Aggódva figyelem a világ gazdaságának alakulását, azon belül pedig főleg az tűnik érdekesnek, hogy az mennyire gyorsan tud reagálni egy-egy nyilatkozatra.

Akár csak 7 vagy 8 évvel ezelőtt ez még nem volt ennyire kiélezett, az okokat nyilván mindenki tudja.

Ugyanakkor viszont szomorúnak tartom, és politikai meggyőződéstől függetlenül mondom ezt (mert olyan sajnos nekem nincs...), hogy ma már a különböző bejelentésekre belföldön a reakciók megegyeznek egy érdekesebb állatkerti hír által kiváltott hullámokkal. Kicsik, élesek, 1 napig max eszünkbe jut, oszt ennyi.

Amennyiben mindenki a szívére teszi kis kezét, be kell lássa, nem tudjuk felsorolni ma már azokat a törvényeket, módosításokat, nemzetgazdaságot érintő bejelentéseket, melyeket szinte napi rendszerességgel hallunk. Súlyukat tekintve azonban nem ártana, de a szakadék köztünk és rólunk döntők között sosem volt ekkora még. Vagyis lehet, hogy volt, de akkor valahogy nem voltunk ennyire fásultak, kiélezettebben figyeltünk oda. 

Ezzel szemben mára szinte azt hamarabb fel tudjuk sorolni, mondjuk Merkel vagy Obama mit mondott tegnap, semmint azt, hogy a M(m)agyar K(k)ormányfő, vagy tudósítói mit jelentettek be. 

Átfut rajtunk mint egy bulvár hír.

Ezt pedig nem igen akadályozzák meg a nagy kereskedelmi csatornák, melyek híradói 85%-ban balesetekről és bűncselekményekről, 5%-ban értelmes hírekről, 10%-ban pedig arról szólnak, hogy majd mindjárt miről fognak szólni. Röviden: igazi hírértékük igen alacsony.

Nem vagyok feltétlen híve a nagy összeesküvés-elméleteknek, de naiv sem vagyok, ezért látnom kellene valami összefüggést azon túl amit egy öreg ember mondott a körúton a múltkor, miszerint "el vagyunk mi vezetve innen a fejünkben". És hát végül is....

Szóval részemről sosem éreztem ekkora távolságot köztem és a kormányzó hatalom között, mint most, függetlenül attól, hogy most rájuk szavaztam vagy sem. Repkednek a sarkalatosak, süvítenek a mentőövek, csapódnak és robbannak a nemzetgazdasági szintű bejelentések nap mint nap. A távolságot pedig nem feltétlenül ideológiailag értem itt, hanem a "mindennapok" szintjén. Bennem a segítségemre siető hadak inkább picit megrémisztenek, jobban örülnék, ha 1 hozzáértő ember szaladna felém a megfelelő gyógyszerrel és szakmai tudással, ha úgy adódna, hogy rosszul lennék.

Most azt érzem, hogy ha baj van, akkor feláll mögém, vagy épp elém rögtön 2 bizottság, 3 megfigyelő, 2 szakértői team és 2 vezető szakértő, akik egyhangúan kijelentik, hogy most megmentenek. Speciel azt nem kérdeznék meg, hogy amúgy mi bajom, és kell-e menteni, vagy ha igen, mennyire és pontosan mit is, de nem örülnék, ha csattanna az urológus gumikesztyű mikor a torkom fáj....

Szóval a távolság most üveggolyó, de főleg azért, mert annyi van belőle előttünk, hogy úgyis hasra esünk. Úgy össz-népileg. Arra kellene készülni, mi van akkor ha borulunk, mert ha itt borulunk, egy más nevű, vagy színű csapat kb semmit sem jelentene. 

Dobnának még egy golyót elénk. Szuper.