2010 április 25. Második forduló. Azzal nyerte T. Kormánypárt, hogy megvan a terv. Pénzügyi, gazdasági.
2010 május-június-július-augusztus-szeptember-október-november-december.
2011 január-február.
E két időszak eredményét már ecseteltem, ecsetelték sokan.
2011 márcus 01. Széll Kálmán a házban.
Hogy értsük: az kb 44 hét. a hétvégéket leszámítva az bruttó 220 munkanap. Ebből vegyünk le pár Ünnepet, legyen mondjuk 200 nap. Azért nem lett még múlt héten nyilvános a Kálmán, mert a hétvégén még melózni kellett hozzá. Az 2 nap. Az a 200 nap 1%-a.
Ennyi megfeszített munkát, ennyi komolyságot érzek én a dolgok mögött. 1%-ot.
Mert 200 nap x 8 óra, az 1 600 óra. Ennyi idő volt eddig mnukaidőben. Nem egy embernek, hanem mondjuk (elvileg) úgy 30-nak. Ebből vegyük le e gyakornokokat, kávéfőzőket, kamuzókat, stb. Maradjon akkor 21 ember. Vagyis 21 x 1 600 óra. Az összesen 33 600 óra. Na.
33 600 óra, napi 8 óra ráfordítással számolva 4 200 nap. Ezt osszuk el 365-el, megkapjuk, hogy kb 11,5 év. Vagyis durván, kis ráhagyással 3 ember 4 évnyi közgadasági és/vagy pénzügyi képzése, tokkal, vonóval. Vagy 1 ember (ha évente 20 szabadnappal számolunk) több, mint 12 évnyi munkája.
....és mit hozott Kálmán?
- meghosszabbított 100%-os bankadót még 2 évig: kitalálni kb annyi, mint leírni;
- rokkant-nyugdíjasok felülvizsgálatát: végre, de kitalálni kb ua mint előző pontban;
- stb. stb. stb, de leginkább majd július 01-től vagy 2012 január 01-től. Most kell nekiállni kidolgozni...
Kitalálni ezeket kb 2 nap összesen, 1 embernek, és ebben benne van szombat délutáni pihi.
Ezért kellett a plusz hétvége?
Ha az előző ciklus elvesztéstől kezdve (2006) elküldenek 3 tehetséges srácot (és/vagy hölgyet) a közgázra, akkor ők is pont most készültek volna el (a hétvégén) az anyaggal, és lehet, hogy még kreatívabb is lett volna.
1 %.