatód, nagyjából annál kevesebb fizetést kapsz te, illetve annál kevesebb kollégád fog dolgozni a cégnél. Ha pedig a kollégák száma nullára csökken az azt jelenti hogy a cég csődbe ment, vagy kivonult az országból. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy te megjelentél a szociális rendszerben mint álláskereső, majd mint segélyezett.

klacus 2011.08.19. 15:52:58

@Devil: Ő a vállalkozókra mondta.

Akik ergó ugyanúgy magyar állampolgárok, mert nemcsak kft-k vannak ám. Szorgalmasan hallgattak is rá.

TBG 2011.08.19. 15:53:20

@Kiszámoló: Egyébként az írek és az angolok is elhúztak az USA-ba, amikor rosszul ment a soruk...persze, akkor még nem USA volt csak Újvilág. :)

Muad\\\'Dib 2011.08.19. 15:53:42

@Devil:
Hát ez itt a gond. Hogy sajnos mi magyarok nem vagyunk képesek látni a fokozatokat. Hogy lehet ilyen évszámokat és helyzeteket összemosni a mostanival. Pont mostanában volt cikk arról a felmérésről, hogy messze a magyarok látnak mindent a legsötétebben Európában. Olyan rossznak és elkeserítőnek érzik a helyzetüket, ami messze nem normális.

TBG 2011.08.19. 15:54:20

És különben is, ahol jól élek, ott a hazám. Minden egyéb felesleges szájtépés.

midnight coder 2011.08.19. 15:55:15

@Zébácsi: Nincs az a kormány aki ebben az országban olyan helyzetet tudna teremteni ami megindokolná hogy valaki akinek a lehetőségei megvannak (azaz fiatal, beszél nyelveket, nem köti család) racionális okok miatt itt maradjon az országban.

Anteovin 2011.08.19. 15:55:27

Attól is megvédtek, hogy minden a mi magyar, büszkeséggel töltsön el: Magyar Nemzet, Magyar sziget, Turul madár, a szovjet hősök iránti tisztelet (Ők vetettek véget a fasizmusnak), magyar munka, stb.

Cogito.t 2011.08.19. 15:55:38

"Isten nevét hiába fel ne vedd"!!
Szerintem nem maradt le semmiről, mert a mai napig érvények a szavai!
Mert Ő az emberi kisszerűségre/gyarlóságra/pitiánerségre hívta fel a figyelmet, ami rendszer független! És ezen hibákon keresztül közelíttette meg/dolgozta fel a napi aktualitásokat!!
Éppen ezért a poszt szerzője által felvetett összes gondolatra lehet frappáns idézetet találni tőle! Sajna most nincs érkezésem kikeresni egy párat, de akinek van rá ideje keressen utána, biztos, hogy szerezhet magának egy-két önfeledt vidám percet, ha már a helyzet nem olyan!!

klacus 2011.08.19. 15:56:19

@Muad\\\'Dib: A magyarok pesszimizmusa nem új vívmány.

Egyébként ennyi pofára esés után ezt én realizmusnak hívnám, nem pesszimizmusnak.

Az átlag hangya csak annyit érez, hogy nem jut előre. Ennyi. A többi meg kit érdekel?

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.08.19. 15:57:47

@mim:

Nem ugyanarról beszélünk. Tényleg olvasd vissza kérlek, mire és mit írtam.
Köszönöm.

Muad\\\'Dib 2011.08.19. 15:57:56

@klacus:
Nézd, pl. a lengyeleknek legalább annyi szívás kijutott, mint nekünk a történelmük folyamán. Európa átjáróháza voltak. Akárki ment keletre, vagy nyugatra, tuti rajtuk vágott keresztül. Mégsem olyan pesszimisták, mint mi.

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.08.19. 15:59:51

@midnight coder:

"annyi adót fizessen, amennyinek értelme lenne"

Sikerült félreértened.

Nem azt mondta, hogy többet, hanem azt, hogy amennyinek értelme lenne - ez lehet kevesebb is, ha ennek lenne (van) értelme.

Egyébként igazad van.

mim 2011.08.19. 16:01:52

@Muad\\\'Dib: Én a választási időket okolom - a közhangulatról írok. Ugyanis rengeteg korrupciós és politikai szinezetű ügyet helyezett a figyelem fókuszába. Ezek az ügyek pedig a mia napig lezáratlanok. Ezt tovább rontották a gazdasági problémák. És máris ott tartunk ahol: a legnegatívabb relatív perspektívák Európában.

Jofiu 2011.08.19. 16:02:26

@Muad\\\'Dib:
Jézusom, Muad, úgy beszélsz mint egy növény ami ahová hullik ott vegetál és kész. Mármint úgy értem, ha tudna beszélni, de hát ugye nem tud, csak úgy van és kész, mindenféle tudatos cselekedet és mérlegelés nélkül, azt ugye neki nem kell, arra ugye az nem képes.
Soha nem hallottál még népvándorlásról? Híreket olvasol? Bevándorlás, menekültpolitika, expat, kínai negyed, exodus, ilyesmi, ezek mind új?
Gondolom az őshazából írsz.
Ezt nem gondoltad át túlzottan, ugye?
Méghogy kitermelődött egy generáció, ja, persze, ilyen még soha nem volt, új divat, persze.

kittrabi 2011.08.19. 16:03:04

@Balt:
Talán van értelme szólnom?
Az esélyem kevés, de azért megpróbálom.
Ferenc testvér ezt akkor mondta, amikor a vállalkozások Szlovákiába akartak szökni az adózás elől, mert ott kisebbnek tünt a sarc.(csak blöfföltek, nem mentek sehova)
Ezeknek mondta: el lehet innen menni, mi meg majd itt maradunk a nyugdijasokkal.
Mi lett ebből? Zavarja a népet külföldre.
A gonosz, mocskos boszorkány ezt tette velünk gyerekek, utáljuk érte, igen, igen, igen nagyon.Pistike már megint bepisiltél.
Én huszonöt éve vállalkozok, a sarc mindig azonos szinten maradt, bármelyik bagázs uralkodott, bármit is mondott, igért.Most sem változott ám semmit.
Ha pént veszel ki a cégből, bért fizetsz 50% az elvonás.
Azt lehet etetni, aki nem ért hozzá, csak hisz.

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.08.19. 16:04:11

@midnight coder:

Neked is azt tudom írni, amit mim-nek írtam kicsit fentebb: Kérlek olvasd vissza mindazt, ami és amire írtam.

Mindez teoretikus vélemény volt arra a sarkos véleményre válaszul, hogy el kell menni (version-nak címezve).

Tehát nem azt mondtam, hogy elmenni teljesen hülyeség és elfogadhatatlan magatartás, hanem azt, hogy egy egész ország nem mehet el, ergo aki itt marad, annak kezdenie kell valamit mindazzal a khakival, ami itt van.
Mert ha nem kezd, akkor azok, akik elmentek vagy egy nagyobb khaki közepén találják magukat, vagy pedig vissza sem jönnek.

Legfőképpen annak a 386 embernek lenne itt dolga, aki az ország házában ül. De ha nem megy nekik a kezdés, akkor kezdjék ők azzal, hogy elmennek.

klacus 2011.08.19. 16:06:10

@Muad\\\'Dib: Talán a szolgalelkűséget nem az anyatejjel szívták mint mi.

Ha voltál külföldön, nem csak nyaralni, akkor ékesen látható az eltérés. Az a kommunikáció amit a Fidesz itt lelejt, az csak a mi fülünknek arrogáns. (Persze most az alacsonyabb értelmi képességű megnyilatkozásokat ne keverjük ide, csak a bal oldal által nacionalistának nevezett megnyilvánulásokat)

A Haza és a nemzet emlegetése bármerre mész a helyi politikában magától értetődő, legyen az bal vagy közép.

Itt viszont a világon egyedülálló módon, beléd nevelték a szégyenkezést, ha kiejtik a nemzeted nevét, vagy meglátod a zászlót valaki házán. Szerintem ez a legfőbb oka a negatív világnézetnek, hogy a gyökerek rohadtak el. Akárki tervelte ki zseni volt. Senki sem fog küzdeni azért a közösségért, ami szerinte hitvány alsóbbrendű, és mindenki más után való.

Ezen pedig Viktor már nem fog tudni segíteni.

klacus 2011.08.19. 16:08:09

@best-good: Csúsztatsz, vagy válts könyvelőt!

Floyd · http://www.gazmegfek.hu 2011.08.19. 16:08:57

Lóf@szt nyálverők. Már tényleg. Az itthon sopánkodótól csak a külföldön jól élő bezzegektől van komolyabb hányingerem.

A haza nem egyezik meg a kormánnyal, a vezetőkkel és az éppen fennálló állapotokkal.

Nyelvet adott, földet és kikúrt régi értékeket, jobban szólva kultúrát. Kis mocskos darab ez az európai posványban szó se róla. Rühes nyüvetegek rágják, állandó a marakodás, egy bili szar, hegyekkel körülvéve. De a miénk basszameg.

Pont ezt kellene már felismerni. Nem túladni rajta, mint a nagyitól elörökölt gazzal felvert kerten. Hanem felelősen gondolkodva, felelős vezetőket választva élhető helyet faragni a 30-40 év múlva jövőknek. Persze kétségeim nincsenek, ez nem fog bekövetkezni. '48 Petőfi, Ady, '56 gondolata is ez volt, sokkal erőteljesebben mint ma, mégsem jutottunk előbbre. De reménytelen romantikusként, hinni kell, hogy egyszer sikerül :)

Delinquent 2011.08.19. 16:09:29

@Zébácsi: az a gond hogy mar 20 eve ez van. Elotte is, csak akkor meg nem tudtam mi van. Nem csak ezen a 386 kepviselon mulik sajnos.

klacus 2011.08.19. 16:11:29

@Zébácsi: Sosem fognak elmenni.

Jó példa erre a frissiben bekerült LMP-s brigád. Még meg sem száradt a parlamenti belépőjén a pecsét, már azzal hencegett, hogy pártpénzre buliznak....

vagy a jobbikos brigád. Visít mint a disznó, és a mentelmi jogára hivatkozik, amikor nem jött össze az ingyen tüntetés a Szigeten. Pedig asszem pont ezzel kampányoltak, hogy el kéne törölni.

Gennyes banda.... (mármint mind az)

ügyfélszolgálatos 2011.08.19. 16:11:41

@I'mYourFriend: Zseniális! Csak nem 40k idézet?? :P

Egyébként Muadib-bel vitatkozni olyan, mint sajtreszelővel rejszolni. Enyhén érdekes de inkább fájdalmas. (Ford Farilane)

Alternatív 2011.08.19. 16:13:04

Sokan mondjátok, hogy az egész ország nem menekülhet el. De nem mondjátok ki, mi a másik lehetőség.

Kíváncsi vagyok, ki lesz az a végletekig elkeseredett, házát, munkáját vesztett ember, aki először bedob egy kézigránátot (vagy Molotov-koktélt, annak már vannak hagyományai nálunk).

kittrabi 2011.08.19. 16:13:38

@vargafe:
Kint voltam Hofi temetésén
(na nem ott kint, itt kint)
Egy árva darab fideszes fiút nem láttam.
Ezek nem szerették Hofit.
Hofi sem őket. Miért?
Anyósom, az tudja nefélj.
Hofi akkor halt meg, mikor a Viktor naggyűlést tartott a várban.
Gondoltam is, hogy nézte, egy darabig, szegény.
A temetésen megjelent ám egy két jobbos szinejava, na nem kegyeletileg.
Ode ette őket a roseb.
Lenne témálya ma is, mert a mély hülyeséget karikírozta ki mindig.
Néha az ember magára is ismert, de akinek van humora, az magát is ki tudja röhögni.

midnight coder 2011.08.19. 16:15:57

@Zébácsi: Aki itt marad értelemszerűen megpróbál kezdeni valamit azzal ami itt van - mást nem igazán tehet. Ahogy a 386 sem. De naivitás azt várni, hogy bármelyik 386 meg fogja itt váltani a világot. Ahogy azt sem nagyon látom, hogy ki lenne az a 386 aki jobban csinálná. Valahogy a szociknak nem igazán ment a dolog, miazhogy nagyonis nem, az LMP már induláskor kiírta magára hogy hülyék vagyunk, és a Jobbik sem az a kimondottan épeszű társaság.

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.08.19. 16:16:25

@Delinquent:

Ebben igazad van, 20 év trutyija fortyog itt az üstben, de most, mai állapot szerint mégiscsak az a 386 ember tehtene a legtöbbet azért, hogy kicsit jobban érezze magát a zember a saját hazájában.

Elmegy 200-300ezer fiatal mnérnök,orvos, ápoló, építőiapri szakmunkás, hegesztő, eszergályos.

És?

Aki marad, (az a cca. 9,6 Mió), ugyanabban a khakiban ül, mint előtte (vagy rosszabban).
Ha ez a 200-300 ezer visszajön és ugyanazt látja (vagy rosszabbat), akkor újra elmegy, és újra marad 9,6 Mió ember ebben a szerencsétlen országban?

Aki tud, menjen, tanuljon, dolgozzon, keressen több pénzt, persze, ezzel semmi baj nincs - de aki itt marad, annak szintén dolga van, nem is kevés.

Erre is kellene koncentrálni, a nagy "külföldön boldoguljatok fíling" közepette.

midnight coder 2011.08.19. 16:18:16

@best-good: Hofi anno igen fontos és szerves része volt a pártállamnak. A 90-es évek után viszont már messze nem az volt ami előtte - ami egyébként elmondható nagyjából az egész értelmiségről. Ki ki beállt ebbe vagy abba a lövészárokba. Hofi sem volt kivétel.

tomcsák 2011.08.19. 16:20:07

@Muad\\\'Dib: Attól eltekintve, hogy nem válaszoltál a lényegre.
Bizony, ha mindenki elmegy, akkor el fog tűnni a nemzet, a haza. Szerinted miért engedhetné meg magának a mindenkori elit, hogy erre alapozva (úgyis maradnak, mert szeretik a hazájukat), leszarják az egyének boldogulását, elvárásait?
A néhány évtized - ami egy haza történetében tényleg nem túl sok - egy ember életének a java. Ezt szeretné mindenki elégedetten/boldogan/sikeresen megélni. S ennek az érzésnek csak egy (egyre szűkülő)része a hazaszeretet.

kenya5 2011.08.19. 16:21:01

@Muad\\\'Dib: Igazad van és ez szomorit el sok embert:( Szomália a hasonlat! Szted ez jó?

neoteny · http://word.blog.hu 2011.08.19. 16:23:10

@Floyd:

"De reménytelen romantikusként, hinni kell, hogy egyszer sikerül :)"

... mint ahogy a 40+ szingli nők is teszik.

KG2000 2011.08.19. 16:23:48

@midnight coder: Így van. Hofi Kádár udvari bohóca volt a LÉNYEGET tekintve, vagyis a rendszer része, lényegében a rendszer támogatója. Nem véletlen, hogy 1990-ben rögtön ő is támadásba lendült, hiszen úgy látszott, az ő rendszere összeomlott.

Sajnos Hofinak nem volt igaza, a rendszere él, amint a blogíró is mutatja. Aki uyganis a mai helyzetért a Fiefszt okolja, az bizony a Kádár-rendszer híve. Ilyen egyszerű.

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.08.19. 16:24:01

@midnight coder:

Kérlek alássan, erről beszélek én is: az a nemzet dolga, hogy olyan vezetőket tudjon soariból kiemelni, akik képesek mindarra, amire az eélmúlt 20 év politikai elitje nem volt az.

Az ember szabad, s aki menni akar/tud, az menjen is, élje ki/fejlessze képességeit, szerezzen tapasztalatot, több tudást, s ha visszajön (mert a többség igen, visszafog), akkor ezzel a plusszal tegyen a közösért valamit (igen, tenni fog).

De arra deriválni a gondokat, hogy "nem megy itt, húzzunk el", elég egyoldalú megközelítése a problémának.

Jó példa erre (valaki írta is) az angol és ír kivándorlők tömege, aki az újvilűgban kerestek boldogulást (volt rá okuk, csakúgy, mitn a rengeteg olasz, lengyel, görög és kínai kivándorlónak.

De akik akkor maradtak, csak tettek valamit azért, hogy az anyaország fejlődjék, tehát a kép pólus nem zárja ki egymást, inkább talán még erősít is.

Ezért mondom azt, hogy a külföldi munkavállalás segíthet egy olyan rétegnek, ameliyk nem talál a végzettségének, tudásának, fizetési elvárásainak megfelelő munkát, de nem az egyedüli megoldás arra, ami ebben az országban folyik.

Remélem, ezzel te is egyet tudsz érteni.

kenya5 2011.08.19. 16:25:22

@Muad\\\'Dib: Igazad van és ez szomorit el sok embert:( Szomália a hasonlat! Szted ez jó?

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.08.19. 16:26:21

@klacus:

No igen, persze. A patríciusok tehát köszönik, jül vannak és maradnak.
A plebs pedig menjen, ha boldogulni akar.

Szép. Na ez az, amit én nem tudok elfogadni.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.08.19. 16:26:30

Én nem vagyok ilyen pesszimista, mint a posztoló. Nekem bejött a gyerekek után járó adókedvezmény, meg az egykulcsos adó is.

Két gyerekre 46.600 Ft-ot kapok (csp+adókedvezmény), három gyerek után meg már nem is kellene adót fizetnem. Akár havi 147ezer Ft is járhat utánuk havonta.

Az árfolyamgát a más tészta, ha megnézed az EUR/CHF keresztárfolyamot, akkor látható, hogy nem Magyarországgal van a probléma, hanem az euróval. Ahhoz, hogy megint 150 Ft legyen a svájci frank, most 170 Ft-os euróra lenne szükség...

Nyugdíj átláthatósága: Nézőpont kérdése. Lehet, hogy az MNYP-vel egyénileg tisztábban láttad a helyzetet, de az ország szempontjából már nagyon más a helyzet. A manyup vagyon jó része államadósság csökkentésre fordítódott. Képzeld, ha a magas államadósság miatt Mo. is csődhelyzetbe kerül. Akkor is bottal ütheted a pénzed nyomát, hiszen a manyup vagyon nagy része magyar állampapírban volt, ami csőd esetén semmit sem érne.

Felveted még, hogy a kormány demagóg. Ez sajnos így van. De én még mindig azt mondom, hogy a jelenlegi négy párt közül még mindig a Fideszben van a legtöbb realitás. Csak nézd meg az ellenzéki pártok kritikáját bármely kormányintézkedésről. A kormány demagóg módon érvel, az ellenzék demagóg módon kritizál. Ez van. Ez a magyar politikai élet évszázados hagyományokból táplálkozó sajátossága. Én legfőképpen azért szavaztam tavaly az LMP-re, mert pontosan abban reménykedtem, hogy lehet más a politika, tehát szakít ezzel a demagóg politikai hagyománnyal. Sajnos nem így lett. Sőt megfigyelhető, hogy az utóbbi hónapokban egyre inkább rájátszik a demagóg szövegekre, el is kezdett nőni a támogatottsága..

Egyébként nem is értem, hogy ilyen értelemben ezen gondolkodó ember miért kesereg. A demagógia lényege pont az, hogy mást mondunk, mint amit cselekszünk. Demagóg intézkedés nincs, csak demagóg szövegelés. Nyugodt lehetsz, nem kell attól tartani, hogy a demagóg ígéreteket valóra váltják.

Delinquent 2011.08.19. 16:27:30

@Zébácsi: Igen, csak az a 386 ember 20 eve nem csinal semmit. Akar bevallja oszodon, akar "megved" minket. Ha ezt a trendet figyeljuk akkor az elkovetkezendo 20 evben sem lesz jobb, sot. Na most ebbol kiindulva minek maradjon az ember itthon, ha ugysem lesz jobb? Ilyenkor ket ut van, vagy ulok a seggemen es megvarom mi lesz (nem sok jo), vagy fogom magam el lelepek, aztan majd visszajovok ha jobb lesz, de addig is tudok fejlodni.

Egyebkent ertem az uzeneted, miszerint felelosok azok is az orszag allapotaert akik lelepnek (orvosok, apolok), es ezzel egyet is ertek...

neoteny · http://word.blog.hu 2011.08.19. 16:27:37

@Zébácsi:

"A patríciusok tehát köszönik, jül vannak és maradnak.
A plebs pedig menjen, ha boldogulni akar."

Igenis monnyon le a nép és a kormányzat válasszon magának új népet.

midnight coder 2011.08.19. 16:28:05

@Zébácsi: Az a gond ezzel az elmennek a fiatal orvosok, mérnökök, esztergályosok dologgal, hogy tesco-s árufeltöltőkkel soha nem fog kimászni az ország a szarból. Az agyelszívás bizony elég nagy szopacs az érintett országnak, és nem csak azért mert egy orvos, mérnök képzése nem olcsó mulatság, hanem mert korlátozott azoknak a fiataloknak a száma is, akik alkalmasak arra hogy orvosnak, mérnöknek képezd őket.

Az EU persze jól jár - kap egy rakás képzett, kulturálisan EU kompatibilis fiatalt akiket nem kell bemutatni a késnek és a villának, és nem fognak zavargásokat kirobbantani. Csak neked fogja az ukrán kazánkovácsból lett természetgyógyász kivenni a vakbeledet.

attila7575 2011.08.19. 16:28:54

@fovarosi.blog.hu:
"Az nem Szent István Sakk Klub, hanem Nemzeti Sakk Szövetség.
(Vagy esetleg Sakkklub.) "

Ja, 3 k-val, mi?
Gyerekek megjött a Schmitt... :)

waze 2011.08.19. 16:35:13

rendszeresen nézem Hofit és a mai napig ül minden poén és beszólás, pedig azok a kommunistáknak szóltak. akkor mi is változott? semmi. módszerváltás volt, nem több.
maudnak üzenem h műholdas tv-n nézem, külföldön dolgozom. nem tervezek itt maradni de a párommal másfél év alatt hozzuk össze a lakás-akármi árát, nem 25 év alatt. lenézni lehet bennünket mert eljöttünk de aki arcoskodik, menjen és próbálja ki milyen egy idegen nyelven boldogulni. ennek veszem majd igazán nagy hasznát otthon. a gyerekem is el fogom küldeni tanulni-dolgozni külföldre, hatalmas előny a jó nyelvtudás. puszi a kokárdásoknak innen.

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.08.19. 16:37:47

@KG2000:

Azért, ami a posztoló szerint folyik, idézem: "hogy az elmúlt 14 - 15 hónapban mennyi minden meg lett védve", nehéz a korábbi kormányokat hibáztatni.

Kétségtelen, hogy van benne felelősségük, de a törvényeket most a fidesz II. korménya hozza.
Úgy is fogalmazhatnák: GYF hibái miatt akkor őt ekéztem, most viszont Orbán hibái miatt Orbánt ekézem: tudod olyan ez, mint a mindenkori politikai kabaré. Mindig a korményt kritizálja.
Jól teszi.

Ha majd 2015-ben egy másik kormány lesz hatalmon, és hülyeségeket csinál, akkor őt fogom ekézni, és senki sem mondhatja majd rám, hogy ősfideszes vagyok.
Mint ahogyan most sem mondhatja rám senki, hogy kádárista vagyok, mert most a fidesz intézkedéseit kritizálom.

Szerencsére egyik sem vagyok, gondolatiságomat nem karcolják pártizmusok.

Ami pedig a kádári rendszert illeti, a fidesz hatalomgyakorlása kapcsán vélek némi hasonlóságot felfedezni.

Mit is higgyek egy olyan miniszterelnökről, aki egy 61 éve egypártrerndszerben működő, a Mennyei Béke terén (!) 1989-ben tömegbe lövető kormány diplomatájának hajbókol...

Szép napot!

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.08.19. 16:44:15

@Delinquent:
"Ha ezt a trendet figyeljuk akkor az elkovetkezendo 20 evben sem lesz jobb, sot"

Igen.

Aki akar, az menjen és boldoguljon, hiszen régen egy falu még büszke is volt arra, hogy "fia" milyen sokra vitte - pedig lehet, hogy csak a vármegyeházáig ment el.
Nem az a baj, hogy képzett emberek mennek el (vagyis de), hanem az, hogy hiába szerez külföldön még több tudást, ha itt nem történik semmi, akkor mire visszajön, újra nem lesz kedve maradni.

Pont azért kellene itthon tenni valamit, hogy egyrészt a kiművelt fők sokasága (ami Széchenyi óta a nemzer erejét jelenti) ne menjen el, másrészt ha el is megy, attól még ne dőljön be az ország (lásd ápolók, orvosok).

Pont ez a politika felelőssége, és pont ezért értek egyet a poszttal.

A 2/3 ugyanis nagy esély, de nagy felelősség is.

Élni kellene vele. És akkor nem lenne, aki el akar innen menni.

KolompárRómeó 2011.08.19. 16:45:45

"tovább gondolkozzak mint 6 hónap"

De legalább most már időben visszafele sincsen lehetőség tervezni (lásd: visszamenőleges törvénykezés).

mizrolist 2011.08.19. 16:47:13

@Muad\\\'Dib: és ha az őseid felépítették Siklóst, akkor már nem mész el Pécsre, Veszprémbe, Kecskemétre, Debrecenbe sem, vagy az még belefér?

@Balt: szerintem nézz utána: az "el lehet innen menni" azoknak szólt, akik Szlovákiába telepítették a cégüket, vagy mondjuk szlovák/német/hottentotta rendszámot használtak :P

@midnight coder: milyen jó, hogy pártunk és kormányunk nem tőzsdézik. Például Mol-részvényekkel.

@Floyd: tudod, én elsősorban embernek tartom magam, és minden más ezután jön. Az is, hogy magyar vagyok.

@KG2000: perpill. Magyarországon a Kádár-rendszer legnagyobb hívét Orbán Viktornak hívják.

@attila7575: próbáld felismerni az iróniát :P

neoteny · http://word.blog.hu 2011.08.19. 16:49:10

@bogancs:

"A demagógia lényege pont az, hogy mást mondunk, mint amit cselekszünk."

Nem egészen; az a hipokritáé ("vizet prédikál és bort iszik").

A demagóg az, aki a mosdatlan tömegek előítéleteire apellál és hamis ígéreteket tesz azért, hogy a hatalmat megragadja.

Balt 2011.08.19. 16:49:16

@Devil: @best-good: Ja, igen, annyit még feltétlenül tegyünk hozzá a történethez, hogy már csak a reakció hevessége okán is érzékelhetően elevenbe vágott a vállalkozói oldal felvetése; ám ezután örvendetesen megszaporodtak a magyarellenes atrocitások Szlovákiában, mindkét fél (az EP-ben közös frakcióban ülő MSZP és SMER) legnagyobb megelégedésére... Meg persze ne feledjük Szívásy et. terrorfenyegetéses kinyilatkoztatását: "kiváló kapcsolatokat ápolunk a szlovák titkosszolgálatokkal".

Balt 2011.08.19. 16:50:01

@mizrolist: Mindkettőnek, ill. mindkettő a gyurcsányizmus egyenes következménye.

Malachi 2011.08.19. 16:50:37

nem olvastam minden hozzászólást - amúgy a posztolóval egyetértek és együttérzek, csak azt akartam mondani, hogy ha tényleg akartok valamit kezdeni ezzel az országgal és akár még a saját életetekben büszkének lenni rá - minden tekintetben - akkor ne menjetek el. mi marad itt, ha minden legalább félnormális elhúzza a csíkot? jobb lesz a merciből meg a külföldi alsó középsorból siratni a hazát? nem hinném.

szedjük már össze magunkat és fejezzük be a nyivákolást. a szüleink idejében még kb. érhető volt, mert egy világpusztító atomhatalom ült a nyakunkon. most ki ül? ez a pár szaros, meg a seggnyalóik már 20 éve? és hagyjuk? ugyan már.

nem 2 és nem 5 év lesz, de ha teszünk érte, lehet még itt valami jó. remek ez a fidesz kormányzás, mert a szocik után ők is pikkpakk bebizonyítják azoknak, akiknek szemük van rá, hogy mennyire kapzsi, sötét és amatőr gerinctelen bagázs az egész. lesz nekik is 8 évük? lehet. de maximum annyi. addig kellene összekapnia magát a fiatal értelmiségi rétegnek valamilyen szinten.

meglátjuk mi lesz, de lassan kinövünk ebből a komcsi tempóból végre. törvényszerű, hogy így legyen.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.08.19. 16:52:04

@neoteny:

Így van.

"hamis ígéreteket tesz azért, hogy a hatalmat megragadja"

Én ezt a részt domborítottam ki.

Lényeg, hogy pont ezért felesleges hinni a demagóg ígéreteknek.

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.08.19. 16:53:23

@attila7575:

Irónia volt...

Egyébként a sakk az ország egyik legsikeresebb sportja (ha szabad sportnak neveznem, s asszem szabad), így a posztoló humora még jobban ül.

/Ajánlom szíves figyelmedbe Bilek István nemzetközi nagymester (az 1978-ban Buenos Aires-ben sakkolimpiát nyert magyar csapat tagja) Örökös sakkban c. könyvét.
Zseniális!/

fülesboci 2011.08.19. 16:54:19

Örülj neki posztoló, hogy csak 13 hónap lett elqurvq az életedböl.

Zafion 2011.08.19. 16:54:51

Jó én maradok! Mi több van egy gyermekem is! Mi minden jóval kecsegtethetem?
A kérdés költői volt ....!

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.08.19. 16:57:12

@neoteny:
@bogancs:

...hogy a hatalmat megragadja..."

És megtartsa.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.08.19. 16:58:09

@Zafion:

Taníttasd, hogy legyen egy jó diplomája, és neveld úgy, hogy tudjon felelősen gondolkodni. Ha ez megvan, jó eséllyel nem sok gondja lesz az életben, átlag feletti fizetésével élvezheti az egykulcsos adó előnyeit, itthon Magyarországon.

Vezérigazgató elvtárs 2011.08.19. 16:58:26

Amíg ennyi szar élősködőt kell eltartani az adónkból a fejlődés rovására,mitől is lenne jó idehaza?Vagy forradalom lesz vagy nélkülözés.Nincs más út.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.08.19. 17:01:43

@Zébácsi:

Hát nem is csak úgy passzióból. :) A politika arról szól, hogy megszerezzük a hatalmat nem?

Delinquent 2011.08.19. 17:02:40

@Zébácsi:
Azt mondod ez a politika felelossege. Reszben igen. De a vallakozo meg ha alacsonyak lennenek az adok akkor is adot csalna, a pultos direkt rosszul ad vissza, az orszag legjobb kulturalis exportcikkenek szamito sziget fesztivalt kizarolag politikai indokbol megeroszakolni a radikalisok, a zebran elbasznak az autosok, es meg sorolhatnam, szoval ilyen helyzetben az eppen hatalmon levo part felelossege nem teljes. A felelosseg megoszlik, es ezen nem tudom hogyan tudnank segiteni.

Zafion 2011.08.19. 17:04:00

@bogancs:

.. ezt teszem. Félreteszünk neki, amennyi tőlünk telik. "Mindent" megadunk ahhoz, hogy felelősen gondolkodjon és kiváló iskolákba járjon, de épp ezért nem lesz egy második gyermekünk. Lehet ezért elítélni.

Delinquent 2011.08.19. 17:07:11

@Vezérigazgató elvtárs: az uj torvenyek eppen a "szar eloskodok" jutatasait vonjak meg. Aki iden nem dolgozik legalabb 30 napot az jovore nem kap segelyt, magyaran aki eddig nem lopott, jovore majd az is lopni fog.
Ertem en hogy sokan direkt nem akarnak dolgozni, de sajnos az eremnek ket oldala van.

Fedrőcz 2011.08.19. 17:08:34

Nagyon jó cikk, tele keserűséges humorral.

neoteny · http://word.blog.hu 2011.08.19. 17:12:00

@bogancs:

"Lényeg, hogy pont ezért felesleges hinni a demagóg ígéreteknek."

Valóban.

Delinquent 2011.08.19. 17:18:55

Egyebkent meg nem tunik el az a penz, vagyis egy resze visszakerul:
www.ifad.org/remittances/maps/europe.htm

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.08.19. 17:20:09

@Delinquent:

Amit feszegetsz, az már túlmutat e poszt alaptézisén, bár szorosan összefügg azzal.

Ma már sok okos és tudós ember gondolja úgy, hogy hazánkban elsősorban nem gazdasági, hanem morális válság van, s ez a morális válság olyan mélyen átszövi a társadalmat, hogy az a gazdasági folymatokra is jelentős hatással bír.

Sok példával jöhetnék, nézzünk pár egyszerűt:
nincs értéke annak, ha pontosan és jól dolgozol, általában a törtető nagyhangúak boldogulnak;
nincs értéke annak, ha adót fizetsz, vállalkozó barátaid megmosolygnak;
nincs értéke annak, ha valakire rászólsz, ne szemeteljen az utcán - talán megúszod egy szimpla anyázással.

Magyarul: nincs egy semmilyen írott törvényben sem szereplő, mégis, az élet számos területére érvényesnek tudható etikai norma, aminek átlépése kiakasztaná a rugót másokban és szégyenkezést váltana ki e rubikon átlépőjében.

Amíg ez így lesz, addig lesz számlanélküli okosság (eladó és vevő részéről egyaránt), lesz hálapénz a dokinak, lesz protekcionizmus a hivatalokban, lesz korrupció az állami, önkormányzati beszerzéseknél, azaz lesz egy sor olyan tényező, ami közvetlenül is rosszul hat a gazdaságra, az államkasszára.
S addig lesz járulékos hatása is: a több szemét az utcákon nagyobb költséggel takarítható el, a megrongált metro szerelvény felújítása pénzbe kerül, a felszedett vezetékek pótlása iszonyú pénz, és sorolhatnám még.

Nem vesszük észre, de csupán morális hiányosságaink okán lopjuk saját pénzünket, és a "de ügyes voltam, megcsináltam okosba" viselkedés mentén szisztematikusan éljük fel jövőnket.

Az állam (politika) szerepe, felelőssége itt a megfelelő oktatás, a korrupció száműzésével muatatott példa, az átlátható működésű közszféra, a dzsentrista beidegződések levetkőzése, a választó felnőttként kezelése, és számos más, manapság igen rosszul működő mechanizmus javítása lenne.

Ezek a dolgok sajnos lassan, nagyon lassan változnak csak meg, így irtó nagy hendikeppel indulunk az egyébként sem valami fényesen csillogó világgazdsági versenyben

HalivudEstevez · http://www.halivud.hu 2011.08.19. 17:22:23

Akkor lenne jó, ha úgy vállalkozhatnék, hogy nem kell félnem a lakásom elvesztésétől. És persze lenne miből.

Ha az emberek pénzét nem a rezsi, a lakbér, a törlesztőrészlet, az adó vinné el, hanem vehetne magának mindenfélét, nem feltétlenül tárgyat, hanem élményt, vag bármit, mert ekkor, ezzel a költekezéssel (csúnya nevén fogyasztással) dolgozókat tartana el.

Továbbá az lenne a jó, ha ezek a dolgozók magyar állampolgárok lennének, de legalább európaiak.

Továbbá az lenne a jó, ha a befizetett adókat értelmes dolgokra költenék, amely közé nem tartozik a kormánypárt és híveinek a villaépítése, és egyéb juttatása. (közpénz lopása)

Egyébként meg sokmindenhez képest jó dolgunk van. Viszonylag békés ország, viszonylag békés hatalommal. Ahhoz képest, hogy miken ment keresztül az ország, kész csoda, hogy még megvan.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.08.19. 17:24:22

@Zafion:

Természetesen nem. Csak meg ne bánjátok később.

Én személy szerint úgy szeretnék öreg lenni, hogy minimum kettő (már megvan), de inkább három (ez ugye most anyagilag igencsak meg lett könnyítve) gyerekünk legyen.

Így az időskorom talán nem az elmagányosodásról fog szólni, hanem valamelyik gyereket minden hétvégén láthatom. Nem is beszélve az unokákról.
Ehhez persze pénz kell, az biztos. Minimálbérre én sem vállalnám be szerintem, de szerencsére átlag felett feresünk mindketten.

kittrabi 2011.08.19. 17:24:43

Belátom, semmi értelme ennek.
Hitről nem lenet vitatkozni.
Viszlát!

Vezérigazgató elvtárs 2011.08.19. 17:28:57

@Delinquent: Vannak népek melyek csak az erőszakból értenek,hiszen egész létük erre épül.
Persze lehet kísérletezni neveléssel,oktatással csak picit sok lesz a számla:rámegy a Nemzet.

kenya5 2011.08.19. 17:31:31

Mo on városi rendezvény elötti várostakaritást olyan szuperól lett elvégezve ha határon tuli meglárja hányigert kap. És képzeld kinek a cége végezte?
Nem találodki???

kenya5 2011.08.19. 17:33:08

meglárja=meglátja bocsi

Delinquent 2011.08.19. 17:42:07

@Delinquent: megeroszakolni=megeroszakoljak

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.08.19. 17:43:33

@Alternatív:
"Sokan mondjátok, hogy az egész ország nem menekülhet el. De nem mondjátok ki, mi a másik lehetőség."

Talán lecserélni, elküldeni azokat, akik miatt az egész ország leginkább elmenne?
/teoretikus/

mizrolist 2011.08.19. 17:43:55

@Balt: akkor Bayer Zsolt autóján már magyar rendszám van?

Delinquent 2011.08.19. 17:51:18

@Vezérigazgató elvtárs: csak a tarsadalmi feszultseget gerjeszted, igy nem jutunk elorebb. arra nem gondolsz hogy ebben magyarok is erintettek. radikalisnak a legkonnyebb lenni, mert nem kell komplex jovokepben gondolkodni.

Rák Attantam 2011.08.19. 17:57:47

Akkor lesz itt jó világ, ha Hofi már nem lesz aktuális. Ha a poénjaira nem nevetés, hanem értetlenkedő "mi van? ezt miért mondta? mire mondta?" lesz a válasz.
Remélem, az unokám majd végleg törölheti a Hofi-kazettáimat.
Ha lesz unokám.
Merthogy még gyerekem sincs...

somogg (törölt) 2011.08.19. 18:16:05

mindenki eljen ott ahol jol erzi magat, hiszen az a haza ahol boldog vagy

Blogger Géza 2011.08.19. 18:17:14

A posztoló nagyon hülye, ha még mindig azt hiszi, hogy a mai CHF/HUF árfolyam egy egy évvel ezelőtti nyilatkozat eredménye, és nem az eurózóna elhúzódó válságának következménye, amihez sok közünk nincs. Az ilyen nyavalygó hülyék nyugodtan menjenek el, javulni fog a maradék átlag IQ-ja. És az sem baj, ha nem szaporodnak, a hatás ugyanaz.

kenya5 2011.08.19. 18:30:45

@Blogger Géza: Csak megkérdezném szerinted jóválaszokat ad a jelenlegi kormány a kihivásokra? Előre köszönöm a válasz.

Blogger Géza 2011.08.19. 19:55:50

@kenya5: Nagyjából igen. Ami abból is látszik, hogy szerinthem egyik ellenzéki párt sem tudott épkézláb használhatóbbat kondai ezekre a dolgokra.

Persze ha valaki még mindig ott tart, hogy az ő összes problémájára adjon az állam 100%-os megoldást, és azonnal legyen itt tejjel-mézzel folyó kánaán, és annak még szellemileg fel kell nőnie.

Vezérigazgató elvtárs 2011.08.19. 20:26:19

@Delinquent: "radikalisnak a legkonnyebb lenni, mert nem kell komplex jovokepben gondolkodni."
Pedig pont azt teszem,ha nem tűnt volna fel,virágszálam!
De majd eszedbe jut,pár évtized múlva,amikor elveszted a magyar állampolgárságod.Mert nem tudsz lováriul.
Nagyokos.

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.08.19. 20:57:51

@Vezérigazgató elvtárs:

Igen, a tendencia valóban rossz, de ehhez nagyon-nagyon sok évtizednek kell még eltelnie - és valszeg, még így sem történik az, amit vizionálsz.

De abban teljesen egyetértek veled, hogy valamit lépni kellene a témában, mert az a több százmill forint, amit az utóbbi évtizedben a kisebbségek felzárkóztatására költött az állam, láthatóan kidobott pénz az ablakon.

usual man 2011.08.19. 23:49:21

Hölgyek / Urak!

Köszönöm a hozzászólásokat!
Aki azt mondta, hogy nem lehetek gazdasági ember, ha ilyet írok, hát elárulom, de. Csupán csak nem mindent kell úgy érteni, ahogy írva vagyon :-)
Aki meg azt hinné, hogy azért vállalok + gyereket, mert ilyen vagy olyan kormány van, nos, az sem.
De legfőképpen nem akarok lelépni innen. Csak keresek középutat, olyat, amilyen a mai hazai politikában nincs. De naív vagyok, és remélek.

Szép estét!

záporjózsi 2011.08.20. 08:36:30

@KG2000: Jó látni, hogy vannak még naív emberek, akik szerint volt annak idején lényegi változás. :D
@Malachi: A populizmus ellen az értelmes emberek nem tehetnek semmit. Ezért mennek el. Végzettségtől függetlenül - hiszen a melós nem feltétlenül butább, mint a professzor.

Malachi 2011.08.20. 08:52:04

@záporjózsi: de a melósnak a populista politikus csont nélkül beadja a hülyeségeit, főleg akkor ha egyetlen értelmes hang nem szól ellene. leeresztett kézzel adjuk át a pályát ezeknek?

egyébként meg szerintem sem butább a melós, mint a prof, csak mondom, jelenleg nincs miből választania. vannak a kriptokomcsik, meg a kriptokomcsi populisták, meg a széljobb és egy komolyan nem vehető zöld-liberó valami. pff.

Vezérigazgató elvtárs 2011.08.20. 09:19:40

@Zébácsi: Rezervátum?
Akiben van SZÁNDÉK kijöhet,a többi tartsa el magát.

záporjózsi 2011.08.20. 16:20:19

@Malachi: A melósnak sem, ha van esze, a nagyon értelmiséginek is, ha nincs. De ebben látom, egyetértünk. Választása viszont 3 van: Beáll valamelyik szekértáborba, nem áll be szekértáborba, kivándorol.

usual man 2011.08.22. 08:29:45

Ja, még valami, most látom!
Nem, nem a Kósa úr miatt van itt a frank, hülye nem vagyok, de egy 15-20 HUF/CHF margin biztos van benne, ami amiatt van. Ezért mondtam, hogy most reálisan szerintem nem valahol 210/15 körül mozog.
Na
:-)
süti beállítások módosítása