Szép napot ismét Mindenek!
Terhelhetőségi szintem ismét elérte a határát, már ami a „nem hallgatunk azokra, akik esetleg értenek hozzá, de azt tudjuk, hogy csak az jó, amit mi gondolunk” témaköröket illeti, és hát nálunk ez gyakorlatilag mindenre vonatkozik.
Engedtessék meg tehát, hogy egy eleddig nem nagyon hangoztatott szemszögből vizsgáljam meg Hazánk állapotát az egészségügyi ellátás tekintetében. Röviden: hagyjuk már ezt a Hospinvest vs népjóléti eü ellátás témakört, nézzünk bele más forgatókönyvekbe is.
Legyen az, hogy most felejtsük el a különböző pártok nézeteit, ötleteit, a különböző szakbizottságok által „elvégzett” szellemi szpartakiádok végeredményét pedig tekintsük meg sem történtnek. Mondjuk így hirtelen belegondolva ilyet nem is hallottam eddig publikálva olvasható módon, de ez más történet. Próbáljunk a saját pénztárcánkkal gondolkodni, és ebbe próbáljuk integrálni államunk dicső költségvetési mutatóit és a Kalevalához hasonló módon emészthető irányszámokat.
Nos.
Adott egy kórház, mely rendelkezik mind járó-beteg (értsd: sztk), mind fekvőbeteg ellátással. Tegyük fel, hogy ez egy a közepesnél picit nagyobb intézmény, legyen, mondjuk megyei szintű intézmény, ilyen van Budapesten és több vidéki nagyvárosban is. Nos, akkor gondoljuk végig, hogy ezek hogy működnek általában: rendelkeznek például a költségvetés (biztosító útján vagy „egyenesben”) felé fennálló tartozással, mondjuk 1,2 MRD forint összegben, és ezt a számot évente úgy 200 millióval növelik, a tartozást törleszteni nem tudják, a finanszírozási rendszerből nem tud értelmezhető összeg befolyni, az orvosok nagy része már, mint vállalkozó számláz, stb. stb.. A finanszírozási rendszer logikája amúgy arra épül, hogy ha egy osztály több beteget lát el, mint előző évben, akkor kevesebb pénzt kap, de ha kevesebbet lát el, akkor is. Okos.
Tehát az intézmény évről évre egyre többel tartozik az államnak (végső soron saját magának), a finanszírozási rendszer pedig nem „tud” többet adni. Ezért pedig felújításra nem nagyon van lehetőség, max pályázati pénzekből, azt viszont az intézményen belül nem tudja kezelni senki, mert az intézményeket kevés kivétellel általában olyan ember vezeti, aki inkább orvos, mint igazgató, és ha van is külön gazdasági szakember megbízott vezetőként az orvos-igazgató mellett, az ő szaktudása híján van az „orvos-szakmai” szempontból fontos rálátásnak.
Ott tartunk, hogy akkor az intézmény csak azért tud működni, mert az állam lép be költségviselőnek. Ez fejlettebb országokban némely esetben elfogadott felállás, csak ott azért úgy kb. 35-40 éve példamutató módon adóznak az emberek és megbízható és stabil a költségvetési fegyelem, így „van miből”. Más esetekben pedig, mint például az Egyesült Ál(la)mokban, aki rendelkezik biztosítással és igazolt befizetéssel, vizsgálható. Aki nem, az felejthető. Ez azért meg a másik véglet. Lehetne ezt oly módon megoldani, hogy nagyjából mindenki jól járjon, értsd: a betegek legyenek ellátva a megkívánt szinten, a kórház tudjon, ha nem is fejlődni, de szinten maradni, a költségvetés pedig ne nettó költségviselő legyen? Lehet.
Az adott intézmény egészét (!) pályáztassák meg eladásra, de nem „kótyavetye mari néni” alapon, hanem okosan, ami következőket jelenti:
- a vételár áll: ingatlan értéke + berendezések értéke + kórház tartozása;
- megkövetelt tartozék: munkavállalók megtartása;
- kötelezettség arra, hogy az intézmény még 25 évig eü intézményként működjön.
Bővebben ez úgy nézne ki, hogy például az intézményt, mint ingatlant megveszik közel piaci áron (nem fejlesztési területként, mert nem lehet átalakítani irodaházzá, szállodává), állapota miatt ez vélelmezhetően a valódi ár-potenciál 70 %-a lesz. A berendezések értéke és a tartozás átvállalása és részbeni megfizetésén van a hangsúly. Számokkal:
- Kórház, mint ingatlan: 4,8 MRD forint;
- Tartozás: mondjuk előző 7 évé, diszkontálva, kamat, stb.: 7,0 MRD forint;
Ez így összesen 11,8 MRD magyar forint a költségvetésbe, prompt.
Ezt követően a kórház és rendelőintézetbe járók részben kiválnak a TB körforgásból, és az intézmény új tulajdonosával kötnek szerződést, biztosításhoz hasonló jelleggel, 3 kategória közül választva, amikhez igazodik a havi díj és a kapcsolódó szolgáltatások (bocs az idióta kategória nevekért):
- bronz: havi 5 ezer forint;
- ezüst: havi 10 ezer forint;
- arany: havi 25 ezer forint.
Vegyük azt, hogy egy ilyen intézményhez kb 50 000 ember tartozik, úgy, hogy ebből
Ez egyszerű matekkal:
30 000 x 12 x 5 000 = 1,8 MRD HUF / év;
15 000 x 12 x 10 000 = 1,8 MRD HUF / év;
5 000 x 12 x 25 000 = 1,5 MRD HUF/ év
Összesen 5,1 MRD HUF/ év
Vagyis az intézmény éves bevétele 5,1 milliárd, ami a vételár 43 %-a……. És ez 1 év alatt….. Levonva működési költségeket, adókat, minden egyéb a működéshez kapcsolódó terhet, számolva megmaradó 10 % profittal évente az évi 510 millió, vagyis a vételár majdnem 5 %-a, ami nemzetközi szinten abszolút megállja a helyét.
Ebből mi következik? A kórházat eladják, igen, de kötelezettségek vállalása mellett, kórházként kell tovább működnie, a betegek európai szintű ellátást tudnak kapni, az orvosok, nővérek, egyéb személyzet bére is elkezdhet felfelé kapaszkodni. Az állam pedig az egészből jövedelemre tud szert tenni, hosszú távon is, mert az állami biztosítási rendszerhez is lehet kacsokat találni.
Fentieken túl még van 1 fontos tényező, az pedig a szociális jellegű ellátás azoknak, akik nem rendelkeznének „biztosítással”. Erre szintén a keretszerződésben lehet kötelezni a vevőt, hogy az éves bevételeinek x %-át kötelesek erre fordítani. Ez az egész rendszernek a gyenge pontja, ezen kellene a legtöbbet gondolkodni és ezt kellene a legalaposabban kidolgozni, mert a kérdés morálisan is több szálat érint. Ugyanakkor a hazai „berendezkedés” elmúlt 50 éve alapján erre mindenképpen szükség van.
Ugye, hogy nem bonyolult, ugye, hogy nem ördögtől való? Külső finanszírozó bevonása, folyamatos állami kontroll, tevékenység kötelező megtartása, ellátási színvonal megtartása majd lassú, de biztos emelése.
Én megfontolnám.
